Üdvözöljük a Csillaghegyi MTE labdarúgó oldalán!

Vissza a TNT 2014-hez!






2014.március 4.:
ELHUNYT FEKETE LÁSZLÓ!

Életének 60.évében elhunyt Fekete László, az Újpesti TE korábbi klasszis labdarúgója. A korábbi válogatott játékos remek sikereket ért el játékosként. Négyszeres magyar bajnoknak, valamint egyszeres kupagyőztesnek vallhatja magát. 21 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, melyeken összesen öt gólt szerzett. Az 1978/79-es szezonban 31 gólt szerzett, mellyel ő lett Európa második legeredményesebb labdarúgója, amelyért átvehette az Ezüstcipőt. Az egykori klasszis a negyedik alkalommal megrendezett Téli Nagypályás Torna díjkiosztóján is részt vett, ugyanis Ő adta át a Pápai Ádámnak, a Pénzügyőr SE II 20 esztendős támadójának a torna gólkirályának járó kupát. Akkor még senki sem gondolta, hogy tíz nappal később örök nyugalomra lel.

Nyugodj békében, Golyó!




2014.március 1.:
Forrás: www.blsz.hu

A Nagytétény nyerte a 4. Téli Nagypályás Tornát


A Nagytétény csapatának sikerével zárult a Csillaghegyi MTE szervezésében és a BLSZ támogatásával zajló Téli Nagypályás Torna. A hét héten keresztül zajló eseményen 24 csapat lépett pályára, és a döntőben a BLSZ I. osztályában szereplő Nagytétény valamint a BLSZ II. osztályú Mátyásföld együttese mérkőzött egymással. Az esélyes a magasabb osztályú Nagytétény gárdája volt, de vélhetően kevesen gondoltak arra, hogy ilyen nagy gólkülönbséggel nyernek a tétényiek (6-0). Ezzel új csapat neve került fel a vándorserlegre, hiszen az eddigi győztesek az RSC, az FFC, és a Testvériség voltak.

A 3. helyért lejátszott mérkőzésen az előző évi ezüstérmes Csillaghegy nyert a Pest megyei bajnokságban szereplő Budakalász ellen (1-0). Az ünnepélyes díjkiosztón különdíjak átadására is sor került. A TNT legjobb kapusa Bene Dániel (Csillaghegy), a legjobb mezőnyjátékos Kiss Csaba (Mátyásföld) lett. A gólkirályi címet 9 találattal Pápai Ádám (Pénzügyőr) szerezte meg.

A győztes csapatnak a serleget Lovász Tamás István, az MLSZ budapesti igazgatója adta át. Díjat adott át a 21-szeres válogatott, UEFA ezüstcipős Fekete László, Nagy Miklós, az MLSZ JT örökös tiszteletbeli elnöke, Horváth Zoltán, a Goldball 94 FC elnöke, és a tornát szervező Csillaghegyi MTE társadalmi elnöke Boldizsár Imre.

(Lázár Lajos)




2014.február 27.:
A díjkiosztón tiszteletét tette Fekete László is. A válogatottban korábban 21 alkalommal pályára lépő egykori újpesti támadó négyszeres magyar bajnoknak, valamint egyszeres kupagyőztesnek vallhatja magát. Az 1978/79-es idényben 31 gólt szerzett, amellyel Európában a második legtöbb gólt szerző játékos lett. Fekete László így átvehette az Ezüstcipőt, melyet magával is hozott a TNT díjkiosztójára. Az egykori kiválósággal készült interjú hamarosan megtekinthető honlapunkon!

"A mai játékosok jó része alulmotivált, nincsen meg bennük a kellő alázat!"


- Mindig szívesen vállalja az ilyen jellegű felkérést?
- Amikor tehetem, akkor elvállalom a díjátadókon való részvételt, így természetesen a TNT-re is szívesen jöttem. Ez a labdarúgás iránti tisztelet miatt is van. Én is örültem akkor, amikor kisgyerekként Sebes Guszti bácsitól vehettem át egyszer egy díjat, visszagondolva nekem az egy nagy dolog volt. Úgy vagyok ezzel, ha az időm engedi, akkor miért is ne vállalnám el a felkérést. Ez a torna pedig egy különösen jó kezdeményezés.

- Stílusosan a gólkirálynak adja át a díjat. Ön az 1978/79-es NB1-es bajnokságban 31 találattal lett a legjobb góllövő, Európában pedig a második legtöbb gólt szerezte ekkor, amiért Ezüstcipőt kapott. Az elmúlt 25-30 évben ennyi találatot egyetlen magyar játékos sem szerzett az első osztályban, de még megközelíteni sem nagyon tudták ezt a számot. Mit gondol ennek, mi az oka?
- Ennek az az oka, hogy a mai játékosok jó része alulmotivált, nincsen meg bennük a kellő alázat. Számtalan olyan játékosunk van, akit kikiáltottak az utóbbi időben nagy tehetségnek, de általában sorba küldik vissza őket, ha külföldre igazolnak. Azt szoktam mondani, hogy Magyarország addig éljen pompában és gazdagságban, amíg újra lesz magyar ezüstcipős. Most már ehhez körülbelül 60 gólt kéne szerezni, a bajnokság szorzója miatt.

- A csatárok mindig azt szokták mondani, hogy az első a csapat érdeke, nem az a lényeg, hogy ők gólkirályok legyenek, hogy mennyi gólt szereznek. Ez olyan hamiskásnak tűnik nekem mindig. Ez, hogy volt az Ön idejében a neves csapattársaival?
- 1979-ben, amikor bajnokok lettünk az Újpesttel, a Fazekas-Törőcsik-Fekete csatársor összesen rúgott 73 gólt. Amikor a Fazekas Laci 26 gólnál járt, én meg 20-nál, azt kérdezte tőlem, hogy miért nem akarom, hogy ő legyen a gólkirály. Azt válaszoltam neki, legyen ő, nem fogok én ebbe beleszólni. Aztán másképpen alakult. A volt feleségemmel Németországba utaztunk azon a nyáron. Annak a cégnek, amelyik árulta a jegyeket az utazásra, annak a tulajdonosa nagy Újpest-drukker volt. Amikor kérdeztem tőle, hogy mennyibe kerül a jegy, visszakérdezett, hogy hány meccs van hátra a bajnokságból. Mondtam neki, hogy 5. Azt válaszolta, ha rúgok 5 gólt ezeken, akkor nekem fél áron adja a jegyet. Ez annyira motivált, hogy rúgtam 11-et. A Fazekas Laci még három gólt szerzett, így neki lett 29, nekem meg 31 találatom.




2014.február 26.:
"Változtattunk a tavalyi koncepción. Idén igenis cél volt a tornagyőzelem!" - Pál József, a tornagyőztes Nagytétény SE vezetőedzője.


A Rákosszentmihályi SC, a Ferencvárosi FC, valamint a Testvériség SE után a Nagytétény SE nyerte meg a Téli Nagypályás Tornát, így Pál József együtteséhez kerül egy évig a TNT-vándorserleg. "Remek kezdeményezés ez a torna. Két-három hónapra előre lehet tudni az edzőmérkőzések pontos idejét, helyét, valamint az ellenfelet, így lehet tervezni a felkészülést. Miután különböző osztályban szereplő csapatok szerepelnek a tornán, így mindenféle taktikai variációt ki lehet próbálni ezen a hét mérkőzésen. A mi felkészülésünket nagyon szolgálta ez a torna." - nyilatkozta honlapunknak Pál József. A piros-kék mezes csapat a BLSZ II.osztályú MLTC csapatával mérkőzött meg a döntőben, ahol nagy fölénnyel győzött 4:0-ra a Nagytétény SE. "Változtattunk a tavalyi koncepción. Idén igenis cél volt a tornagyőzelem. Tavaly úgy voltunk vele, hogy aki jön, jön, aki nem, nem a mérkőzésekre a télen, ám úgy is szerepeltünk a tornán BLSZ I.osztályú csapatként. Idén ez már teljesen máshogy volt. A próba- és az új játékosok igyekeztek minden mérkőzésen elkövetni mindent, hogy meggyőzzenek engem, hogy a csapatban a helyük. Remek a közösség, így jól feltudtunk készülni a tavaszi szezonra. A döntőt többek között a szponzorunk is megtekintette, így mindenképpen elvártuk a csapattól a győzelmet." Érdekesség, hogy a BLSZ I.osztályú együttes a D-csoportban két döntetlent is játszott. Az elsőt a BLSZ III.osztályú Rákosligeti AC-vel (1:1), míg a másodikat a csoport utolsó helyen végző Kormányőr SE II-vel (0:0), így a szerencse is közrejátszott, hogy végül a csoport élén végeztek a nagytétényiek. "Ahogy hallom, jövőre még színvonalasabb lesz ez a torna, így mi mindenképpen szeretnénk indulni 2015-ben is!"




"Örömmel vennénk részt a következő téli tornán is!" - Dávid József, a Hallássérültek válogatottjának vezetőedzője.


A tornán először vett részt a Hallássérültek válogatottja. A lila mezben pályára lépő csapat Magyarország nemzeti válogatottja, így részvételük mindenképpen emelte a torna színvonalát. Dávid József együttese a D-csoportba kapott besorolást, ahol végül 7 szerzett ponttal a negyedik helyen végeztek. A 13-16.helyekért zajló elődöntőben alulmaradtak Nemes Szilveszterék, ám az utolsó mérkőzésüket megnyerték a Szent Pál Akadémia FC ellen, így végül a 15.helyen végeztek. Hét mérkőzésükből hármat-hármat nyertek meg, illetve veszítettek el, míg egy mérkőzés végződött döntetlenre. 14 rúgott gól mellett 16 kapott szerepel még a csapat neve mellett a statisztikában. A házigólkirály Nemes Norbert, valamint Pfeifer Zsolt lett 4-4 találattal. Honlapunk a vezetőedzővel, Dávid Józseffel készített interjút.

- Több egykori kiváló labdarúgó és egyéniség is részt vett a Téli Nagypályás Tornán. Most azonban egy újdonságra figyeltünk fel. A Hallássérültek válogatottja első alkalommal vesz részt a Téli torna küzdelmeiben. Hogyan látja a csapat edzője, Dávid József a torna színvonalát?
- Öröm számunkra, hogy a Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége nem csekély anyagi áldozatot vállalva benevezte a Hallássérültek válogatottját a Téli tornára. Így lehetőség nyílik számunkra a tapasztalatszerzésre, magasabb osztályban játszó csapatok elleni megmérettetésre. Nézve a mérkőzéseket egész színvonalas összecsapásokat is láttam, de van azonban könnyen felejthető produkció is. Természetesen, szemmel láthatóak az osztálykülönbségek, azonban ez a torna jó felmérő abból a szempontból is, hogy kiderüljön az adott csapat milyen játékerőt képvisel, milyen úton kell tovább haladnia a fejlődés következő lépcsőfokáig.

- Hogyan áll össze a Hallássérült válogatott? Alkalmi csapat vagy egy tudatosan kidolgozott koncepció áll mögötte?
- A Budapesti IV. osztályban játszik egy csapatunk, a Siketek SC. A Hallássérültek válogatottja azonban más koncepció alapján került benevezésre a tornára. Az ország különböző területein játszó siket és hallássérült játékosokat hívtunk a csapatba, de természetesen játszik a válogatottban budapesti játékos is. Az előttünk álló feladatok pedig nemesek: készülünk egy barátságos mérkőzésre Csehország válogatottja ellen. Majd az igazán nagy feladat, az Európa-bajnoki selejtező sorozat, amelyben – milyen véletlen, hogy az „A” válogatott példáját követve - Törökországgal és Hollandiával kerültünk egy csoportba. Reméljük, hogy több sikerrel járunk majd, mint ők! Ezért számunkra ennek a tornának az elsődleges célja a feladat megoldására alkalmas játékosok kiválasztása, a csapatkohézió megteremtése, játékelemek begyakorlása, a játékosok összeszoktatása. Ennek ellenére úgy érzem, hogy fokozatosan lendülnek bele a fiúk és már sikerült megérezniük a győzelem ízét is.

- Érdekes lehet a kapcsolattartás a játékosokkal a mérkőzés előtt és alatt is!
- Igen, nálunk speciális a helyzet, hiszen mérkőzés közben akusztikusan nem tudunk kapcsolatot tartani. Ugyanígy nem észlelik a játékosok a közeledő ellenfelek zaját sem időben. Ezért a mi játékunk az edzéseken megtanult és elsajátított elemek és a játékosok egyéni képességeiből adódó megoldások ötvözetéből kerül ki. Szerencsére azonban egyikből sincs hiány, szorgalmasak, fegyelmezettek és kellően kreatívak is a játékosaim. Az azonnali megoldásokat igénylő helyzetek kezelésében segítségemre vannak segítőim és egy kicsit már én is elsajátítottam a jelnyelv alapjaiból. Összegezve, nagyon hasznosnak látom a felkészülésünk szempontjából a folyamatos játéklehetőséget. Ezek a mérkőzések megtörik a téli munka monotonságát és kapcsolatokat építhet ki az edző kollégák között is. Örömmel vennénk részt a következő Téli tornán is, ha a Szövetségünk anyagi helyzete megengedi majd.




2014.február 25.:
Befejeződött a IV. Téli Nagypályás Torna!

Az idei tornán összesen 83 mérkőzést játszottak le a csapatok (a Rákosligeti AC nem állt ki az egyik mérkőzésére), melyeken összesen 418 találat született, ami továbbra is mérkőzésenként több mint öt gólt jelent átlagban! A legtöbb gól (66) a hatodik fordulóban esett.
A Téli Nagypályás Tornán így a négy év alatt eddig 274 mérkőzés alatt 1434 gól született (5,23 gól / mérkőzés).

A legtöbb gólt a tornán a Pénzügyőr SE II szerezte. Vatai Attiláék 38 alkalommal voltak eredményesek. A második legtöbb gólt pedig a tornán szintén újoncnak számító Szigetgyöngye SE szerezte. Balla Endre csapata nem kevesebb, mint 31 gólt szerzett a hét mérkőzésén.

Érdekesség, hogy a tornát végül megnyerő Nagytétény SE az ötödik fordulóban a Kormányőr SE II-vel mérkőzött meg a D-csoportban. A Kormányőr SE II végzett végül az utolsó, 24.helyen a tornán. A mérkőzés ennek ellenére 0:0-ás döntetlenre végződött. A mérkőzéshez hozzátartozik azonban, hogy már a mérkőzés előtt eldőlt, hogy a Nagytétény biztosan az első, míg a Kormányőr II az utolsó helyen végez a D-csoportban. Ennek ellenére jár a gratuláció Rácz Elek csapatának, hogy a későbbi győztes Nagytéténytől pontot tudtak rabolni a tornán. Ez rajtuk kívül még egy csapatnak, a Rákosligeti AC-nek sikerült. B. Nagy Attiláék 1:1-es döntetlenre végeztek a piros-kékek ellen a második forduló nyitómérkőzésén.

A torna gólkirálya a Pénzügyőr SE II támadója, Pápai Ádám lett kilenc találattal. A legjobb kapusnak a Csillaghegyi MTE I kapusát, Bene Dánielt szavazták meg a csapatok, míg a legjobb mezőnyjátékos az MLTC támadója, Kiss Csaba lett. A játékvezetőknek járó különdíjakat ezúttal Király Gergő, Nyerges Zsolt, valamint Baranyi Gábor vehették át.

A torna legsportszerűbb csapata a BLSZ II.osztályú Pestszentimrei SK I lett. Pénzes Sándor együttese mindössze két sárga lapot gyűjtött be, míg a piros lapot egy alkalommal se mutatta fel nekik a játékvezető. A második helyen a MAFC csapata végzett a sportszerűségi versenyben. Verschitz Péterék négy sárga lapot kaptak a hét mérkőzésükön, míg a piros lap egyszer sem villant. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán pedig a Pénzügyőr SE II végzett. Vatai Attiláék két sárga és egy piros lapot kaptak a tornán.

A legfrappánsabban Pénzes Sándor nyilatkozott a Pestszentimrei SK I - Hallássérültek válogatottja mérkőzés után a második fordulóban. A rendkívül gyenge színvonalú mérkőzés 2:2-es döntetlenre végződött. 1:0-ás állásnál egy ritkán látható öngóllal egyenlített a pestszentimrei alakulat. Történt, hogy egy lövés a kapufán csattant, majd a labda végiggurult a gólvonalon. Több játékos indult a labda megszerzésére. A leghamarabb Palanics Róbert, a Hallássérültek válogatottjának hátvédje ért oda, aki a labdát saját kapujának a felső sarkába vágta. A mérkőzés után Pénzes Sándor a következőképpen nyilatkozott: "A pokolba vezető út is jó szándékkal lett kikövezve."




2014.február 23.:
Véget ért a negyedik alkalommal megrendezett Téli Nagypályás Torna!


A torna érdekességeit, statisztikáit, valamint nyilatkozatokat a jövőhét folyamán lehet majd megtekinteni honlapunkon!


Szent Pál Akadémia FC - Hallássérültek válogatottja 0:1

A torna zárómérkőzését ezúttal a Szent Pál Akadémia FC játszotta a Hallássérültek válogatottja ellen. Az első félidőben a Szent Pál Akadémia FC jobban játszott, ám a helyzeteket kihagyták. Az egyik ilyen lehetőségnél a Hallássérültek válogatottjának védője csak szabálytalanul tudta megállítani a ziccerben kilépő támadót, amiért a vétkest kiállította Urgyán Antal játékvezető. A félidő végül 0:0-val ért véget. Az 51.percben megszerezte a vezetést Dávid József együttese, amit kis szerencsével meg is tudott tartani a találkozó végéig, így végül a Hallássérültek szerezték meg a 15., míg a Szent Pál Akadémia fiataljai a 16.helyet idén a tornán.




Istenhegy FC - Csillaghegyi MTE II 0:2

Az Istenhegy FC csapata ezúttal a csillaghegyiek második együttesével találkozott. Az A csoportban 1:1-es döntetlent értek el Czerok Péterék a Csillaghegyi MTE első csapatával szemben. A mérkőzés első félidejében a csillaghegyiek vezettek akciókat, ám a váratlan megoldás hiányzott Boldizsár Imre csapatának játékából. A 25.percben aztán Teleki Olivér lépett ki a védők közül, akit Bende Zoltán csak szabálytalanul tudott megállítani utolsó emberként, amiért kiállította őt Török Zsolt játékvezető. A szabadrúgást bár hárította az Istenhegy 59 esztendős kapusa, kipattant, a kipattanót pedig a piros mezesek jobb hátvédje, Békési Dániel értékesítette. A félidő így 1:0-val ért véget. A második félidő rögtön egy újabb csillaghegyi találattal kezdődött. A gólt Hodúr Balázs szerezte mintegy 18 méterről. Nem sokkal később előbb Szépvölgyi Zoltán, majd Teleki Olivér találta el a kapufát. A mérkőzés végül 2:0-val ért véget. Az Istenhegy FC így a 20., míg a Csillaghegyi MTE II a 19.helyen végzett.




Ikarus BSE - Testvériség SE 5:2

A 7-8.helyért mérkőzött meg egymással a Krampek Nándor által irányított Ikarus BSE és az Éles György vezette Testvériség SE. A tornán már két mérkőzés óta nyeretlen fehér mezes Ikarus kezdte jobban a mérkőzést, ám nem tudták értékesíteni a lehetőségeket Lendvai Benedekék. A 33.percben Katona Tamás találatával a Testvériség szerezte meg a vezetést. Amikor már mindenki azt hitte, hogy 1:0-val ér véget a félidő, az utolsó pillanatban Baumann Marcell egyenlített. A második félidő elején ismét a Testvériség szerezte meg a vezetést Asztalos Krisztián találatával, ám hét percre rá Fekete István egyenlített. Innentől kezdve már az Ikarus akarata érvényesült, többek között Krampek Nándor jó cseréinek köszönhetően. A 62.percben a csereként beállt Kiss Sándor, a 69.percben az ugyancsak csereként beállt Kálmán Gábor góljaival 4:2-es vezetésre tett szert. Az 5:2-es végeredményt az ugyancsak csereként beállt Farkas Zoltán állította be a 85.percben.




Rúg-6 FC - Kormányőr SE II 2:1

A tornán újoncnak számító Rúg-6 FC mérkőzött meg a Kormányőr SE II-vel a 23-24.helyért. Mindkét csapat a BLSZ IV.osztályban szerepel. A vezetést a 24.percben a bordó mezes Rúg-6 FC szerezte meg Gombai Zsolt találatával, aki szépségdíjas gólt szerzett, miután átemelte a tizenhatoson kívülről a kint álló kapus feje fölött a labdát. A félidő így 1:0-val ért véget. A második félidőben sokáig csak helyzetekig jutottak a csapatok, majd egy védelmi hibát a 86.percben Rácz Elek használt ki. Nem örülhettek sokáig azonban a narancs mezesek, ugyanis egy perccel később egy szabadrúgásra rosszul jött ki a kapus, így Králl Márk hátáról végül a kapuba csorgott a labda, mellyel a Rúg-6 FC nyerte meg a mérkőzést.




1908 SZAC KSE I - Újpesti Haladás FC 3:5

A 13-14.helyért az 1908 SZAC KSE I mérkőzött meg a BLSZ III.osztályú Újpesti Haladás FC-vel. A vezetést a 11.percben Tabián Norbert találatával a SZAC szerezte meg, ám három perccel később egyenlíteni tudott az Újpesti Haladás. A 23.percben azonban ismét Tabián Norbert találatával a fehér mezes SZAC szerezte meg a vezetést. A félidő mégis 2:2-vel ért véget, miután a 43.percben a másodjára is egyenlített Kasza László együttese. A második félidő elején megszerezte a vezetést a piros-lila mezben pályára lépő újpesti csapat. Ezután azonban büntetőhöz jutott a SZAC, ám Farkas Péter, az újpestiek kapusa hárított, így maradt a 3:2. A 62.percben ennek ellenére egyenlíteni tudott a SZAC. A 66. és a 68.percben szerzett gólokkal azonban elhúzott az Újpest, így végül Pósa Dánielék végeztek a 13., míg a SZAC I a 14.helyen idén.




