Üdvözöljük a Csillaghegyi MTE labdarúgó oldalán!



2018.február 25.:
VÉGET ÉRT A VIII. TÉLI NAGYPÁLYÁS TORNA !!!


A kiemelt liga végeredménye:
1. MLTC
2. Törökbálinti FC
3. Testvériség SE II
4. Budapesti Erdért SE
5. Inter 04 FC
6. Csillaghegyi MTE
7. Goldball '94 FC
8. MAFC-Wanderers FC

A normál liga végeredménye:
1. Goldball '94 FC öregfiúk
2. Puebla 13 FC
3. BVSC-Zugló U19
4. Kormányőr SE I
5. Zuglói Kinizsi SE
6. Rúg-6 FC
7. Testvériség SE U19
8. Újpesti Haladás FC U17
9. Híd-Unió SE
10. Festo-AM SE
11. Kormányőr SE II
12. Újpesti Haladás FC




Újpesti Haladás FC - Kormányőr SE II 3:6
A torna nyitó- és végül a zárómérkőzését is az Újpesti Haladás FC játszotta. A nyitómérkőzésen a Zuglói Kinizsi SE volt az ellenfél, ahol a zuglóiak nyertek 8:2 arányban. A zárómérkőzést pedig a Kormányőr SE II ellen játszotta Kasza László csapata. Mindkét csapat tartalékosan állt össze a mai találkozóra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy mindkét csapat kapuját mezőnyjátékos őrizte. A találkozó nem kevesebb, mint kilenc gólt hozott. Az Újpesti Haladás FC három, míg a Kormányőr SE II hat gólt szerzett a mérkőzésen, így végül a torna 11.helyén a Kormányőr SE II, míg a 12.helyen az Újpesti Haladás FC végzett.




Híd-Unió SE - Festo-AM SE 3:1
A torna utolsó előtti mérkőzését a Híd-Unió SE és a Festo-AM SE játszotta egymás ellen. A két csapat a normál liga B-csoportjában is találkozott már egymással, méghozzá az 5.fordulóban, ahol bár a félidőben már 3:0-ra vezetett a Festo-AM SE csapata, végül 3:3-as döntetlen született. Most Rétlak Gergely csapata a biztosra ment és igyekezett hamar eldönteni a három pont sorsát. Sokáig nem tudtak gólt szerezni a BLSZ IV.osztályú csapat tagjai, ám a 40.percben Rozsvai Csaba találatával megtört a jég (1:0). A gól annyira meghozta a Híd-Unió SE játékosainak a kedvét, hogy két perc perc múlva Tréfás András is betalált (2:0), így a félidő két gólos különbséggel ért véget. A második félidő már kiegyenlítettebb játékot hozott. A 61.percben Dregán Roland is betalált (3:0), így már három gólos volt a kékek előnye. A végeredményt Juhász Dávid állította be a 90.percben (3:1). A Híd-Unió SE így a 9., míg a Festo-AM SE a 10.helyen végzett az idei tornán. Két újonc csapathoz képest ez teljesen jó eredménynek tekinthető.




Zuglói Kinizsi SE - Rúg-6 FC 8:1
Két tartalékosan felálló csapat mérkőzésével folytatódott a torna a normál ligában. A Zuglói Kinizsi SE csapatánál a legfőbb kérdést az szolgáltatta a találkozó előtt, hogy tud-e legalább három gólt szerezni a mai napon Knapp Zoltán. Amennyiben igen, úgy ő lesz a torna gólkirálya. A Rúg-6 FC erősen tartalékos összeállításban tudott ezúttal csak megérkezni a találkozóra, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy két kapusuk közül az egyik (Szalai Ádám) ezúttal a mezőnyben kellett hogy játsszon. A csapatok az 5-6.helyért léptek pályára. A vezetést Albert Csaba találatával a Zuglói Kinizsi SE szerezte meg (1:0) a 11.percben. Knapp Zoltán a 21.percben megduplázta csapata előnyét (2:0), így már csak egy gólra volt Inotai Attilától a góllövőlistán. Burmiczki Zoltán a 41.percben állította be a félidei eredményt (3:0). A 49.percben szépített a Rúg-6 FC Bugya Róbert találatával (3:1). Knapp Zoltán állította vissza a három gólos különbséget a csapatok között az 59.percben (4:1), így holtversenyben utol is érte a góllövőlista élén álló Inotai Attilát. Három perccel később el is dőlt a gólkirályi cím sorsa, ugyanis ismét Knapp Zoltán volt eredményes (5:1). A 69.percben Rádli Attila is betalált (6:1). A 75.percben ismét Knapp Zoltán talált be (7:1). Ez már a 18. találata volt a tornán a támadónak. A 81.percben Apjok Gergely állította be a végeredményt (8:1). A Zuglói Kinizsi SE csapata így végül az 5.helyen végzett, a Rúg-6 FC pedig a 6.helyen. A normál liga gólkirálya Knapp Zoltán lett 18 találattal, aki a Zuglói Kinizsi SE támadója.




Goldball '94 FC - Inter 04 FC 1:6
A kiemelt liga utolsó mérkőzését a Goldball '94 FC és az Inter 04 FC játszotta egymással a VIII. Téli Nagypályás Tornán. A vezetést korán megszerezte Maráczi János együttese (0:1) a kissé tartalékosan pályára lépő Goldball ellen az 5.percben Bakó Máté góljával. Nem sokkal később meg is duplázta előnyét az Inter 04 FC (0:2) egy nagy védelmi hibát követően Lukas Gorgosikich góljával a 19.percben. A félidő vége előtt egy gyors gólváltást követően alakult ki a 3:1-es eredmény az Inter 04 FC javára. A 28.percben Huszár Viktor góljával 3:0-ra módosult az állás, ám a 33.percben Soltész Richárd góljával szépített a Goldball. A második félidőt is az Inter kezdte jobban, miután egy szép egyéni alakítás végén növelte előnyét (1:4). A gólt Murcsa Róbert szerezte az 51.percben. A 65.percben Csukovits László góljával négy gólosra növelte előnyét az Inter (1:5). A végeredményt a 69.percben Urbán Bence állította be.




Testvériség SE U19 - Újpesti Haladás FC U17 7:1
A normál ligával kezdődött a torna utolsó játéknapja. A 7-8.helyért lépett pályára a Testvériség SE U19-es és az Újpesti Haladás FC U17-es alakulata. A találkozó több érdekességgel is szolgált. A Testvériség SE U19-es csapatának vezetőedzője, Tóth Gyula például fél éve még az Újpesti Haladás FC alkalmazásában állt, ám a nyáron klubot váltott. Az edző több játékost is vitt magával, mint például a ma pályára lépők közül Gulácsi Márkot, Thék Milánt, Koskár Balázst, vagy Gazdag Zoltánt, akik így mind korábbi klubjuk ellen léptek pályára. A presztízs mérkőzést a zöld mezes Testvériség kezdte jobban, hiszen sorra alakították ki a gólhelyzeteket, melyek közül hármat sikerült az első félidőben értékesíteni, így a játékrész 3:0-val ért véget. A vezetést Répás Tamás szerezte meg a 16.percben (1:0), amit Losonczi Ádám duplázott meg a 31.percben (2:0). A félidei állást Szabó Márk állította be a 45.percben (3:0). A második félidőt Zeke Ákos együttese kezdte jobban, hiszen a második percben sikerült megszerezni a szépítő találatot (3:1) Sándor Balázs találatával a 47.percben. A kapott gól után összeszedte magát a Testvériség és újabb gólokat szerzett. Az 56.percben ismét Répás Tamás volt eredményes (4:1), majd a 67.percben Holbis Márk is betalált (5:1). Rafaisz Norbert a 75.percben újabb gólt szerzett (6:1), majd ő állította be a végeredményt is a 81.percben (7:1). A Testvériség SE U19 így a 7., az Újpesti Haladás FC U17 a 8.helyen végzett.




2018.február 24.:
A Goldball '94 FC öregfiúk nyerte a TNT Normál ligáját!


Puebla 13 FC – Goldball '94 FC öregfiúk 0:3 (0:2)
Felfokozott hangulatú döntőt játszott egymással a két csapat, amelyen a Goldball öregfiúk csapata végül magabiztos győzelmet aratott. A 10. percben Molnár Sándor nagy helyzetét védte Szendrei Sándor. A Puebla helyzete kimaradt, a túloldalon viszont egy szöglet után Szabó Krisztián vezetést szerzett csapatának. Négy perccel később kettőre növelte előnyét a Goldball, egy szép támadás után Inotai Attila szerzett gólt fejjel. A mérkőzés a második félidő elején végképp eldőlt, amikor tizenegyeshez jutott a sárga-fekete gárda, és az ezzel 16. találatát jegyző Inotai Attila magabiztosan lőtt a kapuba. A hátralévő időben a Puebla hiába próbálkozott, a rutinosabb Goldball megtartotta az előnyt, és megérdemelten nyerte meg a Téli Nagypályás Torna normál ligáját!




MAFC-Wanderers FC - Testvériség SE II 3:6 (2:2)
A MAFC-Wanderers FC az első pontjait igyekezett megszerezni. Ellenfele a Testvériség SE II volt. Az első félidő négy gólt hozott, amely 2:2-es döntetlennel ért véget. Egyébként mindkét csapat mérkőzésein viszonylag sok gól esett eddig a tornán, így nem volt meglepő a sok gól. A második félidőben további öt gól esett, ám miután a MAFC-Wanderers FC csak egyet, míg a Testvériség SE II négyet szerzett, így végül 6:3 arányban Kiss István együttese nyerte meg az összecsapást. Dominik Zsolt együttese így szerzett pont nélkül végzett a VIII. Téli Nagypályás Tornán.




BVSC-Zugló U19 - Kormányőr SE I 3:0
A mérkőzés elmaradt végül, miután a Kormányőr SE I csapatát sérülések, illetve betegségek hátráltatták. A BVSC-Zugló U19-es csapata így a normál liga 3.helyén végzett, míg a Kormányőr SE I a negyedik helyen végzett. Az edzők szavazatai alapján a normál liga legjobb kapusa a BVSC-Zugló U19 hálóőre, Horváth Márton lett.




Budapesti Erdért SE - Csillaghegyi MTE 6:3 (3:1)
A kiemelt ligával kezdődött a torna utolsó fordulója. A két BLSZ III.osztályú csapat találkozóján a Csillaghegyi MTE szerezte meg a vezetést a 14.percben Benő Norbert találatával (0:1), amit két perccel később Engler Bence egyenlített ki (1:1). A 29.percben Lesti Márton találatával már Steinmetz György együttesénél volt az előny (2:1), amit Kállai Dávid duplázott meg a 41.percben (3:1), így a félidő 3:1-es Erdért-vezetéssel ért véget. Az 50.percben Bagó József góljával tovább növelte előnyét az Erdért (4:1). A 70.percben Benő Norbert ismét eredményes volt (4:2), így szépített Boldizsár Imre együttese. A 77.percben Benő Norbert harmadik gólját is megszerezte (4:3), így ismét izgalmassá vált a mérkőzés. Hogy a vége ne legyen az, arról Bagó József gondoskodott a 85.percben (5:3), aki a második góljával eldöntötte a három pont sorsát. A végeredményt a 88.percben Engler Bence állította be (6:3).




2018.február 22.:
AZ MLTC NYERTE MEG A VIII. TÉLI NAGYPÁLYÁS TORNÁT !!!


MLTC - Törökbálinti FC 1:1 (0:0)

Tegnap este 20.30-as kezdéssel mérkőzött meg egymással a BLSZ III.osztályú MLTC és az egy osztállyal feljebb szereplő Törökbálinti FC. A mátyásföldiek, akik egyébként hibátlan mérleggel vezetik csoportjukat a BLSZ III.osztályban eddig 100%-os teljesítményt produkáltak a TNT-n, míg a Törökbálinti FC öt győzelem mellett egy alkalommal vereséget szenvedett. Az MLTC úgy lépett pályára a mérkőzésen, hogy amennyiben nem szenved vereséget úgy, megnyeri a tornát! Izgalmas mérkőzésre volt így kilátás! Az első félidő helyzetet igen, gólt azonban nem hozott. A labdát valamivel többet birtokolta az MLTC, ám komolyabb lehetőségei a Törökbálintnak adódtak, ám vagy a lövés tévesztett célt, vagy egy mátyásföldi mentett kritikus pillanatban. A félidő gól nélküli döntetlennel ért véget. A nagy hideg ellenére a csapatok továbbra is nagy iramot diktáltak. A második félidő közepén a Törökbálint szerezte meg a vezetést Kiss Ábel találatával (0:1), amit nem sokkal később Nagy Ádám egyenlített ki (1:1). Nagy Ádám góljaira amúgy is nagy szüksége volt a torna során az MLTC csapatának. A remek formában lévő támadónak ez már a 13. találata volt a tornán. Miután újabb találat már nem esett, így végül az MLTC örülhetett a mérkőzés végén!

A mérkőzést követően a mérkőzés játékvezetője, Csorba Sándor, valamint két segítője, Király Szilveszter, illetve Gendúr Ákos átvehette a torna legjobb játékvezetőinek járó különdíjakat. A díjátadó ünnepség szombaton 14.45-kor fog kezdődni a Goldball Parkban.

Illusztris társaságba került így az MLTC, ugyanis tegnap esti döntetlenjével megnyerte a VIII. Téli Nagypályás Tornát, amely többek között azt is magával vonja, hogy egy évig őrizheti a klub székházában a TNT-vándorserleget, amelyre így felkerül a klub neve is. Nézzük az eddigi győzteseket:
2011: Rákosszentmihályi SC
2012: Ferencvárosi FC
2013: Testvériség SE
2014: Nagytétényi SE
2015: Unione FC
2016: Maglód TC
2017: Testvériség SE
2018: MLTC

Az MLTC így a hetedik klub, amely neve felkerülhetett a vándorserlegre. Eddig csak a Testvériség SE-nek sikerült kétszer is megnyernie a TNT-t, ám megvédeni a címet még egyik csapatnak sem sikerült. Ki tudja, talán az MLTC lesz az első csapat 2019-ben, amelynek ez sikerül?

Tovább növeli Zséli László együttesének sikerét az a tény, hogy eddig a torna győztese mindig vagy a megyei I, vagy a II.osztályban szerepelt. Mint ismert, az MLTC jelenleg a BLSZ III.osztályának a tagja, így első ízben került a vándorserleg megyei III.osztályú csapathoz.

Az MLTC csapata hét mérkőzéséből hatot megnyert, míg csupán egy alkalommal végzett döntetlenre. Összesen 41 gólt szerzett, míg csupán 14-et kapott (+27-es gólkülönbség). A házi góllövőlista élén Nagy Ádám végzett 13 találattal. Mögötte Tóth Péter áll 10 góllal. Zubonyai Viktor 7 góljával a góllövőlista harmadik helyére fért oda. Balla Dávid 3, míg Várkonyi Balázs 2 gólt szerzett a tornán. Nemes Balázs, Kubinyi József, Kiss Bence, Szépe Norbert, Kutasi Bálint, valamint Zordon Ákos pedig egy-egy góllal zárt.

