Üdvözöljük a Csillaghegyi MTE labdarúgó oldalán!




A Csillaghegyi MTE hírei:

2020. november 07. 14 ó. CsMTE - LÁNCHÍD SC. 1:0 G: dr.MIKÓ I.
Ez is egy olyan mérkőzés volt ahol nem lehetett botlani, annak ellenére sem, hogy ellenfelünk kimondottan jól szerepelt az őszi bajnokság eddigi mérkőzésein! Az első negyed óra kiegyenlített játéka után átvettük az irányítást, és nagy nyomást helyeztünk ellenfelünkre!! Több gólhelyzetet is kidolgoztunk azonban a befejezések nem sikerültek.
A második félidő is a határozott fölényünkben telt el egészen a félidő végéig amikor is egy szabadrúgáshoz jutottunk. dr. Mikó állt a labda mögé, és jól eltalált lövésével megszereztük a vezetést és a 3. pontot.

A következő bajnoki mérkőzésünk 2020. november 14., 13 óra EMBER-ELŐNY SE - CsMTE



2020.10.24. szombat 14.ó. Goldball park; CsMTE - Margitsziget 2:1, G: Móré, Mikó.
Az első félidőben eldőlhetett volna a mérkőzés a vezetésünk megszerzését követően. A visszatérő Móré góllal mutatkozott be, majd kimaradt egy javunkra megadott 11-es, és nem volt megállás, több gólhelyzetet sem sikerült értékesíteni, az ellenfél büntetett 1:1-re alakítva a mérkőzést. A második félidőben pályára lépett MIKÓ ISTVÁN dr., és olyan ollózós gólt rúgott hogy még az ellenfél is megtapsolta, sőt egy héttel később, a Goldball parkban még mindig egymásnak mesélték a kilátogató nézők, milyen csodának lehettek részesei.

2020. november 01. vasárnap 16. ó. Kormányőr - Csillaghegy 1:3 G: Imre Z, Weitzinger ZS., MIKÓ I. dr
A közvetlenül mögöttünk álló Kormányőrrel játszottunk úgynevezett 6 pontos mérkőzést. Jól kezdtünk majd jött a hideg zuhany, Móré buktatásáért megítélt 11-est Imre Zoltánnak nem sikerült értékesíteni, és egy szabadrúgásból máris 1:0-ra vezetett a Kormányőr ! Ezt követően elszántan küzdött csapatunk IMRE Z 10 méteres lövésével kiegyenlítettük a hátrányunkat. A félidőben két támadó lépett pályára Mikó dr és Makai személyében. Mikó dr megpattanó szabadrúgását Weitzinger fejelte az ellenfél kapujába majd egy nagyon szép támadás következett. Lévai mélységi átadásával MAKAI tört be az alapvonalra majd nagyon okosan a ridre érkező Mikónak passzolt aki kapásból a felső kapufát is érintve a kapuba bombázott.

A Következő bajnoki Csillaghegyi MTE - Lánchíd SE 2020. NOVEMBER. 07. SZOMBAT 14 ÓRA. GOLDBALL park



Meglehetősen nehezen indult a 2020 - 2021 évi bajnokság! Az első bajnokit (CsMTE - FFC 0:0) nem követte második (Istenhegy- CsMTE), sőt harmadik sem (CsMTE-Műegyetem) a COVID 19 közbeszólt.
Így szeptember 26-án a Tabán ellen léptünk pályára. CsMTE - Tabán SC 5-0; Imre Zoltán nagy napja volt!
Ezt követte az ötödik forduló ahol 1:0-ás félidei vezetésünk után 2:1-re kikaptunk a Lőrinci SC től !
A hatodik fordulóban Csepelen léptünk pályára: Az izgalmas, változatos, kiállítással, sérüléssel tarkított mérkőzésen a 90. percben kapott góllal 3:1-es vereséget szenvedtünk. CsHC - CsMTE 3:1.
A hetedik fordulóban az ERŐS VÁR SE következett, nagy küzdelemben sikerült megszereznünk a 3 pontot 3:0-ás győzelemmel! CsMTE - ERŐS VÁR SE 3:0.