BEAC - Rákosligeti AC 6:1

A tavalyi tornát a 22.helyen záró BEAC csapata a Rákosligeti AC-vel mérkőzött meg a 11-12.helyért az idei tornán. Az első félidőben volt mindkét csapatnak gólszerzési lehetősége, ám csak a BEAC szerzett gólt. Kettőt is szereztek a piros mezesek, így a félidő 2:0-val ért véget. A második félidőben az egyre inkább elfáradó rákosligetiek már nem voltak méltó ellenfelei a fiatalokból álló BEAC-nak. Három újabb gólt szerezve 5:0-ra módosult az állás. Ezután egy közvetett szabadrúgást követően a korábban az NB I-ben is játszó Bubcsó Norbert találatával szépített a kék-fehér mezes rákosligeti csapat, ám a végeredmény végül 6:1 lett. Kulcsár Zoltán elemében volt, hiszen a hat gólból négyet is ő szerzett. Szemők Péter játékvezető a mérkőzés során mindkét kapust kiállította reklamálásért. A BEAC így idén a 11., míg a Rákosliget a 12.helyen végzett.




2014.február 22.:
A Nagytétény SE nyerte az idei tornát!


Kormányőr SE I - Goldball '94 FC 0:3

A 17-18.helyért a BLSZ III.osztályú Kormányőr SE I mérkőzött meg a BLSZ II.osztályú Goldball '94 FC-vel. A 14.percben egy beívelést követően a védő rosszul csúsztatta hátra a labdát, melyet Czeglédy Gábor büntetett könyörtelenül. A félidő így 1:0-val ért véget. Az 50.percben egy mélységi indítást követően Berta Norbert értékesítette ziccerét, mellyel megduplázta csapata előnyét. A 3:0-ás végeredményt Merza Ábel állította be, aki egy beadást követően fejjel volt eredményes a 74.percben.




MAFC - 1908 SZAC KSE II 7:1

Az idei tornán az első győzelmét az előző héten megszerző, a Rúg-6 FC-t 13:1 arányban felülmúló BLSZ II.osztályú MAFC csapata mérkőzött meg a 21-22.helyért a jobbára fiatalokból álló 1908 SZAC KSE II-vel. A vezetést a 12.percben az esélyesebb MAFC szerezte meg. A fehér mezes SZAC azonban sokáig jól tartotta magát, ám a félidő hajrájában két újabb gólt szerzett a MAFC, így végül 3:0-val vonulhattak pihenőre a csapatok. A második félidő közepén két újabb góllal 5:0-ra módosult az állás. A 82.percben hat gólosra növelte előnyét a MAFC, ám egy legurított szabadrúgás után Ványi Zoltán találatával szépített Horváth Bence együttese. A végeredményt Prohászka Kristóf állította be a 90.percben. A MAFC a tavalyi bronzérem után így idén gyengébben teljesített a tornán, míg a SZAC II újoncként két csapatot utasította maga mögé.




Pestszentimrei SK I - Pénzügyőr SE II 2:1

Az 5-6.helyért ezúttal a BLSZ II.osztályú Pestszentimrei SK I mérkőzött meg a Pénzügyőr SE II-vel. Sashegyi Zoltán együttese ezúttal jobbára 1997-es születésűekkel érkezett a tornára. A vezetést a 29.percben Pénzes Sándor együttese, a Pestszentimrei SK I szerezte meg, amely csapat tavaly a 10.helyen végzett a tornán. Két percre rá azonban Hugyi László találatával egyenlített a zöld mezes Pénzügyőr. A félidőre azonban a pestszentimreiek vonulhattak vidámabban, ugyanis a 44.percben Kiss Balzás góljával másodjára is átvették a vezetést a mérkőzésen. A második félidőben mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám ezek ekkor már kimaradtak, így a vége maradt a 2:1. Az 5.helyen így a kék mezes Pestszentimrei SK I végzett, míg a hatodik a Pénzügyőr SE II lett.




Nagytétény SE - MLTC 6:0


A negyedik alkalommal megrendezett Téli Nagypályás Torna döntőjét a BLSZ I.osztályú Nagytétény SE játszotta a BLSZ II.osztályú MLTC-vel. A piros-kék szerelésben pályára lépő Nagytétény Balla Dávid találatával megszerezte a vezetést az első félidő első felében, amit a korábban az NB I-ben is játszó Róza László fejesével meg is dupláztak a nagytétényiek. A félidő így 2:0-val ért véget. A második félidőben még nagyobb lett az összeszedetten futballozó Nagytétény előnye. Berhidai Dániel két gólt is szerzett a második játékrészben. A végeredmény végül 6:0 lett, így a TNT Vándorserleg ezúttal Pál Józsefékhez kerül egy évig. Az MLTC csapata a tavalyi hetedik helyezés után így öt helyet javítva lett végül második!




Budakalászi MSE - Csillaghegyi MTE 0:1

A tavalyi tornát a kilencedik helyen záró Budakalászi MSE mérkőzött meg az idei torna bronzmérkőzésén a Csillaghegyi MTE I-el. A csoportban a két klub már találkozott egymással. Azt a mérkőzést a Budakalász nyerte meg 3:2 a csillaghegyiek második csapata ellen. A mai mérkőzés sokáig egyenlő erők küzdelmét hozta. Bene Dániel, a csillaghegyiek kapusa több alkalommal is védett. Gonda Gergely révén a piros-fekete mezeseknek is volt gólszerzési lehetőségek, ám ezek kimaradtak. A 40.percben aztán Dr. Mikó István találatával a Csillaghegy szerezte meg a vezetést, így ők vonulhattak előnnyel a szünetre. A második félidőben voltak lehetőségei a kissé enerváltan játszó budakalásziaknak is, ám Erőss Tamásék ezúttal nem voltak eredményesek. Miután újabb találat már nem született, így az idei tornán a Csillaghegyi MTE I lett a bronzérmes. A budakalásziak pedig a tavalyi kilencedik hely után ezúttal a negyedik helyen végeztek.




Pestszentimrei SK II - Szigetgyöngye SE 1:3

A tavalyi tornát a negyedik helyen záró Pestszentimrei SK II mérkőzött meg a 9-10.helyért ezúttal tartalékos összeállításban a TNT-n újoncnak számító Szigetgyöngye SE ellen. Balla Endre csapata ezúttal is lila, míg a pestszentimreiek sárga szerelésben léptek pályára. A vezetést a 9.percben megszerezték már a szigetmonostoriak Boros góljával, amit nem sokkal később sikerült megdupláznia . A félidő végül 3:0-val ért véget, miután megszerezte második találatát is a mérkőzésen. A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, többek között a cseréknek köszönhetően. Mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek már ekkor. A hajrához közeledve szépíteni tudott a BLSZ IV.osztályú pestszentimrei alakulat. Mivel újabb találat már nem esett, így a Pest megyei együttes végzett a 9., míg a Pestszentimrei SK II a 10.helyen.




2014.február 18.:
A hatodik forduló zárómérkőzésén nagy fölényben játszott az Újpesti Haladás FC!


Újpesti Haladás FC - Hallássérültek válogatottja 6:2


Kasza László együttese ezúttal is szokásos piros-lila szerelésében lépett pályára, és Rozvadszky Tibor duplájával gyorsan megnyugtató előnyre tett szert. Dávid József együtteséből néhány alapember hiányzott a hétvégi nagykátai Európa-bajnoki futsal mérkőzések miatt, amelyen három mérkőzéséből egyet nyert meg (Szlovénia ellen 10:5-re), továbbá kettőt veszített el (Fehéroroszország ellen 1:7, valamint Olaszország ellen 5:9) a Hallássérültek válogatottja. A lila mezes válogatott nem tudta megállítani az újpesti rohamokat, és Pósa Dániel góljával hamar 3:0-ra módosult az állás. Percekkel később ismét eredményes volt a BLSZ III.osztályú együttes, így az állás 4:0-ra módosult. A félidő 5:0-val ért végül véget. A második félidőre elhasználta cserelehetőségeit Kasza László, így kiegyenlítettebbé vált a játék. A félidő elején jogos büntetőhöz jutott a Hallássérültek válogatottja, melyet Szilágyi Gyula értékesített is. A félidő közepén egy szép átemelős góllal 5:2-re módosult az állás. A végeredmény végül 6:2 lett. Az Újpesti Haladás így vasárnap a 13-14.helyért lép pályára az 1908 SZAC KSE I ellen, míg a Hallássérültek válogatottja a 15-16.helyért játszik ugyancsak vasárnap a torna zárómérkőzésén a Szent Pál Akadémia FC ellen.




2014.február 17.:
11 mérkőzést lejátszottak a csapatok a hétvégén a hatodik fordulóból. Az Újpesti Haladás FC - Hallássérültek válogatottja mérkőzés holnap kerül megrendezésre 17:30-as kezdéssel. A találkozót Tóth II. Tamás fogja vezetni, akinek ez lesz a harmadik mérkőzése az idei tornán.

A négy csoportelső izgalmas elődöntőket vívott egymással. Először az A-csoport győztese, a Csillaghegyi MTE I mérkőzött meg a D-csoportot megnyerő Nagytétény SE-vel. 0:0-ás állásnál egy büntetőt kértek számon Rózsa Norbert játékvezetőn a csillaghegyiek. A 35.percben aztán Marosfalvi László bombagóljával megszerezte a vezetést a Nagytétény, sőt Nagy József együttese egy perccel később egy védelmi hibát kihasználva meg is duplázta előnyét. A második gólt is Marosfalvi László szerezte. A második félidő második percében Berhidai Dániel döntötte el, hogy a piros-kékek jutnak idén a döntőbe. A 4:0-ás végeredményt Korozmán Gergely állította be a 89.percben. A Budakalászi MSE és az MLTC kevésbé színvonalas, ám annál izgalmasabb mérkőzést játszott egymással. Pintér Sándor csapata szerezte meg a vezetést a fiatal Sármán Péter találatával a mérkőzés első félidejében. Helyzetei jobbára a budakalásziaknak voltak, ám a szerencse ezúttal az MLTC mellett állt. Sőt, Kiss Csaba a második félidőben 18 méterről egy jól helyezett lövéssel egalizált. Mivel a hátralévő mintegy húsz percben már nem esett újabb találat, következhettek a büntetőrúgások. A budakalásziaktól Erőss Tamás, valamint Széll Tamás is értékesítette a büntetőt az első két körben, ám eközben az MLTC is magabiztos volt. Az utolsó körben aztán a budakalászi Brand Patrik csúnyán fölé lőtte a büntetőt, míg a mátyásföldi játékos nem hibázott, így idén Nagytétény SE - MLTC döntőt rendeznek a TNT-n. A bronzmérkőzés a Csillaghegyi MTE I - Budakalászi MSE lesz.

Az Ikarus BSE a D-csoport másodikjával, a Pestszentimrei SK I-el mérkőzött meg szombat este. Mindkét csapat egy vereséget szenvedett a mérkőzés előtt az idei tornán, ami végül az első helyébe került. A vezetést már a 6.percben megszerezte Pénzes Sándor együttese Balogh Zsolt találatával, majd a 15.percben Humenszky József megduplázta a pestszentimreiek előnyét. Az Ikarus a kapott gólok után már jobban játszott, ám helyzetekig jutottak csak Krampek Nándor tanítványai. A végeredmény maradt a 2:0. A csoportelsőséget az utolsó körben elbukó Pénzügyőr SE II mérkőzött meg a másik mérkőzésen az ezúttal a tartalék együttesével felálló Testvériség SE-vel. Sokáig a Testvériség játszott jobban, ám a torna gólkirályi címére pályázó Pápai Ádám egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést a Pénzügyőr SE II csapatának a 35.percben, amit két perccel később sikerült megdupláznia a fiatal támadónak. A második félidő elején Hóbor Attila találatával eldőlni látszott a mérkőzés. A 61.percben bár szépített a Testvériség Balázs András találatával, végül a csereként beállt Szombati Márk találatával alakult ki a 4:1-es végeredmény. Az 5-6.helyért így a Pénzügyőr SE II fog játszani a Pestszentimrei SK I-el, míg a 7-8.helyért Testvériség SE - Ikarus BSE mérkőzést rendeznek.

A BEAC - Pestszentimrei SK II mérkőzés nagyon izgalmasan alakult. A piros mezes BEAC szerezte meg a vezetést a 17.percben Papp Gábor találatával. Sokáig Szabó Lászlóék előtt adódtak lehetőségek, ám ezeket kihagyták, ami később döntőnek bizonyult. A 79.percben a pestszentimreiek játékos-edzője, Szabó József egyenlített. A rutinos támadónak ez már a hatodik találata volt az idei tornán! A 85.percben pedig a végére kissé elfáradó BEAC újabb gólt kapott. A második pestszentimrei gól szerzője Bíró Zoltán volt. A mérkőzést így a hajrában megfordító Pestszentimrei SK II a tavalyi negyedik hely után idén a 9.helyért fog játszani az utolsó körben. Ellenfele a Szigetgyöngye SE lesz, ugyanis Balla Endre csapata egy kilenc gólt hozó mérkőzésen felülmúlta a Rákosligeti AC-t 5:4 arányban a vasárnapi játéknap zárómérkőzésén. A lila mezes szigetmonostoriak az első félidőben egyértelmű fölényben játszottak és három gólt szerezve nagy előnyre tettek szert. Gergely Antal, Takács Márton, valamint Elsik Renátó volt eredményes. A második félidőben azonban megfordult a játék képe és az első félidőben rengeteg kapuralövést jegyző szigetmonostoriak beszorultak. Az 53.percben bár Gergely Antal góljával 4:0-ra módosult az állás, három percre rá Németh Ferenc szépített. A 65.percben pedig Szaszkó József góljával már 4:2 volt az állás! A 71.percben Takács Márton megszerezte második gólját is a mérkőzésen, így ismét három góllal vezetett a Szigetgyöngye, ám két percre rá Németh Ferenc, míg a 82.percben Szaszkó József volt eredményes, így alakult ki az 5:4-es végeredmény. A mérkőzés második félidejében egy dulakodás után Harmath Zsolt játékvezető mindkét csapatból kiállított egy-egy játékost.

A BLSZ II.osztályú 1908 SZAC KSE I a Szent Pál Akadémia FC fiataljaival mérkőzött meg vasárnap. Az agresszívan játszó fehér mezesek szerezték meg a vezetést a kilencedik percben Horváth Zoltán találatával. A 22.percben azonban Lakatos József egyenlíteni tudott. Nem örülhettek sokáig a Szent Pál Akadémia szurkolói (merthogy voltak), ugyanis öt perccel később ismét megszerezte a vezetést a SZAC. A második félidőben már egyértelmű mezőnyfölényben futballoztak Maráczi János játékosai és a hajrában szerzett három góllal magabiztos győzelmet arattak végül. A SZAC az Újpesti Haladás FC - Hallássérültek válogatottja mérkőzés győztesével fog megmérkőzni a 13-14.helyért, míg Talabér Gábor csapata a 15-16.helyért fog pályára lépni.

Istenhegy - Goldball mérkőzést rendeztek vasárnap! A mérkőzés esélyesének a Wachutka Zoltán vezetőedzőt ezúttal nélkülöző Goldball '94 FC számított. Ennek megfelelően Merza Ábel találatával korán megszerezte a vezetést a sárga mezben pályára lépő együttes, sőt percekkel később Török Tamás megduplázta a BLSZ II.osztályú csapat előnyét. A második félidő elején pedig Molnár Tamás találatával már 3:0 volt az állás. Ekkor azonban összeszedte magát az Istenhegy csapata és Czerok Péter, valamint Kisillés Sándor találatával feljött egy gólra. Egyenlíteni végül nem sikerült, pedig a hajrában egyértelmű mezőnyfölényben futballoztak a zöld mezesek. A másik ágon Csillaghegyi MTE II - Kormányőr SE I mérkőzést rendeztek, ami végül eléggé egyoldalú lett. A 9.percben Domán Attila távoli lövésével a narancs mezesek szerezték meg a vezetést, amit Ősz András egy bombagóllal meg is duplázott két perccel később. A 16.percben pedig már 3:0 volt az állás Nagy Attila góljával. A félidő vége előtt jött aztán az újabb csapás a csillaghegyieknek, ugyanis Szépvölgyi Zoltán kezezéséért büntetőt ítélt Vida Gábor játékvezető a Kormányőr javára, melyet értékesítettek is, így a félidő 4:0-val ért véget. A második félidőben sokáig nem esett újabb találat, ám a hajrá hozott kettőt is. Mivel mindkettőt a Kormányőr szerezte, így végül 6:0-ra győztek Ősz Andrásék a mérkőzést szinte helyzet nélkül lehozó csillaghegyiek felett.

Nem túl izgalmas mérkőzésen diadalmaskodott a MAFC csapata a hétvégén. Verschitz Péter együttese, mint ismert, a B-csoport utolsó helyén végzett, így a C-csoport utolsójával, a BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC-vel mérkőzött meg. A BLSZ II.osztályú MAFC számára mindenképpen csalódás az idei szereplés, hiszen tavaly a 3.helyen zártak. A mérkőzés ennek ellenére rendkívül simán alakult. Az első félidőben 5:0-ás előnyre tettek szert a sárga mezesek. A második félidő első percében Peringer Ferenc találatával szépített Szilvási János együttese, ám ezután megint csak nem lehetett megállítani a MAFC játékosait, akik sorra rugdosták a gólokat. A vége 13:1 lett. A másik ágon azonban izgalmasan alakult a találkozó. A csoportjában egyaránt egy pontot szerző 1908 SZAC KSE II mérkőzött meg a Kormányőr SE II-vel. Az első félidő egyértelműen a narancs mezes Kormányőré volt, ám Rácz Elek csapata csak egy gólt tudott szerezni, pedig számtalan helyzete volt. A bombagólt Ősz András szerezte a 21.percben. A második félidő már kiegyenlítettebb játékot hozott. Az 56.percben Niczmann Péter találatával össze is jött az egyenlítés a fehér mezes SZAC-nak. A hátralévő bő fél óra küzdelmet igen, szép játékot azonban nem hozott, ahogyan gólt sem, így a vége maradt az 1:1. Az első körben a SZAC-tól Niczmann Péter, míg a Kormányőrtől Kurucz Gergely értékesítette a büntetőt. A második körben a SZAC-tól Mogyorósi Balázs magabiztosan értékesítette a büntetőt, ám Drahos Dániel lövését hárította Pannai Szabolcs! Mivel Maráczi János rutinosan értékesítette a SZAC büntetőjét a harmadik körben, így eldőlt, hogy a SZAC csapata mérkőzik meg a MAFC-al a 21-22.helyért, míg a 23-24.helyért Rúg-6 FC - Kormányőr SE II mérkőzést fognak rendezni.




2014.február 16.:
A vasárnap lejátszott mérkőzések:

BEAC - Pestszentimrei SK II 1:2 (1:0)
Istenhegy FC - Goldball '94 FC 2:3 (0:2)
1908 SZAC KSE II - Kormányőr SE II 1:1 (0:1). Büntetőkkel: 3-1
Testvériség SE - Pénzügyőr SE II 1:4 (0:2)
1908 SZAC KSE I - Szent Pál Akadémia FC 5:1 (2:1)
Szigetgyöngye SE - Rákosligeti AC 5:4 (3:0)




2014.február 15.:
A szombaton lejátszott mérkőzések:

Csillaghegyi MTE II - Kormányőr SE I 0:6 (0:4)
Csillaghegyi MTE I - Nagytétény SE 0:4 (0:2)
Budakalászi MSE - MLTC 1:1 (1:0). Büntetőkkel: 2-3
MAFC - Rúg-6 FC 13:1 (5:0)
Ikarus BSE - Pestszentimrei SK I 0:2 (0:2)

Így eldőlt, hogy jövőhét szombaton a 3-4.helyért zajló mérkőzést a Csillaghegyi MTE I és a Budakalászi MSE, míg a totna döntőjét a Nagytétényi SE és az MLTC fogja játszani.




2014.február 10.:
Eldőlt, hogy 2014.február 18-án, kedden játsszák le az Újpesti Haladás - Hallássérültek válogatottja mérkőzést 17:30-as kezdéssel. A győztes a 13-14., míg a vesztes a 15-16.helyért mérkőzhet meg az utolsó héten.




2014.február 9.:
Csillaghegyi MTE I - Nagytétény SE és Budakalászi MSE - MLTC elődöntőket rendeznek a jövőhéten!


Nagytétény SE - Kormányőr SE II 0:0

A D-csoportban már biztosan az élen végző Nagytétény SE mérkőzött meg a BLSZ IV.osztályú, csoportját az utolsó helyen befejező Kormányőr SE II ellen. A mérkőzés esélyese a BLSZ I.osztályú együttes, ám sokáig a mezőnyben nem látszott a két csapat közti háromosztálynyi különbség. A félidő végül 0:0-val ért véget. A második félidőben a Nagytétény SE játszott mezőnyfölényben. Pál Józsefék kétszer is a kapufát találták el. Mindkét csapat előtt adódott egy büntetőgyanús szituáció, ám Bartis László mindkét alkalommal továbbot intett. Mivel a második félidőben sem esett gól, így a mérkőzés gól nélkül ért véget. A Nagytétény SE-től több kell, ha jövőhéten a döntőbe szeretne jutni a Csillaghegyi MTE I ellen.




Pestszentimrei SK II - Rúg-6 FC 5:3.perc

A BLSZ IV.osztályú Pestszentimrei SK II mérkőzött meg az ugyancsak BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC-vel. Az első félidőt az esélyesebb pestszentimreiek uralták. Szilvási János csapatának is volt lehetősége a gólszerzésre. Ezek közül egyet ki is használtak, ám a Pestszentimre két bombagóllal, valamint egy szépen kijátszott akcióból szerzett góllal a félidőben 3:1-re vezetett. A második félidő elején tovább növelte előnyét Szabó József együttese. A 65.percben aztán Csapó Zsolt góljával 4:2-re módosult az állás. A mérkőzés hátralévő részében mindkét csapat egy-egy gólt szerzett, így a végeredmény 5:3 lett, amellyel a Pestszentimre a csoport harmadik, míg a Rúg-6 a hatodik helyen végzett.