Érdekesség, hogy az MLTC a mérkőzései első félidejeit tekintve 16:1-es gólkülönbséggel zárt, ami azt jelenti, hogy mindössze a MAFC-Wanderers FC ellen 9:3-ra megnyert mérkőzésen kapott gól az első félidőben, akkoris csak egyet (ez a bravúr Csikós Dominiknak sikerült a 3.fordulóban a 43.percben). A második félidőket tekintve az MLTC gólkülönbsége 25:13. A Goldball '94 FC, illetve a Törökbálinti FC mondhatja el csak magáról, hogy legalább egy félidőt kihúzott úgy az MLTC ellen, hogy azon ne kapjon több gólt, mint amennyit szerez. A Goldball 94 FC-nek ez egy 0:0-s első félidővel sikerült, míg a Törökbálintnak a 0:0-s első félidőt követően egy 1:1-es második félidőt sikerült produkálnia.

Az MLTC először 2013-ban vett részt a TNT-n, akkor a 7.helyen végzett. Egy évvel később már sikeresebb szereplés következett, ám a Nagytétényi SE végül megállította a döntőben a mátyásföldieket, akik így csak az ezüstérmet szerezték meg a tornán. 2015 ismét egy gyengébben sikerült év volt, ugyanis ekkor az MLTC a 8.helyen végzett csak a tornán. 2016-ban, illetve 2017-ben nem szerepelt a tornán az MLTC, míg idén ismét visszatért, nem is akárhogyan.

Az MLTC TNT mérlege a következő: 28 mérkőzés, 18 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség. A mátyásföldiek eddig összesen 104 gólt szereztek a TNT-n (Kutasi Bálint szerezte a történelmi 100. TNT-gólját az MLTC-nek a Csillaghegyi MTE ellen a 6.fordulóban lejátszott mérkőzés 15.percében), míg 61-et kaptak (+43-as gólkülönbség). A megszerezhető pontszámokat tekintve ez 67,86%-os teljesítménynek tekinthető, ami mindenképpen kimagaslónak számít.




2018.február 21.:
Ma este eldől, hogy melyik csapat nyeri a VIII. Téli Nagypályás Tornát!


Mint ismert, ma este 20.30-as kezdéssel lép pályára egymás ellen a tornán az MLTC és a Törökbáinti FC. A sors úgy alakította a torna állását, hogy ez a mérkőzés dönti el, hogy melyik csapat nyeri meg a VIII. Téli Nagypályás Tornát, vagyis döntőnek beillő összecsapást rendeznek ma este a Goldball Parkban. A találkozót Csorba Sándor fogja vezetni, míg segítői Király Szilveszter, valamint Gendúr Ákos lesznek, akik ugyancsak vizsgázott játékvezetők, megtisztelve ezzel a döntőt. Zséli László együttese (MLTC) eddig mind a hat mérkőzését megnyerte a tornán, így egyedüli 100%-os csapatként várja az utolsó mérkőzését, míg a Törökbálinti FC a hat mérkőzéséből ötöt megnyert, míg egyszer kikapott (a Csillaghegyi MTE ellen). A torna szabályai szerint pontazonosság esetén először az egymás elleni eredmény rangsorol, így a képlet nagyon egyszerű: amennyiben nem kap ki ma este az MLTC, mátyásföldre kerül a TNT-vándorserleg egy évre, míg amennyiben a Törökbáinti FC diadalmaskodik, úgy a TFC neve kerül a vándorserlegre.









A Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóságának Játékvezetői Bizottsága elkészítette a játékvezetői küldést a torna utolsó heti mérkőzéseire, melyet most közzé is teszünk honlapunkon! A kiemelt-, illetve a normál liga döntőjére is három-három vizsgázott játékvezetőt delegált a szövetség, megtisztelve annak fontosságát!


2018.február 21.szerda

20.30. MLTC - Törökbálinti FC. Vezeti: Csorba Sándor (Király Szilveszter, Gendúr Ákos)


2018.február 24.szombat

9.30. Budapesti Erdért SE - Csillaghegyi MTE. Vezeti: Király Szilveszter.
11.15. BVSC-Zugló U19 - Kormányőr SE I. Vezeti: Bartis László.
13.00. MAFC-Wanderers FC - Testvériség SE II. Vezeti: Zám László.
13.00. Puebla 13 FC - Goldball '94 FC öregfiúk. Vezeti: Bodzay Áron (Gendúr Ákos, Kerék Ádám)
14.45. Díjátadó ünnepség


2018.február 25.vasárnap

10.00. Testvériség SE U19 - Újpesti Haladás FC U17. Vezeti: Bartus Olivér.
11.00. Goldball '94 FC - Inter 04 FC. Vezeti: Kurtej János.
12.00. Zuglói Kinizsi SE - Rúg-6 FC. Vezeti: Bartkó József.
13.00. Híd-Unió SE - Festo-AM SE. Vezeti: Bartos Zoltán.
14.00. Újpesti Haladás FC - Kormányőr SE II. Vezeti: Balog Attila.









Frissült a torna góllövőlistája!

A kiemelt liga góllövőlistája izgalmasan alakul, ugyanis 12 góljával Nagy Ádám (MLTC) vezeti, ám mögötte csupán két góllal (10 gólos) van lemaradva csapattársa, Tóth Péter (MLTC). Hegedűs Bálint (Törökbálinti FC), valamint Nagy Krisztián (Testvériség SE II) egyaránt 8 gólnál tart, míg Zubonyai Viktor (MLTC) 7 gólt szerzett eddig a tornán.

A normál liga góllövőlistája még a kiemelt ligáénál is izgalmasabb, ugyanis az élen holtverseny van jelen pillanatban. Inotai Attila (Goldball '94 FC öregfiúk), valamint Knapp Zoltán (Zuglói Kinizsi SE) is 14 gólt szerzett eddig a tornán. Mögöttük van a dobogó legalsó fokán kicsit lemaradva Molnár Sándor (Puebla 13 FC), aki 9 gólt szerzett eddig. Három 6 gólos labdarúgó következik a góllövőlistán. Kincses Sándor (BVSC-Zugló U19), Koncz Gábor (Kormányőr SE II), valamint Toplak Zoltán (Híd-Unió SE) szerzett eddig 6 gólt. Őket további négy játékos követi, akik eddig 5 gólt szereztek a tornán.

A góllövőlista állása megtekinthető itt: Góllövőlista




2018.február 18.:
Drámai csatában győzte le a Festo a Kormányőr II-t!


Testvériség SE II - Goldball '94 FC 4:1 (1:0)
A havas meccsen jól kezdett a Testvériség, és Nagy Krisztián találatával a 32. percben vezetést is szerzett. A második játékrészben 10 perc elteltével szabadrúgáshoz jutott a Tesi, és az 55. percben Holbis Márk a hálóba tekerte a második gólt is. A továbbiakban is a zöld-fehérek akarata érvényesült, és további két találatot szereztek, amire a Goldball csak a hajrában tudott válaszolni. A Goldball egész csapata jobbulást kíván a Testvériség megsérült labdarúgójának.




Kormányőr SE II - Festo-AM SE 4:4 (1:1). Büntetőkkel: 5:6
A gyorsgólváltás előre jelezte, hogy gólgazdag találkozót játsszanak majd a csapatok, de azt senki nem sejtette, hogy ennyire izgalmas lesz majd a találkozó. 10 perccel a meccs vége előtt még 3-1-re vezetett a Kormányőr, amikor a remek formában lévő Juhász Dávid kétszer is betalált két perc alatt megfordítva a meccset. A Kormányőr a nehéz helyzetből talpra állt, és Tóth Martin utolsó percben szerzett góljával kiharcolta a büntetőket! A Tizenegyes párbaj során 11-szer (!) találtak be a csapatok, és a hosszú izgalmak után a Festo lett a győztes, így ő játszhat a normál liga 9. helyéért.




Rúg-6 FC - Újpesti Haladás U17 3:1 (1:1)
A Rúg-6 FC Bodnár Zoltán és Bajusz Ferenc (2) góljával 3-1-es győzelmet aratott az Újpesti Haladás fiataljai ellen, így Szilvási János csapata játszhat a normál liga 5. helyéért, míg a Haladás a 7. helyért szállhat harcba.




2018.február 17.
Puebla 13 FC - Goldball '94 FC öregfiúk döntő lesz a normál ligában !!!


BVSC-Zugló U19 - Goldball '94 FC Öregfiúk 2:2 (1:2). Büntetőkkel: 2:3)
Gyors gólváltással kezdődött a Normál Liga második elődöntője. Inotai Attila 9. percben szerzett találatára, Farkas Béla válaszolt a 11. percben. Remekül játszott a Goldball Öregfiúk csapata, és nem érdemtelenül Inotai újabb közelről szerzett találatával a félidő vége előtt visszavette az előnyt. A második játékrészben a Goldball többször is eldönthette volna a mérkőzést, de a legnagyobb helyzeteket is ki tudták hagyni. Az elpuskázott lehetőségek, ahogy az lenni szokott megbosszulták magukat, és Pulai Dániel a 85. percben egy távoli bombával döntetlenre mentette a meccset a BVSC-nek. Következett a tizenegyespárbaj, amely során Szendrey Sándor 3 büntetőt is kifogott, míg kapustársa csak egyet, így a Goldball Öregfiúk csapata jutott a TNT normál ligájának döntőjébe.




Zuglói Kinizsi SE - Testvériség SE U19 1:0 (0:0)
A Normál Liga A csoportjának 3. helyezettje, a Zugló Kinizsi a Testvériség U'9-es csaptával játszott, aki a B csoport 4. helyén végzett. A találkozó a végsőkig 0-0 maradt, majd az utolsó utáni pillanatban Földi Róbert fejesével a Kinizsi mégis megnyerte a meccset, így ők játszhatnak az 5. helyért, míg a Tesi a 7. helyezésért.




Újpesti Haladás FC - Híd-Unió SE 3:4 (1:0)
Rendkívül izgalmasan alakult az Újpesti Haladás és a Híd-Unió csatája. Almási Norbert 22. percben szerzett góljával az Újpesti Haladás szerzett vezetést, és az 1-0 maradt is a félidőig. A második játékrészben viszont komoly gólváltást rendeztek a csapatok. Az 56. percben Dregán Roland egy szép találattal kiegyenlített. A 70. és a 72. percben pedig előbb Smeló Roland, majd Toplak Zoltán szerzett gólt és kétgólos előnyt a Hídnak, amely után Justyák János szépített a 76. percben. Pár perccel később Almási Norbert kiegyenlített, de végül nem jöttek a büntetők, mert a 90. percben Hajnal Gergely belőtte a Híd-Unió mindent eldöntő találatát. A Híd-Unió így a 9. helyért, míg a Haladás a 11. helyért játszhat jövő héten a tornán.




Csillaghegyi MTE - MLTC 2:5 (1:2)
Kutasi Bálint és Tóth Péter korai góljaival az MLTC nagy előnyre tett szert már a mérkőzés elején a Csillaghegy ellen, amely Benő Róbert révén biztosította, hogy a szünet után is izgalmas maradjon a mérkőzés. Az MLTC viszont a második játékrészben is korán be tudott találni az egész tornán remek teljesítményt nyújtó Tóth Péter révén. A 3-1-es hátrányból a kissé vegyes csapattal kiálló, hét közben a Budapest Kupában bravúros továbbjutást elérő Csillaghegy nem tudott felállni. Végül a hajrábn történő gólváltás 5-2-es végeredményt hozott. AZ MLTC amennyiben győz vagy döntetlent ér el szerdán a Törökbálint ellen, akkor megnyeri a Téli Nagypályás Torna kiemelt ligáját.




Puebla 13 FC - Kormányőr SE I 7:2 (3:0)
A normál liga első elődöntőjét játszotta a két csapat. A Puebla már korán vezetést szerzett Kincses Krisztián találatával, és a továbbiakban is remekül muzsikált. Számos helyzetet dolgozott ki Megyesán Sándor csapata. Bár a kapufa mindkét oldalon csattant, a félidő végéig csak a Pebla szerzett újabb gólokat. Molnár Sándor duplájával lett 3-0. A második játékrészben nem változott a mérkőzés képe, Megyesán Péter is kétszer talált be, és később is könnyú gólokat szereztek, a Kormányőr pedig csak a mérkőzés utolsó harmadában tudott a hálóba lőni. A Puebla ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott, és a normál liga döntőjébe jutott.




2018.február 13.:


A 3. fordulóból pótolva: MAFC-Wanderers - MLTC 3:9 (1:6)




2018.február 11.:


Zuglói Kinizsi - Újpesti Haladás U17 9:2

A Zuglói Kinizsi esélyesként várta a Haladás U17-es csapata elleni mérkőzést, és ennek megfelelően is játszott. Knapp Zoltán az első félidőben remek labdákat kapott, és olyan jó formában futballozott, hogy a 16-oson belülről bárhonnan betalált. Knapp korán négy gólt szerzett, amelyre a szünetig csak Nagy Róbert tudott válaszolni a 40.percben. A második játékrész sem hozott nagy változást, a Kinizsi folytatta a gólgyártást és végül 9:2-es győzelmet aratott. A Haladásnak voltak helyzetei és több szép támadást is végigvitt, de ezúttal a rutinosabb csapat sikere nem volt kérdés. A találkozón 5 gólt szerzett Knapp Zoltán továbbra is nagy esélyes a gólkirályi címre.




Híd-Unió - Festo-AM SE 3:3

A Festo ezúttal betegségek miatt kevés játékossal tudott eljönni a mérkőzésre, így a Híd-Unió biztosított nekik segítéget egy játékos átadásával. A mérkőzésen mindkét csapat végig sportszerű küzdelmet folytatott. A legjobb teljesítményt Toplak Zoltán nyújtotta, aki a Hídnak 3:3-ra hozta vesztes állásból a mérkőzést.




BVSC-Zugló U19 - Újpesti Haladás FC 2:0

A nagyobb tétje a mérkőzésenek a BVSC U19-es csapata számára volt, hiszen győzelmével a 2. helyen zárhatta a csoportot. Ennek megfelelően Kincses Sándor egy szép góllal már az első játékrészben megszerezte a vezetést. A találkozó hosszú ideig izgalommal szolgált, mert a BVSC hiába dolgozott ki helyzeteket és jutott el kapufáig is, csak a találkozó 77.percében Bihari László találatával tudta végképp lezárni a meccset.




