 |
|
|
 |
Mezey Máté (II. kerületi UFC U19) lett a legjobb kapus, Radák Gábor (Híd-Unió SE) a legjobb mezőnyjátékos, míg Gazdag Zoltán (Újpesti Haladás FC) a gólkirály 14 találattal a Normál Ligában!
2021. február 21.:
Híd-Unió SE - Siketek SC 3:3 (1:0)
A XI. Téli Nagypályás Torna utolsó mérkőzését a Híd-Unió SE és a Siketek SC játszotta egymás ellen. A két BLSZ IV. osztályú csapat összecsapását a Híd-Unió SE kezdte jobban, hiszen Radák Gábor találatával már az első félidőben sikerült megszerezniük a vezetést (1:0). A félidő végéig nem változott az eredmény. A második félidő is izgalmasan alakult. Hol az egyik, hol a másik csapat szerzett gólt. A végeredmény végül igazságosnak mondható 3:3-as döntetlen lett, mellyel megszerezte a tornán első pontját a Siketek SC. A Híd-Unió SE mindhárom gólját Radák Gábor szerezte, míg a Siketek SC részéről Csontos Gábor, Vörös Gergő és Szabó Norbert volt eredményes.
Egészség DSE - Nimród SE II 4:1 (1:1)
A Kiemelt Liga utolsó, hetedik fordulójának leginkább várt összecsapása volt a vasárnap reggeli, ugyanis itt dőlt el az aranyérem sorsa. A képlet egyszerű volt. Amennyiben Dr. Kaán Miklósék legyőzik a Nimród SE II csapatát, úgy ők végeznek az első helyen, különben ezüstérmesek lesznek a XI. Téli Nagypályás Tornán. A vezetést Makó Barnabás találatával az Egészség DSE szerezte meg (1:0), ám a Nimród SE II egyenlíteni tudott Endrődi Sebestyén révén (1:1). A második félidő sokáig nyílt sisakos játékot hozott, ám a vezetést végül ismét az Egészség DSE szerezte meg Erdei Vince találatával (2:1). Ezt követően valamelyest fellazult a Nimród SE II védelme és további két kontratámadást tudott góllal befejezni az Egészség DSE Püski Zsombor és Erdei Vince révén, amely így 4:1-es győzelmével megnyerte az idei torna normál ligáját!
2021. február 20.:
Brigád - II. kerületi UFC U19 1:9 (1:5)
A Brigád és a II. kerületi UFC U19 összecsapásával végződött a szombati játéknap. Roller Dániel együttese továbbra is nagy harcban volt az aranyéremért, így kulcsfontosságú volt, hogy behúzzák a három pontot. Ennek megfelelően támadólag lépett fel a II. kerületi együttes és sorra vezették veszélyesebbnél veszélyesebb akcióikat. A végeredmény végül 5:1-es félidő után 9:1 lett. A Brigád gólját Jóni Norbert szerezte, míg a II. kerületi UFC U19 részéről Nagy Máté ötször, míg Gulyás Botond kettő, valamint Bajomi Máté és Varga Zsolt egy-egy gólt szerzett.
Újpesti Haladás FC - Zuglói Kinizsi SE 8:1 (4:1)
A tornán két jól szereplő csapat mérkőzött meg egymással szombaton délelőtt. A zuglóiak azonban vegyes kerettel tudtak ezúttal kiállni, miután másnap bajnoki mérkőzést játszanak. Ezt Kasza László együttese ki is használta és 4:1-es félidő után végül 8:1-re az újpestiek győztek. Az újpestiek részéről Gazdag Zoltán négy, míg Garamszegi Norbert, Faragó Hunor, Schaffer Levente és Varró Péter egy-egy gólt szerzett, míg a zuglóiak szépítő találatát Knapp Zoltán szerezte.
A hétvégén véget értek a Kiemelt Liga küzdelmei a 11. Téli Nagypályás Tornán!
1. Nimród SE I
2. Mészöly Focisuli SE U19
3. Csillaghegyi MTE
4. Puebla 13 FC
5. Műegyetemi FC
6. Újpesti Haladás FC U19
7. Testvériség SE II
8. Kormányőr SE
9. Csepel UP SE
10. Törökbálinti FC
11. Goldball '94 FC U19
12. VSK Tököl U17
A gólkirály az Újpesti Haladás FC U19 támadója, Rázmán Ákos lett 14 találattal. Szorosan mögötte végzett a Testvériség SE II támadója, Hanák Roland, aki 13 gólt szerzett a tornán. A dobogó legalsó fokán Szabó Norbert, a Nimród SE I játékosa végzett 12 góllal.
A legjobb kapus a Puebla 13 FC hálóőre, Nagy Ákos lett az edzők szavazatai alapján, míg a legjobb mezőnyjátékos Hanák Roland lett, aki a Testvériség SE II labdarúgója.
A Normál Liga küzdelmei a jövő héten érnek véget. Jelenleg két csapat is 15 pontot szerzett. Pontazonosság esetén a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóságának idei versenykiírása a mérvadó, vagyis először a gólkülönbség dönt, amely az Egészség DSE-nek jobb, így Dr. Kaán Miklósék állnak jelenleg az élen, míg a II. kerületi UFC U19 a második helyet foglalja el.
2021. február 14.:
Újpesti Haladás FC - II. kerületi UFC U19 2:3 (1:0)
A hétvége utolsó mérkőzését az Újpesti Haladás FC és a II. kerületi UFC U19-es csapata játszotta egymás ellen. A vezetést Kasza László együttese szerezte meg Rózinger Norbert találatával az első félidőben, amelyre ekkor még nem volt válasza Roller Dániel együttesének. A második félidőben azonban főleg erőnlétileg az újpestiek fölé nőttek a fiatalok. A hajrában 2:2 volt az állás, ám három perccel a vége előtt a győztes gólt a II. kerületi UFC fiataljai szerezték meg, akik így továbbra is nagy harcban vannak az aranyéremért. Az Újpesti Haladás FC góljait Rózinger Norbert és Molnár Marcell szerezték. Roller Dániel együtteséből Deák Valentin, Márta Zsombor és Pavola Nicolas volt eredményes.
Brigád - Zuglói Kinizsi SE 0:5 (0:2)
A Brigád mérkőzött meg a Zuglói Kinizsi SE ellen a normál liga 6. fordulójában. A mérkőzésen szinte végig Id. Solymosi Csaba együttese irányított és komolyabbnál komolyabb helyzeteket alakítottak ki, ám a legtöbbet kihagyták. Az első félidőben ettől függetlenül két gólig eljutottak a zuglóiak. A második félidőben hamar sikerült három gólosra növelni az előnyt. A mérkőzés hajráját is a Zuglói Kinizsi bírta jobban, ugyanis két újabb gólt szerezve végül öt gólos lett a siker. Jenei Krisztián kettő, míg Fizli-Szabó István, Knapp Zoltán és Klőtz András egy-egy gólt szerzett.
Egészség DSE - Híd-Unió SE 7:1 (4:0)
A vasárnapi játéknap első mérkőzését két BLSZ IV. osztályú együttes játszotta egymás ellen. A mérkőzés esélyesének Kaán Miklósék számítottak és ennek megfelelően folyamatos nyomás alá helyezték a Híd-Unió védelmét. Az első félidőben négy gólra volt elég ez a játékstílus. A második félidőben már kiegyenlítettebbé vált valamelyest a mérkőzés, ám ettől függetlenül további három gólt tudott szerezni az Egészség DSE. A szépítés azonban összejött büntetőből a Híd-Unió SE-nek, melyet Radák Gábor értékesített. Az Egészség DSE-nél három játékos is duplázni tudott. Breuer András, Schőn Olivér és Marton Gergő is két gólig jutott, míg Müller Dániel egy gólt szerzett. Marton Gergő az Egészség DSE legújabb igazolása és rögtön két góllal tette le névjegyét.
2021. február 13.:
VSK Tököl U17 - Goldball '94 FC U19 1:4 (1:1)
A kiemelt liga 11-12. helyéért a VSK Tököl U17-es és a Goldball '94 FC U19-es csapata mérkőzött meg szombat este. A vezetést egy kapushibának köszönhetően a Goldball szerezte meg (0:1), ám Lőrincz Máté büntetőjével egyenlített még az első félidőben a tököli gárda (1:1), így a játékrész döntetlennel ért véget. A második félidőt jobban bírta erővel a Goldball, amely további három gólt szerezve végül 4:1-re győzött és végül a 11. helyen végzett a tornán. A Goldball U19 góljai közül kettőt Horváth Bence szerzett, míg egyet-egyet Érsek Péter és Baranyai Gábor szerzett.
Törökbálinti FC - Csepel UP SE 0:6 (0:3)
A kiemelt liga 9-10. helyéért két BLSZ III. osztályú gárda csapott össze. A mérkőzés esélyesének Németh Gábor együttese számított és ennek megfelelően a csepeliek vették át az irányítást már a mérkőzés elején és Mészáros Martin találatával meg is szerezték a vezetést (0:1). Kékesi Gábor megduplázta a csepeliek előnyét (0:2), míg Strum Gergő állította be a félidei eredményt (0:3). A második félidőben sem változott a játék képe. Kerner Tamás góljával már négy gólos volt a csepeli előny (0:4), majd Strum Gergő megszerezte saját maga második, csapata ötödik találatát (0:5). A végeredmény Sche Ardonit állította be (0:6). A 9. helyen így a Csepel UP SE végzett, míg a 10. a Törökbálinti FC lett.
Testvériség SE II - Kormányőr SE 5:2 (2:0)
A 7-8. helyért a Testvériség SE II és a Kormányőr SE mérkőzött meg egymással. Jakab Attila kezdő sípszavától kezdve Törőcsik András együttese irányított és Hanák Roland duplájával hamar megnyugtató előnyre tett szert. A második félidőben már vissza vett a nagy iramból a Testvériség, a Kormányőrnek a szépítés is sikerült, de végül így is 5:2-re a Testvériség II győzött, mellyel megszerezte a 7. helyet a tornán. A Kormányőr SE a 8. helyen végzett. A Testvériség SE II öt góljából Hanák Roland négyet, míg Eszes Norbert egyet szerzett, míg a Kormányőr részéről Ősz Olivér és Kurucz Gergely volt eredményes.