1908 SZAC KSE II - Szigetgyöngye SE 1:9

Az A-csoporttal folytatódott a torna. Balla Endre csapata, a Szigetgyöngye SE számított a mérkőzés esélyesének. Ennek ellenére a 6.percben az 1908 SZAC KSE II szerezte meg a vezetést Oláh László találatával. Sokáig nem tudott mit kezdeni a lila mezes csapat a zártan védekező SZAC ellen. A 33.perc azonban meghozta az áttörést a szigetmonostoriaknak, ugyanis Bozóki Csongor egyenlített. A 39.percben Szalay Gyula góljával már a szigetmonostoriak vezettek. A félidő végül 4:1-el ért véget. A második félidőben már egyértelműen a Szigetgyöngye SE dominált. Balla Endre csapata további öt gólt szerezve végül nyolc góllal nyerte meg a találkozót, és végzett az A-csoport harmadik helyén, míg Horváth Bence együttese a hatodik lett, így a Kormányőr SE II-vel fog jövőhéten megmérkőzni.




MAFC - BEAC 0:3

A B-csoportban már biztosan az utolsó helyen végző MAFC a harmadik helyre még odaérhető BEAC ellen mérkőzött meg. Szabó Lászlóék győzelem esetén a 3., minden más esetben az 5.helyen végeznek. Az első félidőben a BEAC uralta a mérkőzést és Nizák Jenő találatával meg is szerezték Szabó Lászlóék a vezetést. A félidő vége előtt nem sokkal Erdei Gábor is betalált, így a félidő 2:0-val ért véget. A második félidőben sokáig csak helyzetekig jutottak a felek. A MAFC előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek (a szögletek után rendre veszély alakult ki), ám Verschitz Péterék mellől a szerencse is elpártol az idei tornán, ugyanis az eddigi mérkőzéseiken mindössze három gólt szereztek, pontot egyet sem. A végeredményt Erdei Gábor állította be. A BEAC így a csoport harmadik helyén végzett, míg a MAFC az utolsó lett.




Pestszentimrei SK I - Goldball '94 FC 3:2

Pestszentimrei győzelem, valamint döntetlen esetén Pénzes Sándorék, Goldball-siker esetén pedig Wachutka Zoltánék végeznek a D-csoport második helyén (ellenfelük az Ikarus BSE lesz a jövőhéten). Ebben a tudatban lépett pályára a két csapat. A 35.percben a Goldball csapata szerezte meg a vezetést Török Tamás találatával, ám szinte rögtön a középkezdés után egyenlíteni tudott a pestszentimrei alakulat. A félidő így 1:1-el ért véget. A második félidő elején a csereként beállt Merza Ábel találatával ismét a Goldball szerezte meg a vezetést. A 72.percben másodjára is egyenlíteni tudott a Pestszentimre, majd a 82.percben a győztes találatot is megszerezték Czellahó Róberték, így a D-csoport második helyén a Pestszentimrei SK I végzett. A Goldball pedig leszorult az 5.helyre.




Ikarus BSE - Csillaghegyi MTE I 2:3

Az A-csoport rangadójával kezdődött az ötödik forduló vasárnapi játéknapja. A fiatalokból álló Ikarus BSE eddig 100%-osan teljesített a csoportban, míg Boldizsár Imre együttesének a múlt héten becsúszott egy 1:1-es döntetlen az Istenhegy FC ellen, így a piros-fekete mezesek csak győzelem esetén végeztek volna a csoport élén. Minden más esetben Krampek Nándorék az elsők. Ennek megfelelően óvatosan kezdtek a csapatok, mégis már a 6.percben megszerezte a Csillaghegy a vezetést Gergely Viktor találatával. Ezután az Ikarus csapata játszott mezőnyfölényben, és helyzetekig el is jutottak Andacs Leventéék, ám ezek ekkor még kimaradtak. A 42.percben aztán egy rossz kapuskirúgást követően került helyzetbe a fehér mezes csapat, majd a csillaghegyiek kapusa csak szabálytalan eszközökkel tudta megállítani a támadót, amiért Harmath Zsolt játékvezető jogosan büntetőt ítélt. A tizenegyest Drenyovszki Mihály értékesítette magabiztosan, így a félidő 1:1-el ért véget. A második félidő elején mindkét csapat előtt adódott egy-egy gólszerzési lehetőség, ám ezek kimaradtak. Nem úgy az 54.percben az Ikarus lehetősége, amit Lendvai Benedek értékesített, kihasználva az ellenfél védelmének bizonytalanságát. Két percre rá ismét döntetlen volt az állás, ugyanis Imre Zoltán remekül középre ívelt szabadrúgását csúsztatta mintegy két méterről a hálóba Gonda Gergely. A Csillaghegy igyekezett ráerőltetni akaratát fiatalabb ellenfelére, ám Dankó Gergőék magabiztosan védekeztek, így nem igazán jutott el helyzetig a Csillaghegy. A 81.percben a mérkőzésen másodszor tudta megszerezni a vezetést a Csillaghegy. Egy indítást követően előzte meg a kapust Gergely Viktor, aki ezután az üres kapuba gurított. A hátralévő szűk tíz percben újabb találat már nem esett, így a fordulatos mérkőzést végül a Csillaghegy nyerte meg 3:2-re, mellyel az A-csoport élén végzett.




2014.február 8.:
Már három csoportelső kiléte ismert!


Csillaghegyi MTE II - 1908 SZAC KSE 6:7

Boldizsár Imre csapata abban a tudatban vágott neki a mérkőzésnek az 1908 SZAC KSE I ellen, hogy amennyiben győz, a B-csoport második helyén végez, hiszen a címvédő Testvériség SE délután 1:0-ás vereséget szenvedett a csoportot megnyerő Budakalászi MSE ellen. Maráczi János csapata pedig egy győzelem esetén és a holnapi MAFC - BEAC mérkőzés eredményének kedvező alakulásának esetén akár a harmadik helyre is odaférkőzhetett volna. Ennek megfelelően nyíltsisakos mérkőzést láthatott a kilátogató mintegy 30 szurkoló. A vezetést a Csillaghegy szerezte meg Kincses Gergő találatával, aki Lórántfi Tamás passzát váltotta gólra, ám nem sokkal később a SZAC csapata egyenlíteni tudott egy védelmi hibát kihasználva. A félidő fele tájékán aztán megszerezte a vezetést a fehér mezes SZAC, miután a lesvonalról kilépő támadó átemelte a csillaghegyiek kapusát, majd a hálóba tuszkolta a játékszert. Nem sokkal később azonban Kincses Gergő passzát Orosházi Miklós váltotta gólra, így ismét döntetlen volt az eredmény, majd a félidei 3:2-es eredményt a Csillaghegy rutinos támadója, Orosházi Miklós állította be. A második félidőben növelte előnyét a Csillaghegy Lórántfi Tamás fejesével. Kincses Gergő góljával 5:2-re módosult az állás, majd bekövetkezett a már-már csoda. Az 59., a 64., a 76., 79., valamint 89.percben szerzett gólokkal 7:5-re megfordította az eredményt Maráczi János együttese. A legvégén a csereként beállt Gyöngyösi Ferenc állította be a 7:6-os végeredményt.




Rákosligeti AC - Hallássérültek válogatottja 3:0

A D-csoporttal folytatódott a torna. Az előző héten a mérkőzésre ki nem álló rákosligeti csapat mérkőzött meg a Hallássérültek válogatottja ellen. A vezetést már az 5.percben megszerezte a rutinos játékosokból álló rákosligeti együttes egy szöglet utáni kavarodást követően. A gólt követően mezőnyjáték folyt. Komolyabb lehetőség már nem adódott egyik csapat előtt sem az első félidőben. A második félidőt a Hallássérültek kezdték jobban, ám a nagy lehetőség kimaradt. Ahogy fáradtak a játékosok, úgy csökkent a mérkőzés irama is. A 79.percben aztán egy védelmi hibát a csereként beállt Bubcsó Norbert használt ki, megduplázva ezzel csapata előnyét. A végeredményt pedig Strommer Crispin állította be.




MLTC - Kormányőr SE I 3:2

A mátyásföldiek megkülönböztetett figyelemmel követték bemelegítés közben a Budakalászi MSE - Testvériség SE mérkőzés alakulását, ugyanis győzelem esetén Takács Béláék végeznek a C-csoport élén, és akkor a Budakalászi MSE-vel mérkőznek meg jövőhét szombaton. A várakozásokkal ellentétben játszotta így végig mezőnyfölényben az első félidőt Ősz András csapata. Az MLTC-nek mindössze kettő, míg a Kormányőrnek legalább öt helyzete adódott. Gólt csak a narancssárga mezesek szereztek, így a félidő 1:0-val ért véget. A második félidő elején azonban egyenlíteni tudott az MLTC. Nem sokkal később azonban ismét a Kormányőr előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám a támadó egy-az-egyben csúnyán fölé lőtt. Ez megbosszulta magát, mert a 67.percben Kiss Csaba találatával megszerezte a vezetést az MLTC. A 86.percben aztán egyenlíteni tudott a Kormányőr Ősz András találatával, ám a 89.percben Tóth Péter megszerezte a csoportelsőséget jelentő gólt az MLTC-nek.




Budakalászi MSE - Testvériség SE 1:0

A B-csoport első helyét hivatott eldönteni ez a találkozó. A Pest megyei II.osztályban 5.helyen telelő Budakalászi MSE ezúttal nélkülözte a korábban a válogatottban 39 mérkőzésen pályára lépő vezetőedzőjét, Pintér Sándort betegség miatt. Széll Tamásékat így Deák Lajos irányította ezúttal. A budakalásziak eddig mind a négy mérkőzésüket megnyerték a csoportban, míg a Testvériség a Csillaghegyi MTE II ellen kikapott, a többi mérkőzését azonban megnyerte. A képlet így egyszerű volt a mérkőzés előtt: amennyiben a Testvériség győz, akkor Törőcsik Andrásék, minden más esetben Pintér Sándorék végeznek az élen. A Testvériség SE kezdte jobban a mérkőzést, ám mindkét ziccer kimaradt (az egyik esetben a kapufa mentette meg a budakalásziakat a góltól). A félidő közepére már a mezőnyben folyt inkább a játék. A Budakalász aztán a 40.percben első komolyabb helyzetét gólra váltotta. Elekes Péter élesen középre lőtt labdájára érkezett a hosszú oldalon a fiatal Sármán Péter, aki nem hibázott. A félidő így 1:0-ás budakalászi vezetéssel ért véget. A második félidőben is kissé fásultan mozogtak a fehér mezes Testvériség játékosok, így a Budakalász előtt újabb lehetőségek adódtak, ám ezeket rendre kihagyták Erőss Tamásék. Ez végül majdnem megbosszulta magát, ugyanis a hajrá ismét a Testvériségé volt, ám Illés Károly próbálkozásait hárították a budakalásziak. A végeredmény maradt az 1:0, amellyel eldőlt, hogy a Budakalászi MSE végzett a B-csoport élén. A Testvériség pedig az esti Csillaghegyi MTE II - 1908 SZAC KSE I mérkőzés alakulásától dől el, hogy második, vagy harmadik helyen végez. A csillaghegyiek győzelménél harmadik, minden más esetben második lesz a Testvériség.




Újpesti Haladás FC - Istenhegy FC 6:1

Az A-csoporttal folytatódott a torna. Zeke Ákos együttese, az Istenheggyel mérkőzött meg ezúttal. Az Istenhegy négy, az Újpesti Haladás egy pontot szerzett eddig. A piros-lila mezben pályára lépő Újpesti Haladás kezdte jobban a mérkőzést, ugyanis a 20.percben egy szép támadás végén Pósa Dániel találatával megszerezték a vezetést. Bő tíz percre rá egy védelmi hibát kihasználva aztán megduplázta előnyét az újpesti alakulat. A félidő így 2:0-val ért véget. A második félidőben is az Újpesti Haladás FC dominált. Ennek ellenére az 56.percben szépíteni tudott az Istenhegy csapata Dudinszky Balázs találatával. A 61.percben aztán ismét két gólosra növelte előnyét az Újpesti Haladás csapata, amely a mérkőzés végéig öt gólos lett végül. Említést érdemel külön az Istenhegy FC 59 esztendős kapusa, Stubner Áron, aki remek teljesítményt nyújtott a nagy arányú vereség ellenére is, amit Zeke Ákos, az ellenfél edzője is külön kiemelt.




Pénzügyőr SE II - Szent Pál Akadémia FC 2:3


Kellemes időben kezdődött el az ötödik forduló. A Pénzügyőr SE II ezúttal az U19-es csapatával érkezett a mérkőzésre. Sashegyi Zoltánék úgy kezdték a mérkőzést, hogy amennyiben győznek, biztosan a C-csoport élén végeznek. Ennek megfelelően nagy iramban kezdődött a találkozó. Talabér Gáborék ezúttal megerősített csapattal érkeztek, ugyanis hét játékos érkezett a BLSZ II.osztályú csapatból ezúttal. A vezetést a fehér mezes Szent Pál Akadémia FC szerezte meg szabadrúgásgóllal, amelyben kissé benne volt a Pénzügyőr fiatal hálóőre. A félidő így 1:0-ás Szent Pál Akadémia FC vezetéssel ért véget. A második félidőben is mindkét csapat támadott becsülettel. Nem sokkal a kezdés után össze is jött Sashegyi Zoltánéknak az egyenlítés, ám a középkezdés után 20 másodperccel ismét a Szent Pál Akadémia vezetett. A félidő közepe felé másodjára is egyenlíteni tudott a Pénzügyőr SE. A mérkőzés vége azonban a Szent Pál Akadémiáé volt, ugyanis Talabér Gáborék harmadszorra is megszerezték a vezetést. A végén még kapufát lőtt a Pénzügyőr. A végeredmény így 3:2 maradt. Amennyiben az MLTC csapata legyőzi a Kormányőr SE I-et ma délután, úgy Sashegyi Zoltánék végeznek a C-csoport második helyén.




2014.február 3.:
Fontos tudnivalók a torna hátralévő időszakáról!


Az 5.forduló végleges programja:

2014.február 8.szombat
9.00. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Szent Pál Akadémia FC
10.45. A-csoport: Újpesti Haladás FC - Istenhegy FC
12.30. B-csoport: Budakalászi MSE - Testvériség SE
14.15. C-csoport: MLTC - Kormányőr SE I
16.00. D-csoport: Rákosligeti AC - Hallássérültek válogatottja
17.45. B-csoport: Csillaghegyi MTE II - 1908 SZAC KSE I

2014.február 9.vasárnap
9.00. A-csoport: Ikarus BSE - Csillaghegyi MTE I
10.45. D-csoport: Pestszentimrei SK I - Goldball '94 FC
12.30. B-csoport: MAFC - BEAC
14.15. A-csoport: 1908 SZAC KSE II - Szigetgyöngye SE
16.00. C-csoport: Pestszentimrei SK II - Rúg-6 FC
17.45. D-csoport: Nagytétény SE - Kormányőr SE II


Pontazonosság esetén a csoportokban a helyezést az egymás elleni eredmény dönti el a csapatok között. Amennyiben ez döntetlen volt, úgy a gólkülönbség, majd a több rúgott, végül pedig a kevesebb kapott gól számít. Ha a csapatok helyezéseit ezután sem lehet eldönteni, a szervezők sorsolnak.



A 6.forduló tervezett programja:

2014.február 15.szombat
9.00. B5 - C5
10.45. A2 - D2
12.30. A1 - D1 Nagytétény SE
14.15. B1 - C1
16.00. B6 MAFC - C6
17.45. A4 - D4

2014.február 16.vasárnap
9.00. B3 - C3
10.45. A5 - D5
12.30. A6 - D6 Kormányőr SE II
14.15. B2 - C2
16.00. B4 - C4
17.45. A3 - D3


Ebben a fordulóban döntetlen esetén már 3-3 büntetőrúgással döntik el a csapatok, hogy melyikük győz. Amennyiben ekkor is döntetlenre áll a két csapat, addig kell folytatni a büntetőrúgást, amíg az egyik csapat értékesíti, miközben a másik nem. Olyan játékos addig nem végezhet el ismét büntetőt, amíg csapatából a mérkőzés lefújásakor minden pályán lévő játékos nem rúgott még.


Szeretnénk ezúton ismét felhívni minden résztvevő csapat figyelmét, hogy a torna szabályai világosan leírják, hogy a Téli Nagypályás Tornán nincs lehetőség oda-visszacserélésre!


A 7.forduló tervezett programja:

2014.február 22.szombat
9.00. 9-10.helyért
10.45. 3-4.helyért
12.30. TORNADÖNTŐ
14.15. - 14.45. DÍJKIOSZTÓ
14.45. 5-6.helyért
16.30. 21-22.helyért
18.15. 17-18.helyért

2014.február 23.vasárnap
9.00. 11-12.helyért
10.45. 13-14.helyért
12.30. 23-24.helyért
14.15. 7-8.helyért
16.00. 19-20.helyért
17.45. 15-16.helyért


A VÁLTOZÁS JOGÁT MIND A HATODIK, MIND A HETEDIK FORDULÓNÁL FENNTARTJUK!




2014.február 2.:
A legfontosabb kérdések a jövőhéten fognak eldőlni!


Goldball '94 FC - Nagytétény SE 0:2

A negyedik forduló zárómérkőzését a Goldball '94 FC játszotta a BLSZ I.osztályú Nagytétény SE ellen a D-csoportban. Wachutka Zoltánék a BLSZ II.osztályban szerepelnek. A forduló előtt a Nagytétény hét szerzett ponttal vezette csoportját, ám a többi mérkőzés úgy alakult, hogy két csapat is beérte Nagy Józseféket, és amennyiben a Goldball győzött volna a mai mérkőzésen, lépéselőnybe kerül riválisaival szemben. A Nagytétény pedig annak a tudatában lépett pályára, hogy győzelem esetén az utolsó mérkőzéstől függetlenül a D-csoport élén végez. Ennek megfelelően nagy taktikai csata folyt a mérkőzésen. Lehetőségei mindkét csapatnak voltak, ám a Goldball csapata inkább a védekezésre koncentrált. A félidő 0:0-val ért véget. A második félidőben is inkább a nagytétényiek kezdeményeztek. Amikor már úgy nézett ki, hogy gól nélküli döntetlennel ér véget a találkozó, a 83.percben Korozmán Gergely megtörte a gólcsendet. A 89.percben aztán Németh Krisztián állította be a végeredményt. A Nagytétény SE így a D-csoport élén végzett, ami azt jelenti, hogy a 6.fordulóban az A-csoport első helyezettjével mérkőzik meg, amely csapat vagy az Ikarus BSE, vagy a Csillaghegyi MTE lesz.




Pestszentimrei SK I - Rákosligeti AC 3:0

A rákosligeti csapat nem tudott kiállni erre a mérkőzésre különböző okok miatt, így Pénzes Sándor együttese egy Kormányőr SE vegyes csapat ellen mérkőzött meg végül. A mérkőzésen szép gólok estek mindkét oldalon. A mérkőzést 3:0-ás gólkülönbséggel a Pestszentimrei SK I javára ítéltük meg.




Hallássérültek válogatottja - Kormányőr SE II 7:1

Dávid József együttese ezúttal az eddig pont nélkül álló Kormányőr SE II-vel mérkőzött meg. A legutóbbi két mérkőzésén négy pontot gyűjtő lila mezesek számítottak ezen a mérkőzésen az esélyesebbnek. A vezetést már a 3.percben megszerezték a Hallássérültek. A félidő végül 4:0-val ért véget, ami a játék képének teljesen megfelelt. A második félidő elején szépített a Kormányőr SE II Rácz Elek találatával, ám a Hallássérültek újabb három gólt szerezve végül megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. A D-csoport így továbbra is teljesen nyílt. Az eldőlt, hogy a D-csoport utolsó helyén Ősz Andrásék végeznek idén.




Újpesti Haladás FC - Szigetgyöngye SE 1:2

Az Újpesti Haladás FC a Pest megyei Szigetgyöngye SE-vel mérkőzött meg. A Szigetgyöngye három, míg az Újpesti Haladás egy pontot szerzett eddig az idei tornán. A mérkőzést Balla Endre együttese kezdte jobban, hiszen már a 13.percben sikerült megszerezniük a vezetést a lila mezeseknek. A 31.percben azonban egyenlített Zeke Ákos csapata Garamszegi Norbert találatával. A félidő így 1:1-el ért véget. A második félidőben is két hasonló játékerőt képviselő csapat játszott, ahol végül a szigetmonostoriak jöttek ki szerencsésebben. Az 53.percben a csereként beállt Szabó József gólja eldöntötte végül a három pont sorsát. Amennyiben a jövőhéten legalább egy pontot szerez a Szigetgyöngye az 1908 SZAC KSE II ellen, úgy ők végeznek az A-csoport harmadik helyén.




1908 SZAC KSE II - Ikarus BSE 0:6

Horváth Bence együttese, az 1908 SZAC KSE II a fiatalokból álló Ikarus BSE-vel mérkőzött meg az A-csoportban. Krampek Nándor együttese eddig hibátlanul teljesített a tornán. Ennek megfelelően már a 3.percben megszerezte a fehér mezes Ikarus a vezetést Lendvai Benedek találatával. A félidő felénél aztán 12 perc alatt szerzett újabb három gólt az Ikarus, így a félidő 4:0-val ért véget. A második félidőben is inkább az Ikarus támadott, ám a SZAC csapata előtt is adódott néhány gólszerzési lehetőség. A 78.percben egy szépen kijátszott akció végén öt gólosra növelte előnyét az Ikarus, majd a végeredményt a 82.percben Farkas Zoltán állította be egy bombagóllal. A mintegy 10 méterről leadott lövés előbb a felső-, majd az oldalsó lécet érintve került a hálóba. Amennyiben jövőhéten az Ikarus BSE legalább egy pontot szerez a Csillaghegyi MTE I ellen, úgy Krampek Nándor csapata végez az A-csoport élén.