Kormányőr SE I - Testvériség SE U19 2:1

A Testvériség bár U19 néven futott, erre a mérkőzésre még fiatalabb 17 éven aluliakból álló csapatával futott ki. A Kormányőr ki is használta ellenfele kezdetbeli megilletődöttségét, és Aranyosi Máté góljával egy szép támadás végén már az 5. percben vezetést szerzett. A továbbiakban is irányították a meccset ebben a félidőben a narancssárgák, és a 30. percben Gyanyi Artúr is betalált. A 2. félidőben még összeszedettebb volt,és a az 54. percben egy indítás után, egy bepasszolt labdát Szabó Dávid a hálóba továbbított. A mérkőzés így izgalmasabbá vált, és a Kormányőrnek a hátralévő időben nagyon kellett figyelnie, hogy megtartsa az eredményt, mert hiába volt lehetősége, hogy még egy góllal eldöntse a meccset, ezt nem tudta megtenni. Végül maradt a 2:1.




2018.február 10.:
Továbbra is szárnyal az MLTC és a Törökbálinti FC!


Puebla 13 FC - Kormányőr SE II

A normál liga A-csoportját négy forduló után 9 szerzett ponttal vezető Puebla 13 FC mérkőzött meg azzal a Kormányőr SE II-vel, amely eddigi négy mérkőzésén összesen négy pontot gyűjtött. Lipcsey Zsolt együttesének azonban erőt adhatott a mai mérkőzésre a múlt heti találkozó, ahol 6:4 arányban sikerült legyőzniük a rivális Rúg-6 FC csapatát.




Testvériség SE II - Budapesti Erdért SE

A kiemelt liga utolsó mérkőzésével folytatódott a torna, már ami az 5.fordulót illeti. A Testvériség SE II eddigi négy mérkőzéséből kettőt megnyert, míg kétszer vereséget szenvedett, míg Steinmetz György együttese eddigi négy mérkőzésén összesen 4 pontot szerzett. Nehéz volt megjósolni, hogy melyik csapat számít a mérkőzés esélyesének. A vezetést a Testvériség SE II szerezte meg.




Inter 04 FC - MLTC 3:8

A kiemelt liga harmadik mérkőzésével folytatódott a torna. Az igencsak tartalékos összeállításban pályára lépő Inter 04 FC fogadta a BLSZ III.osztály 2.csoportját toronymagasan vezető MLTC ellen. A mérkőzés esélyesének egyértelműen a fehér mezben pályára lépő mátyásföldiek számítottak. Ennek megfelelően Zséli László együttese szerezte meg a vezetést a 9.percben Nagy Ádám góljával (0:1). A 20.percben a rutinos Zubonyai Viktor duplázta meg az előnyt (0:2), sőt 11 perccel később ismét ő volt eredményes (0:3), így a félidő három gólos különbséggel ért véget a felek között. A második félidőben az Inter 04 FC játékosai próbáltak minél nagyobb ellenállást tanusítani az MLTC ellen. Az 50.percben ennek ellenére Szépe Norbert találatával már négy gólosra nőtt a különbség (0:4). Az 57.percben Huszár Roland találatával összejött a szépítés Maráczi János együttesének (1:4), sőt a 64.percben Kis-Balázs Dávid is betalált (2:4)! A 67.percben Katona Tibor lőtt gólt (3:4), így ismét izgalmassá vált a mérkőzés állása. Hogy ne maradjon így, arról Nagy Ádám gondoskodott, aki a 68.percben ismét betalált (3:5). A 75.percben Várkonyi Balázs is gólt lőtt (3:6), így eldőlni látszott a három pont sorsa. A 87.percben Nagy Ádám megszerezte mai harmadik találatát (3:7). A végeredményt Várkonyi Balázs állította be a 88.percben (3:8). Az MLTC a jövő héten kedden lép pályára 20.30-as kezdéssel a MAFC-Wanderers FC ellen, míg az Inter 04 FC csütörtökön 19 órakor a Budapesti Erdért SE ellen mérkőzik meg.




Csillaghegyi MTE - MAFC-Wanderers FC 2:1

Ha már a kiemelt ligával kezdődött a forduló, azzal is folytatódott. A Csillaghegyi MTE lépett pályára az ugyancsak a BLSZ III.osztályban szereplő MAFC-Wanderers FC ellen. Vagyis csak lépett volna, miután a MAFC vezetősége jelezte a mérkőzés előtt, hogy létszámproblémák miatt nem tudnak pályára lépni. Hogy ne maradjon el a mérkőzés, arról a BLSZ IV.osztályú 1. FC Skorpió csapata gondoskodott. A találkozó küzdelmes, de gyenge színvonalú játékot hozott. A vezetést Boldizsár Imre együttese szerezte meg a 18.percben Imre Zoltán távoli góljával (1:0), amit két perccel később Dr. Mikó István növelt egy lesgyanús találattal (2:0). A gyorsan bekapott két gól nem roppantotta össze a Skorpió csapatát, akik a 37.percben jogosnak tűnő büntetőhöz jutottak. A labda mögé Rajna Benjamin állt, aki nem is hibázott (2:1). A félidő így 2:1-el ért véget. A második félidőben már nem változott az eredmény, így a találkozót végül a Csillaghegy nyerte meg. A házigazda a jövő héten szombaton 11 órakor lép pályára az MLTC ellen, míg a MAFC-Wanderers FC csapata kedden 20.30-kor lép pályára ugyancsak az MLTC ellen.




Törökbálinti FC - Goldball '94 FC 4:1

Az 5.forduló nyitómérkőzésén a Törökbálinti FC mérkőzött meg a Csoszánszky Miklós által irányított Goldball '94 FC ellen. A törökbálinti alakulatnak ez már a hatodik, míg a Goldballnak az ötödik mérkőzése volt a tornán. Az esélyesnek mindenképpen Nagy József együttese számított. Ennek megfelelően támadóbb felfogásban lépett pályára a világos kék szerelésben játszó Törökbálint és a 18.percben Hegedűs Bálint góljával sikerült is megszerezni a vezetést (1:0). Öt perccel később olyat láthatott a publikum, amelyet ritkán látni futball pályákon. A Törökbálint 11-es mezszámú játékosa, Nádasi Levente gondolt egy merészet és a félpályáról beívelte a labdát a kint álló kapus feje fölött a vendég kapuba (2:0). A Goldball ezután több ígéretes helyzetet is kidolgozott, ám a helyzetkihasználással ezúttal hadilábon álltak a BLSZ III.osztályú csapat tagjai. A félidő vége előtt a Törökbálint is szerezhetett volna gólt, ám a szépen végigvitt kontratámadás végén a Goldball kapusa védett bravúrral, így maradt a két gólos különbség a felek között. Az 51.percben Hegedűs Bálint szerzett újabb gólt (3:0), így eldőlni látszott a három pont sorsa. A 68.percben Dávid György is betalált (4:0). A Goldball erejéből csak a szépítésre futotta. A lefújás előtti pillanatokban Érsek Péter talált be (4:1), kialakítva ezzel a végeredményt. A Törökbálinti FC a jövő héten nem lép pályára, míg a Goldball '94 FC vasárnap 10 órakor a Testvériség SE II ellen mérkőzik meg.




2018.február 9.:
Néhány mérkőzés időpontja módosult különböző okokból kifolyólag a VIII. Téli Nagypályás Tornán. A torna teljes, pontos programját itt tekinthetik meg: Sorsolás




A Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága elkészítette a torna 5.fordulójának játékvezetői küldését is, melyet most közzé is teszünk honlapunkon.

2018.február 10.szombat
10.00. Törökbálinti FC - Goldball '94 FC. Vezeti: Boros Róbert.
11.00. Csillaghegyi MTE - MAFC-Wanderers FC. Vezeti: Csorba Sándor.
12.00. Inter 04 FC - MLTC. Vezeti: Hegyesi Dávid.
13.00. Testvériség SE II - Budapesti Erdért SE. Vezeti: Filep Zsolt.
14.00. Puebla 13 FC - Kormányőr SE II. Vezeti: Szingajevszkij Julian.

2018.február 11.vasárnap
11.00. Zuglói Kinizsi SE - Újpesti Haladás FC U17. Vezeti: Várhegyi Károly.
12.00. Híd-Unió SE - Festo-AM SE. Vezeti: Id. Gajzágó Imre.
13.00. BVSC-Zugló U19 - Újpesti Haladás FC. Vezeti: Ilinszky Gábor.
14.00. Kormányőr SE I - Testvériség SE U19. Vezeti: Katz Róbert.

2018.február 12.hétfő
20.30. Rúg-6 FC - Goldball '94 FC öregfiúk. Vezeti: később jelölik ki.




2018.február 8.:
A Goldball '94 FC öregfiúk már az elődöntőben!


A hétvégén eldőlnek a normál liga csoportjainak végső helyezései.

Az A-csoportban amennyiben a Puebla 13 FC legalább egy pontot szerez a Kormányőr SE II elen, úgy a csoport élén végez és készülhet a jövő heti elődöntőre. Amennyiben a BVSC-Zugló U19 legyőzi az Újpesti Haladás FC felnőtt csapatát, úgy Steer Ferenc együttese lesz a másik elődöntős. Adott esetben a Zuglói Kinizsi SE - Újpesti Haladás FC U17 mérkőzés is sok mindenről dönthet, így izgalmas hétvégére van kilátás a normál liga A-csoportját illetően.

A B-csoport első helyén már a múlt héten eldőlt, hogy a Goldball '94 FC öregfiúk csapata végzett, így ők a vasárnapi, Rúg-6 FC elleni mérkőzésüktől függetlenül is készülhetnek a jövő heti elődöntőre, ahol az A-csoport második helyezettjével fognak megmérkőzni. A második helyre azonban még három csapat is odaérhet. Amennyiben a Kormányőr SE I nem szenved vereséget a Testvériség SE U19 ellen, úgy Lipcsey Zsolt együttese végez a csoport második helyén. Amennyiben a Testvériség SE U19 legyőzi a Kormányőr csapatát, úgy izgalmasabb a helyzet. Ez esetben a Rúg-6 FC - Goldball '94 FC öregfiúk végeredménye is számít. Ha nem nyer a Rúg-6 FC, úgy a Testvériség SE U19 végez a csoport második helyén. Ha nyer a Rúg-6 FC úgy hármas holtverseny alakul ki a B-csoport második helyén a Rúg-6 FC, a Kormányőr SE I és a Testvériség SE U19 között, ahol a csapatok egymást körbeverték, így a jobb gólkülönbség fog dönteni, amelyben a Rúg-6 FC-nek van a legnagyobb lemaradása és aligha fog gólarányjavító győzelmet aratni a csoport győztese ellen. A Híd-Unió SE - Festo-AM SE mérkőzés is egy jó hangulatú, izgalmas összecsapásnak ígérkezik, ahol a Festo megszerezheti első pontjait a TNT-n.

A kiemelt ligában a Törökbálinti FC a tegnapi győzelmével átvette a vezetést, bár két mérkőzéssel többet játszott, mint a továbbra is hibátlanul álló MLTC. A hétvégén mindkét csapat esélyesként lép pályára a tornán. A Törökbálinti FC a Goldball '94 FC-vel, míg az MLTC az Inter 04 FC-vel mérkőzik meg. A MAFC-Wanderers FC tegnap majdnem meglepetés eredményt ért el a Törökbálint ellen. Dominik Zsolt együttese ezúttal a házigazda Csillaghegyi MTE ellen lép pályára, ahol nem titkoltan az a céljuk, hogy megszerezzék első pontjaikat a tornán. A Testvériség SE II - Budapesti Erdért SE mérkőzés is izgalmasnak ígérkezik. Amennyiben a Testvériség győzni tud, úgy nagy lépést tesz afelé, hogy a dobogón végezzen a torna végén.

A tabellák:
Kiemelt liga
Normál liga, A-csoport
Normál liga, B-csoport




A kiemelt liga góllövőlistáját az MLTC fiatal támadója, Nagy Ádám vezeti, aki eddigi három (!) mérkőzésén 9 gólt szerzett. A Törökbálinti FC támadója, Hegedűs Bálint 6 gólnál jár, így a góllövőlista második helyén áll, míg csapattársa, Dávid György egy góllal lemaradva a dobogó legalsó fokán áll.

A normál liga góllövőlistája már izgalmasabban alakul, ugyanis Inotai Attila (Goldball '94 FC öregfiúk) 11, míg Knapp Zoltán (Zuglói Kinizsi SE) 9 gólnál tart. Utánuk azonban óriási a szakadék, hiszen hét játékos következik holtversenyben, akik eddig 4 gólt szereztek a tornán.

A teljes góllövőlista megtekinthető itt: Góllövőlista




A hajrában győzte le a Törökbálint a MAFC-Wandererst!


Törökbálinti FC - MAFC-Wanderers FC 4:2
A mérkőzés jegyzőkönyve

A 6.fordulóból előrehozott mérkőzést játszották le szerda este 20.30-as kezdéssel a felek. A mérkőzés esélyesének a BLSZ II.osztályú Törökbálinti FC számított, amely eddigi négy mérkőzésén 9 pontot gyűjtött, míg Dominik Zsolt együttese három mérkőzés után pont nélkül állt. A késői időpont ellenére jó iramot diktáltak a felek. A vezetést kisebb meglepetésre a piros mezben pályára lépő MAFC-Wanderers FC szerezte meg a 14.percben Mészáros Gergely találatával (0:1). A gól után támadóbb felfogásban játszott a világos kék szerelésben játszó Törökbálint, ám vagy célt tévesztettek a támadók, vagy a MAFC kapusa hárított bravúrral. A félidő így egy gólos "vendég" vezetéssel ért véget. Nem tudjuk, hogy mi hangozhatott el a szünetben a törökbálinti öltözőben, de az biztos, hogy hatásos volt, ugyanis szinte rögtön a középkezdés után egyenlített a TFC Szeip Tamás találatával (1:1). A 64.percben Szuhodovszki István játékvezető kiosztotta a mérkőzés első sárga lapját. A vétkes a Törökbálinti FC labdarúgója, Grazer István volt. A 70.percben Hegedűs Bálint találatával megfordította a mérkőzés állását a Törökbálint (2:1). Öt perccel később újabb törökbálinti játékos "sárgult be". Ezúttal Dávid György volt a vétkes. A Törökbálintnak több lehetősége is volt, hogy eldöntse a három pont sorsát, ám az esti mérkőzésen rossz volt a helyzetkihasználás aránya. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az ellenfél büntetett, ugyanis a MAFC-Wanderers FC Molnár Gergő találatával egyenlített a 86.percben (2:2). Az egyenlítő gól azonban felpörgette a törökbálintiakat, akik két perccel később ismét megszerezték a vezetést. A gólszerző Nádasi Levente volt (3:2). A 90.percben aztán Hegedűs Bálint ismét betalált (4:2), így végül ha nehezen is, de végül nyert a Törökbálint két góllal. A Törökbálint a hétvégén szombaton 10 órakor mérkőzik meg a Goldball '94 FC ellen, míg a MAFC-Wanderers szombaton 11 órakor játszik a Csillaghegyi MTE ellen.