Műegyetemi FC - Újpesti Haladás FC U19 4:1 (2:1)
Az 5-6. helyért a BLSZ III. osztályú Műegyetemi FC és az Újpesti Haladás FC U19-es csapata játszott. Az újpestiek egy hajszállal maradtak le a torna elődöntőjéről. Az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelei voltak Holló Tibor tanítványai a felnőtt együttesnek, ám a félidő így is 2:1-es Műegyetem-vezetéssel ért véget. A második félidőt jobban bírták Verschitz Péterék, akik további két gólt szerezve végül három góllal győztek. A Műegyetemi FC góljait Hajas Gergely, Verschitz Péter, Berta Zsolt és Komjáthi Bálint szerezték, míg az újpestiek részéről Rázmán Ákos volt eredményes. Az 5. helyen így a Műegyetemi FC végzett, míg az Újpesti Haladás U19 a 6. helyet szerezte meg.
Mészöly Focisuli SE U19 - Nimród SE I 0:5 (0:0)
Az idei torna döntőjét a Mészöly Focisuli SE U19 és a Nimród SE I játszotta egymás ellen. Ifj. Mészöly Kálmán tanítványai a múlt héten 1:1-es döntetlent követően büntetőrúgásokkal győzték le a Puebla 13 FC-t, míg a Nimród SE I 3:0 arányban múlta felül a Csillaghegyi MTE-t. A Nimród SE II mérkőzése délelőtt elmaradt, így azok a játékosok is a torna döntőjében léptek pályára, akik eredetileg a Siketek SC ellen játszottak volna. Az első félidő teljesen kiegyenlített játékot hozott, bár a labda többet volt a Nimródnál, de a fiatalok remekül helyt álltak és olykor még a támadásokra is futotta erejükből. Az első félidőben nem esett gól. A második félidőben azonban egy öngóllal hamar megszerezte a vezetést a Nimród (0:1) és ezt követően veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat vezettek Könczey Zsolték. Jánossy Barnabás duplázni tudott, míg Sándor-Szendrényi Gergely és Szabó Norbert is betalált, így a végeredmény végül 5:0 lett. Az ezüstérmes az idei tornán így a Mészöly Focisuli SE U19 lett, míg az idei tornát hibátlan teljesítménnyel a Nimród SE I nyerte meg!
Csillaghegyi MTE - Puebla 13 FC 5:4 (3:1)
Az idei torna bronzmérkőzését két BLSZ III. osztályú gárda játszotta egymás ellen. Érthető okokból mindkét csapat kissé csalódottan érkezett a mérkőzés helyszínére, hiszen szívesebben játszották volna egy órával később a döntőt. A csillaghegyiek három gólos vereséget szenvedtek az elődöntőben a Nimród SE I ellen, míg a Puebla 13 FC csak büntetőrúgásokkal maradt alul a múlt héten a Mészöly Focisuli SE U19 ellen. A két csapat mérkőzése összesen kilenc gólt hozott, melyből a csillaghegyiek jöttek ki jobban, hiszen 5:4 arányban Boldizsár Imre együttese győzött 3:1-es félidőt követően. A csillaghegyiek részéről Lévai Kálmán kettő, míg Imre Zoltán, Császár Tamás Galgóczi Levente egy-egy gólt szerzett, míg a Puebla 13 FC góljai közül Sárközy Bence három, míg Karacs András egy gólt szerzett. A Puebla 13 FC így az idei tornán a negyedik helyen végzett, míg a bronzérmes pozícióban a Csillaghegyi MTE végzett.
Nimród SE II - Siketek SC 3:0 *
A Normál Liga 6. fordulójának első mérkőzésén a Siketek SC nem jelent meg időben a mérkőzés helyszínén, így a mérkőzést 3:0-s gólkülönbséggel a Nimród SE II nyerte meg.
2021. február 12.:
Felkerültek a góllövőlisták mind a kiemelt-, mind a normál ligánál!
A kiemelt ligában Rázmán Ákos a gólkirály jelenleg, miután az eddigi hat forduló során nem kevesebb, mint 13 gólt szerzett az Újpesti Haladás FC U19 támadója. A második helyen holtversenyben van 11 góllal Pásztor Tamás (Mészöly Focisuli SE U19) és Szabó Norbert (Nimród SE I). Mögöttük 9 találattal Hanák Roland (Testvériség SE II) és Roni Riberio Da Silva (Nimród SE I) van.
A normál liga góllövőlistáját az Újpesti Haladás FC támadója, Gazdag Zoltán vezeti 10 góllal. 9 góllal szorosan van mögötte az Egészség DSE támadója, Püski Zsombor. Csapattársa, Breuer András 8 gólos, míg Gál Szabolcs (Egészség DSE) és Jóni Norbert (Brigád) egyaránt 7 gólt szereztek az első öt forduló során.
A góllövőlisták:
Kiemelt liga
Normál liga
2021. február 10.:
Már az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Nimród SE II - Híd-Unió SE 4:1 (4:0)
A múlt hétvégéről elhalasztott mérkőzést pótolta szerda este 20.30-as kezdéssel a két BLSZ IV. osztályú gárda. A rendkívüli hideg sem akadályozta meg Gendur Gáborékat a gólszerzésben, így a Nimród II hamar megnyugtató előnyre tett szert. Az első félidőben nem kevesebb, mint négy gólig jutottak. Kovács Áron, Sipos István, Endrődi Sebestyén és Sebők Adrián is betalált. A második félidőben a Híd-Unió SE-nek sikerült szépítenie Radák Gábor csapatkapitány góljával, ám közelebb már nem tudtak kerülni, így végül három gólos győzelmet aratott a Nimród II. A két csapat őszi bajnoki mérkőzését 7:0-ra nyerte meg a Nimród II. Érdekesség, hogy Sipos István azon a mérkőzésen is betalált.
Gendur Gábor, a Nimród SE II vezetőedzője: "Az első félidő elején hamar gólokat szereztünk, és ez a gyors előny, illetve a katasztrófális időjárás kicsit rányomta a bélyegét a játékunkra. Lassúak voltunk, szereztünk még ugyan szép gólokat, voltak helyzeteink, sokat birtokoltuk a labdát, de nem voltunk élesek. A második félidőben frissítettünk, sokat birtokoltuk a labdát, de nem igazán voltunk veszélyesek. Sokkal jobban bele kell pörögnünk minden mérkőzésbe!" (forrás: a Nimród SE facebook oldala)
2021. február 7.:
Elkészült a Kiemelt Liga helyosztóinak a programja!
A Kiemelt Liga 7. fordulójában a végső helyezésekért küzdenek meg a csapatok jövő héten szombaton (2021. február 13). A járványügyi helyzetre való tekintettel a mérkőzéseket követően a csapatvezetők vehetik át a díjakat. Íme a jövő heti program:
12.00. 3-4. helyért: Csillaghegyi MTE - Puebla 13 FC
13.00. 1-2. helyért: Mészöly Focisuli SE U19 - Nimród SE I
14.00. 5-6. helyért: Műegyetemi FC - Újpesti Haladás FC U19
15.00. 7-8. helyért: Testvériség SE II - Kormányőr SE
16.00. 9-10. helyért: Törökbálinti FC - Csepel UP SE
17.00. 11-12. helyért: VSK Tököl U17 - Goldball '94 FC U19
Törökbálinti FC - Goldball '94 FC U19 3:1 (0:1)
A hétvége utolsó mérkőzését a Törökbálinti FC és a Goldball '94 FC U19 játszotta egymás ellen. A vezetést a Goldball U19 szerezte meg Borsos Miklós Zsolt találatával (0:1), így a félidőben Csoszásznszky Miklós együttese állt közelebb a győzelemhez. A második félidőt azonban a törökbálintiak bírták jobban erővel, akik előbb egyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Nem sokkal a vége előtt már két gólos volt a BLSZ III. osztályú együttes előnye, amely végül 3:1-re győzött és így a Csepel UP SE ellen mérkőzik meg a jövő héten a 9-10. helyért. A Goldball '94 FC U19 pedig a 11-12. helyért csatázik a VSK Tököl U17 ellen.
Kormányőr SE - Újpesti Haladás FC U19 2:4 (2:3)
Pörgős, hajtós mérkőzést játszott egymással a Kormányőr SE és az Újpesti Haladás FC U19. Holló Tibor együttese felvette a felnőtt csapat által diktált ritmust, sőt az első félidőben esett öt gól közül hármat is az újpestiek szereztek. A második félidő is nyílt sisakos játékot hozott, ám újabb gólt az Újpesti Haladás U19 szerzett és így 4:2 arányban meg is nyerte a mérkőzést. A Kormányőr SE részéről Ősz András és Ősz Olivér volt eredményes. A jövő héten az Újpesti Haladás FC U19 az 5-6. helyért lép pályára a Műegyetemi FC-vel, míg a Kormányőr SE a 7-8. helyért csatázik a Testvériség SE II-vel.
Testvériség SE II - Műegyetemi FC 0:3 (0:2)
Jó iramú mérkőzést játszott egymással a Testvériség SE II és a Műegyetemi FC. A vezetést a Műegyetemi FC szerezte meg, melyet még az első félidőben sikerült is megduplázni. A második félidőben több lehetősége is volt a Testvériségnek a szépítésre, ám minden lehetőség kimaradt, míg a Műegyetem újabb gólt szerzett, így végül három góllal győzött és a jövő héten az 5-6. helyért mérkőzhet meg. Törőcsik András együttese a 7-8. helyért lép majd pályára.