Testvériség SE - BEAC 1:0

Törőcsik András ezúttal is kissé tartalékos együttest küldött pályára. A címvédő Testvériség így mezőnyben gyengén teljesített. A jobbára fiatalokból álló BEAC irányította a mérkőzést és hatalmas helyzetekig jutottak Szabó Lászlóék, ám ezeket rendre kihagyták. Volt felső kapufa, valamint a gólvonalról kiszedett labda is. A félidei 0:0 így inkább a fehér mezes Testvériségre nézve volt hízelgő, habár a hajrában kapufáig eljutottak Törőcsik Andrásék is. A mérkőzést a helyszínen nézte végig a Budakalászi MSE vezetőedzője, Pintér Sándor, valamint ügyintézője, Lázár István is, ugyanis a jövőhéten Testvériség SE - Budakalászi MSE mérkőzést rendeznek a B-csoportban, amely a csoportelsőséget hivatott eldönteni. A második félidőben már inkább a Testvériség dominált, ám sokáig csak helyzetekig, illetve kapufákig jutottak. A 82.percben egy beadást követően a BEAC kapujába jutott a labda, ám Rábel Alfréd játékvezető remekül vette észre, hogy kézzel sodorta a hálóba a támadó. A 86.percben viszont már szabályos gólig jutott a Testvériség. Egy jól elvégzett szögletrúgást követően a csereként beállt Balázs András bólintott a hosszú sarokba, megnyerve ezzel csapatának a mérkőzést. A budakalásziak így szomorúan távoztak a helyszínről. A jövőhét szombaton 12:30-kor esedékes Budakalászi MSE - Testvériség SE mérkőzés így nagy téttel bír. Döntetlen, illetve budakalászi győzelem esetén Pintér Sándorék, Testvériség győzelem esetén pedig Törőcsik Andrásék végeznek a B-csoport élén. Törőcsik András elmondta a mérkőzés után, hogy arra a mérkőzésre már a legjobb játékosait hozza el.




2014.február 1.:
Ez ma nem a Csillaghegy napja volt


Rúg-6 FC - Kormányőr SE I 1:3

A Szilvási János által irányított BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC a BLSZ III.osztályú Kormányőr SE I-el mérkőzött meg a játéknap zárómérkőzésén. A vezetést a bordó mezes Rúg-6 FC szerezte meg az első játékrészben. A gólon kívül mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám mivel ezek kimaradtak, 1:0-val ért véget a félidő. A második félidő azonban már Ősz Andráséké volt. A mezőnyfölényük gólokat eredményezett. Az 53.percben Rácz Elek találatával egyenlített a Kormányőr. A hajrában dőlt el végül a mérkőzés. A 85.percben Kéméndi Bence góljával megszerezte a vezetést a narancs mezes együttes, míg a végeredményt a 90.percben állította be Kecskeméti Zsolt.




Szent Pál Akadémia FC - MLTC 2:5

Talabér Gábor játékosai ezúttal az MLTC-vel mérkőztek meg. A mezőnyben egyenlő erők játszottak egymás ellen, azonban amíg a Szent Pál Akadémia fiataljai a nagyobbnál nagyobb helyzeteket is kihagyták, addig az MLTC első helyzetéből gólt rúgott. A félidő vége felé közeledve megduplázta előnyét a mátyásföldi alakulat, majd az utolsó percben egy távoli lövéssel 3:0-ra módosult az állás. A második félidő elején tovább növelte előnyét Takács Béla együttese. A mérkőzés végéhez közeledve Talabér Gábor csapata két percen belül két gólt szerzett, ám mielőtt ismét szorossá válhatott volna a mérkőzés, a 82.percben a mátyásföldi Tóth Péter végleg eldöntötte a három pont sorsát.




1908 SZAC KSE I - MAFC 2:1

Maráczi János együttese, az 1908 SZAC KSE I eddig egy, míg a Verschitz Péter által irányított MAFC nulla pontot szerzett az első három fordulóban. A két BLSZ II.osztályú csapat találkozóján sokáig csak helyzetet, gólt nem láthattak a nézők. A félidő így 0:0-val ért véget. A második félidőben a MAFC szerezte meg a vezetést Kovács András góljával. Sokáig tartották az eredményt Verschitz Péter játékosai, ám a hajrá a SZAC csapatáé volt. A 78.percben előbb egyenlített, majd a 83.percben fordítani is tudott Maráczi János csapata, így a mérkőzést végül a fehér mezesek nyerték meg 2:1-re. A MAFC így továbbra is pont nélkül áll a B-csoport utolsó helyén. A mérkőzésen a SZAC csapata 0:0-ás állásnál büntetőt hibázott.




Csillaghegyi MTE I - Istenhegy FC 1:1

Az eddig hibátlan csillaghegyiek mérkőztek meg az A-csoportban a BLSZ III.osztályú Istenhegy FC-vel. A csillaghegyiek ezúttal a tartalék együttesükkel léptek pályára. A piros mezes csillaghegyiek szerezték meg a vezetést Dr. Mikó István fejesével, aki Váczi Zoltán beadását váltotta gólra. Három perccel később, a 20.percben azonban egyenlített a zöld mezes Istenhegy. Egy szögletet követően sodorta a kapuba a labdát Siegler András. A gyenge színvonalú találkozón a csillaghegyiek ismét megszerezhették volna a vezetést, ám az élesen keresztbe passzolt labdát csak a kapufára tudta továbbítani a fiatal támadó. A félidő így 1:1-el ért véget. A második félidőben már mindkét csapat elhasználta cserelehetőségeit. Néhány lehetőségen kívül nem történt sok minden. A győzelmet egyik csapat sem érdemelte volna meg. A végeredmény maradt 1:1, ami az előzetes várakozások alapján az Istenhegy csapatának jobb. A Csillaghegynek így valószínűleg le kell győznie az Ikarus BSE fiataljait a jövőhéten, ha a csoport élén szeretnének végezni.




Csillaghegyi MTE II - Budakalászi MSE 2:3

A B-csoporttal folytatódott a torna. Boldizsár Imre együttese ezúttal a tornán eddig 100%-os, immár 12 mérkőzés óta veretlen Budakalászi MSE-vel mérkőzött meg. A vezetést a csillaghegyiek szerezték meg Gonda Gergely találatával a 30.percben. Az első félidőt uralta a Csillaghegy, ám az eredmény mégis 1:1 volt a forduláskor, ugyanis a 42.percben Erőss Tamás egyenlíteni tudott. A második félidőben lendületesebben futballoztak Pintér Sándorék, akik Erőss Tamás 50.percben szerzett második góljával megszerezték a vezetést. Ezután volt mindkét csapatnak lehetősége a gólszerzésre. Erőss Tamás ha kicsit önzetlenebb, hamar kétgólossá növelhették volna a budakalászi fiatalok az előnyüket. A 79.percben aztán már gólpasszal jeleskedett a támadó. A gólt Oravecz Attila szerezte, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia. A 85.percben azonban ismét nyílttá vált a mérkőzés, ugyanis egy kezezés miatt büntetőhöz jutott a Csillaghegy. Reklamálásért Ruzicska Bálint a kiállítás sorsára jutott. A büntetőt Gonda Gergely magabiztosan értékesítette. Miután újabb találat már nem esett, a mérkőzést a Budakalász nyerte meg 3:2-re.




Pénzügyőr SE II - Pestszentimrei SK II 2:2

A Pénzügyőr SE II csapata kezdte a mérkőzést. Vatai Attila csapata úgy indult neki a találkozónak, hogy amennyiben győz, biztosan a C-csoport élén végez. Ennek megfelelően támadólag lépett fel a fiatalokból álló Pénzügyőr. Meg is szerezte a vezetést a Pénzügyőr, amit nem sokkal később sikerült is megduplázni az ezúttal a torna góllövőlistáját vezető Pápai Ádámot nélkülöző zöld mezeseknek. A félidő vége előtt azonban szépíteni tudott a sárga mezes Pestszentimre. A félidő ennek ellenére majdnem 3:1-el ért véget, ám az utolsó helyzetnél először óriásit védett a pestszentimrei kapus, majd az ismétlésbe egy hátvéd vetődött bele önfeláldozóan, így minimális különbségű vezetéssel vonulhattak pihenőre a Pénzügyőr játékosai. A második félidő elején a Pénzügyőr SE II játékosa, Elekes Patrik a kiállítás sorsára jutott, miután gólhelyzetben kézzel beleütött a labdába. A 65.percben aztán egyenlíteni tudott a pestszentimrei alakulat. Ez már nem az első alkalom volt, hogy hátrányból álltak fel Szabó Józsefék. Az egyenlítés után mindkét csapat megszerezhette volna a vezetést, ám a helyzetek kimaradtak. A 83.percben Szabó József is a kiállítás sorsára jutott. A döntetlennel a Pénzügyőr SE II 10 ponttal áll továbbra is az élen, ám így még az MLTC és a Szent Pál Akadémia FC is megelőzheti papíron.




2014.január 30.:
A héten kiderült, hogy a Szigetgyöngye SE - Csillaghegyi MTE I mérkőzésen megsérülő Balla Endre súlyos sérülést szenvedett. A rutinos játékos térdében elszakadtak szalagok, így a technikás futballistára hosszú pihenő vár. Ezúton kívánunk mielőbbi felépülést és jobbulást Balla Endrének!

A Pénzügyőr SE II támadója, Pápai Ádám a múlt héten is remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A 20 esztendős támadó két hete négy, míg legutóbb az MLTC-nek három gólt rámolt be, így hét találattal vezeti a torna góllövőlistáját. "Természetesen örülök a góljaimnak. Igyekszem minél jobb teljesítményt nyújtani minden héten, hogy bekerüljek az első csapatba. A saját teljesítményemmel csak részben vagyok elégedett, ugyanis a három gól mellett kihagytam pár helyzetet." - mondta az MLTC elleni mérkőzés után a támadó honlapunknak. A Pénzügyőr SE II a héten a Pestszentimrei SK II-vel mérkőzik meg szombaton 11 órás kezdéssel. Amennyiben győznek Vatai Attiláék, úgy az utolsó csoportmérkőzéstől függetlenül már biztosan csoportelsők a C-csoportban.

A TNT-n második legtöbb gólt szerző Csillaghegyi MTE I a hétvégén az Istenhegy FC-vel mérkőzik meg az A-csoportban. Amennyiben ezúttal is győznek Boldizsár Imréék, valamint a remek formában játszó Ikarus BSE legyőzi vasárnap az 1908 SZAC KSE II-t, úgy csak az 5.fordulóban esedékes Ikarus BSE - Csillaghegyi MTE I mérkőzésen dől el, hogy melyik csapat végez az A-csoport élén.

A B-csoportban is nagy izgalmak vannak. Az eddig 100%-os Budakalászi MSE-re még két nehéz mérkőzés vár. Pintér Sándorék először a többek között a torna címvédőjét, a Testvériség SE-t is legyőző Csillaghegyi MTE II-vel, majd az utolsó csoportmérkőzésen a Testvériség SE-vel mérkőznek meg. Amennyiben győzne a hétvégén a csillaghegyi alakulat, úgy mindhárom említett csapatnak kilenc pontja lenne négy forduló után.

A D-csoportban ha a Kormányőr SE II vereséget szenved a hétvégén a Hallássérültek válogatottja ellen, úgy Ősz Andrásék biztosan az utolsó helyen végeznek csoportjukban. A másik öt helyért a harc viszont teljesen nyílt. Jelenleg a Nagytétény SE áll az élen hét szerzett ponttal, ám közvetlen utánuk a Goldball '94 FC áll. Vasárnap pedig Goldball '94 FC - Nagytétény SE mérkőzést rendeznek! A Rákosligeti AC - Pestszentimrei SK I mérkőzés sem ígérkezik rossznak, ugyanis a két négy pontos csapat találkozójának győztese előkelő pozícióból várhatná az ötödik fordulót.




2014.január 26.:
Pápai Ádám ezúttal is parádésan teljesített! Három gól a mai termés!

1908 SZAC KSE I - Testvériség SE 0:9

A Testvériség SE ismét az első csapatával állt ki a Téli Nagypályás Tornán, így ők számítottak a mérkőzés esélyesének. Ellenfelük a BLSZ II.osztályú SZAC volt. Az első félidőben mezőnyfölényben futballoztak Törőcsik András és Gyűrű Lajos játékosai, aminek köszönhetően négy gólos előnyre tett szert a Testvériség. A félidő végén Fenyvesi Bence játékvezető második sárga lappal kiállította Tóth Attilát a Testvériség SE-től. A második félidőben is a Testvériség dominált, aminek köszönhetően újabb gólokat szereztek a fekete mezesek. 8:0-ás állásnál büntetőhöz jutott a Testvériség, amelyet Bacskai Bence értékesített, beállítva ezzel a 9:0-ás végeredményt.




Pestszentimrei SK II - Kormányőr SE I 5:1

Ősz András együttese, a Kormányőr SE I ezúttal gyengébben tudott felállni a TNT-n tavaly is és idén is jól szereplő Pestszentimrei SK II ellen, ami végül döntőnek bizonyult, ugyanis már a 4.percben megszerezte a vezetést a sárga mezes pestszentimrei alakulat. A 8.percben még egyenlíteni tudott a Kormányőr SE II, ám ezután is a Pestszentimre uralta a mérkőzést. A 20.percben ismét megszerezte a vezetést Szabó József együttese, majd a 35.percben Takács Richárd is betalált. A kissé lesgyanús találatot követően Török Zsolt játékvezető kiállította Ősz Andrást a Kormányőr SE II csapatából. A félidő így 3:1-el ért véget. A második játékrész sokáig küzdelmet igen, gólt azonban nem hozott. A félidő közepén a Kormányőr SE II csapatából Kelemen Gábor is a kiállítás sorsára jutott. Az ekkor már emberhátrányban játszó narancssárga mezesek nem tudtak újítani. A 78.percben 4:1-re módosult az állás, majd a végeredményt Cifra László állította be a 86.percben, miután egy szép támadás végén kilőtte a hosszú alsót. A labda a kapufáról került a kapuba. A pestszentimreiek győzelme teljesen megérdemelt.




MAFC - Csillaghegyi MTE II 1:4

A B-csoportban eddig pont nélkül álló, BLSZ II.osztályban szereplő MAFC mérkőzött meg a BLSZ IV.osztályú Csillaghegyi MTE II-vel. Az első 20 percben kiegyenlített játék folyt, majd a 23.percben a fiatal Kincses Gergő találatával a piros mezes csillaghegyiek szerezték meg a vezetést. A 40.percben egy kihagyott ziccer után használt ki egy védelmi hibát Teleki Olivér, aki így megduplázta csapata előnyét. A félidő végül 3:0-val ért véget, miután Teleki Olivér ismét eredményes volt a 45.percben. A második félidőben már cserélgettek a csapatok. Az 57.percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgást váltott gólra Teleki Olivér. A végeredményt Kovács András állította be a 76.percben egy távoli bombával. Verschitz Péter együttese jövőhéten az 1908 SZAC KSE I-el, míg Mudra Ferencék az eddig 100%-os, már 12 mérkőzés óta veretlen Budakalászi MSE-vel mérkőznek meg.




Szigetgyöngye SE - Csillaghegyi MTE I 1:8

Az A-csoporttal folytatódott a torna. A lila mezes Szigetgyöngye a házigazda Csillagheggyel mérte össze erejét. Balla Endre csapata eddigi két mérkőzésén három, míg a csillaghegyiek hat pontot gyűjtöttek. Az első félidő egyértelműen Boldizsár Imre csapatáé volt. Gonda Gergelyék négy gólig meg sem álltak. A második félidő is hasonlóan alakult, ám 7:0-ás állásnál szépíteni tudott a Szigetgyöngye SE. A végeredmény végül 8:1 lett, miután az utolsó percben a csillaghegyiek javára befújt büntetőt már nem engedte elvégezni Kranauer Tamás játékvezető. A Csillaghegy így az Ikarus BSE-vel továbbra is 100%-osan vezeti a csoportot. A mérkőzésen sérülést szenvedő Balla Endrének ezúton is jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk!




MLTC - Pénzügyőr SE II 1:6

Két eddig hibátlan csapat találkozott a C-csoportban. Nehéz volt megjósolni a találkozó előtt, hogy melyik csapat tarthatja meg veretlenségét három fordulót követően. A vezetést az ezúttal piros mezben pályára lépő Pénzügyőr SE II szerezte meg. A gólt az előző héten négy gólig jutó 20 esztendős támadó, Pápai Ádám szerezte, akiről a jövőhéten bővebben is olvashatnak majd honlapunkon. A 33.percben Takács Kornél is feliratkozott a góllövőlistára, így a félidő 2:0-val ért véget. Az 52.percben egy szépen kijátszott akció végén gurított az üres kapuba Takács Kornél. A 65.percben Kiss Csaba góljával szépített az MLTC, ám nem örülhettek sokáig Takács Béláék, ugyanis egy percre rá Szombati Márk visszaállította a három gólos különbséget. A 86. és a 89.percben is betalált Pápai Ádám, aki így három gólig jutott ma. Hét góljával pedig vezeti a torna góllövőlistáját. A végeredmény igazságos.




Újpesti Haladás FC - 1908 SZAC KSE II 1:1


Enyhe hóesésben kezdődött el a játéknap. Az első mérkőzést az Újpesti Haladás FC játszotta a BLSZ IV.osztályú 1908 SZAC KSE II-vel az A-csoportban. Mindkét csapat két vereséggel kezdte idén a tornát. Az első félidőben inkább a BLSZ III.osztályú Újpesti Haladás FC veszélyeztetett, ám néhány lehetőséget Maráczi Jánoséknak is akadt a gólszerzésre. A félidő végül gól nélküli döntetlennel ért véget, ami a SZAC csapatára nézve volt hízelső. A második játékrész már kiegyenlítettebb játékot hozott. A vezetést az Újpesti Haladás FC szerezte meg Pósa Dániel találatával az 58.percben, ám tíz perccel később Niczmann Péter egalizált. Miután újabb találat már nem esett a mérkőzésen, mindkét csapat megszerezte első pontját az idei tornán. A SZAC II pedig már nem gól nélküli a csoportjában.




2014.január 25.:
A Berhidai-fivérek összehozták a Nagytéténynek a győzelmet!

Istenhegy FC - Ikarus BSE 0:2


Erősen tartalékos összeállításban lépett pályára ezúttal a zöld mezes Istenhegy FC. Szirt Olivérék az eddig 100%-osan teljesítő, a bajnokságban mindössze 15 gólt kapó Ikarus BSE U19-es csapatával mérkőztek meg. A kezdeményezést már az első perctől fogva átvették Krampek Nándorék. A vezetőgólt egy szép akció végén sikerült megszereznie az Ikarusnak. A félidő így 1:0-val ért véget. A második félidő elején növelte előnyét Krampek Nándor csapata. A kissé fáradtan mozgó Ikarus az eredményt tartva őrizte meg végül 2:0-ás előnyét, így továbbra is veretlenül állnak az A-csoportban.




Kormányőr SE II - Rákosligeti AC 2:9

Az eddig szimpatikusan játszó, ám pontot még nem szerző Kormányőr SE II mérkőzött meg az egy osztállyal feljebb szereplő Rákosligeti AC-vel. Ősz Andrásék számára nem indult jól a találkozó, ugyanis a BLSZ III.osztályú rákosligetiek már a harmadik percben megszerezték a vezetést Szaszkó József találatával. 3:0-ás állásnál szépíteni tudott a Kormányőr SE II, ám a félidő végül 4:1-el ért véget. A második félidőben is értékesítette helyzetei nagy részét a rutinos rákosligeti gárda. 6:1-es állásnál ismét szépíteni tudott a Kormányőr, ám ezután további három gólt szerzett még a Rákosliget (illetve egyet nem adott meg a játékvezető), így a végeredmény végül 9:2 lett egy sportszerű mérkőzésen.




BEAC - Budakalászi MSE 1:3


B, mint BEAC, mint Budakalász, valamint B-csoport. Az idei tornán eddig 100%-os, és 11 mérkőzés óta veretlen Budakalászi MSE a BEAC csapatával mérkőzött meg a B-csoportban. Szabó András együttese is jól szerepelt eddig, ugyanis a két mérkőzésen szerzett négy pont azt jelentette, hogy veretlenül várták a mai összecsapást. A vezetést a 37.percben szerezte meg a Budakalász csapata, miután Csibra Gábor játékvezető kezezésért büntetőt ítélt a fehér mezeseknek, amit Erőss Tamás értékesített is. A 44.percben Németh Ábel szerencsés góljával egyenlített a BEAC. A hátvéd szerencsés lövése végül a budakalászi Ruzicska Bálintról pattant a kapuba. A félidő így 1:1-el ért véget. A második félidő sokáig küzdelmet igen, gólt nem hozott. A 74.percben azonban újabb jogos büntetőhöz jutott a Budakalász (sőt, Pintér Sándorék korábban reklamáltak még egy büntetőt is), melyet ezúttal is értékesített Erőss Tamás, így másodjára is a Pest megyei alakulat szerezte meg a vezetést. A BEAC bár mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, a kalászi ifjak kezükben tartották a mérkőzés alakulását. A 92.percben aztán Vadas Attila adta meg a kegyelemdöfést a budapestieknek.




Goldball '94 FC - Hallássérültek válogatottja 0:2


A BLSZ II.osztályú Goldball '94 FC mérkőzött meg a Hallássérültek válogatottjával a D-csoportban. Wachutka Zoltán csapata ezúttal gyengébben teljesített (első két mérkőzésükön hat pontot szereztek a TNT-n). Az első félidő szinte helyzet nélkül ért véget. A második félidőre már felpörögtek a csapatok. A 72.percben Nemes Norbert találatával a Hallássérültek szerezték meg a vezetést. A játékos egy szöglet után fejelt a hálóba. Hét percre rá pedig egy oldalról élesen középre ívelt szabadrúgás jutott túl mindenkin, így a hosszú oldalon érkező Sulcz Attila ziccerét értékesítette, beállítva ezzel a 2:0-ás végeredményt. Dávid József együttese így négy pontot szerzett eddig a tornán, és már két mérkőzés óta veretlen. A Hallássérültek válogatottjáról készült riport várhatóan a jövőhét közepén lesz megtekinthető honlapunkon!




Rúg-6 FC - Szent Pál Akadémia FC 2:2


A C-csoporttal folytatódott a torna. A BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC mérkőzött meg a Szent Pál Akadémia FC-vel. Talabér Gábor ezúttal is a Szent Pál Akadémia FC második csapatával érkezett az összecsapásra, míg a Rúg-6 erősen tartalékosan állt fel. Az első félidőben veszélyesebben futballozott a Szent Pál, azonban vagy a Rúg-6 kapusa, Horváth János védett óriásit, vagy les miatt érvénytelenítette a játékvezető a találatot. Amikor már úgy nézett ki, hogy gól nélküli döntetlennel ér véget az első játékrész, az utolsó másodpercben Grenács Márk talált be, így a Szent Pál Akadémia szerezte meg a vezetést. A második félidőben a Rúg-6 csapatához megérkezett pár játékos, így erősebbek lettek. Ennek köszönhetően átvette a mérkőzés irányítását Szilvási János csapata, és a 62.percben Laskai Zoltán góljával egyenlítettek is. A 71.percben a csereként beállt Orgován Gergő szerzett gólt szabadrúgásból, így a Rúg-6 átvette a vezetést. A végeredmény mégis 2:2 lett, ugyanis Grenács Márk a 83.percben ismét betalált. Az eredmény a mérkőzés összképét tekintve igazságosnak mondható.