2018.február 7.:
Ma este Törökbálinti FC - MAFC-Wanderers FC mérkőzés a TNT-n!


Ma este 20.30-as kezdéssel mérkőzik meg egymással a BLSZ II.osztályú Törökbálinti FC és a BLSZ III.osztályú MAFC-Wanderers FC. A mérkőzést a 6.fordulóból hozták előre a felek, miután az eredeti időpont ütközött volna a Törökbálinti FC Budapest-Kupa mérkőzésével. A Törökbálinti FC eddigi négy mérkőzéséből hármat megnyert, míg egy alkalommal vereséget szenvedett. A MAFC-Wanderers FC eddigi mindhárom mérkőzését elveszítette.




2018.február 4.
A Goldball '94 FC öregfiúk továbbra is 100%-os!


Újpesti Haladás FC - Újpesti Haladás FC U17 4:2

Az Újpesti Haladás felnőtt a Hali 17 éven aluli fiataljaival mérkőzött meg a TNT 4.fordulójában. Az első félidőben a fiatalok hiába mutattak szép dolgokat, a védelmük nem volt elég határozott, ezt pedig a felnőttek kegyetlenül kihasználták. A 20.percre Almási Gábor és Kasza Dániel találatával már 2:0 volt az előnyük. A 25.percben Török Ákos egy szép 19 méteres lövése a kapufáról visszapattant a mezőnybe, ráadásul jött a kontra, amely végén Bath Zoltán passza után Justyák János megszerezte a 3.gólt is. A 4:0-s félidei eredményt a csereként beállt Béres Máté állította be. A második félidőben a cserékkel felfríssitett U17 összekapta magát, hátul stabílabbá váltak, elől pedig két lehetőséget is értékesíteni tudtak. A 73.percben Szekeres Balázs és Sándor Balázs lőtt a hálóba.




Goldball '94 FC öregfiúk - Festo-AM SE 7:3

A Goldball már az első percben betalált Inotai Attila révén, és bár a félidőig csak 2:0 volt az eredmény, látszódott, hogy ez a mérkőzés csak az ő győzelmükkel érhet majd véget. Jól játszottak a hazaiak, és bár sérülések nehezítették a dolgukat a továbbiakban, mégis 7 gólig jutottak. A Festo a 75.percre úgy tűnt, hogy teljesen elveszítette a fonalat, de érdekes módon a véghajrára talpra állt, és az utolsó 10 percben Juhász Dávid találatával és Kása Ádám duplájával nagyot szépítettek az eredményen.




Budapesti Erdért SE - Törökbálinti FC 1:8

Igen felbőszíthette a Csillaghegy elleni múlt heti vereség a Törökbálnti FC csapatát, mert egészen más tempóban játszott az Erdért ellen. A félidőig még jól tartotta magát az Erdért, amelyet kezdő kapusa 30.percben szerzett sérülése nehezítette. A második játékrészben Korozmán Gergely és Dávid György remek játékának köszönhetően a Törökbálint hengerelni tudott. Ezen a napon a kékek a játék minden elemében jobbak voltak ellenfelüknél.




MLTC - Testvériség SE II 6:2

A Mátyásföld eddig megállíthatatlan a tornán, és a szintén jól szereplő Testvériség SE II sem tudta megakadályozni a további száguldását. Az első félidő kiegyenlített volt, itt is-ott is adódtak lehetőségek a gólszerzésre, amelyből a 26.percben Nagy Ádám révén az MLTC használt ki egyet. A második játékrészben Zubonyai Viktor korán megduplázta az előnyt. Majd jött a harmadik gól, amely Nagy Ádámé volt, a 65. percben a kapust is becsapva, magabiztosan használt ki egy helyzetet. Ezután 5 perc múlva ismét Zubonyai talált be. Kettejük gólpárbaját Nagy Ádám nyerte, aki nagyon belejött, 3 perc múlva és a 75.percben is betalált, így mesternégyest szerzett a fiatal támadó. Ebben az időben nem találta a fonalat a Tesi a gyorsabb Mátyásföldiek ellen. A tendenciát Tóth Dávid szabálytalansága után egy tizenegyes szakította meg, amelyet Hernáczki Attila értékesített a 78. percben. A végeredményt a 89.percben Ferentic István szépítette tovább, az ő góljával lett 6:2.




Rúg-6 FC - Kormányőr SE I 4:6

Előzetesen a BLSZ III-as Kormányőr volt a mérkőzés esélyese, de a gólgazdag találkozót is borítékolni lehetett, azokból pedig bármi kisülhet. A Rúg-6 FC kezdett jobban, ugyanis Fábián János góljával már a 12.percben vezetést szerzett, de a továbbiakban a legnagyobb helyzeteket is ki tudták hagyni az első félidőben, a Kormányőr pedig fordított is. Borbély Norbert és Koncz Gábor fordította meg az eredményt a szünetig. A második játékrészben a Kormányőr többek között a remekül játszó Kölczei Tamás révén fölényessé tette az előnyt, a Rúg-6 csak a hajrában tudott föltámadni. Igaz, akkor rengeteg helyzete volt. Mielőtt azonban utolérte volna ellenfelét, Kölczei Tamás végképp eldöntötte a meccset.




2018.február 3.
22 gól esett a szombati játéknapon!


BVSC-Zugló U19 - Puebla 13 FC 1:2

Érdekes mérkőzést hozott a BVSC-Zugló U19-es csapatának és a BLSZ IV-es Puebla FC-nek az összecsapása. A mérkőzésen a BVSC fiataljai domináltak, és a gyors megindulásaikkal nehezen tudott mit kezdeni ellenfelük. A helyzetkihasználásuk viszont nem volt az igazi, és ezért is maradt 0:0 a félidő. Na meg azért, mert Soós Olivér (BVSC) parádés 19 méteres lövése csak a felső kapufán csattant. Érdekesség, hogy a második játékrész elején nem egy kidolgozott akcióból szerzett vezetést a BVSC, hanem Kincses Sándor egy védelmi megingást használt ki. Ebben a 45 percben a Puebla is többet merészkedett előre, de utána a kontráknál a szabálytalanságokat is eszközül kellett választaniuk. A hajrában meglepetésre megfordította Megyesán Sándor csapata a meccset, előbb Molnár Sándor egyenlített a 80.percben, majd a 86.percben Megyesán Péter tizenegyesből a győztes gólt is megszerezte csapatának.




Goldball '94 FC - Csillaghegyi MTE 0:1

A múlt héten a Törökbálinti FC ellen bravúros győzelmet arató Csillaghegy jó előjelekkel várta a Goldball elleni találkozót. Az első félidőben nehezen bírt egymással a két csapat, többnyire kiegyenlített mezőnyjátékot láthattak a nézők. A mérkőzés második felében, viszont a Csillaghegy Weitzinger Zsolt szöglet utáni látványos fejesével megszerezte a vezetést. A gól után már a CSMTE akarata érvényesült és több nagy helyzetig is eljutott Boldizsár Imre csapata, egyszer már csak a kapufa mentette meg a Goldballt a második góltól.




MAFC-Wanderers FC - Inter 04 FC 0:3






Kormányőr SE II - Zuglói Kinizsi SE 7:4

Dörgő Zsolt találatával a 25.percben szerezte meg a vezetést a Kormányőr II-es csapata, amely odáig is jobb formát mutatott ellenfelénél. Gozsovics Dávidék már a félidő végére 3:0-s vezetésig jutottak. A második félidőben ugyanaz a játék folytatódott, mint az elsőben, és a magabiztos Kormányőr egyre nagyobb előnyre tett szert. Az utolsó fél órát a havaseső uralta, de a gólok ennek ellenére sem maradtak el, sőt a Kinizsit pont az eső ébresztette fel. A zöld-fehérek a hajrában szerzett góljaikkal 7:4-re szépítették a vereséget.




Testvériség SE U19 - Híd-Unió SE 4:0

A Testvériség U19-es csapata már a mérkőzés elején gólokban fejezte ki győzelmi szándékát. Előbb Istenes Leonárd, majd Gazdag Zoltán szerzett gólt egy szép lövés után. Már 10 perc játék után így 2:0-ra vezetett a Tesi, és jobb ritmusban is játszott, mint ellenfele, így különösebb fordulatra se nagyon lehetett számítani. Nem is jött változás, Gazdag Zoltán a 34. percben is betalált, így 3:0-val fordultak a csapatok. A második játékrészben is a Híd-Unió kapuja forgott többet veszélyben, de a gólok már nem estek olyan szaporán. Egészen a 81.percig kellett várni az újabb találatra, Kiss Zoltán 8 méterről befordulva állította be a végeredményt.




2018.január 31.:
A 4.forduló beharangozója!


Már javában zajlik a VIII. Téli Nagypályás Torna. Az eddigi 3 fordulóból eddig 29 mérkőzést játszottak le a csapatok (a MAFC-Wanderers FC - MLTC mérkőzés később kerül lejátszásra). A 29 lejátszott mérkőzésen összesen 182 gól esett, ami 6,28 gólt jelent kerekítve átlagban mérkőzésenként!

A Zuglói Kinizsi SE és a Goldball '94 FC öregfiúk bizonyult eddig a leggólerősebb csapatnak a tornán, hiszen mindkét együttes 16 gólt szerzett eddigi három mérkőzésén. Az Inter 04 FC védelme bizonyult eddig a leggyengébbnek, hiszen Maráczi János együttese már 19 kapott gólnál tart.

Már csak két hibátlan csapat van a tornán. A kiemelt ligát az MLTC úgy vezeti, hogy eddig csak két mérkőzést játszott le, míg a normál liga B-csoportjában a Goldball '94 FC öregfiúk nem tudott eddig hibázni. Ugyancsak két csapat van, amely még nem szerzett pontot. A kiemelt ligában a MAFC-Wanderers FC, míg a normál liga B-csoportjában a Festo-AM SE első pontjai váratnak még magukra.

Érdekesség, hogy az első félidőben eddig 78, míg a második játékrészben 104 gól esett, vagyis a csapatok a második félidőben gólerősebbnek bizonyultak eddig a tornán.

A kiemelt ligában szereplő 8 csapat körmérkőzéses rendszerben mérkőzik meg egymással a tornán, így ott még bármi előfordulhat, illetve természetesen annak az ellenkezője is. A normál liga 12 csapata két 6 fős csoportra van szétbontva, így ott az 5.fordulót követően alakul ki a végső sorrend, amely után az elődöntők, majd végül a helyosztók következnek. Az A-csoportban amennyiben a BVSC-Zugló U19-es együttese legyőzi a 4.forduló nyitómérkőzésén a Puebla 13 FC csapatát, úgy legrosszabb esetben is a csoport harmadik helyén végez. Ha vasárnap 10 órakor az Újpesti Haladás FC felnőtt játékosai legyőzik a klub U17-es együttesét, úgy a BVSC-Zugló U19-es csapata már elődöntősnek is mondhatja magát az utolsó csoportmérkőzésétől függetlenül. A B-csoportban amennyiben a Goldball '94 FC öregfiúk csapata legyőzi vasárnap délelőtt a Festo-AM SE csapatát, úgy legrosszabb esetben is a csoport harmadik helyén végez. Ha ráadásul a Kormányőr SE I legalább egy pontot szerez a Rúg-6 FC ellen a forduló zárómérkőzésén, úgy a Goldball '94 FC öregfiúk matematikailag is a csoport első helyén végez, így készülhet a 6.fordulóban az A-csoport második helyezettje elleni elődöntőre.

Izgalmasnak ígérkezik a szombaton 12 órakor megrendezendő MAFC-Wanderers FC - Inter 04 FC mérkőzés is, ugyanis mindkét csapat a BLSZ III.osztály 2.csoportjában szerepel, így ők találkoztak az őszi szezonban is egymással. Az a mérkőzés 1:1-es döntetlennel ért véget (a vendég MAFC szerzett vezetést a második félidő közepén, ám a lefújás előtt nem sokkal egyenlíteni tudott az Inter). Vasárnap 13 órakor mérkőzik meg az MLTC a Testvériség SE II-vel. Ez a mérkőzés is érdekesnek tekinthető, hiszen mindkét csapat ugyancsak a BLSZ III.osztály 2.csoportjában szerepel. Az őszi mérkőzésen a félidőben bár még 1:0-ra vezetett a hazai Testvériség SE II, az MLTC győzött végül 3:1 arányban, így Kiss István együttesének van miért visszavágnia.


A 4.forduló programja:

2018.február 3.szombat
10.00. BVSC-Zugló U19 - Puebla 13 FC Vezeti: Huszár Ákos
11.00. Goldball '94 FC - Csillaghegyi MTE. Vezeti: Lantos Tamás.
12.00. MAFC-Wanderers FC - Inter 04 FC. Vezeti: Várhegyi Károly.
14.00. Kormányőr SE II - Zuglói Kinizsi SE. Vezeti: Ilinszky Gábor.
15.00. Testvériség SE U19 - Híd-Unió SE. Vezeti: Szuhodovszki István.

2018.február 4.vasárnap
10.00. Újpesti Haladás FC - Újpesti Haladás FC U17. Vezeti: Baranyi Gábor.
11.00. Goldball '94 FC öregfiúk - Festo-AM SE. Vezeti: Balog Attila.
12.00. Budapesti Erdért SE - Törökbálinti FC. Vezeti: Várhegyi Károly.
13.00. MLTC - Testvériség SE II. Vezeti: Bartos Zoltán.
14.00. Rúg-6 FC - Kormányőr SE I. Vezeti: Balog Attila.




2018.január 28.:
BVSC-Zugló U19 - Újpesti Haladás FC U17 2:1

Jó mérkőzést hozott a két ifjúsági csapat találkozója. A mérkőzést többnyire a BVSC csapata irányította, a Haladás inkább a gyors kontratámadásokra rendezkedett be. Az első igazi lehetőséget a zuglóiak hagyták ki, amikor Kincses Sándor egy szép jobb oldali megindulás után kevéssel lőtt mellé. Ezután a 34. percben Tóth Máté szerzett össze két sárgát gyorsan, így őt a szabályok szerint le kellett cserélnie a BVSC-nek. Újpesti Haladás lehetőség következett, de Illés Dávid védeni tudott, majd a BVSC jutott kapufáig. A sárga-kékek nem sokkal később a vezetést is megszerezték, Zsigmond Kristóf lövése után Ábrahám Moldován értékesítette a kipattanó labdát. A második félidőben a játék képe nem változott. A 67. percben a végig jól mozgó Kincses Sándor megduplázta az előnyt. A 2-1-es végeredmény a 80. percben alakult ki, amikor Homonnay Máté pazar labdát adott Pifku Rajmundnak, aki 14 méterről kissé balról a hosszú sarokba lőtt.