Nimród SE I - Csillaghegyi MTE 3:0 (3:0)
A Kiemelt Liga második elődöntője következett. Az A-csoportot hibátlan teljesítménnyel megnyerő Nimród SE I mérkőzött meg a B-csoport második helyén végző Csillaghegyi MTE ellen. A Nimród SE I támadólag lépett fel és hamar szerette volna eldönteni a lényeges kérdéseket a döntőbe jutással kapcsolatban. Három védelmi hibát is kihasznált az első félidőben a Nimród, így megnyugtató előnnyel vonulhattak pihenőre. A második félidőben sokáig nem esett újabb találat, majd a mérkőzés végül idő előtt ért véget. A döntőbe így a Nimród SE I jutott. Könczey Zsolték a torna döntőjét a Mészöly Focisuli SE U19 ellen vívják meg. A bronzmérkőzésen pedig a Csillaghegyi MTE és a Puebla 13 FC lép pályára.
Egészség DSE - Újpesti Haladás FC 8:1 (5:0)
A torna eddig két remekül szereplő csapat mérkőzésével folytatódott. Kasza László együttese eddig 100%-osan teljesített, míg az Egészség DSE három győzelem mellett egyszer szenvedett vereséget. A mai mérkőzésen azonban kétség sem férhetett ahhoz, hogy Kaán Miklósék szerzik meg a fontos három pontot, ugyanis már az első félidőben öt gólos előnyre tettek szert. A második félidőben további három gólt szerzett az Egészség DSE, míg az újpestiek részéről csak a szépítés jött össze. A végeredmény így 8:1 lett. Az Egészség DSE részéről Vágó Soma három, Breuer András és Schőn Olivér kettő-kettő, míg Püski Zsombor egy gólt szerzett. Az Újpesti Haladás FC-től Rózinger Norbert volt eredményes. A mai győzelmének köszönhetően az Egészség DSE a csoport élére ugrott!
Mészöly Focisuli SE U19 - Puebla 13 FC 1:1 (0:1). Büntetőkkel: 5-4
A Kiemelt Liga első elődöntőjével folytatódott a torna! A Mészöly Focisuli SE U19 az A-csoport második helyén, míg a Puebla 13 FC a B-csoport első helyén végzett. Izgalmas mérkőzésre volt kilátás! A remek színvonalú mérkőzésen a vezetést a Puebla 13 FC szerezte meg Sárközy Bence büntetőjével (0:1). A második félidőben Ifj. Mészöly Kálmán együttese egyenlíteni tudott (1:1) és miután a rendes játékidő végéig újabb gól már nem esett, következhettek a büntetőrúgások. A Mészöly Focisuli fiataljai magabiztosabb ítéletvégrehajtónak bizonyultak, így ők játszhatják jövő héten a torna döntőjét, míg a Puebla 13 FC a bronzmérkőzésen lép pályára.
Zuglói Kinizsi SE - II. kerületi UFC U19 3:1 (1:0)
A Normál Liga 5. fordulójában a Zuglói Kinizsi SE a II. kerületi UFC U19-el mérkőzött meg. Roller Dániel együttese eddig mind a négy mérkőzését megnyerte a tornán, míg a zuglóiak kétszer győztek és ugyanennyiszer szenvedtek vereséget. Izgalmas mérkőzésre volt kilátás és az első félidőben Solymosi Csaba együttese szerezte meg a vezetést Fekete István góljával (1:0), így a játékrész 1:0-val ért véget. A második félidőben egyenlítettek a II. kerületi UFC fiataljai Csukárdi Barnabás találatával (1:1), ám a zuglóiak ismét megszerezték a vezetést, miután Knapp Zoltán átemelte a fiatal hálóőrt (2:1), sőt a vége előtt két gólosra növelték előnyüket, miután Klőczl András is betalált (3:1), így a végeredmény végül 3:1 lett.
2021. február 6.:
VSK Tököl U17 - Csepel UP SE 0:14 (0:6)
A tököliek ezen a mérkőzésen végül csak kilenc fővel tudtak kiállni, miután három játékosuk is balesetet szenvedett a pályára vezető úton. A mérkőzésen így végig Németh Gábor együttese dominált, akik a legtöbb támadásukat góllal fejezték be. A végeredmény végül 6:0-s félidő után 14:0 lett. A csepeliek részéről Balla Erik négy, Horváth Ákos három, Kmetz József és Nasanjargall Orgil kettő-kettő, míg Csékmány Ádám, Strum Gergő és Borbély Bence egy-egy gólt szerzett.
Brigád - Siketek SC 4:0 (2:0)
Két, eddig pont nélkül álló csapat találkozott a Normál Liga 5. fordulójában egymással. A mérkőzést egész végig a Brigád irányította, akik mindkét félidőben két gólt szereztek, így magabiztosan, 4:0-ra győztek a Siketek SC ellen. A Brigád részéről két gólig jutott Jóni Norbert, míg Kocsi Bence és Gila Zoltán egy-egy gólt szerzett. A Brigád a jövő héten a Zuglói Kinizsi SE ellen játszik, míg a Siketek SC a Nimród SE II-vel csap össze.
Nimród SE II - Híd-Unió SE elhalasztva.
A két csapat közös megegyezéssel elhalaszotta ezt a találkozót, melyet jövő héten szerdán (2021. február 10), 20.30-as kezdéssel pótolnak be.
2021. február 1.:
A Kiemelt Ligában véget értek a csoportküzdelmek. A versenykiírás alapján az 1-4.helyekért az A és a B csoport első két helyezettje küzd meg a hátralévő mérkőzéseken. A Mészöly Focisuli SE U19 a Puebla 13 FC ellen, míg a Nimród SE I a Csillaghegyi MTE ellen mérkőzik meg a hétvégén.
Az 5-8.helyekért a csoportok harmadik és negyedik helyezettjei csatáznak tovább. Az Újpesti Haladás FC U19 végül a Kormányőr SE ellen mérkőzik meg, míg a Testvériség SE II a Műegyetemmel találkozik vasárnap.
A 9-12.helyezésekért pedig a csoportok ötödik és hatodik helyezettjei csapnak össze. A VSK Tököl U17 a Csepel UP SE ellen, míg a Goldball '94 FC U19 a Törökbálinti FC-vel mérkőzik meg a hétvégén.
2021. január 31.:
Csillaghegyi MTE - Műegyetemi FC 3:1 (2:1)
 |
A Kiemelt Liga utolsó csoportmérkőzését a két BLSZ III. osztályú csapat játszotta egymás ellen és a tét sem volt kicsi. A Csillaghegyi MTE ugyanis legalább három gólos győzelem esetén a csoport élén, egy vagy két gólos siker esetén a csoport második helyén, egyéb esetben a csoport harmadik helyén végzett volna. Boldizsár Imre együttese így támadólag lépett fel és egy szabadrúgás utáni kipattanóból meg is szerezték a vezetést a piros mezesek Galgóczi Levente találatával (1:0). Néhány perccel később dr. Jurkinya Richárd jutott a kiállítás sorsára a csillaghegyiek részéről egy hátulról történt szabálytalanságot követően. Újabb néhány perc múlva egy hatalmas védelmi hibát használt ki a Műegyetemi FC Hajas Gergely révén (1:1), így ismét döntetlen volt az állás. A rutinos Craveró Zoltán azonban szabadrúgásból ismét a csillaghegyieket juttatta vezetéshez még az első félidőben (2:1). A csillaghegyiek a második félidőben is támadtak becsülettel és Imre Zoltán találatával közel is kerültek a csoportelsőséghez (3:1), ám újabb gólt nem sikerült szerezni, így végül a Puebla 13 FC végzett az első helyen.
VSK Tököl U17 - Testvériség SE II 0:14 (0:6)
 |
A hétvége utolsó előtti mérkőzését az eddig pont nélkül álló VSK Tököl U17-es csapata játszotta a BLSZ II. osztályú Testvériség SE II ellen. A mérkőzés esélyesének egyértelműen Törőcsik Andrásék számítottak. A negyedik percben meg is szerezték a vezetést a felnőttek, akik a félidő végéig további öt gólt szerezve hamar eldöntötték a három pont sorsát. A tököliek előtt két lehetőség adódott, ám gólt nem sikerült szerezniük. A második félidőben tovább rohamozott az erejével egyre inkább elkészülő tököliek ellen a Testvériség II és további nyolc gólt szerezve végül 14 gólos győzelmet arattak. A Testvériség SE II góljai közül Hanák Roland és Molnár Marcell is három, Edvi Csaba, Beteschek Krisztián és Török Ákos is kettő, míg Alexovic Gábor és Bodor Ferenc egy-egy gólt szerzett.
Teleki Olivér, a VSK Tököl U17 vezetőedzője: "Bár a keretünk bő, a két nap alatt két mérkőzést még nehezen tudjuk megoldani. A mai napon öt olyan játékosunk is volt, akiknek még egy kézen megszámolható darabszámú nagypályás bajnoki mérkőzés van a lábában. Mindent elkövettünk, küzdöttünk, de ez a mai mérkőzésen ennyire volt elegendő. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez."
Egészség DSE - Brigád 3:2 (3:1)
 |
Az Egészség DSE eddig hat pontot szerzett, míg a Brigádnak még nem sikerült pontot szereznie. Az első félidőben a normál ligában legtöbb gólt szerző Egészség DSE szerezte meg a vezetést és 3:1-es előnnyel vonulhattak pihenőre. A második félidőt azonban nem adta fel a Brigád és Jóni Norbert találatával sikerült is a szépítés (3:2), ám az egyenlítés már nem, így ha szorosan is, de végül az Egészség DSE győzött. Az Egészség DSE részéről Túri Zoltán kettő, míg Allasmi Fárzad Rami egy gólt szerzett, míg a Brigád részéről Jóni Norbert duplázott.