Változás van az edzések helyszinén is:
Kedden - csütörtökön este 20.órától Budakalászon tartjuk az edzéseket !

Következik 2020. 10. 24. szombat 14.óra CsMTE - Margitsziget SE



Szombaton lejátszottuk az első bajnoki mérkőzésünket az új idényben!
Csillaghegyi MTE - Ferencvárosi FFC 0:0
Bózsik - Jurkinya - Simonffy - Weitzinger Zs, Imre S, Lévai K, Imre Z, -Mikó I, Gonda G, Cs:Heizler, Vass, Németh, Galgóczi.

A támadások felépítésében előre léptünk, a befejejzések nem sikerültek! Majdnem ráfizettünk a végén! A következő forduló 2020. szeptember 12., szombat de. 10.ó Istenhegy- Csillaghegyi MTE



Edzőtábor képei:










































Fotókat készítette: Egri Dalma



További program:

08.12. szerda, edzés: 20.00 óra Budakalász
08.13. csütörtök, edzőmérközés: 19.30 CSMTE-PUEBLA, GOLD-BALL pálya
08.15. szombat, edzőmérközés: 17.00 GOLD-BALL - CSMTE, GOLD-BALL pálya
08.19. szerda, RÉVFÜLÖP edzőtábor
08.20. csütörtök, edzőmérközés: 18.00 óra Badacsonytomaj - CSMTE
08.23. vasárnap, edzőtábor vége. Edzőmérközés: 17.00 óra Palota - CSMTE, Szántóföldi út
08.25. kedd, edzés: 20.00 óra Budakalász
08.26. szerda, edzőmérközés: 18.00 Vizművek U19 - CSMTE, Vizművek pálya
08.27. csütörtök, edzés: 19.30 GOLD-BALL pálya
08.29. szombat, edzőmérközés: 11.00 Törökbálinti - CSMTE, Törökbálint

Szeptember
09.02. szerda, edzés: 20.00 óra Budakalász
09.03. csütörtök, edzés: 19.30 GOLD-BALL pálya
09.05. szombat, bajnoki mérközés: 14.00 CSMTE - Ferencvárosi FC, GOLD-BALL pálya

Szabadkikötő elleni edzőmérkőzés:




















Fotókat készítette: Egri Dalma



A Csillaghegyi MTE felnőtt labdarúgó csapata július 15-én elkezdte a felkészülést a 2020-21-évi bajnokságra.
Heti 3 edzés vagy edzőmérkőzés: kedd - szerda - csütörtök; szombaton vagy vasárnap felkészülési mérkőzéseket játszunk.
A Várható program:
07.15. szerda 19. óra edzés
07.16. csütörtök 19. óra edzés
07.18. szombat 11. óra edzés
07.21. kedd 20. óra edzés
07.22. szerda 18. óra - Gázművek - CsMTE edzőmérkőzés
0.723. csütörtök 19 .óra edzés
07.25. szombat 11. óra edzés
07.28. kedd 20. óra edzés
07.29. szerda 19. óra edzés
07.30. csütörtök 19. óra - Z.KINIZSI - CSMTE edzőmérkőzés
08.01. szombat 11. óra - DINI SE - CSMTE edzőmérkőzés
08.04. kedd 20. óra edzés
08.05. szerda 20. óra edzés
08.06. csütörtök 19.ó.30.p. - ERDÉRT SC. - CSMTE edzőmérkőzés
08.09. vasárnap 15.óra - THSE SZABADKIKÖTŐ II - CSMTE edzőmérkőzés



Lejátszottuk harmadik felkészülési mérkőzésünket, a harmadik összeállításban! Annak ellenére hogy több meghatárzó játékosunk hiányzott a tavasz legjobb mérkőzését játszottuk az utóbbi években rangadókká vált Goldballal.
Két fiatal középpályásunk egyre bátrabban vesz részt a játékban és a többi játékosunk is magabztosabb.