Rúg-6 FC - Festo-Am SE 2:1

Jó iramban kezdték a csapatok a mérkőzést, és mindkét fél a támadásokat próbálta forszírozni. A kimaradt helyzetek után Gombai Zsolt 37. percben szerzett találatával a Rúg-6 FC szerezte meg a vezetést, amelyet a félidő végéig meg is tartott. A szünet után ismét mind a két kapu veszélyben volt, de leginkább a Festoé, amikor egy tizenhatoson belüli szabálytalanságot követően büntetőt rúgott a Rúg-6. Ahogy a múlt héten, úgy most is kihagyták viszont a tizenegyest, Hornyák Dávid lövését bravúrral védte Szabó Zsolt. A gól azonban nem sokat váratott magára, Bugya Róbert gurított le egy szabadot trükkösen Gombai Zsoltnak, aki 14 méterről a hosszúba helyezett. A 70. percben a Festo szépített Szombati Attila találatával, így izgalmas maradt a mérkőzés. Sőt nem sokkal később egy szögelt utáni fejesnél már az egyenlítő gólt is bent látta a Festo, azonban a mentés még a gólvonalon volt. A mérkőzés utolsó igazán nagy helyzete Hornyák Dávidé (Rúg-6 FC) volt, aki 18 méterről a felső kapufát találta telibe. Jó meccsen maradt a 2-1-es végeredmény.




Goldball '94 FC öregfiúk - Testvériség SE U19 3:2

Várható volt, hogy különleges mérkőzést hoz a Testvériség ifjúsági csapata és a Goldball Öregfiúk közti találkozó. A Testvériség Török Zsombor és Konkoly Márton gyors góljaival már a 25. percben kétgólos előnyre tett szert. Az Öregfiúk viszont nem hagyták annyiban a dolgot, és Inotai Attila előbb egy csodás szabadrúgással előbb szépített, majd a félidő legvégén ki is egyenlített. A Goldball ott folytatta, ahol az első játékrész végén abbahagyta, és Nagy Márton találatával az 51. percben már a hazaiaknál volt az előny. A hátralévő időben a Testvériségnek többször is megvolt a lehetősége az egyenlítésre, de Szendrei Sándor kapus eszén nem tudtak többször túljárni, így maradt a 3-2-es végeredmény.




Híd-Unió SE - Kormányőr SE I 3:8

Nagy kedvvel játszott a Kormányőr a Híd-Unió ellen, és ennek ellenfele látta kárát. Ősz András korán vezetést szerzett csapatának, majd Junkuncz Gábor duplázott a félidő közepén, a 3gólos előnyt pedig Aranyics Máté fejelte meg a negyedik találattal. Záporoztak a Kormányőr lövések, a Híd-Uniónak mégis sikerült a szépítés, a múlt héten is gólt szerző Smeló Roland talált a kapuba. A félidő után nem sokat változott a helyzet. 8:3 lett végül a mérkőzés, amelyről emlékezetes marad Kurucz Gergely 18 méterről szerzett bombagólja, és Aranyics Máté remek csukafejesből szerzett találata.




2018.január 27.:
FIGYELEM!

A holnap 13 órára kiírt MAFC-Wanderers FC - MLTC mérkőzés a MAFC kérésére elmarad, miután csak létszámhiányosan tudtak volna kiállni a mérkőzésre. A felek elkezdték az egyeztetést egymás között a mérkőzés pótlásának időpontjáról. Amint végleges lesz az új időpont, tájékoztatni fogjuk honlapunk olvasóit!




A torna góllövőlistájának jelenlegi állása: Góllövőlista
A kiemelt liga jelenlegi állása: Kiemelt liga
A normál liga A-csoportjának jelenlegi állása: Normál liga, A-csoport
A normál liga B-csoportjának jelenlegi állása: Normál liga, B-csoport
A mai mérkőzések jegyzőkönyvei: 3.forduló




29 gól esett a szombati játéknapon!


Budapesti Erdért SE - Goldball '94 FC 2:2

Részletek később!




Testvériség SE II - Inter 04 FC 9:0

Részletek később!




Zuglói Kinizsi SE - Puebla 13 FC 4:5

Részletek később!




Törökbálinti FC - Csillaghegyi MTE 1:2

Részletek később!




Újpesti Haladás FC - Kormányőr SE II 2:2

Részletek később!









2018.január 26.:
A Téli Nagypályás Torna Fegyelmi Bizottsága kivizsgálta a 2.fordulóban lejátszott Csillaghegyi MTE - Testvériség SE II mérkőzésen történt rendbontást. Történt, hogy a mérkőzésen a Csillaghegyi MTE labdarúgója, Ádám Zsolt előbb hevesen reklamált Szuhodovszki Dávid játékvezetőnél, majd ezt követően meg is lökte őt, amiért a játékvezető kiállította. A Fegyelmi Bizottság a következő határozatot hozta: Ádám Zsolt sem a Csillaghegyi MTE, sem más csapat színeiben nem léphet már pályára az idei tornán. A döntést súlyosbította az a tény is, hogy nevezett labdarúgó az 1.fordulóban is több alkalommal, nem elfogadható hangnemben reklamált az első számú, egyébként a tanfolyamot éppen most teljesíteni kívánó újonc asszisztensnél.

A hétvégén a torna 3.fordulóját rendezik!

A 3.forduló programja:

2018.január 27.szombat
10.00. Újpesti Haladás FC - Kormányőr SE II. Vezeti: Huszár Ákos.
11.00. Törökbálinti FC - Csillaghegyi MTE. Vezeti: Ilinszky Gábor.
12.00. Zuglói Kinizsi SE - Puebla 13 FC. Vezeti: Kis Patrik.
13.00. Testvériség SE II - Inter 04 FC. Vezeti: Várhegyi Károly.
14.00. Budapesti Erdért SE - Goldball '94 FC. Vezeti: Válóczi György.

2018.január 28.vasárnap
10.00. BVSC-Zugló U19 - Újpesti Haladás FC U17. Vezeti: Bartus Olivér.
11.00. Rúg-6 FC - Festo-AM SE. Vezeti: Bartos Zoltán.
12.00. Goldball '94 FC öregfiúk - Testvériség SE U19. Vezeti: Baranyi Gábor.
13.00. MAFC-Wanderers FC - MLTC. Vezeti: Bartkó József.
14.00. Híd-Unió SE - Kormányőr SE I. Vezeti: Ifj. Gajzágó Imre.







2018.január 21.:
Testvériség SE U19 - Festo-Am SE 3:1

Mindkét csapat vereséggel kezdte a Téli Nagypályás Tornát, így most mindketten a javítás reményében léptek pályára. A csapatok dolgát a hó megnehezítette, de ennek ellenére már a 8. percben gól született, Juhász Dávid remek találatával a Festo szerzett vezetést. A korai sokk után a Testvériség fokozatosan kezdte átvenni a mérkőzés irányítását, és a félidő végén a 39. percben Szabó Dávid ki is egyenlített. A második játékrészben a Testvériség ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta, már az 53. percben büntetőhöz jutott, amit Ács Benjámin be is lőtt. Három perc múlva pedig Rafalsz Norbert újabb gólt szerzett a zöld-fehéreknek. A hátralévő időben is a Testvériség fiatal csapatának akarata érvényesűlt, és végül megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.




Kormányőr SE II - Újpesti Haladás FC U17 1:3

Második mérkőzését is megnyerte a TNT-n az Újpesti Haladás ifjúsági csapata, pedig nem indult számukra jól a találkozó. A Kormányőr II. csapata a mozgékony Papp Martin révén a 25. percben megszerezte a vezetést. A Haladás a félidőig nem is tudott egyenlíteni, a szünet után viszont jelentős erőket mozgósítottak, és ez sikerre is vezetett. A többször is helyzetbe kerülő Sándor Balázs az 57. percben először egalizált, majd a mérkőzés hajrájában két szép befejezésével klasszikus mesterhármast ért el, ez pedig csapatának három pontot ért.




Inter 04 FC - Törökbálinti FC 0:5

Az előző napon a KISE ellen edzőmeccsen nyerő Inter 04 FC kissé vegyes csapattal érkezett a Törökbálinti FC elleni találkozóra, ennek ellenére az első félidőben jól tartotta magát magasabb osztályú ellenfelével szemben. Bár a TFC már a 16. percben megszerezte a vezetést a már most remek formában lévő Hegedűs Bálint találatával, de a félidőig hiába volt több helyzetük is, maradt a 0-1 a szünetig. A második félidőben a törökbálintiak fokozatosan felőrölték ellenfelüket, és a havas pálya ellenére tetszetős futballt játszottak. Hegedűs Bálint a 60. és a 73. percben is betalált, ezzel eldöntve a meccset. Ezután az ősszel még sérüléssel bajlódő Bodnár Roland percei jöttek el, előbb a a 79. percben talált be közelről, majd 8 perc múlva egy szabadrúgás után szép kapásgólt szerzett. A Törökbálinti FC magabiztos sikert aratott.




Rúg-6 FC - Híd-Unió SE 3:4

Izgalmas, fordulatos mérkőzést hozott a két BLSZ IV-es csapat összecsapása. A Rúg-6 kezdett jobban és már a 19. percben megszerezte a vezetést, Plesa András kicselezte védőjét, majd a hálóba lőtt. Az előnyt a szünetig nem tudta megtartani Szlivási János csapata, mert Toplak Zoltán kiegyenlített. A gól előtt még majdnem a Rúg-6 talált be, de Katona Róbert büntetőt védett. A 46. percben viszont már ismét náluk volt az előny, Borsos Bálint szerzett gólt. A 64. percben Fábián János is a hálóba lőtt, egy hatalmas bombával nővelte az előnyt! Ezután jött a fordulat, Toplak Zoltán, majd Smeló Roland is gólt szerzett. A mindent eldöntő találatot pedig szintén Toplak Zoltán vitte be. Nagy meccs volt!




MAFC-Wanderers FC - Budapesti Erdért SE 4:8

Az erre a mérkőzésre összeszedettebb Erdért SE nagyon jól kezdte a meccset, és többek között Engler Bence remeklésének köszönhetően, mire eljött a szünet már 4-1 volt az állás a zöld-fehéreknek. Nagy változás a szünet után sem állt be a mérkőzésbe. Az Erdértben Palkó József is duplázni tudott, és bár a meccs vége felé a MAFC is feljött, a nagy arányú vereséget nem tudta elkerülni!




2018.január 20.:
BVSC-Zugló U19 - Zuglói Kinizsi SE 4:4

A játéknap a BVSC-Zugló U19-es együttesének és a Zuglói Kinizsi SE-nek a mérkőzésével zárult. Id. Solymosi Csaba együttese a múlt héten a torna nyitómérkőzésén 8:2 arányban múlta felül az Újpesti Haladás FC-t, míg a BVSC-Zugló U19 a Kormányőr SE II-t győzte le 5:0 arányban. A két hibátlan mérleggel rendelkező csapat találkozója tehát sok izgalmat ígért. A vezetést a BVSC csapata szerezte meg már a 3.percben Farkas Béla góljával, amit a 15.percben a múlt héten mesterhármast szerző Knapp Zoltán egyenlített ki. A 23.percben a fiatal Kincses Sándor góljával ismét Steer Ferenc együttese szerezte meg a vezetést. A félidő végéig újabb találat már nem esett, így 2:1-es BVSC-vezetéssel vonulhattak a felek pihenőre. A második félidőt remekül kezdte a BVSC, hiszen alig telt el egy perc a játékrészből, amikor Rozinger Dávid góljával két gólosra növelte előnyét. Sőt, újabb négy perc elteltével 4:1-re módosult az állás Kincses Sándor újabb találatával. A 65.percben Knapp Zoltán ismét betalált, 4:2-re módosult az állás. A mérkőzés hajrája aztán nem várt izgalmakat tartogatott. A 89.percben Ifj. Solymosi Csaba góljával minimálisra csökkentette a különbséget a Zuglói Kinizsi SE, míg egy perccel később Knapp Zoltán harmadik találatával ki is egyenlített Id. Solymosi Csaba együttese, így a végeredmény 4:4 lett!




Újpesti Haladás FC - Puebla 13 FC 1:2

Az Újpesti Haladás FC a múlt héten 8:2-es vereséget szenvedett a Zuglói Kinizsi SE ellen, míg a Puebla 13 FC az Újpesti Haladás FC U17-tel szemben maradt alul 3:1 arányban. Babulják Zoltánék hamar megkapták a lehetőséget a visszavágásra, hiszen ezúttal az Újpesti Haladás FC felnőtt csapatával mérkőztek meg. A két BLSZ IV.osztályú csapat mérkőzésén a vezetést a sárga-fekete szerelésben pályára lépő Puebla 13 FC szerezte meg a 21.percben Reicz Gábor találatával (0:1), amit a 32.percben Vindish Ferenc duplázott meg (0:2). A 34.percben azonban szépített az Újpesti Haladás FC Kárpáthegyi Zoltán góljával (1:2). A 38.percben Tóth Csaba játékvezető kiosztotta a mérkőzés első sárga lapját. A vétkes a Puebla 13 FC játékosa, Molnár Sándor volt. A félidő 1:2-vel ért véget. A második félidő is tartogatott izgalmakat. A 67.percben újabb Puebla játékos kapott sárga lapot. A 73.percben aztán Varró Péter, az Újpesti Haladás FC középpályása kapott piros lapot második sárga lapja után. A 85.percben az Újpesti Haladás FC csereként beállt labdarúgója, Csokonyai Árpád "sárgult be". Újabb gól már nem esett, így egy nagyon izgalmas mérkőzésen végül 2:1-re nyerni tudott a Puebla 13 FC. Babulják Zoltán együttese a jövő héten szombaton 12 órakor mérkőzik meg a Zuglói Kinizsi SE ellen, míg az Újpesti Haladás FC szombaton 10 órakor a Kormányőr SE II ellen lép pályára.