Nimród SE II - Újpesti Haladás FC 2:3 (1:1)
 |
Kasza László együttese kezdte jobban a mérkőzést, az újpestiek előtt adódtak komolyabb gólszerzési lehetőségek, ám ezek ekkor még kimaradtak. Később feljavult a Nimród SE II teljesítménye és egy gyors gólváltást követően végül kialakult az 1:1-es félidei eredmény. A második félidő is jó iramban zajlott, látszott hogy mindkét csapat szeretné megszerezni a győzelmet. A vezetést a Nimród SE II szerezte meg, ám a hajrát az újpestiek bírták jobban, akik két góljukkal fordítottak és végül megnyerték a mérkőzést. A Nimród SE II mindkét gólját Soóky Rómeó szerezte, míg az Újpesti Haladás FC-től Gazdag Zoltán kettő, míg Hirt Gergely egy gólt szerzett.
Némedi Tamás, a Nimród SE II megbízott edzője: "Izgalmas, fordulatos, jó iramú mérkőzést játszottunk. Az első félidő feléig az ellenfél dominált, de sikerült felpörögnünk és egyre több ígéretes támadást vezettünk. Gyors gólváltás után 1:1-el mentünk a szünetre. A második félidőben nagyon sokat támadtunk, de nem voltunk elég nyugodtak a kapu előtt, és kevés helyzetet fejeztünk be lövéssel. Megszereztük a vezetést is, de a végére nagyon elfáradtunk, és kaptunk még két gólt. Gratulálok a játékosoknak, küzdöttek végig." (forrás: a Nimród SE facebook oldala)
Híd-Unió SE - II. kerületi UFC U19 2:4 (0:3)
A vasárnapi napot a Híd-Unió SE és a II. kerületi UFC U19 összecsapása indította. A vezetést a II. kerületi UFC U19 szerezte meg, melyet további két góllal sikerült növelni Roller Dániel együttesének, így a félidő 3:0-val ért véget. A második félidőben már kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés képe, ám Radák Gáboréknak csak a szépítés jött össze, a három pontot a II. kerületi UFC U19 szerezte meg 4:2-es győzelmének köszönhetően. A Híd-Unió SE részéről Lónyai Kristóf és Harsányi Balázs volt eredményes, míg a II. kerületi UFC U19-ből Nagy Máté duplázott, míg Báczi Kristóf és Feiner Dániel egy-egy gólt szerzett.
2021. január 30.:
Törökbálinti FC - Nimród SE I 0:9 (0:3)
A BLSZ III. osztályú, a tornán eddig három pontot gyűjtő Törökbálinti FC a Nimród SE I-el mérkőzött meg. A mérkőzés esélyesének Könczey Zsolték számítottak, akik ennek megfelelően már a kezdő sípszó pillanatától kezdve támadólag léptek fel és hamar meg is szerezték a vezetést. A gól után is támadásban maradtak, így a félidő három gólos Nimród-előnnyel ért véget. Az egyre inkább elfáradó törökbálintiak egyre kevesebb ellenállást jelentettek a Nimródnak, akik így további hat gólt szerezve végül kiütésessé tették győzelmüket. A Nimród SE I részéről Kovács Áron és Roni Riberio Da Silva kettő-kettő, míg Könczey Zsolt, Könczey Balázs, Labundy Máté, Vértes Vadim és Szabó Norbert egy-egy gólt szerzett.
Könczey Zsolt, a Nimród SE I vezetőedzője: "Készültünk az utolsó csoportmérkőzésünkre. Szerettük volna hibátlanul lehozni a csoportot. Ez sikerült, örülünk ennek nagyon, várjuk a jövő heti ellenfelünket az elődöntőben. Lassan kezdődnek a bajnoki mérkőzések, egyre jobban fogunk kinézni." (forrás: a Nimród SE facebook oldala)
Mészöly Focisuli SE U19 - Kormányőr SE 4:2 (3:0)
Az eddig remekül szereplő Mészöly Focisuli SE U19-es alakulata a BLSZ III. osztályú Kormányőr SE ellen mérkőzött meg szombat délután. Az első félidőben Ifj. Mészöly Kálmán együttese három gólos előnyre tett szert. A második félidőben már kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, ám ekkorra már a lényeges dolgok eldőltek. A végeredmény végül 4:2 lett. A Mészöly Focisuli SE U19-től Pásztor Tamás kettő, míg Töreki Zalán és Gyuris Bence egy-egy gólt szerzett, míg a Kormányőr SE részéről Ősz Olivér és Maxim Gergő volt eredményes. A Mészöly Focisuli SE így az A-csoport második, míg a Kormányőr SE a negyedik helyen végzett.
Zuglói Kinizsi SE - Siketek SC 3:2 (1:1)
A Normál Liga 5. fordulójában a Zuglói Kinizsi SE a Siketek SC ellen mérkőzött meg. A vezetést Knapp Zoltán góljával a zuglóiak szerezték meg (1:0), ám Faliszek Norbert szabálytalansága után büntetőhöz jutott a Siketek SC, melyet Kovács Péter magabiztosan értékesített is (1:1). Az első félidő így döntetlennel ért véget. A második félidőben Kiss István találatával ismét Solymosi Csaba együttese szerezte meg a vezetést (2:1), ám Kronvalter Mihály góljával másodjára is egyenlíteni tudott a Siketek SC (2:2). A zuglóiak azonban harmadjára is megszerezték a vezetést Bíró Gyula találatával (3:2) és mivel újabb találat már nem esett, így végül ők nyerték meg a mérkőzést minimális különbséggel.
Solymosi Csaba, a Zuglói Kinizsi SE vezetőedzője: "Sportszerű mérkőzésen igazságos eredmény született."
Újpesti Haladás FC U19 - Csepel UP SE 4:1 (2:1)
Holló Tibor fiatal együttese ezúttal a BLSZ III. osztályú Csepel UP SE ellen mérkőzött meg. Az első félidőben a csepeliek az erősebb keretükkel álltak fel, ám így is egy gólos újpesti előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidőben újabb két gólt szerezve végül három gólossá tette az Újpesti Haladás U19 a különbséget a csapatok között. Rázmán Ákos kettő, míg Faragó Hunor és Jannik Levente egy-egy gólt szerzett az újpestiektől, míg a csepeliek gólját Kékesi Gábor szerezte.
Holló Tibor, az Újpesti Haladás FC U19 vezetőedzője: "A legkeményebb első félidő volt a mostani az eddigiek közül. Ez alaposan ki is fárasztotta csapatomat, de a második félidőben sikerült bebiztosítani a győzelmet."
Puebla 13 FC - Goldball '94 FC U19 3:0 (1:0)
 |
A tornán eddig remekül teljesítő BLSZ III. osztályú Puebla 13 FC mérkőzött meg a Kiemelt Liga 5. fordulójának nyitómérkőzésén a Goldball '94 FC U19-es csapata ellen. A papírformának megfelelően a Puebla irányított a kezdő sípszótól kezdve, ám a Goldball támadásai is veszélyesek voltak és volt olyan eset, hogy közel kerültek a vezető gól megszerzéséhez a fiatalok. Ez végül nem sikerült, sőt Karacs András találatával a Puebla szerezte meg a vezetést az első félidőben (1:0). A második félidőben már erőnléti különbség is jelentkezett a csapatok között, így Babulják Zoltán együttese további két góllal végül három gólossá növelte előnyét. Karacs András újabb gólt szerzett, míg Nagy Gergő is betalált. A végeredmény 3:0 lett. A Goldball '94 FC U19 csapata így a B-csoport utolsó helyén végzett, míg a Puebla 13 FC még izgulhatott, hogy első vagy második helyen végez-e a csoportban.
2021. január 24.:
Három kiállítás és egy gól: parázs mérkőzésen győzött a II. kerületi UFC U19!
II. kerületi UFC U19 - Siketek SC 1:0 (0:0)
Az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó II. kerületi UFC U19 játszotta a hétvége utolsó mérkőzését a tornán. Roller Dániel együttese a BLSZ IV. osztályú Siketek SC ellen mérkőzött meg a harmadik fordulóban. A parázs hangulatú mérkőzésen rengeteg szabálytalanság volt, ám gól az első félidőben nem esett. A második félidőben Werner Balázs révén a II. kerületi UFC U19 szerezte meg a vezetést (1:0) és mivel újabb találat már nem esett, így ez elég is volt a három pont megszerzéséhez. A mérkőzésen egyébként háromszor is villant a piros lap. Egyszer a II. kerületi UFC U19, kétszer pedig a Siketek SC egy-egy játékosa jutott a kiállítás sorsára.
Roller Dániel, a II. kerületi UFC U19 vezetőedzője: "Köszönjük szépen az ellenfélnek a mérkőzést."
Egészség DSE - Zuglói Kinizsi SE 10:1 (6:1)
Az első két fordulóban egyaránt három pontot gyűjtő Egészség DSE mérkőzött meg a Zuglói Kinizsi SE együttese ellen a harmadik fordulóban a Normál Ligában. A zuglói alakulat ezúttal gyengébb összeállításban tudott pályára lépni, mint a múlt héten a Nimród SE II ellen és ez meg is látszódott a pályán, ugyanis az Egészség DSE sorra vezette veszélyesebbnél veszélyesebb támadásait és már az első félidőben hat gólig jutottak Kaán Miklósék. A zuglóiak részéről csak a szépítésre futotta. A második félidőben további négy gólt szerzett az Egészség DSE csapata, így a végeredmény 10:1 lett. Az Egészség DSE csapatától Püski Zsombor és Breuer András 3-3, Gál Szabolcs 2, míg Vágó Soma és Liska Bálint egy-egy gólt szerzett. A Zuglói Kinizsi SE szépítő találatát Knapp Zoltán szerezte.
Solymosi Csaba, a Zuglói Kinizsi SE vezetőedzője: "Szerintem jelen pillanatban nekem van a leggyengébb felnőtt csapatom az országban. Olyan gólok tömkelegét kaptuk, amelyeket már a serdülőben sem lenne szabad. Sajnos meglátszódott, hogy a múlt heti összeállításunkhoz képest hiányzott több játékos is. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez!"