Nagytétény SE - Pestszentimrei SK I 2:1


A BLSZ I.osztályú Nagytétény SE mérkőzött meg a harmadik forduló nyitómérkőzésén az egy osztállyal lejjebb szereplő Pestszentimrei SK I ellen. A pestszentimreiek különböző okok miatt ezúttal eléggé tartalékosan tudtak felállni. A mérkőzést 10 játékossal kezdték el a piros mezesek. A Nagytétény SE előbb a Hallássérültek válogatottját győzte le 4:0-ra, majd a Rákosligeti AC-vel játszott 1:1-es döntetlent, így két forduló után négy pontja van. A Pestszentimrei SK I a Kormányőr SE II-t 7:2-re győzte le, majd a múlt héten 2:2-es döntetlent játszott a Halássérültek válogatottja ellen, így Pénzes Sándor csapatának is négy pontja van, vagyis izgalmas mérkőzésre volt kilátás a D-csoportban. A vezetést a 12.percben a Nagytétény SE szerezte meg Berhidai Dániel találatával. A támadónak ez már a harmadik gólja volt az idei tornán! A Pestszentimre még a félidő előtt, a 34.percben egyenlíteni tudott a csapatkapitány, Balatoni Balázs góljával. A félidő így 1:1-es döntetlennel ért véget. A második félidőben is a Nagytétény játszott mezőnyfölényben, amely végül a 71.percben érett góllá. Ekkor az első félidőben még kapust játszó Berhidai Zoltán talált be a pestszentimreiek kapujába. Miután újabb találat már nem esett a mérkőzésen, így ideiglenesen átvette a vezetést a D-csoportban a Nagytétény SE csapata.




2014.január 23.:
Róza László: "Nagyszerű kezdeményezés ez a torna!"


Több egykori kiválóság is részt vett már a Téli Nagypályás Tornán. Hogy csak párat említsünk: a Budakalászi MSE-t irányítja már évek óta a korábbi 39-szeres válogatott labdarúgó, Pintér Sándor. A Honvéd korábbi labdarúgója már másodszor vesz részt csapatával a tornán. Az 1908 SZAC KSE színeiben lépett korábban pályára több mérkőzésen is Pisont István. Az egykori 31-szeres válogatott labdarúgó gólokkal bizonyította, hogy nem felejtett el futballozni. Tavaly a Szent Pál Akadémia FC első csapata vett részt a tornán, amelynek vezetőedzője az Újpest korábbi kiválósága, Kardos József. A 33-szoros válogatott labdarúgó idén nem vesz részt a tornán. Részt vesz azonban a kétszeres válogatott Váczi Zoltán, aki a Csillaghegyi MTE színeiben lép pályára hétről-hétre.


Róza László bár a válogatottban nem szerepelt, sok NB I-es mérkőzésen lépett pályára. A korábban a többek között Újpesten, valamint Zalaegerszegen is megforduló középhátvéd jelenleg a tornán szereplő Nagytétény SE játékosa, aki így pályára lépett a hétvégén a Rákosligeti AC ellen 1:1-re végződő találkozón. "Taktikusan játszott a rákosligeti csapat, amely megérdemelte az egy pontot ellenünk. Az első félidőben több gólt is szerezhettünk volna, ám a másodikban már többet birtokolta a labdát alacsonyabb osztályú ellenfelünk. Remek lecke volt ez a mérkőzés fiatalabb játékosainknak, hiszen megmutatta, hogy az alacsonyabb osztályú ellenfelet sem szabad soha lebecsülni." - mondta a találkozó után a 40 esztendős játékos. Kora miatt adódik a kérdés, hogy meddig folytatja még. "Ameddig jól esik, és nem lógok ki negatív értelemben a csapatból. Két-három évet még mindenképpen szeretnék futballozni. Hogy ez a fiatalok kritikája-e, hogy én még tudok a BLSZ I.osztályban játszani? Igen, ugyanis nem látok olyan fiatalt, aki hajlandó lenne letépni rólam a mezt azért, hogy a helyemen játszhasson. Annak viszont örülök, hogy Nagytétényben a fiatalok megfogadják a rutinosabb játékosok tanácsát, és elfogadják a véleményét, így az enyémet is." A leginkább a keménységéről, valamint a lövőerejéről elhíresült hátvédet megkértük, hogy a tornáról is mondja el röviden a véleményét. "Nagyszerű kezdeményezés ez a torna. Folyamatosan játékban vannak a csapatok, így formában várhatják a tavaszi idény kezdetét. Sokkal jobb így edzeni télen, mintha csak edzések lennének minden héten. Örülök továbbá annak, hogy megmérkőzhetünk alacsonyabb osztályú csapatokkal is." Róza László egyébként tagja volt a 2002-ben bajnokságot nyerő zalaegerszegi csapatnak, ám a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzéseken nem lépett pályára.


A pestifoci.hu weboldal interjút készített a hétvégén Váczi Zoltánnal, melyet most közzé is teszünk honlapunkon.

- Azért van ennek mondanivalója, hogy Váczi Zoltánnal még mindig találkozhatunk a pályán. Mi ennek az oka?
- Nagyon nehéz annak abbahagyni, aki megszokta, hogy világéletében a labdarúgás töltötte ki a napjait, az nehezen tud lemondani erről a csodálatos játékról. Számomra egy örök szenvedély a labdarúgás.

- Ez azért nem annyira jellemző már....
- Valóban, azért korábban, amikor én is kezdtem a labdarúgást, akkor még rengeteg olyan játékos volt, akinek a futball volt az élete. Ez már eltűnőben van, a mai játékosok 95 százalékára ez már nem jellemző.

- Hogyan alakult ki benned, és mitől tűnhet el a pályákról ma ez a szenvedély?
- Mondok egy példát. Nekem volt egy edzőm, aki teljesen meg volt őrülve a labdarúgásért. Beállt ugyanúgy játszani és legtöbbször egy csapatban voltunk. Amikor adtam neki egy gólpasszt, ő úgy ünnepelte a gólját, hogy bukfencet vetett a salakos pályán. Egyszerűen annyira árasztotta ezt a szeretetét, hogy mindenki átvette tőle ezt a játék iránti imádatot. Akkoriban hagytak minket futballozni, most már ezt annyira nem lehet. Cselezni már nem lehet. Ez az átveszed, passzold le a kiadott ukáz. Ha cselez egyet-kettőt a gyerek, akkor jön a csere, mert nem azt csinálja a játékos, amit mondanak neki. Teljesen kiölték a gyerekekből azt, amiért szeretni kéne futballozni.

- Minden bántás nélkül (és itt most nem a színvonalról van szó) a mai NB I-ben a 90-es évekbelinél unalmasabb a játék. Hiányoznak a virtuóz megoldások... Ezt te is így látod?
- Pont ezek a dolgok hiányoznak, és hiányoznak az egyéniségek is. Azért, ha megnézzük még egy 10-15 évvel ezelőtt is volt egy Véber Gyuri, aki például tudott olyat csinálni, amit akkoriban nem sokan Újpesten, vagy egy Urbán Flóri, aki labdát szerzett, majd elindult, és nem tudták megállítani, majd szétlőtte a kaput. Sajnos ma már ilyen egyéniségeket nem lehet látni, mert nagyon rámentünk a pontokra, az eredményre, nem a szépségre helyezzük a hangsúlyt.

- Csillaghegyen az U19-es csapatnál dolgozol. Mennyire nehéz átadni azokat a dolgokat, amiket például tőled is láthattunk?
- Nagyon nehéz. Azért az én időmben még nagyon más volt a focihoz való hozzáállás. A mai fiatalok élete már teljesen más, mint a miénk volt. Akkor még nem volt számítógép, nem voltak ilyen magas követelmények az iskolákban, nem kellett ilyen nagy távokat utazni az edzés színhelyére. Nekünk csak az volt a dolgunk, hogy edzzünk és játsszunk. Nekik már nem. Most már itt van az Internet, a playstation. Leül a gyerek, aztán képes két napig otthon játszani, edzésre meg nem jön el. Azért a mi időnkben ilyen nem volt. A TV is ritka volt. Akkor az egész családnak a futball volt a szórakozása. Hétvégente családi program volt, hogy egymás meccseire jártunk. Nekem három bátyám van, és rendszeresen megnéztük egymás mérkőzését. Most már a szülőket sem érdekli sokszor... Nálunk is a legtöbbször, csak 2-3 szülő van kinn a fiúk mérkőzésén, akit érdekel, hogy a gyereke hogyan játszik.

- Olvastam, hogy 15-19 éves fiatalokat vártok a csapataitokba.
- Igen, várunk fiatalokat, akik szeretnek futballozni, mert azért sokan vannak ilyenek ma is! Szívesen fogadjuk őket. Az egészen biztos, hogy egy jó társaságba fognak kerülni.




2014.január 22.:
Ismét 16 gól a TNT-n egy mérkőzésen!

Beállították a hétvégén a Téli Nagypályás Torna gólrekordját, miután a Rúg-6 FC - Pénzügyőr SE II találkozón nem kevesebb, mint 16 találat született (12:4 a Pénzügyőr SE Ii javára). Korábban eddig erre csak egyszer volt példa, amikor 2013-ban a Testvériség SE 15:1 arányban győzte le a Hidegkúti SC csapatát.

Érdekesség, hogy 10 gólnál többet eddig mindössze három csapat rúgott egy mérkőzésen. Először 2012-ben az RKSK II ellen tette ezt a későbbi győztes Ferencvárosi FC (13:1). Másodszor a már korábban említett Testvériség SE a Hidegkúti SC ellen (15:1). A sors pikantériája, hogy azt a tornát pedig a Testvériség SE nyerte meg, vagyis kezdhetik dörzsölni a tenyerüket a Pénzügyőr SE szimpatizánsai.

Volt egy mérkőzés a hétvégén, ahol viszont nem született egy találat sem. Ezt a találkozót a BLSZ III.osztályú BEAC vívta a BLSZ II.osztályú 1908 SZAC KSE I ellen a B-csoportban. A nem túl színvonalas találkozón egyik csapat sem tudott ellenfele kapujába betalálni. Korábban ilyen eredmény három alkalommal fordult elő a TNT-n. Az első tornán 2011-ben rögtön két találkozó is 0:0-ra végződött. Sem az Ikarus BSE U19 - Szent Pál Akadémia FC, sem a Previfitt SE - Istenhegy FC mérkőzésen nem rezdült meg a háló. A 2012-es torna összes mérkőzésén született gól, míg a 2013-ason a Ferencvárosi FC - Hidegkúti SC mérkőzésen nem született találat.




2014.január 19.:
Gól nélküli döntetlennel kezdődött a játéknap!

Ikarus BSE - Újpesti Haladás FC 3:1

A második forduló zárómérkőzését az Ikarus BSE fiataljai játszották a BLSZ III.osztályú Újpesti Haladás FC ellen. A vezetést az Újpesti Haladás FC szerezte meg Pósa Dániel szépségdíjas emelésével, ám az Ikarus fiataljai hamar egyenlíteni tudtak. A félidő végéig további két gólt szerzett Krampek Nándor együttese, így a félidő 3:1-es Ikarus vezetéssel ért véget. A második félidőben már nem esett újabb találat, így a mérkőzést az Ikarus BSE nyerte meg 3:1 arányban, amely csapat így továbbra is 100%-os idén a tornán.




Testvériség SE - Csillaghegyi MTE II 1:2

Törőcsik András együttese, a Testvériség SE ezúttal erősen tartalékos összeállításban lépett pályára a TNT második fordulójában, miután első csapata edzőmérkőzésen lépett pályára a 43.számú Építők SK ellen (9:1 a Testvériség javára). A Csillaghegy erős összeállításban lépett pályára. A fekete mezben pályára lépő címvédő szerezte meg a vezetést a mérkőzésen a 19.percben Almi Tamás találatával. Nem sokkal később azonban óriási egyenlítési lehetőséghez jutott Boldizsár Imre együttese, ugyanis egy vitatható büntetőt ítélt Orosz Csaba játékvezető a Csillaghegyi MTE II javára. A labda mögé Dr. Mikó István állt, ám sarokra helyezett lövését Nagy János hárította magabiztosan. A félidő mégis 1:1-es döntetlennel ért véget, miután Imre Zoltán átlövésből szép gólt szerzett. A második félidő nyíltsisakos játékot hozott, ahol mindkét csapat szerezhetett volna gólt. Lengyel Sándor szögletét a hátvéd, Weitzinger Zsolt fejelte a Testvériség SE kapujába a 75.percben. A mérkőzés hajrája izgalmasan alakult, ugyanis mialatt a Testvériség mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, a csillaghegyiektől Singer Marcell meggondolatlanul szabálytalankodott a földön fekvő ellenfelével szemben, amiért a játékvezető kiállította. Miután a piros-fekete mezeseknek már nem volt több cserelehetőségük, emberhátrányban fejezték be a mérkőzést. Újabb gól már nem esett, így a feszült hangulatú találkozót a Csillaghegy nyerte meg.




Hallássérültek válogatottja - Pestszentimrei SK I 2:2

Az első fordulóban 4:0-ás vereséget szenvedő Hallássérültek válogatottja mérkőzött meg a Pestszentimrei SK I-el. Mindkét csapat erős összeállításban tudott ezúttal pályára lépni. A Hallássérültek hét, míg a pestszentimreiek hat cserét neveztek erre a mérkőzésre. A 23.percben a Hallássérültek válogatottja szerezte meg a vezetést Fajger Péter találatával. Két percre rá olyat láthatott a kilátogató mintegy 25 néző, ami nem túl gyakori a pályákon. Egy pestszentimrei támadás során a labda a kapufán csattant, majd végiggurult a gólvonalon. A hosszú oldalon menteni igyekvő Hallássérültek játékos, Palanics Róbert saját kapujának jobb felső sarkába bombázott, 1:1-re alakítva ezzel az állást. A félidőre mégis Dávid József csapata vonult vezetéssel, ugyanis a 34.percben Pfeifer Zsolt talált be. A második félidőben a Pestszentimre mindent elkövetett az egyenlítés érdekében. A 66.percben ez a csapatkapitánynak, Balatoni Balázsnak sikerült is. A hátralévő mintegy 25 percben újabb gól már nem esett, így mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott.




Istenhegy FC - Szigetgyöngye SE 1:9

Az első fordulóban 3:0-ra diadalmaskodó Istenhegy FC a Pest megyei II.osztályú Szigetgyöngye SE-vel mérkőzött meg a második fordulóban. Balla Endre csapata az első fordulóban 5:2-es vereséget szenvedett az A-csoportban az Ikarus BSE csapatától. Nem indult jól a mérkőzés Szirt Olivér együttesének, ugyanis a 28.percben megszerezte a vezetést a lila mezes szigetmonostori együttes Szalay Gyula találatával. Két percre rá Boros Roland volt eredményes, így az állás 2:0-ra módosult. A gólnál történt azonban egy szerencsétlenség: az Istenhegy FC kapusa, Csaba Attila sérülést szenvedett. Valószínűleg elszakadt a jobb combjában egy szalag. Az eset után a balesetibe szállították. Az Istenhegy csapatánál így egy mezőnyjátékos állt a kapuba. Innentől kezdve még nagyobb fölényben futballozott a Szigetgyöngye SE. A félidő 4:0-val ért véget, és ha még hozzávesszük, hogy Balla Endre szabadrúgásból a lécet találta el, a BLSZ III.osztályú csapatra nézve volt hízelgő az eredmény. A második félidőben is sorra szerezte a góljait a Szigetgyöngye. 8:0-ás állásnál szépített a csereként beállt Szalay Márk. A végeredményt a 76.percben Elsik Renátó állította be. Az Istenhegy kapusának mihamarabbi felépülést kívánunk!




MAFC - Budakalászi MSE 1:5


A BLSZ II.osztályú MAFC csapata a Budakalászi MSE-vel mérkőzött meg. A korábbi 39-szeres válogatott labdarúgó, Pintér Sándor a budakalásziak edzője, akik a Pest megyei II.osztályban szerepelnek. Verschitz Péter együttese az első fordulóban 5:0-ás vereséget szenvedett a címvédő Testvériség SE-től, míg a Budakalász 2:0-ra győzött. A játéknap első gólját Kátai Richárd szerezte, mellyel a MAFC szerezte meg a vezetést, ám még a félidő vége előtt egyenlített a Budakalász Szalontai Bence góljával. A második félidőben óriási helyzetet hagyott ki a MAFC csapata, majd az ellenakcióból a középhátvéd Regele Balázs ért el szépségdíjas találatot mintegy 25 méterről, mellyel átvette a vezetést a Budakalász. Három percre rá a csereként beállt Vadas Attila volt eredményes fejjel. A 79.percben Szalontai Bence szerezte önmaga második, csapata negyedik találatát a mérkőzésen. Az 5:1-es végeredményt Erőss Tamás állította be. A MAFC csapata így két vereséggel kezdte az idei tornát, míg a Budakalász a bajnoki mérkőzéseket is beleszámítva immáron 11 mérkőzés óta veretlen. A jövőhéten a Budakalász a BEAC-al, a MAFC pedig a Csillaghegyi MTE II-vel mérkőzik meg.




BEAC - 1908 SZAC KSE I 0:0


A B-csoporttal kezdődött a 2014-es Téli Nagypályás Torna második fordulójának vasárnapi játéknapja. A BLSZ III.osztályú BEAC a BLSZ II.osztályú 1908 SZAC KSE I-el mérkőzött meg. A BEAC a Csillaghegyi MTE II-t győzte le 3:1-re az első fordulóban, míg Maráczi János együttese a jó erőkből álló Budakalásztól szenvedett 2:0-ás vereséget. A mérkőzésen kisebb mezőnyfölényben futballozott a SZAC csapata, de az első játékrészben ez gólt nem eredményezett. A második félidőben is inkább a SZAC dominált, ám Maráczi János tanítványai nem tudtak betalálni. A kihagyott lehetőségek majdnem megbosszulták magukat, ugyanis a hajrában a BEAC-nál volt a mérkőzéslabda, ám a támadó egy-az-egyben a kapusba lőtt, így a végeredmény maradt a gól nélküli döntetlen.




2014.január 18.:
Gólrekord született a Téli Nagypályás Tornán!

Kormányőr SE II - Goldball '94 FC 0:3

A játéknap zárómérkőzését a Kormányőr SE II játszotta a Goldball '94 FC ellen. A mérkőzés esélyese a Goldball csapata volt, amely az első mérkőzését a tornán 4:1-re nyerte meg, míg a Kormányőr SE II csapata 7:2-es vereséget szenvedett. A vezetést Merza Ábel találatával a Goldball csapata szerezte meg a 13.percben. A félidő így 1:0-val ért véget. A második félidőben sokáig nem esett újabb találat. A hajrában azonban kettő is. A 82.percben Török Tamás, míg a 90.percben a csereként beállt Dabóczi Márton talált be, így a Goldball csapata 3:0-ra győzött végül.




Rúg-6 FC - Pénzügyőr SE II 4:12


A TNT-n két újonc csapat mérkőzött meg egymással a C-csoportban a mai nap ötödik mérkőzésén. A torna eddigi legeseménydúsabb mérkőzése volt ez, hiszen a vezetést a 4.percben megszerezte már a Pénzügyőr SE II csapata Tóth Máté góljával. A Pénzügyőr SE II az első fordulóban 7:2-re győzött, míg a Rúg-6 FC szoros mérkőzésen maradt alul az MLTC csapatával szemben (1:2). A 6.percben már 2:0-ra vezetett az ezúttal piros szerelésben pályára lépő Pénzügyőr SE. A második gólt is Tóth Máté szerezte. A 8.percben Bodnár Zoltán találatával szépített a Rúg-6. A 20.percben Tóth Máté saját maga, és csapata harmadik gólját szerezve 3:1-re módosította az állást, ám a 28.percben szépített másodjára is a Rúg-6 (Laskai Zoltán góljával). A félidő hajrája is izgalmasan alakult, ugyanis előbb Kayali Viktor 4:2-re alakította az eredményt, majd a 44.percben Csapó Zsolt találatával alakult ki a 4:3-as félidei állás a Pénzügyőr SE II javára. A második félidő remekül kezdődött Szilvási Jánosék számára, ugyanis rögtön a második percében sikerült egyenlíteni egy védelmi hiba után. A gólt Laskai Zoltán szerezte. A 49.percben ismét a Pénzügyőrnél volt az előny (Kayali Viktor volt eredményes). A 63.percben jogos büntetőhöz jutott a Pénzügyőr SE II csapata (Kayali Viktor harcolta ki), melyet Tóth Máté magabiztosan értékesített is (ez volt a támadónak a negyedik gólja a mérkőzésen), így 6:4-re módosult az állás. Ekkor nagyon úgy nézett ki, hogy eldőlt a három pont sorsa, ugyanis a Rúg-6 csapata látszólag elfáradt, míg a Pénzügyőrös fiatalok tovább támadtak. Ennek végül gólzáporos győzelem lett a vége, ugyanis további hat gólt szerezve végül 12:4-re győzött Vatai Attila csapata, amely új gólrekord a Téli Nagypályás Torna törnetében.




Pestszentimrei SK II - MLTC 1:5


A BLSZ IV.osztályú Pestszentimrei SK II mérkőzött meg a BLSZ II.osztályú MLTC csapatával. A múlt héten a pestszentimrei alakulat egy félidőnyi előnyt adott a Szent Pál Akadémia csapatának, és bár a második félidőben jól játszottak Szabó Józsefék, ez csak az egyenlítéshez volt elegendő két gólos hátrányból. Az MLTC csapata pedig 2:1-re győzte le a Rúg-6 FC csapatát. Takács Béla együttese kezdte jobban a mérkőzést, ugyanis a 18.percben már megszerezte a vezetést az MLTC Pekker Attila találatával. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy 1:0-val ér véget az első játékrész, Nagy Ádám duplázta meg az MLTC előnyét a 45.percben. A második félidő elején Wilhelm Csaba góljával 3:0-ra módosult az állás. Ezután már kiegyenlített játék folyt, melynek egy pestszentimrei szépítés lett az eredménye a 60.percben (Király Tibor talált be). A 76.percben a csereként beállt Székely István döntötte el végképp a három pont sorsát, míg a 81.percben Wilhelm Csaba saját maga második, csapata ötödik gólját szerezve állította be az 5:1-es végeredményt.