Goldball '94 FC öregfiúk - Kormányőr SE I 7:3

A normál liga egyik mérkőzésével folytatódott a torna. A Gál Sándor által irányított Goldball '94 FC öregfiúk csapata a Kormányőr SE I-el mérkőzött meg. A Goldball öregfiúk a múlt héten 6:1-re győzte le a Híd-Unió SE csapatát, míg a Kormányőr SE I a Festo-AM SE ellen diadalmaskodott 4:2 arányban. A Goldball kissé tartalékosan állt fel ezúttal, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a kapuban a sporttelepen sokak számára ismerős Ladiszlai Zsolt állt. A 14.percben a Goldball támadója, Inotai Attila harcolt ki jogosnak tűnő büntetőt. A labda mögé a sértett állt, aki nem is hibázott, ugyanis a kapu jobb felső sarkába vágta a labdát (1:0). Ekkor már egyébként két nagy Goldball helyzet is kimaradt, a Kormányőr kapusa Baranyai Zoltán remekül védett. A 17.percben a fiatal Ősz Máté góljával egyenlített a Kormányőr SE I (1:1). Hiába védett jól Baranyai Zoltán, ő sem tudott azonban mit tenni a 19.percben, amikor Nagy Márton ismét megszerezte a Goldball javára a vezetést (2:1). A 33.percben Inotai Attila volt ismét eredményes (3:1), sőt öt perccel később ismét a remek formában futballozó támadó talált be (4:1), így a félidő három gólos különbséggel ért véget. A második félidőt remekül kezdte az öregfiúk I.osztályban szereplő öregfiúk csapat, ugyanis a 47.percben Nagy Márton ismét betalált (5:1). A 67.percben aztán ritkán látható gólt láthattak a nézők. A Kormányőr SE I támadója, Gyányi Artúr szinte a félpályáról ívelte be Ladiszlai Zsolt feje fölött a kapuba a labdát (5:2). A 74.percben újabb gólt szerzett Gyányi Artúr (5:3), így kezdett ismét izgalmassá válni a találkozó. A 84.percben azonban Antalics Ádám állította vissza a három gólos különbséget a felek közé (6:3). A 7:3-as végeredményt Szentmihályi Gergő állította be a 87.percben, miután a léc alá bombázott (7:3). A Goldball '94 FC öregfiúk a jövő héten vasárnap 12 órakor lép pályára a Testvériség SE U19 ellen, míg a Kormányőr SE I a Híd-Unió SE-vel találkozik vasárnap 14 órakor.




Csillaghegyi MTE - Testvériség SE II 2:5

A torna házigazdája, a Csillaghegyi MTE a múlt héten 6:5-ös vereséget szenvedett az Inter 04 FC-től, míg a Testvériség SE II bár sokáig vezetett, végül 2:1-re kikapott a Törökbálinti FC-től. A csillaghegyiek kissé felforgatott összeállításban léptek pályára, így a mérkőzés esélyesének a Testvériség SE tartalék csapata számított. Ennek megfelelően már a 20.percben megszerezte a vezetést Kiss István együttese. A gólt Fejes Péter szerezte (0:1). Öt perccel később Nagy Krisztián megduplázta a Testvériség SE II előnyét (0:2). A 26.percben kakaskodásért egy-egy sárga lapot mutatott fel Szuhodovszki Dávid játékvezető mindkét csapat egy-egy játékosának. A 40.percben Imre Zoltán gyönyörű egyéni alakítás végén szépített (1:2). A támadó a kapust is kicselezve lőtt végül bal lábbal a kapu közepébe. A félidő így 2:1-es Testvériség-vezetéssel ért véget. Az 52.percben ismét betalált Nagy Krisztián. A 37 esztendős támadónak ez már a harmadik találata volt az idei tornán (1:3)! A 60.percben újabb sárga lapot mutatott fel Szuhodovszki Dávid. Ezúttal a Testvériség SE II játékosa, Ferentic István volt a vétkes. A A 65.percben kezezés miatt büntetőt ítélt a Csillaghegyi MTE javára. A labda mögé Imre Zoltán állt, aki nem hibázott (2:3). A 67.percben második sárga lapja után kiállította Ferentic Istvánt a játékvezető a Testvériség SE II-ből. A 76.percben Köő Artúr ismét két gólosra növelte a Testvériség SE II előnyét (2:4). A gól nem tett jót a csillaghegyi játékosok lelkének, ugyanis reklamálásért két játékost is kiállított Szuhodovszki Dávid játékvezető Boldizsár Imre együtteséből. A 81.percben Várkonyi Bálint állította be a végeredményt (2:5). A Csillaghegyi MTE a jövő héten szombaton 11 órakor a Törökbálinti FC-vel, míg a Testvériség SE II ugyancsak szombaton 13 órás kezdéssel az Inter 04 FC-vel mérkőzik meg.




Goldball '94 FC - MLTC 2:4

A 2.forduló első mérkőzését két BLSZ III.osztályú gárda játszotta egymás ellen. A múlt héten mind a két csapat győzelemmel kezdte a tornát. A Goldball '94 FC 5:1 arányban múlta felül az ugyancsak BLSZ III.osztályú MAFC-Wanderers FC csapatát, míg az MLTC 8:2-re győzte le a Budapesti Erdért SE csapatát. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Az első komolyabb lehetőség a Goldball előtt adódott, ám tiszta helyzetből végül mellé lőtt mintegy 16 méterről. Nagyjából 10 perc elteltével egy szép csel után 17 méterről az MLTC játékosa, is próbálkozott, ám ő is célt tévesztett. A 40.percben egy szép beadást követően az MLTC támadója, Tóth Péter fejelt a felső kapufára. A félidő így gól nélküli döntetlennel ért véget. A második félidőt a Zséli László által irányított az MLTC kezdte joban, hiszen alig telt el négy perc és Balla Dávid találatával megszerezték a vezetést (0:1), ám három perccel később Petróczi Zsolt egy kontratámadás végén egalizált (1:1). A 62.percben a múlt héten mesterhármast szerző Nagy Ádám szerezte meg ismét a vezetést az ezúttal kék mezben pályára lépő mátyásföldieknek (2:1). A 70.percben ismét betalált Nagy Ádám (3:1), aki így már öt gólnál jár a tornán. A 80.percben Borsos Miklós Zsolt góljával szépített a Goldball (3:2). Hogy a mérkőzés vége ne legyen izgalmas, arról Tóth Péter gondoskodott, aki a 88.percben eldöntötte a három pont sorsát (4:2). Az MLTC a jövő héten vasárnap 13 órakor játszik a MAFC-Wanderers FC ellen, míg a Goldball '94 FC szombaton 14 órakor a Budapesti Erdért SE ellen lép pályára.




2018.január 16.:
Knapp Zoltán vezeti a torna góllövőlistáját!


Az első fordulóban összesen 65 gól esett, ami 6,5 gólt jelent mérkőzésenként átlagban, ami kimondottan jónak számít! Az MLTC, valamint a Zuglói Kinizsi SE volt igazán elemében, hiszen mindkét csapat 8 gólt szerezve nyerte meg első mérkőzését az idei tornán!

Az MLTC csapatának 8 góljából hármat-hármat Nagy Ádám, illetve Tóth Péter szerzett. Érdekesség, hogy előbbi mindössze 23 esztendős, így ha továbbra is fenntartja jó formáját, fényes jövő előtt állhat. Öt játékos szerzett két gólt az elit liga csapatai közül, míg további 14 játékos került fel a góllövőlistára egy góllal.

A normál ligában a Zuglói Kinizsi SE támadója, Knapp Zoltán vette át a vezetést a góllövőlistán, miután nem kevesebb, mint 4 góllal tömte ki az Újpesti Haladás FC kapuját. Knapp Zoltán a 2017-es TNT-n 6, míg a 2016-os tornán 9 gólig jutott, így a torna történelmét tekintve immáron 19 gólnár tart. Mesterhármast szerzett a hétvégén a Goldball '94 FC öregfiúk támadója, Inotai Attila, aki ráadásul mindezt egy félidő alatt tette meg. További három játékos szerzett 2-2 gólt az első fordulóban, míg 22 játékos egy gólosként iratkozott fel a góllövőlistára. A teljes góllövőlista megtekinthető itt: góllövőlista.




2018.január 14.:
Az 1.forduló mérkőzéseinek jegyzőkönyvei felkerültek az 1.fordulóhoz.
Az 1.fordulóból készült képek hamarosan felkerülnek a galériába.
A torna góllövőlistája, illetve a csoportok tabellái is hamarosan frissítve lesznek.
Az 1.forduló érdekességei, statisztikái a jövő hét folyamán lesznek megtekintheők honlapunkon.




30 gól esett a vasárnapi játéknapon !!!


Testvériség SE II - Törökbálinti FC 1:2

Az első forduló utolsó mérkőzését a BLSZ II.osztályú Törökbálinti FC és a BLSZ III.osztályú Testvériség SE II játszotta egymás ellen. A Törökbálinti FC tavaly a 4.helyen végzett az elit ligában a TNT-n, míg a Testvériség SE II újonc csapatnak számít hivatalosan a torna történetében. Izgalmas mérkőzésre volt kilátás az előzetes esélylatolgatások alapján. Ennek megfelelően a mérkőzés elején óvatosan kezdtek a felek. A 4.percben kiosztotta a mérkőzés első és egyben egyetlen sárga lapját Kurtej János játékvezető. A vétkes a Törökbálinti FC játékosa, Nádasi Levente volt. Az első fél órában egyenlő erők küzdelmét hozta az összecsapás, ám a 34.percben Nagy Krisztián góljával megszerezte a vezetést a Testvériség SE II (1:0). A félidő végéig már nem esett újabb találat. A második félidőben egyre nagyobb nyomás alá helyezte ellenfelét a törökbálinti együttes, ám sokáig állta a sarat a Testvériség második csapata. A 80.percben aztán Nádasi Levente góljával egyenlített a Törökbálint (1:1), sőt a 88.percben a csereként beállt Dávid György góljával a vezetést is megszerezte (1:2), amely kitartott a mérkőzés végéig, így egy izgalmas mérkőzésen végül egy gólos győzelmet aratott a Törökbálinti FC.




MLTC - Budapesti Erdért SE 8:2

A forduló 9. mérkőzését két BLSZ III.osztályú együttes játszotta egymás ellen. A mérkőzés esélyesének egyértelműen az MLTC számított, ugyanis Zséli László együttese hihetetlen őszi szezont produkált. A bajnokságban mind a 13 mérkőzését megnyerte, míg a Budapest Kupában a BLSZ I.osztályú Kelen SC csapatát búcsúztatta. A Budapesti Erdért SE tavaly a TNT-n a normál liga 2.helyén végzett, míg az MLTC legutóbb 2015-ben vett részt a TNT-n, amikor a 8.helyen végzett. Azóta nagyot fordult a világ mátyásföldön és Zséli Lászlóéknál most éppen a BLSZ II.osztály a cél. A mérkőzést a várakozásnak megfelelően a fehér mezes MLTC kezdte jobban és már a 9.percben megszerezte a vezetést Tóth Péter találatával (1:0), aki négy perccel később ismét betalált (2:0), így hamar megnyugtató előnyre tett szert. A két bekapott gól után valamelyest összekapta magát Steinmetz György együttese, ám nem tudott mit kezdeni a többet futó mátyásföldiekkel. Helyzetekig eljutott az Erdért, ám vagy egy védő, vagy a remek napot kifogó Kostyova Patrik védett nagyot. A 32.percben Nagy Ádám növelte az MLTC előnyét (3:0), majd a 41.percben ismét betalált Tóth Péter (4:0), így a félidő négy gólos különbséggel ért véget. Az 51.percben Nemes Balázs (5:0), majd egy perccel később Nagy Ádám volt eredményes (6:0), így kezdett kiütésessé válni az eredmény. A 65.percben Kis Nándor góljával szépített a sárga mezben pályára lépő Erdért (6:1), sőt a 75.percben Völgyi Roland is betalált (6:2). A 77.percben Nagy Ádám volt ismét eredményes (7:2), míg a végeredményt Kubinyi József állította be a 87.percben (8:2). Az MLTC a jövő héten a Goldball '94 FC-vel mérkőzik meg szombaton 10 órás kezdéssel, míg a Budapesti Erdért SE vasárnap 14 órakor mérkőzik meg a MAFC-Wanderers FC csapatával.


Híd-Unió SE - Goldball '94 FC öregfiúk 1:6

A játéknap harmadik mérkőzését a BLSZ IV.osztályú Híd-Unió SE játszotta a Goldball '94 FC öregfiúk csapatával. A Híd-Unió első alkalommal vesz részt a tornán, míg az öregfiúk I.osztályba a nyáron feljutó Goldball '94 FC már tavaly is részt vett a tornán, amikor a normál liga 3.helyén végzett. A mérkőzés esélyesének egyértelműen a Goldball '94 FC számított. Ennek megfelelően a piros/fekete szerelésben pályára lépő öregfiúk léptek fel támadóbb szellemben, aminek hamar meg is lett az eredménye, hiszen a 7.percben Erdei László góljával meg is szerezték a vezetést (0:1), amit három perccel később Nagy Márton meg is duplázott (0:2). Nem állt le a Goldball és a 14.percben Kolozsvári László góljával növelte előnyét (0:3). A 22.percben Inotai Attilát ugratták ki remekül a társai, aki elhúzta a kapus mellett a labdát, aki buktatta őt a büntetőterületen belül. A jogosan megítélt büntetőhöz a sértett állt oda, aki nem is hibázott (0:4). A 33.percben ismét Inotai Attila volt eredményes (0:5), sőt a remek formában lévő támadó a 45.percben is betalált (0:6), így a félidő hat gólos különbséggel ért véget. A második félidőt a Híd-Unió kezdte jobban, hiszen rögtön a középkezdés után szépített Smeló Roland (1:6). A második félidőben már kevésbé forogtak veszélyben a kapuk. A 68.percben Weigl Zsolt játékvezető kiosztotta a mérkőzés egyetlen sárga lapját a Híd-Unió SE játékosának, Toplak Zoltánnak. Újabb gól már nem született, így a Goldball '94 FC öregfiúk végül öt gólos sikerrel kezdte az idei tornát. A Goldball '94 FC öregfiúk a jövő héten szombaton mérkőzik meg órás 12 kezdéssel a Kormányőr SE I ellen, míg a Híd-Unió SE a Rúg-6 FC-vel méri össze erejét vasárnap 13 órás kezdéssel.


Kormányőr SE I - Festo-AM SE 4:2

A Kormányőr SE I és a Festo-AM SE mérkőzése több szempontból is izgalmasnak ígérkezett. A Kormányőr SE I évek óta részt vesz a TNT-n. 2013-ban indult először a klub a TNT-n, de 2014 óta rendszeresen két csapattal vesz részt. A Festo-AM SE ellenben újonc csapatnak számít a tornán. Kecskés Péter együtteséről nyilvános információ, hogy egy szabadidősportos munkahelyi egyesület, amely a nyáron Győrben rendezendő 24 csapatos Európa Bajnokságra készül. A vezetést a piros mezben pályára lépő Festo-AM SE szerezte meg a 12.percben Kása Ádám találatával (0:1), ám 10 perccel később Gyányi Artúr góljával egyenlíteni tudott a Kormányőr SE I (1:1). Az első félidő második felében nem esett újabb találat. A második félidőt a Kormányőr SE kezdte jobban, hiszen alig telt el három perc, amikor Kurucz Gergely gólt szerzett (2:1). A 65.percben Tóth Artúr góljával két gólosra növelte előnyét a Kormányőr (3:1), ám a 75.percben Szombati Tamás szépített (3:2). Hogy ne maradjon sok izgalom a mérkőzés végére, arról Gyányi Artúr gondoskodott, aki a 84.percben bebiztosította a győzelmet csapatának (4:2), így ha nem is könnyen, de végül győzelemmel kezdte a tornát Lipcsey Zsolt együttese. A Kormányőr SE I a jövő héten szombaton 12 órakor a Goldball '94 FC öregfiúk csapatával mérkőzik meg, míg a Festo-AM SE vasárnap 10 órakor a Testvériség SE U19-el méri össze erejét.