Híd-Unió SE - Újpesti Haladás FC 0:3 (0:2)
Két BLSZ IV. osztályú csapat mérkőzésével folytatódott a torna. A Híd-Unió SE három, míg az Újpesti Haladás FC hat pontot gyűjtött eddig a tornán. A mérkőzés jó színvonalú volt, ám egyértelműen az újpestiek akarata érvényesült, akik az első félidőben már két gólos előnyre tetek szert. Kasza László együttese a második félidőben tovább növelte előnyét. A végeredmény végül 0:3 lett. Gazdag Zoltán kettő, míg Janik Levente egy gólt szerzett.
Kasza László, az Újpesti Haladás FC vezetőedzője: "A mai mérkőzésen kevesebben voltunk, így több játéklehetőséghez juthattak a jelenlévők, akik éltek is ezzel a lehetőséggel. Köszönjük az ellenfél sportszerű játékát!"
Nimród SE II - Brigád 6:0 (2:0)
A tornát egyaránt két-két vereséggel kezdő Nimród SE II és Brigád összecsapásával kezdődött a Normál Liga harmadik fordulója. A mérkőzést a rutinosabb játékosokból álló Nimród SE II irányította. Soóky Norbert együttese már az első félidőben két gólos előnyre tett szert. A második félidőben is hasonló volt a mérkőzés képe, ám a Brigád játékosain ekkor jobban érződött a fáradtság, így a végeredmény végül 6:0 lett. A Nimród SE II góljai közül Kaczor Patrik kettőt, míg Kovács Áron, Könczey Balázs, Berényi Zoltán és Ladányi Tamás egy-egy gólt szerzett.
2021. január 23.:
Felkerültek a góllövőlisták mind a kiemelt-, mind a normál ligánál!
A kiemelt ligában egyaránt 8 gólt szerzett eddig Pásztor Tamás (Mészöly Focisuli SE U19) és Szabó Norbert (Nimród SE I). Szorosan mögöttük helyezkedik el 7 góllal Rázmán Ákos (Újpesti Haladás FC U19) és Roni Riberio Da Silva (Nimród SE I), míg további három játékos jutott el eddig 6 gólig.
A normál liga góllövőlistáját az Újpesti Haladás FC támadója, Gazdag Zoltán vezeti 4 góllal. További öt játékos jutott el eddig 3 gólig, míg nyolc játékos szerzett pontosan két gólt eddig.
A góllövőlisták:
Kiemelt liga
Normál liga
Kormányőr SE - VSK Tököl U17 2:1 (1:0)
 |
A mai nap utolsó mérkőzését a BLSZ III. osztályú Kormányőr SE játszotta a VSK Tököl U17 ellen. Egyik csapat sem kezdte jól a szereplését az idei tornán, úgyhogy itt volt a lehetőség a javításra. Az első félidőben a rutinosabb Kormányőr SE átadta a kezdeményezést a tököli fiataloknak, ám komoly lehetőségekig nem jutottak el. A 40. percben aztán Dobos Martin találatával a Kormányőr SE szerezte meg a vezetést (1:0). A félidő így 1:0-val ért véget. A második félidőben már jobban dominált a Kormányőr SE és Magyar Szabolcs találatával meg is duplázták előnyüket (2:0). A tököli fiatalok nem adták fel és Székely Máté találatával szépítettek (2:1). Újabb gól már nem esett, ám a kapufát mindkét csapat eltalálta egyszer. A mérkőzést végül egy góllal a Kormányőr SE nyerte meg.
Nimród SE I - Testvériség SE II 3:2 (2:2)
A torna egyik legjobban várt mérkőzésével folytatódott a mérkőzések sorozata, ugyanis két, a BLSZ II. osztályban szereplő csapat feszült egymásnak. A Testvériség SE II és a Nimród SE I is remekül szerepelt eddig a tornán. A bajnokságban az ősszel 2:2-es döntetlent játszott egymással a két együttes. A mai mérkőzésen a vezetést a Testvériség SE II szerezte meg az első félidő elején Hanák Roland találatával (0:1). Könczey Balázs együttese azonban nem hagyta magát és még az első félidőben sikerült 2:2-re egyenlíteni. A második félidő is rendkívül színvonalas játékot hozott, melyet Jánossy Barnabás góljával végül a Nimród SE I nyert meg. A Nimród SE I részéről Soóky Norbert egy, míg Jánossy Barnabás kettő gólt szerzett, míg Törőcsik András együtteséből Hanák Roland duplázott.
Mészöly Focisuli SE U19 - Törökbálinti FC 4:0 (2:0)
A múlt héten nyolc gólos győzelmet arató Mészöly Focisuli SE U19 kezdte jobban a Törökbálinti FC elleni mérkőzést, ugyanis a 27. percben Pásztor Tamás találatával sikerült megszerezniük a vezetést (1:0). Hat perccel később Gyuris Bence duplázta meg Ifj. Mészöly Kálmán csapata előnyét (2:0), így megnyugtató előny birtokában vonulhattak pihenőre a fiatalok az erősen tartalékosan felálló törökbálintiak ellen. A második félidőben is inkább a fiatalok domináltak és a 68. percben Tallosi Levente találatával már három gólos volt az előny (3:0). A 4:0-s végeredményt Demeter Levente állította be a 73.percben.
Csillaghegyi MTE - Puebla 13 FC 4:3 (2:0)
Az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Puebla 13 FC a torna házigazdájával, a Csillaghegyi MTE-vel mérkőzött meg. A vezetést a csillaghegyiek szerezték meg az első félidőben, amit nem sokkal később sikerült is megduplázniuk, így az első játékrész 2:0-val ért véget. A második félidőt a csillaghegyiek kezdték jobban, hiszen egy újabb góllal már három góllal is vezettek, ám ezután kissé kiengedtek, így a Puebla szépíteni tudott. A győzelmet azonban a Csillaghegyi MTE szerezte meg 4:2-es végeredménnyel, így pontszámban beérte riválisát a B-csoportban. A csillaghegyiek góljait Farkas Antal, Imre Zoltán, Gonda Gergely és Drozdz István szerezték, míg a Puebla 13 FC részéről Karacs András, Morvay Gergő Bátor és Tápi Tamás volt eredményes.
Boldizsár Imre, a Csillaghegyi MTE vezetőedzője: "A vártnál könnyebb mérkőzés volt a mai. Sajnos a biztos győzelem tudatában kiengedtünk."
Műegyetemi FC - Csepel UP SE 2:2 (0:1)
A Műegyetemi FC eddig három, míg a Csepel UP SE egy pontot szerzett a tornán. A két BLSZ III. osztályú együttes színvonalas mérkőzést játszott egymással. A vezetést a csepeliek szerezték meg Horváth Ákos találatával a 44. percben (0:1), így a félidőben ők örülhettek jobban. Az 55. percben Berta Zsolt találatával egyenlített a Műegyetemi FC (1:1), ám nem sokáig örülhettek Verschitz Péterék, ugyanis a 60. percben ismét a Csepel UP SE vezetett Györkei Sándor góljával (1:2). Hegedűs Gergő találatával azonban a 86. percben másodjára is egyenlíteni tudott a Műegyetemi FC (2:2) és mivel újabb találat már nem esett a csapatok egy-egy ponttal gazdagodtak.
Goldball '94 FC U19 - Újpesti Haladás FC U19 2:3 (1:0)
Két U19-es csapat mérkőzésével kezdődött a torna harmadik hétvégéje. Az Újpesti Haladás FC fiataljai eddig hat, míg a Goldball U19 egy pontot szerzett eddig. Az első félidőben jobb játékot nyújtott a Goldball U19, többet veszélyeztették az ellenfél kapuját és Klapács Tibor találatával sikerült is megszerezniük a vezetést (1:0). Holló Tibor cserékkel próbálta felpörgetni csapatát, amely végül sikerült is. A második félidő 3:1-es Újpesti Haladás sikert hozott, így végül az újpestiek győztek 3:2 arányban. A Goldball U19 második gólját Kardos László szerezte, míg az újpestieknél Rázmán Ákos mesterhármast ért el!
Holló Tibor, az Újpesti Haladás FC U19 vezetőedzője: "Az első félidei gyenge játékot nem volt nehéz felülmúlni. A cserék jobb teljesítményt nyújtottak ezúttal és két jól eltalált lövéssel sikerült fordítanunk. További sok sikert kívánok a Goldball csapatának!"
2021. január 17. vasárnap:
Mészöly Focisuli SE U19 - VSK Tököl U17 10:2 (4:2)
A hétvége utolsó mérkőzését a Kiemelt Liga A-csoportjában szereplő Mészöly Focisuli U19 és a VSK Tököl U17 játszotta egymás ellen. A vezetést Bacsa Zalán fejesével a Mészöly U19 szerezte meg (1:0), amit Pásztor Tamás duplázott meg (2:0). Pray Martin gyors duplájával azonban hamar egyenlíteni tudott a Tököl (2:2). Fél perccel később Pásztor Tamás érkezett remekül egy jobb oldali beadásra, így ismét a Mészölynél volt az előny (3:2), amit Pásztor Tamás növelt is egy ziccerrel a félidő vége előtt (4:2). A második félidőben már kijött a két csapat közti tudás- és erőnléti különbség, így a kérdés csak az volt, hogy mennyi lesz végül közte. A végeredmény 10:2 lett többek között a tököliek kapusának, Tóth Gergőnek a remek teljesítménye miatt, aki egy büntetőt is hárított. A Mészöly U19 góljai közül Pásztor Tamás három, Bacsa Zalán kettő, míg Bicski Tamás, Varsa Kevin, Homoki Levente, Töreki Zalán és Koblencz Ákos egy-egy gólt szerzett. A tököliek mindkét gólját Pray Martin szerezte.
Ifj. Mészöly Kálmán, a Mészöly Focisuli U19 vezetőedzője: "Küzdelmes, jó iramú mérkőzést játszottunk a tököliek ellen. A végeredménytől függetlenül remekül szolgálta ez a mérkőzés a felkészülésünket, sok elemet tudtunk gyakorolni. A tököliek kapusának külön szeretnék gratulálni, extra teljesítményt nyújtott ma."