Következő mérkőzés: 2020 júnis 6., SZOMBAT 13.óra. , Goldball park Róna FC.- CsMTE





















Fotókat készítette: Egri Dalma



Lejátszottuk a második mérkőzésünket is a mini tornán, az ellenfél a Nimród csapata volt. Eggyüttesünk a következő összeállítésban kezdte a mérkőzést:Bózsik, Jurkinya-Gonda-Simonffy, Seres, M Dóczy-M Takács- Lévai-DóczyI-Mikó-Makai. Cs: Imre Z, Heizler.

AZ előző mérkőzéshez képest jobban mozogtunk, több szép támadást vezettünk, azonban a visszazárások nem sikerültek, különösen a második félidő hajrájában. Mikó gyönyörű gólt rúgott!

Következő mérkőzés 2020. május 30., szombat 13.óra: Goldball - CSMTE




















Fotókat készítette: Egri Dalma



Jó volt újra pályán látni a csillaghegyi labdarugókat. Szombaton 13. órás kezdéssel a goldball sporttelepen edzőmérlőzést játszottunk a Goldball ÖF csapatával! A találkozón részt vett 4 18éves próbajátékra jelentkező, fiatal labdarugó!
Csapatunk: Bózsik-Jurkinya, Gonda, Seres, Szabó, Makai, Gonda, Dóczy Németh, Lévai, Mikó, Takács összeállításban kezdett, majd Heizler váltotta Jurkinyát.
A 4 próbajátékos is sorra került, bíztatóan mozogtak! Goldball ŐF - CsMTE 2:1, G: Makai.



















Fotókat készítette: Egri Dalma



A hosszú kényszer szünet véget ért, első csapatunk is elkezdi a héten a felkészülést közösen !

A hétvégén szombaton; 2020. május 16-án 13.órás kezdéssel edzőmérkőzést játszunk a Goldball parkban, ellenfél a Goldball ÖF. csapata.

Budapest, 2020. május .14.



A remény hal meg utóljára a közmondás szerint. Eljött az első hazai mérkőzés lejátszásának ideje, és megállapodás hiányában Óbudán, közelebbről,Csillaghegyen kívül, idegenben került sor a bajnoki mérkőzés lejátszására . Újpesten a Vízművek sporttelepén.

Csillaghegy : Bózsik - Jurkinya, Mudra, Weitzinger Zs, Craveró, DóczyM, Tóth Cs, DóczyI, Németh, -Makai, Mikó.
Csere: Kalucza, Heizler, Seres, Weitzinger I.
Gól: Dóczy I., Makai.4



A felkészülésünk igen kaotikus körülmények között zajlott. A 2019. decemberére eltervezett felújítás mégsem kezdődött el; fűtés, világítás, meleg víz nélkül pedig igen nehéz edzéseket, felkészülési mérkőzéseket tartani !

MOST jól jött hogy, a 10.éve Csillaghegyi MTE által megrendezésre kerülő TÉLI NAGYPÁLYÁS Tornán, a BLSZ támogatásával, csapatunk a többi 20 egyesület mintegy 400 játékosa mellett pályára tudott lépni..

Az edzéseket a Goldball pályán kell tartanunk, mert hiába állapodtunk meg Puskás Péter akkori alpolgármester segítségével és támogatásával a III.TVE -részéről Alföldi Csaba Úrral a gentlemen s agreement, a választások után Aiföldi Csaba részéről betartásra nem került!

Jelenleg úgy néz ki, amíg a a kerület új vezetésével nem tudunk megállapodni vándormardáként közlekedünk a budapesti pályák között a megmaradt 3 felnőtt csapattal!

Az első idegenbeli mérkőzésünket a Goldball parkban játszottuk 2020. március 8.-án 19.órás kezdéssel!!!
Bózsik, Simonnffy, dr.Jurkinya, Weitzinger, Craveró, Tóth Csaba, Lévai, DóczyI, Makai, Dr. Mikó, Gonda összeállításban léptünk pályára.
dr.Mikó, Tóth Cs, MakaiG góljaival 3:0 ás győzelmet arattunk!

A jövő hétre 1 edzés biztos, csütörtökön a Goldall parkban kaptunk helyet. A hétvégén hazai Bp. MÁRTON utcánál lenne bajnoki mérkőzésünk, AZONBAN helyette a VIZMŰVEK pályán játszünk 14órás kezdéssel.