Kormányőr SE I - Szent Pál Akadémia FC 1:2


A Kormányőr SE I kissé tartalékos összeállításban lépett pályára ezúttal a Szent Pál Akadémia FC fiataljai ellen. Ősz András csapatánál két 14 éves korú játékos is lehetőséget kapott. A mérkőzés elején egy büntetőt kértek számon Tóth II. Tamás játékvezetőn Ősz Andrásék, aki már a második mérkőzését vezette idén a TNT-n. Az első előző héten a Csillaghegyi MTE II - BEAC mérkőzés volt. A fiatal játékvezető szabálytalanságot nem látott, így gól nélküli állással folytatódott tovább a mérkőzés. A félidő vége előtt a Szent Pál Akadémia szerezte meg a vezetést, így a játékrész 1:0-val ért véget. A második félidő elején növelte előnyét a kék mezes Szent Pál, majd a hajrában jogos büntetőhöz jutottak Talabér Gábor játékosai, ám a tizenegyest Jakab Levente csúnyán fölé lőtte, így maradt az állás 2:0. A 88.percben a rutinos Ősz András szépített, ám a mérkőzést így is a Szent Pál nyerte meg.




Csillaghegyi MTE I - 1908 SZAC KSE II 6:0


Az A-csoporttal folytatódott a torna. A mérkőzés esélyese a BLSZ II.osztályú Csillaghegyi MTE I volt. Az első fordulóban a csillaghegyiek 3:1-re győzték le az Újpesti Haladás FC csapatát, míg az 1908 SZAC KSE II 3:0-ás vereséget szenvedett az Istenhegy FC csapatától. A mai mérkőzés a papírformának megfelelően alakult, ugyanis már a 22.percben megszerezte a Csillaghegy a vezetést Dr. Mikó István találatával. A támadó három perc múlva ismét eredményes volt, továbbá a 41.percben Singer Marcell is betalált, így a félidő 3:0-val ért véget. A második félidőben mindkét csapat elhasználta cserelehetőségeit. A csillaghegyiektől Király Ákos volt eredményes a félidő elején, 4:0-ra alakítva ezzel az állást. Ezt követően Lengyel Sándor csavart be egy szögletet, ám Grünvald Gábor játékvezető továbbot intett. A 79.percben Szépvölgyi Zoltán volt eredményes fejjel, majd a végeredmény a 85.percben az ifjú Kincses Gergő állította be.




Nagytétény SE - Rákosligeti AC 1:1


A BLSZ I.osztályú Nagytétény SE csapata mérkőzött meg a második forduló nyitómérkőzésén a BLSZ III.osztályú Rákosligeti AC-vel. Utóbbi csapat 4:1-es vereséget szenvedett a Goldball '94 FC csapatától az első fordulóban, míg a Nagytétény SE fölényesen, 4:0-ra győzte le a Hallássérültek válogatottját a D-csoportban. Az első fordulóban elért eredmények is a Nagytétény sikerét jósolták a mérkőzés előtt. Ennek megfelelően a piros-kék mezes csapat szerezte meg az első félidőben a vezetést, miután egy szabadrúgást rossz helyre ütött ki a rákosligetiek kapusa. A félidő így 1:0-val ért véget. A második félidőben a Nagytétény csapata sokat cserélt, így megfiatalodott a pályán lévő játékosok átlagéletkora, míg a Rákosliget rendkívül rutinosan játszott, sokat passzolva. A 69.percben aztán egyenlített is a RAC csapata, és mivel a hátralévő 20 percben már nem esett újabb találat, így a végeredmény 1:1 lett.




2014.január 14.:
Figyelem, változás történt a programban!

A nemrég péntek 19 órára módosított Kormányőr SE II - Goldball '94 FC mérkőzés végül szombaton 19:30-kor kerül lejátszásra.
Az érintett csapatok megértését ezúttal is köszönjük!




2014.január 12.:
Papírforma győzelmek születtek a torna mai játéknapján!


Istenhegy FC - 1908 SZAC KSE II 3:0


Az első forduló zárómérkőzését a BLSZ III.osztályú Istenhegy FC csapata játssza a BLSZ IV.osztályú 1908 SZAC KSE II ellen. A SZAC csapatánál kezdőként lépett pályára Maráczi János játékos-edző. Az Istenhegy zöld, a SZAC fehér szerelésben lépett pályára. A SZAC csapatát 20 fanatikus szurkoló kísérte el, akik a hideg ellenére végigszurkolták a találkozót. Az első félidőben az Istenhegy csapata szerezte meg a vezetést. A gól után kiegyenlített volt a játék, így szinte a semmiből szerezte második találatát az Istenhegy csapata. Maráczi Jánosék többet birtokolták a labdát, de nagy helyzetekig nem tudtak eljutni a zártan védekező ellenfelükkel szemben. A félidő végül 3:0-val ért véget, miután még egy alkalommal eredményes volt a zöld mezes csapat. A második félidőben az Istenhegy csapatánál a tartalék csapat játékosai, valamint próbajátékosok szerepeltek, de így is teljesen kiegyenlített játékot hozott a félidő. Újabb gólt már nem láthattak a hidegben a szurkolók, így a végeredmény 3:0 maradt az Istenhegy javára.




Pénzügyőr SE II - Kormányőr SE I 7:2


A D-csoporttal folytatódott a torna. A Pénzügyőr SE a BLSZ IV.osztályú csapatával érkezett erre a mérkőzésre. Ősz András csapata pedig a BLSZ III.osztályban szerepel. A mérkőzést kisebb meglepetésre a Kormányőr csapata kezdte jobban, és helyzetekig is eljutottak Ősz Andrásék, ám Vatai Attila csapata hamar eszmélt, és három gyors góllal hamar nagy különbségű vezetésre tett szert. Az első félidőben már nem esett újabb gól, így a félidő 3:0-val ért véget. A második félidő elején büntetőhöz jutott a Kormányőr csapata, melyet értékesítettek is a narancs mezesek, így az állás 3:1-re módosult. A Pénzügyőr SE csapata a 69.percben 4:1-re növelte előnyét. A mérkőzés hajrája nagyon gólgazdagra sikeredett. A Pénzügyőr csapata a 83., a 86. és a 89., míg a Kormányőr csapata a 87.percben szerzett gólt, így a végeredmény 7:2 lett. Összességében elmondható, hogy igazságos eredmény született.




Nagytétény SE - Hallássérültek válogatottja 4:0

A D-csoportban a BLSZ I.osztályú Nagytétény SE csapata mérkőzött meg a Hallássérültek válogatottjával. A Nagytétény piros-kék, míg a Hallássérültek lila szerelésben léptek pályára. A mérkőzés esélyesének Nagy József együttese számított, mégis sokáig a Hallássérültek játszottak jobban a mezőnyben. A 25.percben Berhidai Dániel találatával mégis a Nagytétény szerezte meg a vezetést. Mivel az első félidőben nem esett több találat, a félidő 1:0-val zárult. A második félidőben mindkét csapat cserélgetett, ám amíg a Nagytétény játékereje nem gyengült, a Hallássérültek cseréi nem tudtak lendíteni csapatuk játékán, így a Nagytétény mezőnyfölényben futballozott. Az 55.percben ismét Berhidai Dániel volt eredményes, így a Nagytétény csapata megduplázta előnyét. A 80.percben Kiss Balázs, míg a 83.percben Balogh Zoltán volt eredményes. Így alakult ki a 4:0-ás végeredmény.




Csillaghegyi MTE II - BEAC 1:3


A B-csoporttal folytatódott a torna. A csillaghegyiek második csapata a BLSZ III.osztályú BEAC együttesével mérkőzött meg. A Csillaghegy piros, a BEAC kék szerelésben lépett pályára mintegy 25 szurkoló előtt. A nem túl magas színvonalú találkozón a BEAC csapata szerezte meg a vezetést a 26.percben Erdei Gábor találatával. Öt perccel később egy erősen lesgyanús találattal duplázta meg a BEAC előnyét Gyebnár András. A félidő így 2:0-ás BEAC vezetéssel ért véget. A félidő hajrájában a játékvezető második sárga lappal kiállította a Csillaghegy csapatából a válogatottban korábban két mérkőzésen is pályára lépő Váczi Zoltánt. A második félidőben már mindkét csapat sokat cserélt, így többet állt a játék. Nagyobb gólszerzési lehetőség a Csillaghegy előtt adódott, ám Kincses Gergő, valamint Kancsal Ádám is hibázott. A 85.percben Kovács Gergely találatával már 3:0-ra vezetett a BEAC, majd a 89.percben a csereként beállt Gyöngyösi Ferenc állította be egy kapusról kipattanó labdából a 3:1-es végeredményt.




Budakalászi MSE - 1908 SZAC KSE I 2:0


A Pest megyei II.osztályú Budakalász mérkőzött meg a B-csoportban a SZAC első csapatával. Pintér Sándor együttese már tavaly is szerepelt a TNT-n, és a kilencedik helyen végzett. Maráczi János csapata gyenge őszt tudhat maga mögött, így a tréner feladata többek között az is, hogy jó formába hozza a tornán a játékosait. A Budakalász fehér, a SZAC kék szerelésben lépett pályára. A Budakalász kapuját az a Bózsik Márton védte, akit a tavalyi torna legjobb kapusának választott a mezőny. Az első félidő enyhe budakalászi fölényt igen, de gólt nem hozott. A második félidőben azonban már gólt is láthatott a mintegy 30 néző. A korábban a válogatottban 39-szer pályára lépő Pintér Sándor által irányított budakalásziak Brand Patrik találatával szerezték meg a vezetést az 56.percben. A SZAC csapatának ezután voltak lehetőségei az egyenlítésre. Többek között kecsegtető helyről, a kaputól mintegy 17 méterre végezhettek el szabadrúgást a kék mezesek, ám a lehetőség kimaradt, amely végül megbosszulta magát, ugyanis Erőss Tamás a 82.percben beállította a 2:0-ás végeredményt.




MLTC - Rúg-6 FC 2:1


A C-csoporttal kezdődött a játéknap. A BLSZ II.osztályú MLTC csapata fogadta a TNT-n újoncnak számító, BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC csapatát. Takács Béla együttese másodjára vesz részt a tornán. Az MLTC fehér, míg a Rúg-6 bordó szerelésben lépett pályára. Utóbbi csapatban több volt budakalászi játékos is szerepel. A mérkőzés első félidejének első fele egyenlő erők küzdelmét hozta, ahol bármelyik csapat megszerezhette volna a vezetést. A 25.percben egy szabadrúgást csavart be Zubonyai Viktor, mellyel megszerezte a vezetést az MLTC. A félidő végéig már nem változott az eredmény. A második félidő elején Zubonyai Viktor szépségdíjas találattal növelte az MLTC előnyét, ám egy hatalmas védelmi hibát használt ki nem sokkal később a Rúg-6, amely így rövid időn belül szépíteni tudott. A hátralévő mintegy 20 percben volt lehetősége az alacsonyabb osztályú csapatnak az egyenlítésre, ám ezeket kihagyták, így végül a mérkőzést az MLTC nyerte meg.




2014.január 11.:
A HÁZIGAZDA GYŐZELEMMEL KEZDTE A TORNÁT!


Holnap folytatódik a torna, így érdemes lesz honlapunkat nézni!




Pestszentimrei SK I - Kormányőr SE II 7:2


A játéknap utolsó mérkőzését a BLSZ II.osztályú Pestszentimrei SK I játszotta a BLSZ IV.osztályú Kormányőr SE II-vel. Utóbbi csapat újonc a Téli Nagypályás Tornán. Pénzes Sándor együttese zöld, míg Ősz Andrásék narancssárga szerelésben léptek pályára. A vezetést a pestszentimreiek szerezték meg, ám nem sokkal később egyenlíteni tudott a Kormányőr csapata. A Pestszentimre a kapott gól ellenére végig mezőnyfölényben futballozott, és ez gólokban is megmutatkozott, ugyanis a félidő 4:1-es pestszentimrei vezetéssel ért véget. A második félidőben tovább növelte előnyét a pestszentimrei csapat. Sokáig 6:1-re vezetett. A 88.percben a lelkes Kormányőr SE II szépített, majd egy percre rá a Pestszentimre beállította a 7:2-es végeredményt. A magasabb osztályú pestszentimreiek győzelme teljes mértékben megérdemelt volt, mellyel átvették a vezetést csoportjukban.




Szigetgyöngye SE - Ikarus BSE 2:5


A Téli Nagypályás Tornán újoncnak számító Szigetgyöngye SE mérkőzött meg az A-csoport második mérkőzésén az U19-es csapatával kiálló Ikarus BSE ellen. Balla Endre csapata a Pest megyei II.osztályban szerepel. A jelenleg még a szabadságukat élvező szigetmonostoriak így tartalékos összeállításban tudtak pályára lépni első TNT-s mérkőzésükön. Az Ikarus azonban 19 főt nevezett a mai összecsapásra. Krampek Nándor fiai remekül kezdték a mérkőzést, ugyanis a 32.percben Andacs Levente találatával az Ikarus szerezte meg a vezetést rutinosabb ellenfelével szemben. Két percre rá Drenyovszki Mihály duplázta meg az előnyt, így a félidő 2:0-ás Ikarus vezetéssel ért véget. A 62.percben ismét Drenyovszki Mihály volt eredményes, így csapata már 3:0-ra vezetett. A fiatal támadó pedig utolérte a torna góllövőlistáján a Testvériség SE két játékosát, Illés Károlyt, valamint Tóth Attilát. A 65.percben a csereként beállt Inhaizer Tamás is eredményes volt, így az állás 4:0-ra módosult. A Szigetgyöngye első TNT-s gólját Klement József szerezte a 80.percben. Nem sokáig örülhettek a találatnak a Pest megyeiek, ugyanis a 84.percben Borbély Dániel visszaállította a négy gólos különbséget. Az 5:2-es végeredményt a szigetmonostori Szabó József állította be. Az Ikarus fiataljai megérdemelten nyerték meg az összecsapást.




Szent Pál Akadémia FC - Pestszentimrei SK II 2:2


A C-csoport is bemutatkozott a tornán. A jobbára fiatalokból álló Szent Pál Akadémia FC mérkőzött meg a tavalyi torna meglepetéscsapatával, a Pestszentimrei SK II-vel. A Szent Pál Akadémia sötétkék, míg a Pestszentimre citromsárga szerelésben lépett pályára. A Szent Pál Akadémia a tizenegyedik, míg a Pestszentimre II a negyedik helyen végzett tavaly a tornán. Utóbbit azért is emlegette mindenki a torna meglepetéscsapatának, mert a hét mérkőzésen mindössze két vereséget szenvedő csapat a BLSZ IV.osztályban szerepelt tavaly is, és most is (igaz, most éppen vezetik a csoportjukat). A mérkőzést a Szent Pál kezdte jobban, ugyanis a 21.percben Szabó Dávid találatával megszerezték a vezetést Talabér Gábor tanítványai A 29.percben már 2:0-át mutatott a virtuális eredményjelző, miután Kérdy Samu is betalált. A félidő végéig már nem változott az állás. A második félidő elején elkezdte kihasználni cserelehetőségeit mindkét csapat, ám amíg a Pestszentimre játékereje nem nagyon változott, addig a Szent Pál Akadémia cseréi nem tudtak lendíteni csapatuk játékán. Ezt kihasználta a rutinosabb pestszentimrei alakulat, ugyanis az 50.percben a csereként beállt játékos-edző, Szabó József góljával előbb szépített, majd a 65.percben Bíró Zoltán góljával egyenlített. A hátralévő 25 percben mindkét csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség. Talán a Pestszentimre állt közelebb a győztes találat megszerzéséhez, ám mivel sem nekik, sem ellenfelüknek nem sikerült újból a hálóba találni, így a végeredmény maradt az igazságosnak mondható 2:2, amelynek legjobban talán a csoportban található másik négy csapat örül.




Goldball '94 FC - Rákosligeti AC 4:1


A Téli Nagypályás Tornán két újonc csapat mérkőzött meg a D-csoport első találkozóján. Wachutka Zoltán, a BLSZ II.osztályú Goldball edzője 20, míg Bubcsó Norbert, a BLSZ III.osztályú Rákosligeti AC játékos-edzője 12 játékost nevezett az összecsapásra. Sokat elmond a felállásról, hogy a rákosligetieknél a mezőnyben szerepelt Strommer Crispin, aki egyébként kapus. A Goldball sárga, míg a Rákosliget fehér-kék szerelésben lépett pályára mintegy 30 néző előtt. A vezetést Berki Roland találatával a Goldball szerezte meg a 21.percben, ám hét perccel később büntetőhöz jutott a Rákosliget, melyet a csapatkapitány, Bubcsó Norbert magabiztosan értékesített, 1:1-re alakítva ezzel az állást. A félidő végéig már nem változott az eredmény. A második félidőt remekül kezdte a gyenge őszt maga mögött hagyó Goldball, ugyanis már a 47.percben sikerült ismét megszereznie a vezetést. A rákosligetieken látszott, hogy az erőnlétük még nem az igazi, míg a Goldball a félidőben majdnem teljes sort tudott cserélni. A második félidő vége felé volt egy kis kakaskodás a két csapat játékosai között, aminek egy-egy piros lap lett a vége. A 83. és a 88.percben szerzett találatokkal a Goldball végül bebiztosította a győzelmét.




Csillaghegyi MTE I - Újpesti Haladás FC 3:1


A Boldizsár Imre által irányított Csillaghegyi MTE I kezdte a torna második napját Zeke Ákos csapatával, a BLSZ III.osztályt vezető Újpesti Haladás FC-vel. A Csillaghegy piros-fekete, míg az Újpesti Haladás piros-kék szerelésben lépett pályára. A házigazda csillaghegyiektől betegség miatt hiányzik a kétszeres válogatott Váczi Zoltán. A tavalyi tornán a Csillaghegy a második, míg az Újpesti Haladás a 12.helyen végzett. A vezetést a 10.percben az Újpesti Haladás szerezte meg Rozvadzky Tibor találatával. Nem tartott sokáig a BLSZ III-as csapat vezetése, ugyanis két perccel később Dr. Mikó István szerencsés góljával egyenlített a Csillaghegy. A 21.percben egy szépen kijátszott akció végén Király Ákos talált be, így az előny már a csillaghegyieknél volt. A mérkőzést Csete Csongor vezette, aki többek között a tavalyi torna döntőjét is fújta. A játékvezető ítéletei kifogásolhatatlanok voltak. A félidő így 2:1-es csillaghegyi vezetéssel ért véget. A második félidőben már mindkét csapat sokat cserélt. Volt helyzet mindkét kapu előtt, de sokáig egyik csapat sem tudott betalálni. A végeredményt a csereként beállt Kincses Gergő állította be, aki Román Ádám keresztbe passzolását váltotta gólra a 81.percben.




2014.január 10.:
ELKEZDŐDÖTT A TORNA!


Testvériség SE - MAFC 5:0


A Testvériség SE - MAFC mérkőzéssel kezdődött a negyedik alkalommal megrendezett Téli Nagypályás Torna. A Testvériség, mint címvédő a tavalyi bronzérmessel kezdett a B-csoportban. A Gyűrű Lajos és Törőcsik András által irányított Testvériség fekete, míg a Verschitz Péter által irányított MAFC narancssárga szerelésben lépett pályára. A tavalyi torna gólkirálya, Tóth Attila kezdte a gólgyártást, ugyanis már a 7.percben eredményes volt, miután mintegy 13 méterről ballal a hosszú sarokba tekert. A Testvériség csapatánál kezdőként kapott szerepet az az Illés Károly is, akit tavaly a torna legjobb mezőnyjátékosának választottak a csapatok. A 41.percben közel járt az egyenlítéshez a MAFC, ugyanis kecsegtető helyről, a kaputól mintegy 17 méterre végezhettek el szabadrúgást. A lövés végül fölé ment, és a következő támadásból a Testvériség megduplázta az előnyét. A második gól szerzője is Tóth Attila volt, aki ezúttal jobb lábbal volt eredményes. A félidő így 2:0-val ért véget. A második félidő sokáig kiegyenlített játékot hozott. Közeledve a mérkőzés hajrájához, előbb egy bal oldali beadást fejelt a kapuba Illés Károly, majd nem sokkal később ismét a fiatal középpályás volt eredményes, aki így 4:0-ra alakította az állást, utolérve a góllövőlistán csapattársát, Tóth Attilát. A végeredményt a csereként beállt Salamon Gábor állította be a 82.percben. A Testvériség így akárcsak tavaly, 5:0 arányban múlta felül a MAFC csapatát. A mérkőzést mintegy 40 néző tekintette meg, köztük a torna főszervezője, Boldizsár Imre is. A torna jegyzőkönyve megtekinthető az alábbi linkre kattintva: Testvériség SE - MAFC 5:0. Holnap folytatás!




2014.január 9.:
HOLNAP KEZDŐDIK A TORNA!