Teleki Olivér, a VSK Tököl U17 vezetőedzője: "Miután tegnap a Halásztelek U17 ellen is mérkőzésünk volt, erősen tartalékosan álltunk ma fel. Ameddig bírtuk erővel, addig egész élvezhető mérkőzést játszottunk, ám a második félidő már arról szólt, hogy hány gólig jut ellenfelünk. A srácok nagyot küzdöttek ma, megemelem a kalapom előttük. A kapott gólok számától függetlenül kapusunk, Tóth Gergő volt a mezőny legjobbja, aki rengeteg bravúrral tartotta bennünk a lelket és a tetejébe még egy büntetőt is hárítani tudott."
Újpesti Haladás FC - Siketek SC 4:1 (1:1)
Az első fordulóban az újpestiek 3:1 arányban győzték le a Brigád együttesét, míg a Siketek SC kissé tartalékosan felállva kiütéses, 13:0-s vereséget szenvedett az Egészség DSE ellen. A mai mérkőzés kiegyenlített játékot hozott. Az első félidőben mindkét csapat egy-egy gólt szerzett. A második félidőben Kasza László együttese volt eredményesebb, amely így meg is nyerte a mérkőzést 4:1 arányban. Az újpestiek góljai közül Gazdag Zoltán kettő, míg Scheffer Levente és Mátyok Bence egy-egy gólt szerzett. A Siketek SC gólját Kronvalter Mihály szerezte.
Híd-Unió SE - Brigád 5:3 (1:1)
A Híd-Unió SE az első fordulóban 3:1 arányban legyőzte a Zuglói Kinizsi SE csapatát, míg a Brigád ugyanilyen arányú vereséget szenvedett az Újpesti Haladás FC ellen. Jó iramú mérkőzést játszott egymás ellen a két csapat. Az első félidőben egy-egy gólt szerzett a két csapat. A második félidőt jobban bírta erővel a Híd-Unió SE, amely így végül győzni tudott 5:3-ra. A Híd-Unió SE öt góljából a csapatkapitány, Radák Gábor három gólt szerzett. Rajta kívül Tóth Máté és Farkas Levente volt eredményes. A Brigád góljai közül Jóni Norbert kettőt, míg Kocsi Bence egyet vállalt magára.
Somogyi Csaba, a Brigád elnöke: "A két azonos képességű csapat közül most az ellenfél nyert, mert ők kihasználták a helyzeteiket és azokat gólokra is váltották. Gratulálunk nekik!"
Nimród SE II - Zuglói Kinizsi SE 2:7 (0:4)
Az első fordulóban mindkét csapat vereséget szenvedett. A Nimród SE II a II. kerületi UFC U19-től kapott ki 5:2-re, míg a Zuglói Kinizsi SE a Híd-Unió SE ellen maradt alul 3:1 arányban. A mai mérkőzést Solymosi Csaba együttese kezdte jobban, hiszen már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát. A második félidőben sem maradtak adósok a gólokkal a csapatok, így egy élvezhető, kilenc gólos mérkőzésen végül simán győzött a Zuglói Kinizsi SE 7:2-re. A Nimród SE II góljait Könczey Zsolt és Vladislav Malchenko szerezték, míg a zuglóiak részéről Fekete István három gólt szerzett, Knapp Zoltán kétszer volt eredményes, míg Jenei Krisztián és Jenei István egy-egy gólig jutott.
Solymosi Csaba, a Zuglói Kinizsi SE vezetőedzője: "Jó iramú, küzdelmes mérkőzést játszottunk egy rendkívül sportszerű ellenféllel szemben. Gratulálok mindkét csapatnak. Könnyedén alakulhatott volna másképp is a végeredmény, ám most a kapu előtt mi teljesítettünk jobban."
Egészség DSE - II. kerületi UFC U19 2:5 (0:3)
Az első fordulóban mindkét csapat győzelemmel indította szereplését az idei tornán, így igazán izgalmasnak ígérkezett a vasárnapi játéknap első mérkőzése az Egészség DSE és a II. kerületi UFC U19 között. A II. kerületi UFC U19 szerezte meg a vezetést Deák Valentin találatával (0:1), amit Herczenik Ádám duplázott meg (0:2). Az első félidő vége előtt még Kelemen Csongor is betalált (0:3), így megnyugtató előnnyel vonulhatott pihenőre a II. kerület U19. A második félidőben sikeresebb volt az Egészség DSE támadójátéka, ugyanis két gólt is sikerült szerezniük Püski Zsombor révén. A II. kerületi UFC U19 is két gólt szerzett a második félidőben. Kirády Ábel és Feiner Dániel volt eredményes. A végeredmény így 2:5 lett.
Roller Dániel, a II. kerületi UFC U19 vezetőedzője: "Jól játszó ellenfél ellen jó iramú mérkőzést játszottunk. A kapu előtt jobb döntéseket hoztunk, ezen múllott ezúttal a győzelmünk."
2021. január 16. szombat:
Műegyetemi FC - Goldball '94 FC U19 5:1 (2:0)
A hétvége első mérkőzését a BLSZ III. osztályú Műegyetemi FC és a Goldball '94 FC U19 játszotta egymás ellen. Verschitz Péter együttese eddigi két mérkőzésén még nem szerzett pontot. A Puebla 13 FC ellen bár megszerezte a vezetést a Műegyetemi FC, végül 3:2-es vereséget szenvedett, míg az Újpesti Haladás FC U19 3:1-re múlta felül őket. A Goldball U19 az első fordulóban a Csepel UP SE ellen 1:1-es döntetlenre végzett, míg a hétközi fordulóban a Csillaghegyi MTE-től 4:0-ra kapott ki. A mérkőzésen végig dominált a Műegyetemi FC, több támadást sikerült felépítenie a rutinos játékosokból álló felnőtt együttesnek, akik végül négy gólos győzelemmel folytatták szereplésüket a tornán. Már az első félidőben is két góllal vezetett a Műegyetemi FC, akik a második félidőben tovább tudták növelni előnyüket. A Műegyetemi FC-től Verschitz Péter kettő, míg Varró Bálint, Rádl Attila és Berta Zsolt egy-egy gólt szerzett, míg a Goldball U19 gólját Horváth Tamás szerezte.
Csillaghegyi MTE - Csepel UP SE 6:4 (4:2)
Két BLSZ III. osztályú együttes mérkőzésével folytatódott a torna. A Csillaghegyi MTE az Újpesti Haladás FC U19-től 5:4-es vereséget szenvedett, majd a Goldball U19-et 4:0-ra legyőzte, így eddig felemás teljesítményt nyújtottak Boldizsár Imréék a tornán. A Csepel UP SE a Goldball U19 elleni 1:1-es döntetlennel kezdte az idei tornát, majd a Puebla 13 FC ellen 6:2-es vereséget szenvedtek. A mai mérkőzés első félideje nyílt sisakos játékot hozott a csapatok részéről és a gólok sem maradtak el. Az első játékrészben a Csillaghegy négy, míg a Csepel UP kettő gólt szerzett. A második félidőt jobban bírta erővel a Csillaghegy, amely végül 6:4-re győzött. A csillaghegyiek részéről Galgóczi Levente, Imre Zoltán és Császár Tamás is két-két gólt szerzett, míg a Csepel UP SE részéről Horváth Ákos, Kékesi Gábor, Kerner Tamás és Szén Szabolcs is egy-egy gólt szerzett.
Puebla 13 FC - Újpesti Haladás FC U19 3:0 (1:0)
Két eddig hibátlan teljesítményt nyújtó csapat találkozott a harmadik fordulóban a Kiemelt Liga B-csoportjában. A Puebla 13 FC a Műegyetemi FC-t 3:2-re, míg a Csepel UP SE-t 6:2-re győzte le, míg az Újpesti Haladás FC U19 a Csillaghegyi MTE-t 5:4-re, majd a Műegyetemi FC-t 3:1-re győzte le. Remek iramot diktáltak a csapatok az első játékrészben, ahol Babulják Zoltán együttese szerezte meg a vezetést egy megpattanó lövéssel. A második félidőben volt több lehetősége is Holló Tibor együttesének az egyenlítésre, ám a fiatalok ezúttal nem tudtak betalálni, míg a Puebla két közeli lövéssel végül magabiztossá tette győzelmét és hibátlan teljesítményével továbbra is vezeti a csoportját. A Puebla 13 FC góljai közül Karacs András és Sárközi Bence egyet-egyet szerzett, míg a harmadik találat öngól volt.
Nimród SE I - Kormányőr SE 14:0 (8:0)
Az eddig hibátlan teljesítményt nyújtó Nimród SE mérkőzött meg a Kormányőr SE ellen a 3. fordulóban a Kiemelt Liga A-csoportjában. A Nimród SE I a Mészöly Focisuli SE U19-et 8:1-re, míg a VSK Tököl U17-et 15:0-ra győzte le, míg a Kormányőr SE a Testvériség SE II-től 6:0-ás vereséget szenvedett, majd a Törökbálinti FC-t legyőzte 2:0-ra. A mai mérkőzést a Nimród SE kezdte jobban, ugyanis már az első percben sikerült megszerezniük a vezetést egy labdaszerzést követően. A 10. percben már 3:0-t mutatott a virtuális eredményjelző, így a Nimród SE kényelmes tempóban futballozhatott tovább és szebbnél szebb gólokat szerezve végül magabiztos győzelmet aratott. A 14 szerzett gólból Szabó Norbert nem kevesebb, mint 7 (!) gólt szerzett. Roni Riberio Da Silva és Tóth Norbert két-két gólig jutott, míg egy gólt szerzett Kovács Marcell, Könczey Zsolt és Könczey Balázs.