X. TNT hírek


Lejátszottuk idegenbe az utolsó őszi bajnoki mérkőzésünket. Ez is ahogy ősszel már megszokottá vált a küzdelemről szolt. Amíg így tudunk nyerni addig nincs baj! Előbb vagy utóbb a játék is meglesz. Ezzel a győzelemmel megőriztük a második helyünket a tabellán!

A héten szerda csütörtök edzés, szombaton 12.órás kezdéssel Tapasztaltak - Fiatalok rangadó !!! ami a FAHÁZBAN végződik !



2019.11.17., szombat 11.ó. Csillaghegyi MTE - Ember-előny SE 0:0. f: 0:0

Nagy tétje volt a mérkőzésnek. A győztes nagy valószínűséggel a második helyen töltheti a szünetet. Küzdelem volt, labdarúgás kevés. A két csapat között maradt a CSMTE javára szóló különbség !

A következő hét végén a Polgári SC fogadja csapatunkat. Győzelmünk esetén a második helyünket biztosan megőrizzük!

Várhatóan legalább egy évre elbúcsúzunk a sportteleptől mert a jövő év első negyedében elkezdődik a felújítás !!



2019.11.02., szombat 11.óra Márton utca Csillaghegyi MTE - Tabán SC 5:0

Erősen közepes játékkal és némi szerencsével érvényesítettük a papir formát !
Edzések: kedd - szerda 18.ó30. Mészőly U19 - CsMTE. Csütörtök 18.ó 30. edzés

2019.11.9., szombat 16.ó. Műegyetem - CsMTE Bajnoki Mérkőzés, Siketek pálya



2019.10.27., vasárnap Fáy utca 17.óra Margitsziget - Csillaghegyi MTE 0:2, f 0:1

Egy újabb rangadó melynek tétje győzelem esetén felzárkózás az élmezőnyhöz! Ezzel a megszerzett 3 ponttal a második helyre léptünk fel 2 ponttal lemaradva az első helyen állótól !

A héten az edzések: kedd - szerda - csütörtök
2019.10.02., szombat 11.óra Csillaghegy - Tabán SC Márton utca Bajnoki Mérkőzés



2019.10.19. szombat, 11.óra. Márton utca, Csillaghegyi MTE - Inter 04 3:0
Javuló játék, magabiztos győzelem.
Edzések: kedd - csütörtök - péntek

2019.10.27. Vasárnap 17. óra Fáy utca. Vasas pálya, Margitsziget - Csillaghegy



Ferencváros FC - CSillaghegy 1:1 Goldball park
Majdnem sikerült megveretni magunkat ! Fontos 2.pontot hagytunk itt! Akik a két kiállítás után megmaradtak, bravúrosan hozták a döntetlent.
Edzések: kedd - szerda - csütörtök



2019. 10. 05. szombat, 11.óra Csillaghegy - Kormányőr 2:1
Begyűjtöttük a kötelező 3. pontot, nagyon megszenvedtünk érte .
Edzés : kedd - szerda - csütörtök



2019. szeptember 29. Istenhegy - Csillaghegy 0:2
Csak a 3. pont megszerzése elfogadható, továbbra sem játszunk jól, viszont fegyelmezetten védekezünk.
Edzések: kedd - szerda - csütörtök



CsMTE - Goldball 1:2

Sokan jöttek ki egy izgalmas, jó mérkőzés reményében, de sajnos csalódniuk kellett. A számunkra nagyon fontos mérkőzésen nagyon gyenge játékot nyújtottunk!
Edzés: kedd - szerda 18.ó., csütörtök 18.ó. 30p.

2019.09.29. Vasárnap 19.ó. Istenhegy - CsMTE Bajnoki m.
Edzés: kedd - szerda - csütörtök 18.ó.
2019.10.05. 11.ó CsMTE - Kormányőr Bajnoki m.