Puebla 13 FC - Újpesti Haladás FC U17 1:3

A második játéknap első mérkőzését a BLSZ IV.osztályú Puebla 13 FC játszotta az Újpesti Haladás FC U17-es együttese ellen. A mérkőzés előtt a pályán a vonalak mentén le lett takarítva a hó, így mérkőzésre alkalmas játéktéren léptek pályára a csapatok. A Puebla 13 FC újonc csapatnak számít a TNT-n, míg az Újpesti Haladás FC utánpótlás csapata tavaly a normál liga 12.helyén végzett. A mérkőzést a Zeke Ákos által irányított Újpesti Haladás FC kezdte jobban, hiszen már a második percben megszerezte a vezetést Pincés Péter szépségdíjas találatával (0:1). A 18.percben Bartkó József sárga lapos figyelmeztetésben részesítette a Puebla 13 FC játékosát, Nagy Tamást. A rutinosabb játékosokból álló Puebla összeszedte magát a bekapott gól után és a 25.percben egyenlített is Jóni Norbert találatával (1:1). A 40.percben Homonnay Máté találatával ismét átvette a vezetést a lelkes szurkolótábora előtt pályára lépő Újpesti Haladás FC U17 (1:2), így a játékrész egy gólos különbséggel ért véget. A 60.percben újabb sárga lapot mutatott fel a játékvezető újabb Puebla játékosnak. A vétkes ezúttal Molnár Sándor volt. A 80.percben eldőlni látszott a három pont sorsa, miután Szekeres Balázs is betalált (1:3). A mérkőzés hajrája is tartogatott némi izgalmat. A 85.percben reklamálásért kiállította Bartkó József játékvezető a Puebla 13 FC már lecserélt játékosát, Uzelman Tamást. A 87. és a 88.percben egy-egy Újpesti Haladás FC U17 játékos is kapott sárga lapot. Előbb Markovits Barnabás, majd Szabó Gergő "sárgult be. Újabb gól már nem esett, így két gólos győzelemmel kezdte a tornát az Újpesti Haladás FC U17. Zeke Ákos együttese a jövő héten vasárnap a Kormányőr SE II ellen mérkőzik meg 11 órás kezdéssel, míg a Puebla 13 FC szombaton 13 órakor az Újpesti Haladás FC ellen méri össze erejét.




2018.január 13.:
Hat gólos győzelemmel kezdett a címvédő Zuglói Kinizsi FC!


Rúg-6 FC - Testvériség SE U19 2:1

Az első játéknap utolsó mérkőzését a BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC játszotta az MLSZ Közép-Kelet U19-es bajnokságában szereplő Testvériség SE U19 ellen. A Rúg-6 FC legutóbb két éve vett részt a TNT-n, amikor a normál liga 11.helyén végzett, míg a Testvériség SE U19 újonc csapatnak számít a tornán. A mérkőzést a narancssárga mezben pályára lépő Rúg-6 FC kezdte jobban, hiszen a 14.percben egy szép találattal megszerezte a vezetést. A gólt Plesa András szerezte (1:0). Támadásban maradt a gól után a Rúg-6, de a Testvériség fiataljai is belejöttek a mérkőzésbe, így izgalmas első félidőt produkáltak a felek. Az állás már nem változott. A második félidő alig zajlott négy perce, amikor Gazdag Zoltán egyenlített (1:1). A gól után támadásba lendült a zöld mezes Testvériség és több lehetőségük is volt Tóth Gyuláéknak a vezető gól megszerzéséhez, ám nem jártak sikerrel. A 62.percben aztán kissé váratlanul Bugya Róbert talált be (2:1), így ismét a Rúg-6 FC szerezte meg a vezetést. A hátralévő szűk fél órában mindkét csapat előtt adódtak újabb gólszerzési lehetőségek, ám gól már nem született, így a játéknap legszorosabb mérkőzésén végül a Rúg-6 FC diadalmaskodott egy góllal. A Rúg-6 FC jövő héten vasárnap 13 órakor mérkőzik meg a Híd-Unió SE-vel, míg a Testvériség SE U19 a Festo-AM SE-vel mérkőzik meg vasárnap 10 órakor.




BVSC-Zugló U19 - Kormányőr SE II 5:0

A BVSC-Zugló U19 és a Kormányőr SE II mérkőzésével folytatódott a torna. Steer Ferenc fiatal együttese tavaly a normál liga 5.helyén végzett, míg a Kormányőr SE II a 4. pozicíóban végzett. A Kormányőr SE II kissé tartalékosan állt fel, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Ősz András állt a kapuban, aki egyébként mezőnyjátékos. A mérkőzés esélyesének a BVSC-Zugló U19 számított. Ennek megfelelően támadólag lépett fel Steer Ferenc együttese, amelynek hamar meg is lett az eredménye. Már a 4.percben megszerezte a vezetést a BVSC csapata Kincses Sándor góljával (1:0), majd négy perccel később Mohácsi Barnabás is betalált (2:0). A Kormányőr SE II nem igazán tudott közel kerülni ellenfele kapujához, így nem keltett különösebb meglepetést, hogy a 36.percben Farkas Béla is betalált (3:0). A második félidőben már mindkét csapat tartalékosabb összeállításban játszott, ám a hajrát meghúzta a BVSC. A 83.percben ismét Farkas Béla talált be (4:0), majd a 87.percben Soós Olivér állította be a végeredményt (5:0). A BVSC-Zugló U19 a jövő héten szombaton 14 órakor a Zuglói Kinizsi SE ellen fog pályára lépni, míg a Kormányőr SE II vasárnap 11 órás kezdéssel mérkőzik meg az Újpesti Haladás FC U17-tel.


MAFC-Wanderers FC - Goldball '94 FC 1:5

A kiemelt ligával folytatódott a torna. A MAFC-Wanderers FC a Goldball '94 FC-vel mérkőzött meg. A két BLSZ III.osztályú együttes mérkőzésén a Goldball számított az esélyesnek, miután különböző okokból a MAFC csapata csak 9 fővel tudott kiállni. A Goldball '94 FC csapata legutóbb 2016-ban vett részt a TNT-n, akkor a normál liga 2.helyén végzett. A MAFC-Wanderers FC újonc csapat a tornán. A Goldball fair playből jelesre vizsgázott, ugyanis több játékosát is átadta a MAFC-nak, hogy ne kelljen létszámhiányosan játszaniuk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A 36.percben Jakab Gergely góljával megszerezte a Goldball a vezetést (0:1). A félidő végéig már nem is változott az eredmény. Az 50.percben Érsek Péter góljával megduplázta előnyét a fehér mezes Goldball (0:2), majd a 62.percben Soltész Richárd góljával tovább nőtt az előnyük (0:3). A 86.percben Németh Márton góljával szépített a MAFC-Wanderers (1:3), ám a 88.percben Soltész Richárd ismét betalált (1:4), így visszaállította a három gólos különbséget. A végeredményt Csoszánszki Miklós állította be a 90.percben szabadrúgásból (1:5). Jövő héten szombaton 10 órakor lép pályára a Goldball az MLTC ellen, míg a MAFC-Wanderers csapata vasárnap 14 órakor mérkőzik meg a Budapesti Erdért SE ellen.


Inter 04 FC - Csillaghegyi MTE 6:5

A kiemelt liga első mérkőzését két BLSZ III.osztályú együttes játszotta az Inter 04 FC és a Csillaghegyi MTE személyében. A két csapat a bajnokságban is ellenfél az idei szezonban. Ősszel a Csillaghegyi MTE idegenben 3:0-ra nyert. A tavalyi Téli Nagypályás Tornán a Csillaghegyi MTE az elit liga 5.helyén végzett, míg az Inter 04 FC a normál liga 7.helyén végzett. Ezek alapján a torna házigazdája, a Csillaghegyi MTE számított a mérkőzés esélyesének. Az első félidő első felében egyik kapu előtt sem adódott nagyobb gólszerzési lehetőség. A 24.percben Fekete László játékvezető kiosztotta a mérkőzés első és egyben egyetlen sárga lapját, méghozzá az Inter 04 FC játékosának, Kis-Balázs Dávidnak. A 29.percben aztán Vakarcs Dávid lesgyanús találatával megszerezte a vezetést az Inter 04 FC (1:0). Négy perccel később a csereként beállt fiatal Megyeri Félix is betalált (2:0), így hamar megnyugtató előnyre tett szert Maráczi János együttese. A 37.percben Gonda Gergely találatával szépített a Csillaghegy (2:1), sőt a 45.percben dr. Mikó István góljával egyenlíteni is tudott a piros mezes csillaghegyi alakulat (2:2), így a félidő 2:2-es döntetlennel ért véget. Az 58.percben Huszár Viktor góljával ismét az Inter 04 FC szerezte meg a vezetést (3:2), majd a 61.percben Lukas Gorgosikich fejes góljával újabb gólt szerzett az Inter 04 FC (4:2), így érett a meglepetés. A 66.percben Tulák András szépített (4:3), majd a 72.percben dr. Mikó István megszerezte második gólját is a mai mérkőzésen (4:4), így másodjára is egyenlíteni tudott a Csillaghegy. A fiatal Megyeri Félix gyorsan le is csillapította a csillaghegyi kedélyeket, miután a 74. és a 75.percben szerzett góljaival ismét két gólos előnyhöz juttatta az Inter 04 FC-t (6:4). A 90.percben Tulák András még szépíteni tudott (6:5), így ő is duplázni tudott a mai mérkőzésen, ám a Csillaghegy harmadszorra már nem tudott egyenlíteni, így kisebb meglepetésre a mai mérkőzést az Inter 04 FC nyerte meg 6:5 arányban. A Csillaghegyi MTE jövő héten szombaton 11 órakor lép pályára a Testvériség SE II ellen, míg az Inter 04 FC vasárnap 12 órakor lép pályára a Törökbálinti FC ellen.


Újpesti Haladás FC - Zuglói Kinizsi SE 2:8

A VIII. Téli Nagypályás Torna első mérkőzését két BLSZ IV.osztályú együttes játszotta egymás ellen. Az Újpesti Haladás FC a tavalyi tornán a 11.helyen végzett a normál ligában, míg a Zuglói Kinizsi SE megnyerte azt, így címvédőként indulhatott az idei tornán. Ennek megfelelően Solymosi Csaba együttese számított a mérkőzés esélyesének. Az Újpesti Haladás FC sokat fiatalodott az elmúlt időszakban. Az első fél órában keresték a fogást egymáson a csapatok, ám a 29.percben Knapp Zoltán találatával megszerezte a vezetést a zöld mezes Zuglói Kinizsi FC (0:1). Két perccel később Fritz Olivér is betalált (0:2), így hamar megnyugtató előnyre tett szert a zuglói alakulat. A 40.percben a rutinos Justyák János találatával szépített az Újpesti Haladás FC (1:2), sőt a 43.percben a fiatal Kasza Dániel is betalált (2:2), így az első félidő döntetlennel ért véget. A második félidőben aztán tarolt a Zuglói Kinizsi SE. Az 50.percben Bozó Ferenc (2:3), az 54.percben ismét Knapp Zoltán (2:4), majd a 62.percben harmadszor is Knapp Zoltán volt eredményes (2:5). A gólgyártás ezt követően sem állt le. A 80.percben Fritz Olivér szerezte meg saját maga második, csapata hatodik gólját (2:6), a 88.percben Knapp Zoltán már negyedik gólját szerezte (2:7). A 89.percben Szuhodovszki István kiosztotta a mérkőzés egyetlen sárga lapját az Újpesti Haladás FC játékosának, Koloszár Márknak. A megítélt szabadrúgást a 90.percben a sértett, Jenei Krisztián csavarta be (2:8), kialakítva ezzel a 8:2-es végeredményt. Az Újpesti Haladás FC jövő héten szombaton játszik a Puebla 13 FC ellen 13 órakor, míg a Zuglói Kinizsi FC szombaton 14 órakor mérkőzik meg a BVSC-Zugló U19 ellen.




2018.január 8.:
SZOMBATON RAJTOL A VIII. TÉLI NAGYPÁLYÁS TORNA !!!


Szombaton 10 órás kezdéssel elrajtol a VIII. Téli Nagypályás Torna. A nyitómérkőzést az Újpesti Haladás FC és a Zuglói Kinizsi SE fogja egymás ellen játszani.


Az 1.forduló programja:

2018.január 13.szombat
10.00. Újpesti Haladás FC - Zuglói Kinizsi SE
11.00. Inter 04 FC - Csillaghegyi MTE
12.00. MAFC-Wanderers - Goldball '94 FC
13.00. BVSC-Zugló U19 - Kormányőr SE II
14.00. Rúg-6 FC - Testvériség SE U19

2018.január 14.vasárnap
10.00. Puebla 13 FC - Újpesti Haladás FC U17
11.00. Kormányőr SE I - Festo-AM SE
12.00. Híd-Unió SE - Goldball '94 FC öregfiúk
13.00. MLTC - Budapesti Erdért SE
14.00. Testvériség SE II - Törökbálinti FC




2017.december 15.:
VÉGLEGESÍTVE LETT A VIII. TÉLI NAGYPÁLYÁS TORNA !!!


Amint arról korábban már beszámoltunk, egy hónappal a torna kezdése előtt a szervező bizottság véglegesítette a VIII. Téli Nagypályás Tornát.

A mezőny végül 20 csapatos lett. A torna lebonyolítása megtekinthető a lebonyolítás menüpont alatt.

A CSOPORTBEOSZTÁS:

KIEMELT LIGA


1.

Budapesti Erdért SE

2.

Csillaghegyi MTE

3.

Goldball '94 FC

4.

Inter 04 FC

5.

MAFC-Wanderers FC

6.

MLTC

7.

Testvériség SE II

8.

Törökbálinti FC



NORMÁL LIGA


A-csoport

B-csoport

1.

BVSC-Zugló U19

1.

Festo-AM SE

2.

Kormányőr SE II

2.

Goldball '94 FC öregfiúk

3.

Puebla 13 FC

3.

Híd-Unió SE

4.

Újpesti Haladás FC

4.

Kormányőr SE I

5.

Újpesti Haladás FC U17

5.

Rúg-6 FC

6.

Zuglói Kinizsi SE

6.