Holnap, 19 órakor elkezdődik a negyedik alkalommal megrendezett Téli Nagypályás Torna. A nyitómérkőzést a torna címvédője, a Testvériség SE játssza a tavalyi bronzérmes MAFC csapatával. Tavaly a két csapat az elődöntőben találkozott egymással. Azt a mérkőzést 5:0-ra a későbbi győztes nyerte meg. Az volt a MAFC csapatának az egyetlen veresége a tornán, így most itt a lehetőség Verschitz Péter játékosai előtt, hogy visszavágjanak.
"A tavalyi torna teljes mértékben szolgálta a felkészülésünket. Semmi kivetnivaló nem volt. Szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadott minket, ugyanis talán egy mérkőzést játszottunk havas talajon. Jó ellenfelekkel tudtunk megmérkőzni, ráadásul jó eredményeket is értünk el, bár ez nem volt célkitűzés. Idén sincs olyan cél, hogy az első háromban kell végezni. Tavaly a tornán jól szerepeltünk, utána a bajnokságban kevésbé. Ha most fordítva lenne, nem lennék elkeseredve." - mondta a MAFC vezetőedzője honlapunknak.
A MAFC csapata a B-csoportba került, amely sokak szerint az egyik legnehezebb csoport lett. A csoportban egy BLSZ I, kettő BLSZ II, egy Pest megyei II, egy BLSZ III, valamint egy BLSZ IV.osztályú csapat van.
"Sokkal jobb így, hogy erősebb csapatokkal tudunk megmérkőzni. Volt korábban olyan felkészülési időszak, amikor tudatosan gyengébb ellenfeleket választottunk edzőpartnernek. Nos, a nagy arányú győzelmek nem igazán szolgálták a felkészülésünket. Én külön örülnék neki, ha még NB-s csapatok is szerepelnének a tornán. A csoportunkban a Budakalász és a Testvériség tűnik nekem nagyon erősnek." - folytatta Verschitz Péter. "Nincs konkrét cél az idei tornán, bár azt minden mérkőzésen megkövetelem a játékosaimtól, hogy akarjanak győzni. Olyan nem létezik, hogy mindegy az eredmény. Az edzésen is minden párharcba úgy kell belemenni, hogy azt meg akarom nyerni. Ha ennek a mentalitásnak az lesz az eredménye, hogy játszunk egy jó mérkőzést, és kikapunk 3:1-re, nem lesz egy rossz szavam se. Sőt, még jobban örülnék is neki, mintha egy gyengébb mérkőzésen győznénk 5-6 góllal."
Rögtön a nyitómérkőzés ígérkezik az egyik legnehezebb összecsapásnak a tornán. De vajon hogyan látja ezt az edző?
"Mi még nem kezdtük el a felkészülést, most fogom látni először a csapatot. Nem tudom, hogy ki milyen állapotban van, vagy hogy kinek hány kiló súlyfeleslege keletkezett. Ezen a mérkőzésen még azt sem fogom megkövetelni a játékosaimtól, hogy csússzanak-másszanak, nehogy sérülés legyen a vége. Szerintem így van ezzel a Testvériség is. Ez egy bemelegítő mérkőzés lesz."




A Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága elkészítette a Téli Nagypályás Torna első fordulójának játékvezető küldését. Zömében fiatal játékvezetők bizonyíthatják a tornán a rátermettségüket. A legfiatalabb sípmester az első fordulóban Bodzay Áron lesz, aki a nyáron töltötte be 18. életévét. A fiatal játékvezető a Nagytétény SE - Hallássérültek válogatottja mérkőzést fogja vezetni. A legrutinosabb játékvezető Id. Kovács Imre lesz, aki az MLTC - Rúg-6 FC mérkőzést fogja vezetni.

Péntek, 19.00. Testvériség SE - MAFC. Vezeti: Vajda Ernő.
Szombat, 11.00. Csillaghegyi MTE I - Újpesti Haladás FC. Vezeti: Csete Csongor.
Szombat, 12.45. Goldball '94 FC - Rákosligeti AC. Vezeti: Horváth II. János.
Szombat, 14.30. Szent Pál Akadémia FC - Pestszentimrei SK II. Vezeti: Bartis László.
Szombat, 16.15. Szigetgyöngye SE - Ikarus BSE. Vezeti: Dancs Boldizsár.
Szombat, 18.00. Pestszentimrei SK I - Kormányőr SE II. Vezeti: Siskó Árpád György.
Vasárnap, 9.00. MLTC - Rúg-6 FC. Vezeti: Id. Kovács Imre.
Vasárnap, 10.45. Budakalászi MSE - 1908 SZAC KSE I. Vezeti: Bartkó Dániel.
Vasárnap, 12.30. Csillaghegyi MTE II - BEAC. Vezeti: Tóth II. Tamás.
Vasárnap, 14.15. Nagytétény SE - Hallássérültek válogatottja. Vezeti: Bodzay Áron.
Vasárnap, 16.00. Pénzügyőr SE II - Kormányőr SE I. Vezeti: Czár Krisztián.
Vasárnap, 17.45. Istenhegy FC - 1908 SZAC KSE II. Vezeti: Horváth I. Balázs.




2014.január 8.:
Már csak 2 nap a torna rajtjáig!

A végleges csoportbeosztás:


A-csoport: Ikarus BSE, Csillaghegyi MTE I, Szigetgyöngye SE, Újpesti Haladás FC, Istenhegy FC, 1908 SZAC KSE II.

B-csoport: Testvériség SE, Budakalászi MSE, MAFC, 1908 SZAC KSE I, BEAC, Csillaghegyi MTE II.

C-csoport: MLTC, Szent Pál Akadémia FC, Kormányőr SE I, Rúg-6 FC, Pestszentimrei SK II, Pénzügyőr SE II.

D-csoport: Nagytétény SE, Pestszentimrei SK I, Kormányőr SE II, Hallássérültek válogatottja, Goldball '94 FC, Rákosligeti AC.




A sorsolás:


1.FORDULÓ

2014.január 10.péntek
19.00. B-csoport: Testvériség SE - MAFC

2014.január 11.szombat
11.00. A-csoport: Csillaghegyi MTE I - Újpesti Haladás FC
12.45. D-csoport: Goldball '94 FC - Rákosligeti AC
14.30. C-csoport: Szent Pál Akadémia FC - Pestszentimrei SK II
16.15. A-csoport: Szigetgyöngye SE - Ikarus BSE
18.00. D-csoport: Pestszentimrei SK I - Kormányőr SE II

2014.január 12.vasárnap
9.00. C-csoport: MLTC - Rúg-6 FC
10.45. B-csoport: Budakalászi MSE - 1908 SZAC KSE I
12.30. B-csoport: Csillaghegyi MTE II - BEAC
14.15. D-csoport: Nagytétény SE - Hallássérültek válogatottja
16.00. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Kormányőr SE I
17.45. A-csoport: Istenhegy FC - 1908 SZAC KSE II


2.FORDULÓ

2014.január 17.péntek
19.00. D-csoport: Kormányőr SE II - Goldball '94 FC

2014.január 18.szombat
11.00. D-csoport: Rákosligeti AC - Nagytétény SE
12.45. A-csoport: Csillaghegyi MTE I - 1908 SZAC KSE II
14.30. C-csoport: Kormányőr SE I - Szent Pál Akadémia FC
16.15. C-csoport: Pestszentimrei SK II - MLTC
18.00. C-csoport: Rúg-6 FC - Pénzügyőr SE II

2014.január 19.vasárnap
9.00. B-csoport: BEAC - 1908 SZAC KSE I
10.45. B-csoport: MAFC - Budakalászi MSE
12.30. A-csoport: Istenhegy FC - Szigetgyöngye SE
14.15. D-csoport: Hallássérültek válogatottja - Pestszentimrei SK I
16.00. B-csoport: Testvériség SE - Csillaghegyi MTE II
17.45. A-csoport: Ikarus BSE - Újpesti Haladás FC


3.FORDULÓ

2014.január 24.péntek
19.00. A-csoport: Istenhegy FC - Ikarus BSE

2014.január 25.szombat
11.00. D-csoport: Nagytétény SE - Pestszentimrei SK I
12.45. C-csoport: Rúg-6 FC - Szent Pál Akadémia FC
14.30. D-csoport: Goldball '94 FC - Hallássérültek válogatottja
16.15. B-csoport: BEAC - Budakalászi MSE
18.00. D-csoport: Kormányőr SE II - Rákosligeti AC

2014.január 26.vasárnap
9.00. A-csoport: Újpesti Haladás FC - 1908 SZAC KSE II
10.45. A-csoport: Szigetgyöngye SE - Csillaghegyi MTE I
12.30. C-csoport: MLTC - Pénzügyőr SE II
14.15. B-csoport: MAFC - Csillaghegyi MTE II
16.00. C-csoport: Kormányőr SE I - Pestszentimrei SK II
17.45. B-csoport: 1908 SZAC KSE I - Testvériség SE


4.FORDULÓ

2014.február 1.szombat
9.00. C-csoport: Rúg-6 FC - Kormányőr SE I
10.45. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Pestszentimrei SK II
12.30. B-csoport: Csillaghegyi MTE II - Budakalászi MSE
14.15. A-csoport: Csillaghegyi MTE I - Istenhegy FC
16.00. B-csoport: 1908 SZAC KSE I - MAFC
17.45. C-csoport: Szent Pál Akadémia FC - MLTC

2014.február 2.vasárnap
9.00. B-csoport: Testvériség SE - BEAC
10.45. A-csoport: 1908 SZAC KSE II - Ikarus BSE
12.30. A-csoport: Újpesti Haladás FC - Szigetgyöngye SE
14.15. D-csoport: Hallássérültek válogatottja - Kormányőr SE II
16.00. D-csoport: Rákosligeti AC - Pestszentimrei SK I
17.45. D-csoport: Goldball '94 FC - Nagytétény SE


5.FORDULÓ

2014.február 8.szombat
9.00. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Szent Pál Akadémia FC
10.45. A-csoport: Újpesti Haladás FC - Istenhegy FC
12.30. B-csoport: Budakalászi MSE - Testvériség SE
14.15. C-csoport: MLTC - Kormányőr SE I
16.00. D-csoport: Rákosligeti AC - Hallássérültek válogatottja
17.45. B-csoport: Csillaghegyi MTE II - 1908 SZAC KSE I

2014.február 9.vasárnap
9.00. A-csoport: Ikarus BSE - Csillaghegyi MTE I
10.45. D-csoport: Pestszentimrei SK I - Goldball '94 FC
12.30. B-csoport: MAFC - BEAC
14.15. A-csoport: 1908 SZAC KSE II - Szigetgyöngye SE
16.00. C-csoport: Pestszentimrei SK II - Rúg-6 FC
17.45. D-csoport: Nagytétény SE - Kormányőr SE II


6.FORDULÓ

2014.február 15.szombat
9.00. A2 - B2
10.45. A1 - B1
12.30. C5 - D5
14.15. A3 - B3
16.00. C6 - D6
17.45. A6 - B6

2014.február 16.vasárnap
9.00. C1 - D1
10.45. A5 - B5
12.30. C3 - D3
14.15. C2 - D2
16.00. A4 - B4
17.45. C4 - B4


7.FORDULÓ

2014.február 22.szombat
9.00. 9-10.helyért
10.45. 3-4.helyért
12.30. TORNADÖNTŐ
14.15. - 14.45. DÍJKIOSZTÓ 14.45. 5-6.helyért
16.30. 21-22.helyért
18.15. 17-18.helyért

2014.február 23.vasárnap
9.00. 11-12.helyért
10.45. 13-14.helyért
12.30. 23-24.helyért
14.15. 7-8.helyért
16.00. 19-20.helyért
17.45. 15-16.helyért




2014.január 7.:
Már csak 3 nap a torna rajtjáig!

VÁLTOZÁS TÖRTÉNT A TORNA PROGRAMJÁBAN!

Az első három forduló szombati játéknapján (január 11, 18 és 25) nem lesz mérkőzés reggel 9 órás kezdéssel végül. Az erre az időpontra kiírt mérkőzések pénteken 19 órakor kerülnek lejátszásra!
Az érintett csapatok megértését ezúton is köszönjük!

A holnapi nap folyamán a híreknél tesszük közzé ismét a végleges csoportbeosztást, valamint a sorsolást, miután több csapat is jelezte, hogy a változások miatt nem egyértelmű.




2014.január 3.:
Már csak 8 nap a torna rajtjáig!

Az idei torna csoportmérkőzései között lesz kilenc olyan találkozó, amelynél a két mérkőző fél korábban a Téli Nagypályás Torna keretein belül már találkozott egymással.

Rögtön a torna nyitómérkőzése ilyen lesz már, ugyanis a Testvériség SE és a MAFC a 2013-as Téli Nagypályás Tornán találkozott már egymással a hatodik játéknapon. Azon a mérkőzésen 4:0-ás félidő után végül 5:0-ra győzött a Törőcsik András vezette Testvériség, amely így a döntőbe jutott, míg a MAFC csapata a bronzmérkőzést játszhatta. Mindkét csapat sikerrel vette az utolsó mérkőzését. Verschitz Péter együttese tehát rögtön a torna elején visszavághat már a tavalyi vereségért!




2014.január 2.:
Már csak 9 nap a torna rajtjáig!

A tornára jelentkezett 24 csapat között 6 olyan található, amely az eddigi összes Téli Nagypályás Tornán részt vett. A házigazda Csillaghegyi MTE I mellett a Pestszentimrei SK I, az 1908 SZAC KSE I, a Testvériség SE, a Szent Pál Akadémia FC, valamint az Istenhegy FC vett részt eddig az összes tornán.

8 újonc csapat lesz az idei tornán, ugyanis sem a Szigetgyöngye SE, sem a Rúg-6 FC, sem a Kormányőr SE II, sem a Pénzügyőr SE II, sem a Hallássérültek válogatottja, sem a Rákosligeti AC, sem az 1908 SZAC KSE II, valamint sem a Goldball '94 FC csapata nem indult még.




2014.január 1.:
Már csak 10 nap a torna rajtjáig!

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Csillaghegyi MTE által a Téli Nagypályás Torna. Az eddigi három tornán 190 mérkőzést játszottak le a csapatok, melyeken összesen 1016 találat született. Ez meccsenként több, mint öt gólt jelent átlagban!

A 2011-es Téli Nagypályás Tornára 12 csapat nevezett be. 42 mérkőzésen összesen 258 gól esett. A tornát a Rákosszentmihályi SC nyerte meg. Második helyen a Veresegyház VSK, míg harmadik helyen a Csillaghegyi MTE csapata végzett.

A 2012-es tornára már 16 csapat nevezett. 64 mérkőzést játszottak le összesen a csapatok, melyeken 334 gól esett. Az első helyen a Ferencvárosi FC végzett. Második lett a Testvériség SE, míg a harmadik helyen az első torna győztese, a Rákosszentmihályi SC végzett. A torna eddigi nézőcsúcsa ezen a tornán született, ugyanis a Ferencvárosi FC - Testvériség SE döntőre több, mint 300-an voltak kíváncsiak!

Tavaly már 24 csapat nevezését fogadtuk el a tornára. A 84 mérkőzésen 424 találat született. A tornát a Testvériség SE nyerte meg. Második helyen végzett a Csillaghegyi MTE, míg a bronzérmes pozícióban a MAFC csapata végzett.

A Téli Nagypályás Tornán így eddig összesen 1016 találat született. Ha a csapatok tartják az eddig megszokott gólátlagot, könnyen megszülethet az 1500. találat is az idei tornán. Az 1000. gól a Csillaghegyi MTE II színeiben pályára lépő rutinos támadó, Orosházi Miklós nevéhez fűződik, aki a 2013-as torna utolsó játéknapján, egy Budajenő - Csillaghegyi MTE II mérkőzés első félidejében talált be 1:0-ás budajenői vezetésnél.

Az idei torna nyitómérkőzését a Testvériség SE és a MAFC fogja játszani. Írhatnánk úgyis, hogy a tavalyi aranyérmes mérkőzik meg a bronzérmessel, vagyis várhatóan színvonalas összecsapással kezdődik a torna!




2013.december 29.:
Már csak 13 nap a torna rajtjáig!




2013.december 23.:
Már csak 19 nap a torna rajtjàig!

A Csillaghegyi MTE II indul végül a tornán a visszalépő Közterület SC helyett. Ez a változás azonban érinti a csoportbeosztást is. A végleges beosztás a következő:

A-csoport: Ikarus BSE, Csillaghegyi MTE I, Szigetgyöngye SE, Újpesti Haladás FC, Istenhegy FC, 1908 SZAC KSE II.

B-csoport: Testvériség SE, Budakalászi MSE, MAFC, 1908 SZAC KSE I, BEAC, Csillaghegyi MTE II.

C-csoport: MLTC, Szent Pál Akadémia FC, Kormányőr SE I, Rúg-6 FC, Pestszentimrei SK II, Pénzügyőr SE II.

D-csoport: Nagytétény SE, Pestszentimrei SK I, Kormányőr SE II, Hallássérültek válogatottja, Goldball '94 FC, Rákosligeti AC.

A változás természetesen valamelyest érinti a sorsolást is, így megkérjük a csapatokat, hogy a torna főoldalán található sorsolásra vessenek még egy pillantást!




2013.december 21.:
Már csak 21 nap a torna rajtjáig!

Az országos napilap, a Nemzeti Sport mai számában megjelent egy cikk, amely megemlíti a Téli Nagypályás Tornát. A cikk ezen részét tesszük most közzé honlapunkon:

A mozgalmas nagypályás szezon után jöhet a pihenő. Pontosabban csak jöhetne, ugyanis az amatőrligában nincs megállás, a szövetség - a hagyományokhoz híven - nem hagyja program nélkül a hobbifutballistákat, azaz lehet hó, lehet fagy, különféle tornákon indulhatnak a fővárosi csapatok, bizonyítva, hogy futballozni télen is lehet.
"... Ahogy befejeződik a teremtorna, máris kezdődik a téli nagypályás torna a Siketek SC sporttelepének műfüves pályáján. Ez az esemény a Csillaghegyi MTE szervezésében zajlik a BLSZ támogatásával. Itt is huszonnégy csapat rajtol, és a sorozat február végén zárul... A jövő játékvezetőinek képzésére is figyelmet fordítunk, ugyanis nyolcvan fővel elkezdődött a játékvezetői tanfolyam, amelyre többek között olyan előadókat sikerült megnyernünk, mint Kassai Viktor, vagy Vad II István. A tanfolyam hallgatói a gyakorlati foglalkozás keretében asszisztensként már közreműködnek a téli nagypályás torna mérkőzésein." - mondta Lovász Tamás, az MLSZ budapesti igazgatója.




2013.december 20.:
Már csak 22 nap a torna rajtjáig!

"A napokban próbáltam utolérni a Közterület SC csapatát, miután még nem utalták el a torna nevezési díját. Többszöri megkeresésemre e-mail-en reagált Kincses Ernő Úr 2013.december 19.-én, amelyben közölte, hogy ez esetben visszalépnek a torna küzdelmeitől." - mondta a torna főszervezője, Boldizsár Imre. "Csak az a kérdés, hogy ha nem keresem a Közterület SC csapatát, akkor mikor tudjuk meg, hogy nem indulnak a tornán? Talán az első fordulóban? Ilyen sportszerűtlenséget még nem tapasztaltam a Téli Nagypályás Torna négy éve alatt..."

A Közterület SC csapata tehát visszalépett a tornáról. A torna szervezői mindent elkövetnek, hogy a többi csapatot semmilyen hátrány ne érje, így a pótlást is meg fogjuk oldani. A részletekkel a napokban fogunk jelentkezni!




2013.december 17.:
Már csak 25 nap a torna rajtjáig!

Megkérjük a tornára jelentkezett csapatokat, hogy amennyiben még nem tették meg, utalják át a Csillaghegyi MTE bankszámlaszámára a torna nevezési díjának legalább az előlegét (50.000 Ft), hogy nevezésük véglegesnek legyen tekinthető!

A Csillaghegyi MTE bankszámlaszáma: OTP 11703006 - 25952605




2013.december 16.:
Már csak 26 nap a torna rajtjáig!

Felkerült a TNT főoldalán található sorsoláshoz a torna első öt fordulójának pontos programja!




2013.december 15.:
Már csak 27 nap a torna rajtjáig!

A sorsolás immáron végleges, amely keddtől a TNT főoldalán található sorsolásnál is látható lesz.

A jövőhéttől egészen a torna kezdetéig statisztikai érdekességeket, nyilatkozatokat, valamint beharangozókat olvashatnak, így érdemes lesz látogatni honlapunkat.




2013.december 11.:
Már csak 31 nap a torna rajtjáig!

Két helyen változott a torna sorsolása!

A 3.fordulóban, január 26.-án, vasárnap játsszák le a C-csoportban az MLTC - Pénzügyőr SE II, míg az A-csoportban az Újpesti Haladás FC - 1908 SZAC KSE II mérkőzéseket. Előbbi 9 órára, utóbbi 12:30-ra volt eredetileg kiírva. A változás értelmében ez a két mérkőzés helyet cserél!

Az 5.fordulóban, február 8.szombatra kiírt MLTC - Kormányőr SE I mérkőzés nem 9:00-kor, hanem 14:15-kor fog kezdődni, míg az ugyancsak a C csoportbeli Pénzügyőr SE II - Szent Pál Akadémia FC mérkőzés lesz lejátszva 9 órás kezdéssel.




2013.december 10.:
Már csak 32 nap a torna rajtjáig!

Felhívjuk a csapatok figyelmét, hogy akik még nem vették át az első részletről a számlát, megtehetik szerdán, illetve csütörtökön a Sherlock Holmes Sörözőben fél 4-től!




2013.december 9.:
Már csak 33 nap a torna rajtjáig!




2013.december 6.:
Már csak 36 nap a torna rajtjáig!

Tegnap megtartottuk a szokásos technikai értekezletet a Sherlock Holmes Sörözőben. Az értekezleten a torna részvételi szabályait Boldizsár Imre, a torna főszervezője mondta el a megjelenteknek. Felszólalt Eszterházy György is, a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Játékvezetői Bizottságának Igazgatója. A tavalyihoz hasonlóan idén is egy vizsgázott játékvezetők fogják a torna mind a 84 mérkőzését vezetni, míg az asszisztensek ezúttal is a játékvezetői tanfolyamon éppen résztvevő újonc játékvezetők lesznek. Újítás lesz azonban, hogy várhatóan nem három, hanem négy játékvezető fog közreműködni a mérkőzéseken! A negyedik játékvezető a mérkőzést vezető játékvezető mellé lesz beosztva, aki követni fogja a pályán mindenhová, gyakorolva így a helyezkedést, valamint az éles szituációk megítélését. Ítéletet azonban csak a vizsgázott játékvezető fog hozni! Eszterházy György ezúton is kérte a nevezett csapatokat, hogy legyenek tekintettel az újonc játékvezetőkre. Az igazgató elmondta, hogy a mérkőzésekre a legjobb BLSZ I., valamint II.osztályú játékvezetőket fogja küldeni.

Eldőlt, hogy idén nem lesz Budapest-kupa mérkőzés lejátszva a torna keretein belül, ugyanis bár a Szent Pál Akadémia FC összekerült a Pénzügyőr SE-vel, a felek egy másik időpontban kívánják majd lejátszani a mérkőzést.

Elkészült a torna végleges programja, melyen már csak nagyon szükséges esetben változtatunk! Az esetleges változásokat ezentúl természetesen külön közölni fogjuk honlapunkon.