Sikeresen zártuk a harmadik fordulót Is! CsMTE - Lőrinci SE 2:0
Edzések: szerda - csütörtök 18.ó.30.p.
Szombat: 11.óra CsMTE - Goldball



A második fordulót is sikeresen vettük!! Lánchíd - CsMTE 1:3
Edzés: kedd - szerda - csütörtök 18.ó.30.p
Szombat: 11.óra CsMTE - Lőrinci SE Bajnoki Mérkőzés



Az első mérkőzésünk a 2019-2020-as bajnokságban Csillaghegyi MTE - RÚG 6 4:1

Heti program:
2019. 09. 03. kedd, 04. szerda, 05. csütörtök: 18.ó.30.p edzés

2019.szeptember 8., vasárnap 10. óra Lánchíd SE - Csillaghegyi MTE bajnoki mérkőzés



Heti program:
2019.08.27., kedd edzés 18.ó.3.p.
2019.08.28., szerda edzőmérkőzés Mészőly U19 18.ó.30.p .
2019.08.29., csütörtök edzés 18.ó.30.p.

2019.08.31. SZOMBAT 11.óra Csillaghegyi MTE - RÚG 6 SC BAJNOKI mérkőzés



2019.08.21., szerda 18.ó 30.p CsMTE - BAC Respect Edzőmérkőzés
2019.08.22., csütörtök 18.ó 30.p CsMTE - Külker SC Edzőmérkőzés
2019.08.23., péntek edzés 19.ó
2019.08.24., szombat 11.óra CsMTE - Skorpió Edzőmérkőzés



A jól sikerült edzőtábor utáni program!
07.30., kedd edzés. 07.31., szerda edzés. 08.01., csütörtök edzés.
08.03. Testvériség - CsMTE edzőmérkőzés 12.ó 30.p
08.06., kedd edzés 19.ó. 08.07., szerda 18.ó.30. edzőmérkőzés. 08.08. edzés 19.ó.
08.10., szombat 11.ó CsMTE - Puebla SE edzőmérkőzés.

2019.08.13., kedd 19. ó. edzés.
2019.08.14. 18.ó 30. CsMTE - Uni KSR edzőmérkőzés
2019.08.15., csütörtök edzés 19.ó.
2019.08.17., szombat 11.ó. CsMTE - Kormányőr I. edzőméerkőzés



Figyelem!
A 2018-2019 évi szezon záró bankett Időpontja 2019. június 28. péntek 18.óra! Helyszín:Óbudai TRÓFEA étterem.
Az első edzés 2019.július 15. hétfő 18.óra 30.p

AZ EDZŐTÁBOR tervezett időpontja, helyszíne: 2019. július 25.-26.-27.-28., Balatonboglár



2019. június 01. szombat 11.óra, Márton utca
Csillaghegyi MTE - Polgári SC 8:2
G: Makai 4, -Mikó, -Weitzinger, -Orosházi, -Takács
Bózsik-Jurkinya, Gonda, Lévai, Weitzinger, -Dóczy I, Németh, Dóczy M, -Orosházi, Mikó, Makai

A jövő héten két edzés van, vége a bajnokságnak!!! Győzelmünkkel a harmadik helyen végeztünk!



2019. május 26. Previfitt - Csillaghegyi MTE 0:3 Siketek pálya
Bózsik-Jurkinya, Gál-Gonda-Gazgyik, -DóczyI-Németh, -Weitzinger Zs, -Makai, -Mikó, -Lévai.

Edzés: kedd - szerda - csütörtök: 18 óra 30.p



2019. 05. 18., 11.óra Márton utca.
Csillaghegyi MTE : Csepel HC 5:1, F:2:0, G: Makai 4, Heizler
Bózsik-Jurkinya, Gonda, Lévai, Gazgyik, -Vass, Németh, DóczyM, -Benő, Takács, Makai
Cs: Heizler, Weitzinger, Haselbach

2019.05.22.Edzőmérkőzés 18.ó. 30.p. Márton utca
2019.05.24.Edzés 18.ó .30.p.
2019.05.26., 19.ó. Previfitt - CsMte Bajnoki Goldball park



2019.05.12 14.óra Vasárnap Goldball park; Rúg 6 - CsMTE 1:7. F: 0:4, G: Benő 3, Makai 2, Craveró 1, Vass 1

Bózsik, -DóczyI, Gonda, Gál, Craveró, -Vass, Németh, Dóczy M, -Benő, Mikó, Makai.
Cs: Karosi, Gazgyik, Takács, Heizler.