Könczey Zsolt, a Nimród SE I vezetőedzője: "Örültünk, hogy napsütésben tudtunk végül játszani. Már az első percben sikerült megszereznünk a vezetést egy labdaszerzést követően, sőt a 10. percben már 3:0-ra vezettünk, így nyugodtan tudtunk tovább focizni. Örülök, hogy sok gólt lőttünk és gratulálok az ellenfél kapusának, így is szépeket védett. Várjuk a következő fordulót!" (forrás: a Nimród SE facebook oldala)
Törökbálinti FC - Testvériség SE II 0:6 (0:2)
A BLSZ III. osztályú Törökbálinti FC az első fordulóban 1:0-ra legyőzte Lipők Patrik találatával a VSK Tököl U17 csapatát, ám a hétközi fordulóban a Kormányőr SE-től 2:0-ás vereséget szenvedtek Róza Lászlóék. A Testvériség SE II a Kormányőr SE-t 6:0-ra győzte le, míg a Mészöly Focisuli SE U19-től 5:3-as vereséget szenvedtek Törőcsik Andrásék. A mai mérkőzésen egyértelműen a Testvériség II játéka dominált, akik az első félidőben két gólt szerezve megnyugtató előnyre tettek szert. Az egyre inkább elfáradtó törökbálintiak nem tudtak mit kezdeni az ellenfél támadásaival, így a mérkőzés vége végül 6:0 lett. Hanák Roland három, míg Egvi Csaba, Gerhát Dávid és Török Ákos egy-egy gólt szerzett.
2021. január 15. péntek:
Felkerültek a góllövőlisták mind a kiemelt-, mind a normál ligánál!
A góllövőlisták:
Kiemelt liga
Normál liga
2021. január 13. szerda:
Újpesti Haladás FC U19 - Műegyetemi FC 3:1 (1:1)
Ellentétes előjelekkel várták a csapatok a mai mérkőzést. Az újpestiek az első fordulóban győztek, míg Verschitz Péter együttese vereséget szenvedett. Az első félidő rendkívül kiegyenlített, nyílt sisakos játékot hozott. Mindkét csapat egy gólt szerzett, így a félidő 1:1-es döntetlennel ért véget. A második félidőben végül a fiatalság győzött, ám az eredmény könnyedén alakulhatott volna fordítva is. Az Újpesti Haladás FC U19 végül 3:1-re nyerte meg a találkozót. Az újpestiek góljait Szeles Márton, Kács Ábel, valamint Schaffer Levente szerezték, míg a Műegyetemi FC-nél Berta Zsolt talált be.
Csillaghegyi MTE - Goldball '94 FC U19 4:0 (2:0)
A torna házigazdája, a Csillaghegyi MTE mérkőzött meg a második fordulóban a Goldball '94 FC U19 ellen. A Goldball az első fordulóban 1:1-es döntetlent játszott a Csepel UP SE ellen, míg a csillaghegyiek 5:4-es vereséget szenvedtek az Újpesti Haladás FC U19 ellen. Ezúttal nem hagyott sok kérdést Boldizsár Imre együttese és könnyedén, 2:0-s félidő után végül 4:0-ra győzött. A csillaghegyiek részéről Imre Zoltán kettő, míg Gonda Gergely és Császár Tamás egy-egy gólt szerzett.
Puebla 13 FC - Csepel UP SE 6:2 (4:1)
 |
A kiemelt liga 2. fordulójának utolsó mérkőzését két BLSZ III. osztályú együttes játszotta egymás ellen. A két csepeli csapat összecsapása sok izgalmat ígért. A Puebla az első fordulóban győztesen hagyta el a pályát a Műegyetemi FC ellen, míg a Csepel UP SE 1:1-es döntetlent játszott a Goldball U19 ellen. Az első félidőban három gólos előnyre tett szert Babulják Zoltán együttese. A második félidőben már a szakadó hóval is küzdeni kellett a játékosoknak, ám ettől függetlenül több szép megoldással volt tarkítva a játékrész. A Puebla már 6:1-re is vezetett, ám a mérkőzés végén a csepeliek szépítettek, így a végeredmény 6:2 lett. A Puebla 13 FC góljai közül Sárközi Bence hármat, Kincses Krisztián kettőt, míg Karacs András egyet szerzett, míg a Csepel UP SE-ből Péli Norbert és Györkei Sándor talált be.
2021. január 12. kedd:
Mészöly Focisuli U19 - Testvériség SE II 5:3 (2:2)
A keddi játéknap első mérkőzését a Mészöly Focisuli U19-es alakulata játszotta a BLSZ II. osztályú Testvériség SE II ellen. Az első fordulóban a Mészöly Focisuli SE kikapott 8:1-re, míg a Testvériség SE II győzött 6:0-ra. A mai mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott. A csapatok nyomát sem mutatták a szezon eleji formának. Az első félidő 2:2-es döntetlennel ért véget. A második félidőt jobban bírták erővel a fiatalok, akik jobban gazdálkodtak a kidolgozott helyzetekkel, így végül 5:3 arányban a Mészöly Focisuli SE U19 győzött. A Mészöly U19-től Pásztor Tamás nem kevesebb, mint három gólt szerzett. Rajta kívül Tallósi Levente és Varsa Kevin talált be. A Testvériség II részéről Edvi Csaba, Hanák Roland és Molnár Marcell volt eredményes.
Törökbálinti FC - Kormányőr SE 0:2 (0:1)
Majdnem egy órás késéssel kezdődött el a keddi játéknap második, utolsó mérkőzése a Kiemelt Liga A-csoportjában. A két BLSZ III. osztályú csapat mérkőzése nagyon kiegyenlített játékot hozott. A vezetést a szerencsésebb Kormányőr SE szerezte meg Viczina Balázs találatával (0:1) az első félidőben. A törökbálintiak előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek, ám ezek a mai napon kimaradtak, míg a Kormányőr SE a második félidőben Ősz Olivér találatával végleg eldöntötte a három pont sorsát (0:2). Újabb találat már nem esett, így két forduló elteltével mindkét csapat három szerzett ponttal áll a tornán.
2021. január 11. hétfő:
11 mérkőzéssel ért véget a XI. Téli Nagypályás Torna első hétvégéje. 10 mérkőzést a csapatok az első fordulóból játszottak le, míg egy mérkőzést előrehozott a Nimród SE I és a VSK Tököl U17 a második fordulóból.
A héten folytatódik a torna. A Kiemelt Liga a 2. fordulót hétközben játssza le. Holnap 17.30-as kezdéssel a Mészöly Focisuli U19 és a Testvériség SE II csap össze. A Mészöly Focisuli vereséggel, míg a Testvériség II győzelemmel kezdte a tornát. Közvetlen utánuk 19 órától lép pályára a Törökbálinti FC és a Kormányőr SE. Róza Lászlóék 1:0-s győzelemmel kezdték a tornát, míg a Kormányőr SE 6:0-s vereséget szenvedett az első fordulóban.
2021. január 10. vasárnap:
Egészség DSE - Siketek SC 13:0 (6:0)
Két BLSZ IV. osztályú együttes mérkőzésével kezdődött a XI. Téli Nagypályás Torna Normál Ligája. A mérkőzés esélyesének az Egészség DSE számított, amely csapat nagyon közel állt ahhoz, hogy az ősszel búcsúztassa a BLSZ I. osztályú XII. kerületi Svábhegy FC csapatát a Budapest Kupa első fordulójában. A papírformának megfelelően remek támadásokat vezetve nyerte meg könnyedén a mérkőzést az Egészség DSE. Végül 6:0-s félidőt követően 13:0-ra győztek az egyre inkább elfáradtó Siketek SC ellen. Somogyi Martin, Gál Szabolcs és Allasmi Fárzad Rami is 3-3 gólt szerzett, míg Túri Zoltán és Müller Dániel 2-2 gólig jutott.
Nimród SE II - II. kerületi UFC U19 2:5 (1:3)
 |
A BLSZ IV. osztályú Nimród SE II a II. kerületi UFC U19 ellen mérkőzött meg. A mérkőzés esélyesének a II. kerületi fiatalok számítottak, ám a Nimród többször okozott már komolyabb meglepetést az elmúlt években. Végül két gólos előnyre tett szert a szünetig a II. kerületi UFC U19 csapata 3:1-es vezetésének köszönhetően. A második félidőben is nyílt sisakos, modern futballt játszott mindkét csapat, ám a gólváltásból a II. kerületiek kerültek ki jobban, akik így végül 5:2-re győztek. A Nimród SE II góljait Ladányi Tamás és Sipos István szerezték, míg a II. kerületi UFC U19 csapatából Szilvási Levente, Kelemen Csongor, Márta Zsombor, Fazekas Márton és Bajomi Máté is egy-egy gólt szerzett.
Könczey Zsolt, a Nimród SE II vezetőedzője: "Jó kis mérkőzést játszottunk, ahol ha picit bátrabbak vagyunk, akkor akár több gólt is szerezhettünk volna. A kapusaink mindig extrák, ma is így volt, illetve nagyon küzdött mindenki. Szerintem a hétvégén ezen a mérkőzésen lehetett a legtöbbet fejlődni!" (forrás: a Nimród SE facebook oldala)
Roller Dániel, a II. kerületi UFC U19 vezetőedzője: "Az első félidőben lendületes játékkal szereztük meg a vezetést. A második félidőben jobb kondinknak köszönhetően megtartottuk az előnyünket. Sok sikert kívánok a kultúráltan játszó ellenfelünknek a felkészülés alatt."
Híd-Unió SE - Zuglói Kinizsi SE 3:1 (1:1)
Két BLSZ IV. osztályú csapat mérkőzésével folytatódott a torna. A vezetést a Híd-Unió SE szerezte meg Gábor Zoltán találatával (1:0), ám egy öngóllal egyenlíteni tudott Solymosi Csaba együttese (1:1). A félidő végéig nem esett már újabb találat. A második félidőben mindkét csapat nagy helyzeteket hagyott ki, ám végül a Híd-Unió SE két gólt szerzett Krasznai Krisztián és Ivanics Zsolt révén, így végül 3:1-re ők nyerték meg a találkozót.