A csoportok:
A-csoport: Ikarus BSE, Csillaghegyi MTE, Közterület SC, Szigetgyöngye SE, Újpesti Haladás FC, 1908 SZAC KSE II.
B-csoport: Testvériség SE, MAFC, 1908 SZAC KSE I, BEAC, Budakalászi MSE, Istenhegy FC.
C-csoport: MLTC, Szent Pál Akadémia FC, Kormányőr SE I, Rúg-6 FC, Pestszentimrei SK II, Pénzügyőr SE II.
D-csoport: Nagytétény SE, Pestszentimrei SK I, Goldball '94 FC, Rákosligeti AC, Kormányőr SE II, Hallássérültek válogatottja.

Elkészült a sorsolás is, ahol igyekeztünk minden csapat kérését figyelembe venni!


1.FORDULÓ

2014.január 11.szombat
9.00. B-csoport: Testvériség SE - MAFC
10.45. A-csoport: Csillaghegyi MTE - Újpesti Haladás FC
12.30. D-csoport: Goldball '94 FC - Rákosligeti AC
14.15. C-csoport: Szent Pál Akadémia FC - Pestszentimrei SK II
16.00. A-csoport: Szigetgyöngye SE - Ikarus BSE
17.45. D-csoport: Pestszentimrei SK I - Kormányőr SE II

2014.január 12.vasárnap
9.00. C-csoport: MLTC - Rúg-6 FC
10.45. B-csoport: Budakalászi MSE - 1908 SZAC KSE I
12.30. B-csoport: Istenhegy FC - BEAC
14.15. D-csoport: Nagytétény SE - Hallássérültek válogatottja
16.00. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Kormányőr SE I
17.45. A-csoport: Közterület SC - 1908 SZAC KSE II


2.FORDULÓ

2014.január 18.szombat
9.00. D-csoport: Kormányőr SE II - Goldball '94 FC
10.45. D-csoport: Rákosligeti AC - Nagytétény SE
12.30. A-csoport: Csillaghegyi MTE - 1908 SZAC KSE II
14.15. C-csoport: Kormányőr SE I - Szent Pál Akadémia FC
16.00. C-csoport: Pestszentimrei SK II - MLTC
17.45. C-csoport: Rúg-6 FC - Pénzügyőr SE II

2014.január 19.vasárnap
9.00. B-csoport: BEAC - 1908 SZAC KSE I
10.45. B-csoport: MAFC - Budakalászi MSE
12.30. A-csoport: Közterület SC - Szigetgyöngye SE
14.15. D-csoport: Hallássérültek válogatottja - Pestszentimrei SK I
16.00. B-csoport: Testvériség SE - Istenhegy FC
17.45. A-csoport: Ikarus BSE - Újpesti Haladás FC


3.FORDULÓ

2014.január 25.szombat
9.00. A-csoport: Közterület SC - Ikarus BSE
10.45. D-csoport: Nagytétény SE - Pestszentimrei SK I
12.30. C-csoport: Rúg-6 FC - Szent Pál Akadémia FC
14.15. D-csoport: Goldball '94 FC - Hallássérültek válogatottja
16.00. B-csoport: BEAC - Budakalászi MSE
17.45. D-csoport: Kormányőr SE II - Rákosligeti AC


2014.január 26.vasárnap
9.00. C-csoport: MLTC - Pénzügyőr SE II
10.45. A-csoport: Szigetgyöngye SE - Csillaghegyi MTE
12.30. A-csoport: Újpesti Haladás FC - 1908 SZAC KSE II
14.15. B-csoport: MAFC - Istenhegy FC
16.00. C-csoport: Kormányőr SE I - Pestszentimrei SK II
17.45. B-csoport: 1908 SZAC KSE I - Testvériség SE


4.FORDULÓ

2014.február 1.szombat
9.00. C-csoport: Rúg-6 FC - Kormányőr SE I
10.45. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Pestszentimrei SK II
12.30. B-csoport: Istenhegy FC - Budakalászi MSE
14.15. A-csoport: Csillaghegyi MTE - Közterület SC
16.00. B-csoport: 1908 SZAC KSE I - MAFC
17.45. C-csoport: Szent Pál Akadémia FC - MLTC


2014.február 2.vasárnap
9.00. B-csoport: Testvériség SE - BEAC
10.45. A-csoport: 1908 SZAC KSE II - Ikarus BSE
12.30. A-csoport: Újpesti Haladás FC - Szigetgyöngye SE
14.15. D-csoport: Hallássérültek válogatottja - Kormányőr SE II
16.00. D-csoport: Rákosligeti AC - Pestszentimrei SK I
17.45. D-csoport: Goldball '94 FC - Nagytétény SE


5.FORDULÓ

2014.február 8.szombat
9.00. C-csoport: MLTC - Kormányőr SE I
10.45. A-csoport: Újpesti Haladás FC - Közterület SC
12.30. B-csoport: Budakalászi MSE - Testvériség SE
14.15. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Szent Pál Akadémia FC
16.00. D-csoport: Rákosligeti AC - Hallássérültek válogatottja
17.45. B-csoport: Istenhegy FC - 1908 SZAC KSE I


2014.február 9.vasárnap
9.00. A-csoport: Ikarus BSE - Csillaghegyi MTE
10.45. D-csoport: Pestszentimrei SK I - Goldball '94 FC
12.30. B-csoport: MAFC - BEAC
14.15. A-csoport: 1908 SZAC KSE II - Szigetgyöngye SE
16.00. C-csoport: Pestszentimrei SK II - Rúg-6 FC
17.45. D-csoport: Nagytétény SE - Kormányőr SE II


6.FORDULÓ

2014.február 15.szombat
9.00. A2 - B2
10.45. A1 - B1
12.30. C5 - D5
14.15. A3 - B3
16.00. C6 - D6
17.45. A6 - B6


2014.február 16.vasárnap
9.00. C1 - D1
10.45. A5 - B5
12.30. C3 - D3
14.15. C2 - D2
16.00. A4 - B4
17.45. C4 - B4


7.FORDULÓ

2014.február 22.szombat
9.00. 9-10.helyért
10.45. 3-4.helyért
12.30. TORNADÖNTŐ
14.15. - 14.45. DÍJKIOSZTÓ
14.45. 5-6.helyért
16.30. 21-22.helyért
18.15. 17-18.helyért


2014.február 23.vasárnap
9.00. 11-12.helyért
10.45. 13-14.helyért
12.30. 23-24.helyért
14.15. 7-8.helyért
16.00. 19-20.helyért
17.45. 15-16.helyért




2013.december 4.:
Már csak 38 nap a torna rajtjáig!

Felhívjuk ismételten a csapatok figyelmét, hogy holnap 16 órától tartjuk a szokásos technikai értekezletet a Sherlock Holmes Sörözőben, melynek pontos címe a következő: 1136 Budapest, Pannónia utca 3 (a Vígszínház mögött). Az értekezleten tiszteletét teszi többek között Lovász Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség budapesti igazgatója, Lázár Lajos, a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának az igazgatója, Eszterházy György, a Budapesti Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának az igazgatója, valamint Horváth Zoltán, a torna otthonául szolgáló Siketek SC létesítmény tulajdonosa is. Az értekezleten lesz még lehetőség a sorsoláson változtatni. Kérjük továbbá a csapatokat, hogy akik nem átutalással kívánják befizetni a torna nevezési díját (105.000 Ft), azok legalább az első részletet (50.000 Ft) hozzák magukkal az értekezletre!




2013.december 3.:
Már csak 39 nap a torna rajtjáig!

Betelt ismét a mezőny, miután a két visszalépő csapat helyére jelentkezett a BLSZ II.osztályú BEAC, valamint a BLSZ III.osztályú Rákosligeti AC csapata.


A-csoport: Ikarus BSE, Csillaghegyi MTE (házigazda), Újpesti Haladás FC, Szigetgyöngye SE, Közterület SC, 1908 SZAC KSE II.

B-csoport: Testvériség SE (címvédő), MAFC, Budakalászi MSE, 1908 SZAC KSE I, Istenhegy FC, Rákosligeti AC.

C-csoport: MLTC, Rúg-6 FC, Szent Pál Akadémia FC, Pestszentimrei SK II, Pénzügyőr SE II, Kormányőr SE I.

D-csoport: Goldball '94 FC, BEAC, Pestszentimrei SK I, Kormányőr SE II, Nagytétény SE, Hallássérültek válogatottja.


A végleges sorsolást a csütörtökön esedékes technikai értekezlet után tesszük közzé honlapunkon!




2013.december 2.:
Már csak 40 nap a torna rajtjáig!

Egy csapat visszalépett a torna küzdelmeitől, így továbbra is kiadó egy hely!




2013.november 28.:
Már csak 44 nap a torna rajtjáig!

Eldőlt, hogy a korábban már említett technikai értekezlet időpontja 2013.december 5. csütörtök, 16 óra lesz. Az értekezlet helyszíne a Sherlock Holmes Söröző, melynek pontos címe a következő: 1136 Budapest, Pannónia utca 3 (a Vígszínház mögött).




2013.november 27.:
Megkérjük a csapatokat, hogy jelezzék valamilyen úton, hogy átutalással, vagy készpénzzel kívánják befizetni a torna nevezési díját!

Készpénzzel a december első hetében esedékes technikai értekezleten lehet megtenni a befizetést, míg átutalással december másodika, hétfő a határidő. A Csillaghegyi MTE bankszámlaszáma a következő: OTP 11703006 - 25952605.

Mint ismert, a torna nevezési díja 105.000 Ft/csapat, ami 15.000 Ft/mérkőzés/csapat. A nevezési díjat lehet egyben, valamint két részletben is fizetni. Azok a csapatok, amelyek az utóbbi módot választják, egyelőre az első részletet kötelesek teljesíteni, melynek összege 50.000 Ft.

Kérjük a csapatokat, hogy fizetési szándékukat jelezzék vagy a kisrajczi@freemail.hu e-mail címen, vagy a 06/70-577-05-02-es telefonszámon!




2013.november 26.:
Már csak 46 nap a torna rajtjáig! A torna nyitó mérkőzését idén a címvédő, BLSZ I.osztályú Testvériség SE fogja játszani a tervek szerint a BLSZ II.osztályú MAFC csapatával. A mérkőzés időpontja: 2014.január 11.szombat, 9.00.




2013.november 25.:
BETELT A MEZŐNY A TORNÁRA!

A BLSZ IV.osztályban szereplő Rúg-6 FC jelezte, hogy szeretne indulni a tornán végül, így betelt a mezőny a IV. Nyílt Téli Nagypályás Tornára!

A mezőny kialakulásával így közzé is tesszük a tervezett sorsolást honlapunkon! A sorsolás elkészítésekor igyekeztünk minden csapat kérését maximálisan teljesíteni.

1.FORDULÓ
2014.január 11.szombat

9.00. B-csoport: Testvériség SE - MAFC
10.45. A-csoport: Csillaghegyi MTE I - Újpesti Haladás FC
12.30. D-csoport: Goldball '94 FC - Previfitt SE
14.15. C-csoport: MLTC - Rúg-6 FC
16.00. A-csoport: Szigetgyöngye SE - Ikarus BSE
17.45. D-csoport: Pestszentimrei SK I - Kormányőr SE II
vége: 19.20.

2014.január 12.vasárnap

9.00. C-csoport: Szent Pál Akadémia FC - Pestszentimrei SK II
10.45. B-csoport: Budakalászi MSE - 1908 SZAC KSE I
12.30. B-csoport: Istenhegy FC - Csillaghegyi MTE II
14.15. D-csoport: Nagytétény SE - Hallássérültek válogatottja
16.00. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Kormányőr SE I
17.45. A-csoport: Közterület SC - 1908 SZAC KSE II
vége: 19.20.



2.FORDULÓ
2014.január 18.szombat

9.00. D-csoport: Kormányőr SE II - Goldball '94 FC
10.45. B-csoport: Csillaghegyi MTE II - 1908 SZAC KSE I
12.30. A-csoport: Csillaghegyi MTE I - 1908 SZAC KSE II
14.15. A-csoport: Közterület SC - Szigetgyöngye SE
16.00. C-csoport: Pestszentimrei SK II - MLTC
17.45. C-csoport: Rúg-6 FC - Pénzügyőr SE II
vége: 19.20.

2014.január 19.vasárnap

9.00. D-csoport: Previfitt SE - Nagytétény SE
10.45. B-csoport: MAFC - Budakalászi MSE
12.30. C-csoport: Kormányőr SE I - Szent Pál Akadémia FC
14.15. D-csoport: Hallássérültek válogatottja - Pestszentimrei SK I
16.00. B-csoport: Testvériség SE - Istenhegy FC
17.45. A-csoport: Ikarus BSE - Újpesti Haladás FC
vége: 19.20.



3.FORDULÓ
2014.január 25.szombat

9.00. A-csoport: Közterület SC - Ikarus BSE
10.45. D-csoport: Nagytétény SE - Pestszentimrei SK I
12.30. A-csoport: Szigetgyöngye SE - Csillaghegyi MTE I
14.15. D-csoport: Goldball '94 FC - Hallássérültek válogatottja
16.00. B-csoport: Csillaghegyi MTE II - Budakalászi MSE
17.45. D-csoport: Kormányőr SE II - Previfitt SE
vége: 19.20.

2014.január 26.vasárnap

9.00. C-csoport: MLTC - Pénzügyőr SE II
10.45. C-csoport: Rúg-6 FC - Szent Pál Akadémia FC
12.30. A-csoport: Újpesti Haladás FC - 1908 SZAC KSE II
14.15. B-csoport: MAFC - Istenhegy FC
16.00. C-csoport: Kormányőr SE I - Pestszentimrei SK II
17.45. B-csoport: 1908 SZAC KSE I - Testvériség SE
vége: 19.20.



4.FORDULÓ
2014.február 1.szombat

9.00. C-csoport: Rúg-6 FC - Kormányőr SE I
10.45. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Pestszentimrei SK II
12.30. B-csoport: Istenhegy FC - Budakalászi MSE
14.15. A-csoport: Csillaghegyi MTE I - Közterület SC
16.00. B-csoport: 1908 SZAC KSE I - MAFC
17.45. C-csoport: Szent Pál Akadémia FC - MLTC
vége: 19.20.

2014.február 2.vasárnap

9.00. B-csoport: Testvériség SE - Csillaghegyi MTE II
10.45. A-csoport: 1908 SZAC KSE II - Ikarus BSE
12.30. A-csoport: Újpesti Haladás FC - Szigetgyöngye SE
14.15. D-csoport: Hallássérültek válogatottja - Kormányőr SE II
16.00. D-csoport: Previfitt SE - Pestszentimrei SK I
17.45. D-csoport: Goldball '94 FC - Nagytétény SE
vége: 19.20.



5.FORDULÓ
2014.február 8.szombat

9.00. C-csoport: MLTC - Kormányőr SE I
10.45. A-csoport: Ikarus BSE - Csillaghegyi MTE I
12.30. B-csoport: Budakalászi MSE - Testvériség SE
14.15. C-csoport: Pénzügyőr SE II - Szent Pál Akadémia FC *
16.00. D-csoport: Previfitt SE - Hallássérültek válogatottja
17.45. B-csoport: Istenhegy FC - 1908 SZAC KSE I
vége: 19.20.

2014.február 9.vasárnap

9.00. A-csoport: Újpesti Haladás FC - Közterület SC
10.45. D-csoport: Pestszentimrei SK I - Goldball '94 FC
12.30. B-csoport: MAFC - Csillaghegyi MTE II
14.15. A-csoport: 1908 SZAC KSE II - Szigetgyöngye SE
16.00. C-csoport: Pestszentimrei SK II - Rúg-6 FC
17.45. D-csoport: Nagytétény SE - Kormányőr SE II
vége: 19.20.

* = Budapest-kupa mérkőzés is egyben



6.FORDULÓ
2014.február 15.szombat

9.00. A2 - B2
10.45. A1 - B1
12.30. C5 - D5
14.15. A3 - B3
16.00. C6 - D6
17.45. A6 - B6
vége: 19.20.

2014.február 16.vasárnap

9.00. C1 - D1
10.45. A5 - B5
12.30. C3 - D3
14.15. C2 - D2
16.00. A4 - B4
17.45. C4 - B4
vége: 19.20.



7.FORDULÓ
2014.február 22.szombat

9.00. 9-10.helyért
10.45. 3-4.helyért
12.30. TORNADÖNTŐ
14.15. - 14.45. DÍJKIOSZTÓ 14.45. 5-6.helyért
16.30. 21-22.helyért
18.15. 17-18.helyért
vége: 19.50.

2014.február 23.vasárnap

9.00. 11-12.helyért
10.45. 13-14.helyért
12.30. 23-24.helyért
14.15. 7-8.helyért
16.00. 19-20.helyért
17.45. 15-16.helyért
vége: 19.20.








2013.november 22.:
ELKÉSZÜLT A TERVEZETT CSOPORTBEOSZTÁS, VALAMINT A SORSOLÁS IS !!!

Örömmel jelentjük, hogy elkészült a tervezett csoportbeosztás a IV. Nyílt Téli Nagypályás Tornára, melyet most közzé is teszünk honlapunkon.


A-csoport: Ikarus BSE, Csillaghegyi MTE (házigazda), Újpesti Haladás FC, Szigetgyöngye SE, Közterület SC, 1908 SZAC KSE II.

B-csoport: Testvériség SE (címvédő), MAFC, Budakalászi MSE, 1908 SZAC KSE I, Istenhegy FC, Csillaghegyi MTE II.

C-csoport: MLTC, Rúg-6 FC, Szent Pál Akadémia FC, Pestszentimrei SK II, Pénzügyőr SE II, Kormányőr SE I.

D-csoport: Goldball '94 FC, Previfitt SE, Pestszentimrei SK I, Kormányőr SE II, Nagytétény SE, Hallássérültek válogatottja.


Elkészült a tervezett sorsolás is, melyet hamarosan megtekinthetnek honlapunkon.

Hír még, hogy a szokásos technikai értekezlet várhatóan december első hetében, vagy csütörtökön, vagy pénteken lesz a Sherlock Holmes Sörözőben, melynek pontos címe a következő: 1136 Budapest, Pannónia utca 3 (a Vígszínház mögött).




2013.november 20.:
MÁR CSAK EGY HELY KIADÓ A TORNÁRA!

A MAFC vezetősége úgy döntött, hogy idén is részt kívánnak venni a Téli Nagypályás Tornán, így jelen állás szerint 23 csapat jelentkezett a tornára! A napokban ad végleges választ több csapat is, mint például a BEAC (BLSZ II), a 43.számú Építők SK (BLSZ II), a Pilisszentkereszti SC (Pest megyei III), valamint a Veresegyház VSK (NB III). Hozzájuk csatlakozott tegnap a BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC. Szilvási Csaba, az együttes vezetőedzője elmondta, hogy már egy ideje tervezik az indulást a tornára, amely remekül szolgálná felkészülésüket a tavaszi idényre. Amennyiben a Rúg-6 FC jelentkezni kíván a tornára, úgy betelik a mezőny a 2014.évi Téli Nagypályás Tornára! A Pest megyei II.osztályban szereplő Pomáz-ICO SE vezetősége jelezte, hogy nem kívánnak indulni végül a tornán.

Tervezett csoportbeosztás már van, amelyet természetesen közzé is fogunk tenni, amint betelik a mezőny!

Felhívnánk a csapatok figyelmét továbbá arra, hogy a Csillaghegyi MTE idén is megtartja a szokásos bankettjét, amelyre szeretettel várjuk a csapatok vezetőit, képviselőit. A banketten lehet kéréssel fordulni a csoportbeosztással, valamint a sorsolással kapcsolatban, melyeket természetesen igyekszünk teljesíteni. A bankett pontos időpontja még nem ismert, ám Boldizsár Imre, a torna főszervezője elmondta, hogy mindenképpen karácsony előtt szeretné lebonyolítani. Tavaly december 14.-én volt a bankett. A bankett helyszíne ezúttal is a Sherlock Holmes Söröző lesz, melynek pontos címe a következő: 1136 Budapest, Pannónia utca 3 (a Vígszínház mögött). Aki nem átutalással fizeti ki a torna nevezési díját, az a banketten teheti ezt meg készpénzzel.

Már csak 51 nap a torna rajtjáig!




2013.november 18.:
A Szigetgyöngye SE is jelentkezett a tornára!

A Pest megyei II.osztályban szereplő Szigetgyöngye is jelentkezett a tornára, így már csak két hely kiadó! Vajda Richárd, a szigetmonostori klub elnöke elmondta, hogy várják már a tornát, amely remekül szolgálni fogja csapatuk felkészülését a tavaszi idényre! A Szigetgyöngye SE csapata először szerepel a TNT-n.

További csapatok visszajelzését várjuk a napokban, úgyhogy hamarosan betelhet a mezőny!




2013.november 12.:
EDDIG 21 CSAPAT JELENTKEZETT A TORNÁRA!

Szép számmal jelentkeznek a csapatok a IV. Nyílt Téli Nagypályás Tornára! Két hónappal a torna rajtja előtt ugyanis már csak három hely kiadó!

Az eddig nevezett csapatok:
- Nagytétényi SE (BLSZ I)
- Ikarus BSE (BLSZ I)
- Testvériség SE (BLSZ I)
- Csillaghegyi MTE I (BLSZ II)
- MLTC (BLSZ II)
- Pestszentimrei SK I (BLSZ II)
- 1908 SZAC KSE I (BLSZ II)
- Közterület SC (BLSZ II)
- Szent Pál Akadémia FC (BLSZ II)
- Goldball '94 FC (BLSZ II)
- Budakalászi MSE (Pest megyei II)
- Previfitt SE (BLSZ III)
- Kormányőr SE (BLSZ III)
- Istenhegy FC (BLSZ III)
- Újpesti Haladás FC (BLSZ III)
- Csillaghegyi MTE II (BLSZ IV)
- Pestszentimrei SK II (BLSZ IV)
- Pénzügyőr SE II (BLSZ IV)
- 1908 SZAC KSE II (BLSZ IV)
- Kormányőr SE II (BLSZ IV)
- Hallássérültek válogatottja.


További csapatok jelezték felénk, hogy pár nap haladékot kérnek a visszajelzéssel, hogy indulnak-e ezúttal a tornán. Ezek a csapatok a MAFC (BLSZ II), a 43.számú Építők SK (BLSZ II), a BEAC (BLSZ II), a Rákosszentmihályi SC (BLSZ II), a Pilisszentkereszti SC (Pest megyei III), a Pomáz-ICO SE (Pest megyei II), valamint a Veresegyház VSK (NB III).