Edzés: csütörtök, péntek 18.ó 30.
Bajnoki: 2019.05.18., 11.óra CsMTE - CsHC Márton utca



Lőrinczi SE - Csillaghegyi MTE 0:3, F: 0:3, G: Németh, Makai, Weitzinger Zs
Bózsik-Dóczy I., Gonda, Gál, Weitzinger Zs-Vass, Németh, Dóczy M-Benő, Mikó, Makai
Cs: Gazgyik, Craveró, Heizrel

Az első 30. percig mindent elkövettünk, hogy felhozzuk az ellenfelet. Aztán Makai elfutott, betört a 16-osra 11es!! Németh biztosan értékesítette a büntetőt. 0:1. Majd újabb Makai parádé és 0:2! Nem volt még vége. Makai végig szólózott az oldal vonal mellett, okosan vissza gurított, az érkező Weitzinger Zsolt a hosszúba lőtt. 0:3 !
Sajnos nem adtuk meg a tiszteletet a második félidőre 10 játékosra fogyatkozó ellenfelünknek. A lehetőségeket sorra elszórakoztuk, a hősiesen küzdő ellenfelünk jó teljesítményt nyújtott.

Edzés: szerda, csütörtök, péntek 18.ó.30.p.
Bajnoki: RÚG 6 - CsMTE 05.12. Vasárnap 14.ó Goldball park



2019.04.27. Csillaghegyi MTE - Erős Vár SE 4:0, F: 3:0
Gól : Makai 3, Mikó 1

A csapat kezdi megtalálni a tényleges tudását, egyre jobb formában játszik. A 18.-ik életévét betöltő Makai Gábor 3 gólt rúgva segítette győzelemre a csapatot ezzel mesterhármat ért el!! A negyedik gólt Mikó István érte el!

Bózsik-Dóczy I., Lévai, Gonda, Weitzinger, -Vass, Németh, Dóczy M., -Benő, Mikó, Makai
CS: Gazgyik, Heizler, Karosi

EDZÉS csütörtök, péntek: 18.ó 30.p
Szombaton mérkőzés: Lőrinci SE - CsMTE 16.ó 45.p



A Húsvéti ünnepek miatt a következő bajnoki mérkőzés; Műegyetem - CsMTE halasztásra került, az új időpont várhatóan 2019. 06.08. szombat!
A legközelebbi edzések 04.23. - 04.24. - 04.25.
Bajnoki mérkőzés: 2019. 04. 27. szombat 11.ó, Márton utca CsMTE - ERŐS VÁR



2019.04.13. 13.ó.
Csillaghegyi MTE - Ferencvárosi FC 4:0, F: 3:0, Gól: Benő 2, Makai, Dóczy M.

Bózsik-Dóczy I, Gál, Gonda, Karosi, -Vass, Németh, Dóczy, M-Benő, Mikó, Makai
Cs: Heizler, Bocskai



A 2019. 04. 07. 17 órára kiírt és 3:1 vezetésünknél félbeszakadt mérkőzés a fegyelmi, majd a versenybizottság döntése alapján a vétlen csapat a Csillaghegyi MTE kapta meg a 3 pontot 3:0-ás gólkülönbséggel.

A héten 2019. 04. 13.-án szombaton 13. órás kezdéssel a Ferencvárosi SC-vel játszunk bajnoki mérkőzést hazai pályán!



2019.03.31. vasárnap 11. óra, Márton út Csillaghegyi MTE - AInergy FC 0:2, f: 0:1

A papírforma eredmény jött be, annak ellenére hogy reménykedtünk a 3 pont megszerzésében! Két elkerülhető gólt kaptunk a jobban játszó ellenféltől!