Testvériség SE U19



A változás miatt természetesen módosul a sorsolás is. A változáskor továbbra is igyekeztünk figyelembe venni a csapatok különböző kéréseit, illetve azt is, hogy lehetőleg minél kevesebb alkalommal módosuljon a csapatok tervezett sorsolása. A végleges sorsolás megtekinthető a sorsolás menüpont alatt.

A torna versenykiírása pedig a versenykiírás menüpont alatt tekinthető meg.

Kérjük a csapatokat, hogy akik még nem rendezték a torna nevezési díjának első részletét, amely 55.000 forint, minél hamarabb tegyék meg. Ezt megtehetik átutalással, vagy készpénzes fizetéssel is. Utóbbi esetén vegyék fel a kapcsolatot Teleki Olivérrel a 06/70-632-15-05-ös telefonszámon, vagy a kisrajczi@freemail.hu e-mail címen. A második részlet fizetési határideje az első mérkőzés a tornán, amely 50.000 forint. A Csillaghegyi MTE bankszámlaszáma: OTP 11703006 - 25952605.

A tornáig hátralévő időszakban folyamatosan frissítjük honlapunkat, ahol igyekszünk bemutatni a résztvevő csapatokat, illetve a TNT történelmét is. A torna nyitómérkőzését az Újpesti Haladás FC és a Zuglói Kinizsi FC fogja lejátszani egymás ellen 2018.január 13-án, szombaton 10 órás kezdéssel. A torna nyitómérkőzéséig még 29 nap van hátra!




2017.december 11.:
A VIII. Téli Nnagypályás Torna mezőnyének létszámát, csoportbeosztásait, valamint a sorsolási időpontokat szokás szerint a kezdés előtt 1 hónappal véglegesítjük! Több kérésnek, változtatásnak nem tudunk eleget tenni. Amint arról korábban már beszámoltunk, az indulás feltétele a szóbeli jelentkezésen túl az előleg átutalása !!! 2017 december 14.-én a végleges programok olvashatóak a honlapunkon.




2017.december 5.:
ELKÉSZÜLT A TERVEZETT SORSOLÁS !!!

Elkészült a VIII. Téli Nagypályás Torna tervezett sorsolása, melyet már meg is tekinthet mindenki a TNT főoldalán a sorsolás menüpont alatt. Szeretnénk felhívni minden csapat figyelmét, hogy a változás jogát fenntartjuk, melyekről természetesen tájékoztatunk minden érdekelt felet!

A lebonyolítás alapján az első öt fordulóban mindkét ligában a csoportmérkőzések fognak zajlani.
1.forduló
2.forduló
3.forduló
4.forduló
5.forduló

A csoportok végeredményének kialakulása után a hatodik fordulóban azok a mérkőzések következnek, melyek azt hivatottak eldönteni, hogy a csapatok hányadik helyért lépnek pályára a záró fordulóban. Az egyes csoportok első helyezettjei a másik csoport másodikjával, az egyes csoportok harmadik helyezettjei a másik csoport negyedikjével, míg az egyes csoportok ötödik helyezettjei a másik csoport hatodikjával mérkőznek meg természetesen ugyanabban a ligában. Éppen ezért a 6.forduló párosításai csak az 5.fordulót követően alakulnak ki, így itt csak az időpontokat fogja mindenki látni. Szeretnénk felhívni minden kiemelt ligás csapat figyelmét, hogy a kiemelt ligából érdekelt a Budapest Kupa sorozatában az MLTC, a Törökbálinti FC, az Inter 04 FC, a Budapesti Erdért SE, valamint a Csillaghegyi MTE is. A hivatalos versenykiírás szerint a Budapest Kupa 3.fordulójának mérkőzéseit azon a hétvégén kell lejátszani a csapatoknak, amikor a VIII. Téli Nagypályás Torna 6.fordulója zajlik majd éppen, így amennyiben nem sikerül a csapatoknak más időpontot keresniük a Budapest Kupa mérkőzésének lejátszására, úgy könnyen elképzelhető, hogy a torna hatodik fordulójának mérkőzését egy hétközi időpontban kell majd lejátszani, amely így természetesen érinti az aktuális ellenfelet is majd. Az már biztosra vehető (a sorsolásban is fel van tüntetve), hogy a 6.fordulóban a Budapesti Erdért SE az ellenféltől függetlenül február 15-én, csütörtökön fog pályára lépni 19 órás kezdéssel.

A 6.fordulót követően a csapatok a 7.fordulóban döntik el a végső helyezést. Az ugyanazon az ágon szereplő mérkőzések győztesei, illetve vereséget szenvedői mérkőznek meg egymással ebben a körben, így természetesen ebben a fordulóban is csak az időpontok ismertek egyelőre, a párosítások csak a 6.fordulót követően derülnek ki. Ebben a fordulóban is lesz hétközi mérkőzés biztosan, miután a Törökbálinti FC-nek ezen a hétvégén már bajnoki mérkőzése lesz a BLSZ II.osztályban. A Törökbálinti FC így az utolsó mérkőzését a Téli Nagypályás Tornán február 21-én, szerdán fogja lejátszani 20.30-as kezdéssel. Ez természetesen érinti majd a leendő ellenfelét is!




2017.november 29.:
Budapest Kupában érdekelt csapatok, figyelem!

Tegnap a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóságának Curia utcai székházában elkészítették a Budapest Kupa 3.fordulójának párosításait. A torna mezőnyéből érdekelt a Törökbálinti FC, az MLTC, az Inter 04 FC, a Budapesti Erdért SE, valamint a Csillaghegyi MTE.

A Budapest Kupa 3.fordulójának hivatalos játéknapjai 2018.február 18-19, amely a Téli Nagypályás Torna 6.fordulójával esik pont egybe. Szeretnénk felhívni ezeknek a csapatoknak a figyelmét, hogy minél hamarabb vegyék fel a kapcsolatot ellenfelükkel az időpont egyeztetés miatt. Amennyiben valamelyik csapat hétvégén szeretné lejátszani a Budapest Kupa mérkőzését, úgy azt az 5.fordulóig bezárólag kösse le, mert így tudunk biztosítani hétközi mérkőzést a torna mérkőzésének pótlására.




2017.november 25.:
ELKÉSZÜLT A CSOPORTBEOSZTÁS!


Amint arról korábban már beszámoltunk, betelt a VIII. Téli Nagypályás Torna 24 csapatból álló mezőnye. A mezőnyt két részre bontottuk. Lesz egy kiemelt-, illetve egy normál liga 12-12 csapattal. A ligákat hat csapatból álló csoportokra bontjuk.

A lebonyolítás: minden csapat első öt mérkőzése a csoportmérkőzéseket fogja jelenteni. Miután kialakultak a csoportokon belül a helyezések, jön a hatodik forduló. A ligákon belül az egyik csoport első helyezettje a másik csoport másodikjával, az egyik csoport harmadik helyezettje a másik csoport negyedikjével, míg az egyik csoport ötödik helyezettje a másik csoport hatodikjával mérkőzik meg. A hetedik mérkőzésen pedig az azonos ágon szereplő mérkőzések győztesei, illetve vesztesei mérkőznek meg egymással, hogy eldöntsék a végső helyezést.


A CSOPORTBEOSZTÁS:

KIEMELT LIGA


A-csoport

B-csoport

1.

Goldball '94 FC öregfiúk

1.

BEAC

2.

Inter 04 FC

2.

Budapesti Erdért SE

3.

MAFC-Wanderers FC

3.

Csillaghegyi MTE

4.

MLTC

4.

Goldball '94 FC

5.

Testvériség SE II

5.

Kormányőr SE I

6.

Törökbálinti FC

6.

Zuglói Kinizsi SE



NORMÁL LIGA


A-csoport

B-csoport

1.

BVSC-Zugló U19

1.

Csillaghegyi MTE öregfiúk

2.

Kormányőr SE II

2.

Dini SE

3.

Puebla 13 FC

3.

Festo-AM SE

4.

Rozmaring SE

4.

Híd-Unió SE

5.

Újpesti Haladás FC

5.

Rúg-6 FC

6.

Újpesti Haladás FC U17

6.

Testvériség SE U19






2017.november 24.:
BETELT A MEZŐNY!


A Csillaghegyi MTE öregfiúk csapatának jelentkezésével betelt a VIII. Téli Nagypályás Torna 24 fős mezőnye!

A mezőny:
1. BEAC (BLSZ III.osztály)
2. Budapesti Erdért SE (BLSZ III.osztály)
3. BVSC-Zugló II (BLSZ IV.osztály)
4. Csillaghegyi MTE (BLSZ III.osztály, házigazda)
5. Csillaghegyi MTE öregfiúk (Öregfiúk II.osztály)
6. Dini SE (BLSZ III.osztály)
7. Festo-AM SE (egyéb)
8. Goldball '94 FC (BLSZ III.osztály)
9. Goldball '94 FC öregfiúk (Öregfiúk I.osztály)
10. Híd-Unió SE (BLSZ IV.osztály)
11. Inter 04 FC (BLSZ III.osztály)
12. Kormányőr SE I (BLSZ III.osztály)
13. Kormányőr SE II (BLSZ IV.osztály)
14. MAFC Wanderers (BLSZ III.osztály)
15. MLTC (BLSZ III.osztály)
16. Puebla 13 FC (BLSZ IV.osztály)
17. Rozmaring SE (egyéb)
18. Rúg-6 FC (BLSZ IV.osztály)
19. Testvériség SE II (BLSZ III.osztály)
20. Testvériség SE U19 (BLSZ ifjúsági U19)
21. Törökbálinti FC (BLSZ II.osztály)
22. Újpesti Haladás FC (BLSZ IV.osztály)
23. Újpesti Haladás FC U17 (BLSZ ifjúsági U17)
24. Zuglói Kinizsi SE (BLSZ IV.osztály)


A csapatok nevezése csak a torna nevezési díjának első részletének, azaz 55.000 forintnak az átutalásával válik véglegessé, így kérjük a csapatokat, hogy akik még nem utalták át, tegyék meg.

A Csillaghegyi MTE bankszámlaszáma:
OTP 11703006 - 25952605


Azok a csapatok, akik ezután neveznének a tornára, a tartalék csapatok közé kerülnek és bármilyen módosítás esetén tudnak csatlakozni a torna mezőnyéhez.


A 24 fős mezőny két 12 fős csoportra lesz bontva. 12 csapat kerül a kiemelt-, míg 12 csapat a normál ligába. A kiemelt liga két hat fős csoportra (A/I és A/II) lesz osztva, míg a normál liga is két hat fős csoportban (B/I és B/II) kerül szétválogatva.

Az első öt mérkőzés a csoporton belüli találkozókat jelenti, míg a hatodik héten az azonos ligában szereplő csoportok első helyezettjei a másik csoport másodikjával, a harmadik helyezettjei a másik csoport negyedikjével, míg az ötödik helyezettjei a másik csoport hatodikjával mérkőznek meg. A hetedik, egyben utolsó mérkőzés pedig a helyosztó lesz minden csapat számára.


A tervezett csoportbeosztásokat hamarosan közzétesszük honlapunkon!




2017.november 23.:
Már csak 1 hely kiadó a tornán!


A Lurkó-Gyál Öregfiúk csapata visszavonta indulási szándékát a tornára, ám a Budapesti Erdért SE, illetve a Rozmaring SE csatlakozott a mezőnyhöz, így 23-ra módosult a nevezett csapatok létszáma. A Budapesti Erdért SE a BLSZ III.osztályban szerepel, míg a Rozmaring SE jelenleg alakuló együttes, a nyáron fognak elindulni a BLSZ IV.osztályban.

Már csak 1 csapat tud nevezni a VIII. Téli Nagypályás Tornára!


A jelenlegi mezőny:
1. BEAC (BLSZ III.osztály)
2. Budapesti Erdért SE (BLSZ III.osztály)
3. BVSC-Zugló II (BLSZ IV.osztály)
4. Csillaghegyi MTE (BLSZ III.osztály, házigazda)
5. Dini SE (BLSZ III.osztály)
6. Festo-AM SE (egyéb)
7. Goldball '94 FC (BLSZ III.osztály)
8. Goldball '94 FC öregfiúk (Öregfiúk I.osztály)
9. Híd-Unió SE (BLSZ IV.osztály)
10. Inter 04 FC (BLSZ III.osztály)
11. Kormányőr SE I (BLSZ III.osztály)
12. Kormányőr SE II (BLSZ IV.osztály)
13. MAFC Wanderers (BLSZ III.osztály)
14. MLTC (BLSZ III.osztály)
15. Puebla 13 FC (BLSZ IV.osztály)
16. Rozmaring SE (egyéb)
17. Rúg-6 FC (BLSZ IV.osztály)
18. Testvériség SE II (BLSZ III.osztály)
19. Testvériség SE U19 (BLSZ ifjúsági U19)
20. Törökbálinti FC (BLSZ II.osztály)
21. Újpesti Haladás FC (BLSZ IV.osztály)
22. Újpesti Haladás FC U17 (BLSZ ifjúsági U17)
23. Zuglói Kinizsi SE (BLSZ IV.osztály)




2017.november 19.:
Már csak 2 hely kiadó a tornán!


A BLSZ III.osztályú Kormányőr SE I, valamint a BLSZ IV.osztályú Kormányőr SE II is jelentkezett a tornára a mai napon, így immáron 22 fős a mezőny. További két hely kiadó így a tornán!






2017.november 18.:
Már csak 4 hely kiadó a tornán!


Alakul a VIII. Téli Nagypályás Torna mezőnye. Eddig 20 csapat adta le nevezését, így még további 4 csapat jelentkezését várjuk.

A jelenlegi mezőny:
1. BEAC (BLSZ III.osztály)
2. BVSC-Zugló II (BLSZ IV.osztály)
3. Csillaghegyi MTE (BLSZ III.osztály, házigazda)
4. Dini SE (BLSZ III.osztály)
5. Festo-AM SE (egyéb)
6. Goldball '94 FC (BLSZ III.osztály)
7. Goldball '94 FC öregfiúk (Öregfiúk I.osztály)
8. Híd-Unió SE (BLSZ IV.osztály)
9. Inter 04 FC (BLSZ III.osztály)
10. Lurkó-Gyál öregfiúk (Öregfiúk III.osztály)
11. MAFC Wanderers (BLSZ III.osztály)
12. MLTC (BLSZ III.osztály)
13. Puebla 13 FC (BLSZ IV.osztály)
14. Rúg-6 FC (BLSZ IV.osztály)
15. Testvériség SE II (BLSZ III.osztály)
16. Testvériség SE U19 (BLSZ ifjúsági U19)
17. Törökbálinti FC (BLSZ II.osztály)
18. Újpesti Haladás FC (BLSZ IV.osztály)
19. Újpesti Haladás FC U17 (BLSZ ifjúsági U17)
20. Zuglói Kinizsi SE (BLSZ IV.osztály)