Brigád - Újpesti Haladás FC 1:3 (0:0)
A most alakuló Brigád az első mérkőzését a BLSZ IV. osztályú Újpesti Haladás FC ellen játszotta az első forduló zárómérkőzésén. Az első félidő nagy küzdelmet hozott, ám gól nem született. A második félidőben már kijött a rutinosabb újpestiek javára a különbség, akik így végül 3:1-re megnyerték a mérkőzést. A Brigád gólját Kocsi Bence szerezte, míg az Újpesti Haladás FC-től Gazdag Zoltán kettő, míg Schaffer Levente egy gólig jutott.
Jóni Norbert, a Brigád játékos-edzője: "Egyesületünk első mérkőzésén tisztesen helytálltunk. Jól éreztük magunkat és az első gólunkat is sikerült megszereznünk. Mi haladunk tovább ezen az úton, az ellenfélnek pedig gratulálunk!"
Nimród SE I - VSK Tököl U17 15:0 (11:0)
 |
A Kiemelt Liga A-csoportjának második fordulójából előrehozott mérkőzését játszotta vasárnap délután a Nimród SE I és a VSK Tököl U17-es csapata. Az erősen tartalékos tököliek nem tudták tartani a lépést a sokkal jobb képességű ellenféllel, akik így az első félidőben kiütéses, 11:0-s vezetésre tettek szert. A második félidőben jobban tartották magukat a tököliek, akiknek adódott néhány lehetőségük a gólszerzésre is, ám a Nimród végül 15:0-ra győzött. Kovács Áron nem kevesebb, mint 6 gólig jutott, míg Roni Ribeiro Da Silva 5 gólt szerzett. Egy-egy gólig jutott Umer Farooq, Könczey Balázs, Andrékó Tamás, valamint Endrődi Sebestyén is.
Könczey Zsolt, a Nimród SE I vezetőedzője: "Készültünk erre a mérkőzésre is rendesen, mivel a hétvégén ez már a harmadik Nimród-mérkőzés volt. Nagyon jól kezdtünk, hamar eldöntöttük a találkozót, így a második félidőben is sokat tudott mindenki játszani. Szép gólokat szereztünk, ez a hétvégén így szépen zárult."
Teleki Olivér, a VSK Tököl U17 vezetőedzője: "Sajnos még nincs olyan erőnléti állapotban a keret, hogy két nap alatt két mérkőzést tudjunk játszani két erős felnőtt csapat ellen. A győztes kiléte egy másodpercig sem volt kérdéses, ám büszke vagyok csapatomra. A játékosok végig küzdöttek, nem adták fel és sportszerű eszközökkel igyekeztek mindent megtenni. A rúgott gól sajnos nem jött össze."
2021. január 9. szombat:
ELKEZDŐDÖTT A XI. TÉLI NAGYPÁLYÁS TORNA!
Szombaton 10 órakor Róka Márton játékvezető sípszavára elkezdődött a XI. Téli Nagypályás Torna.
Nimród SE I - Mészöly Focisuli U19 8:1 (3:0)
A torna nyitómérkőzését a Kiemelt Liga A-csoportjából a Nimród SE I, valamint a Mészöly Focisuli U19 játszotta egymás ellen. A BLSZ II. osztályú együttes gyorsan magához is ragadta a kezdeményezést és a 7. percben Szabó Norbert találatával megszerezte a vezetést (1:0). A 20. percben Labundy Máté góljával megduplázta előnyét a Nimród (2:0), sőt a technikás játékos ismét betalált a 40. percben (3:0), így három gólos előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. Az 52. percben Vértes Vadim is betalált (4:0), majd két perc alatt két gólt szerzett Kovács Marcell, így már hat gólos volt ekkor Könczey Zsolt együttesének előnye. A 71. percben Könczey Balázs is betalált (7:0), ám a 80. percben Pásztor Tamás találatával szépített a Mészöly Focisuli U19 (7:1). A 81. percben Labundy Máté visszaállította a hét gólos különbséget (8:1) és ezzel be is állította a végeredményt.
Könczey Zsolt, a Nimród SE vezeőtedzője: "Nagyon vártuk, hogy újra játsszunk. Egy fiatal, rendes srácokból álló csapattal találkoztunk, mely nekünk első mérkőzésnek tökéletes volt. Fogunk változtatni pár dolgot idén, hogy még eredményesebbek legyünk, és kiszámíthatatlanabbak, ezt a játékosok egész ügyesen csinálták elsőre, jó úton kezdtünk el járni. Szép gólokat lőttünk, talán túl szépeket is, mindent nullára igyekeztünk játszani, élveztük, hogy focizhatunk." (forrás: a Nimród SE facebook oldala)
Törökbálinti FC - VSK Tököl U17 1:0 (0:0)
 |
A Kiemelt Liga A-csoportjának második mérkőzését a BLSZ III. osztályú Törökbálinti FC játszotta a Pest megyei U17-es bajnokság I. osztályában szereplő VSK Tököl U17 ellen. A csapatok egész jó iramú mérkőzést játszottak egymás ellen, ám az első félidőben nem született gól. A tököliek előtt valamivel nagyobb helyzetek adódtak, ám a fiatalok mindet kihagyták és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a rutinos csapat büntetett. A 62. percben egy kontratámadás végén Lipők Patrik góljával a törökbálintiak szerezték meg a vezetést (1:0). A mérkőzésből hátralévő szűk fél órában mindent elkövetett az egyenlítés érdekében a Tököl, ám gólt nem sikerült szerezni, így a végeredmény maradt az 1:0.
Teleki Olivér, a VSK Tököl U17 vezetőedzője: "Nagyon örülök, hogy részt vehetünk a tornán, remekül fogja szolgálni felkészülésünket a tavaszi szezonra. Sportszerű mérkőzésen a rutinosabb csapat egyetlen komolyabb helyzetét kihasználva nyerte meg végül a mérkőzést. Sajnos az ősszel sem voltunk hatékonyak a gólszerzésben, ezen mindenképpen változtatnunk kell. Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez!"
Testvériség SE II - Kormányőr SE 6:0 (3:0)
A BLSZ II. osztályban szereplő Testvériség SE II mérkőzött meg az első fordulóban az egy osztállyal alacsonyabban szereplő Kormányőr SE ellen. A vezetést Répás Tamás találatával a Testvériség SE II szerezte meg a 8. percben. Az első félidő hajrájában Gerhát Dávid duplájával megnyugtató előnyre tett szert Törőcsik András együttese. Az 50. percben Molnár Marcell szerzett gólt (4:0), a 68. percben pedig Edvi Csaba talált be (5:0). A hajrában Bodor Ferenc állította be a végeredményt (6:0).
Műegyetemi FC - Puebla 13 FC 2:3 (1:2)
 |
Két BLSZ III. osztályú együttes mérkőzésével folytatódott a torna. A Kiemelt Liga B-csoportjának első mérkőzését a Műegyetemi FC és a Puebla 13 FC játszotta egymás ellen. A sportszerű mérkőzésen mindkét csapat a támadásokra helyezte elsősorban a hangsúlyt és így három gól is született az első játékrészben. A Puebla 13 FC kétszer, míg a Műegyetemi FC egyszer talált be. A vezetést a Műegyetemi FC szerezte meg Magyari Norbert találatával, ám a Puebla még a szünet előtt fordítani tudott. A második félidőben mindkét csapat egy-egy gólt szerzett, így végül 3:2 arányban a Puebla 13 FC nyerte meg a mérkőzést. A Műegyetemi FC góljait Magyari Norbert és a csereként beálló Verschitz Péter szerezte, míg a Puebla 13 FC csapatából két gólt Nagy Mátyás szerzett, míg egyszer Sárközi Bence talált be.
Babulják Zoltán, a Puebla 13 FC vezetőedzője: "A sportszerű ellenfél a mérkőzés elején ránk ijesztett, majd végül küzdelmes mérkőzésen sikerült legyőzni őket. Gratulálok mind a két csapatnak játékosainak!"
Csillaghegyi MTE - Újpesti Haladás FC U19 4:5 (1:1)
A BLSZ III. osztályú házigazda, a Csillaghegyi MTE az Újpesti Haladás FC U19-es alakulatával mérkőzött meg. Az első félidőben mindkét csapat egy-egy gólt szerzett, így döntetlennel ért véget az első játékrész. A második félidőben azonban könnyű gólokat szerzett Holló Tibor együttese, így végül kisebb meglepetésre az újpestiek nyertek 5:4 arányban. A csillaghegyiektől Gonda Gergely kettő, míg Sinkó Bence és Imre Zoltán egy-egy gólt szerzett. Az Újpesti Haladás FC U19 öt góljából négyet a fiatal Rázmán Ákos szerzett, míg Janik Levente egyszer talált be.
Boldizsár Imre, a Csillaghegyi MTE vezetőedzője: "Helyezkedés- és kapushibákkal könnyítettük meg ellenfelünk dolgát. Lesz ez még jobb is!"
Holló Tibor, az Újpesti Haladás FC U19 vezetőedzője: "Jó színvonalú mérkőzésen megérdemelten nyertünk. A Csillaghegy csak a mérkőzés végén tudott szépíteni. Rázmán Ákos négy gólja önmagáért beszél."
Csepel UP SE - Goldball '94 FC 1:1 (0:1)
A BLSZ III. osztályú Csepel UP SE a Goldball '94 FC U19-es csapatával mérkőzött meg a Kiemelt Liga B-csoportjának első fordulójában. A két fiatal csapat nagy iramú, küzdelmes, ám sportszerű mérkőzést játszott egymás ellen. A vezetést Borsos Zsolt találatával a Goldball szerezte meg az első félidőben (0:1), ám a második játékrészben Czétényi Ádám egalizálni tudott (1:1), így a végeredmény igazságosnak mondható döntetlen lett.