Bózsik-Jurkinya, Gonda, Craveró, WeitzingerZs - DóczyI, Lévai, DóczyM. - Vass, Mikó, Makai,
CS: Gazgyik, Heizler, Karosi, Takács

Heti program!:
Szerda, csütötök, péntek - 18.óra 30.p. Vasárnap 17.ó Siketek



2019.03.24., 16 óra Kormányőr - Csillaghegyi MTE 2:2, F: 1:1
Góllövő: Gonda, Takács

Mikó-Jurkinya, Németh, Gál, Craveró, -Dóczy M, Vass, Weitzinger, -Gonda, Lévai, Makai.
Csere: Gazgyik, Benő, Bózsik, Takács, Heizler, Karosi, DóczyI.

Újabb pontokat vesztettünk az éppen kieső jelölt ellen! 3 vereség, 2 döntetlen, azaz mínusz tizenhárom pont a mérlegünk!!! 3 pont előnnyel is állhatnánk a tabella élén!

Heti program: Szerda Fáy 19.ó., csütörtök, péntek: 18.ó.30.p. Márton utca Edzés!
Vasárnap az első helyezettel jászunk 11.órakor Csillaghegyi MTE - Ainergy SE



2019.03.16., 19.ó. Goldball park
Goldball FC - Csillaghegyi MTE 0:1, F:0:1, G: Lévai K.

Múlt héten megsérült Bózsik M. fejét összevarrták így, a már kapuban is többször bizonyító mezőnyjátékos, MIKÓ ISTVÁN kezdett ezen a fontos poszton! Több változás is volt a keretben, Jurkinya, Benő, Dóczi!, Ádám, Weitzinger I. kikerült, Németh, Vass D., Craveró kezdett. Az őszi forduló eredménye megismétlődött, szenvedélyes, izgalmakban, helyzetekben bővelkedő mérkőzést játszott a két csapat.

Összeállítás: Mikó-Gonda, Németh, Gál, Craveró, -Dóczi M., Vass D, Weitzinger Zs. -Orosházi, Lévai K., Makai
Cs: Gazgyik, Heizler, Karosi

Heti program:
EDZÉSEK: Szerda 19.ó. FÁY u. Csütörtök, péntek 18.ó.30.p Márton u.
Vasárnap, 2019.03.24., 16.óra Kormányőr - CsMTE Bajnoki mérkőzés Goldball park



2019. 03. 09. szombat 13.ó. Goldball park: Inter 04 - CsMTE 2:2, f: 0:1, gól: Weitzinger Zs. - Gonda
Bózsik - Karosi, Gál, Gonda, Weitzinger Zs. - Dóczy I, Gazgyik, Lévai, -Benő, Orosházi, Makai.
Csere: Ádám, Heisler, Weitzinger

73.percig játszottunk Bózsik Marci fej sérülése miatt kapus hátrányban. A kapusunkat a mentő kórházba szállította, ahol sebét összevarrták majd haza engedték! Mielőbbi jobbulást kívánunk! A mérkőzés annyit adott, vagy inkább vett el amennyit a felkészülésbe a csapat többsége beletett. Nehéz tavasz vár ránk!

Heti program!: Szerda Fáy 19.ó., csütörtök 18.ó.30.p., péntek 12.ó. edzés Márton utca



2019.03.04. Heti program!

2019.03.05., kedd 18.ó.30.p. EDZÉS Márton u.
2019.03.06., szerda 19.ó. EDZÉS FÁY u.
2019.03.07., csütörtök 18.ó.30.p. EDZÉS Márton u.

Tavaszi első forduló: 2019.03.09., szombat 13.óra INTER 04 - Csillaghegyi MTE Goldball park



2019.02.24. Heti program!

02.26., kedd edzés 19.óra Goldball
02.27., szerda edzés 19.óra Fáy utca
02.28., csütörtök edzés 19.óra Goldball

2019.03 02., SZOMBAT 11.óra Csillaghegyi MTE - Gázművek SE II. Edzőmérkőzés.



2019.02.18.
A kiemelt csoport küzdelmei véget értek, a felkészülés folytatódik!
Heti program: 2019.02.19., kedd 19.óra: Siketek - 02.20., 19.óra Fáy utca - 02.21., 18.óra 30.p. Siketek EDZÉS!!
2019.02.24., vasárnap 13.óra CsMTE - BÁNK edzőmérkőzés



2019.02.16.Szombat DÖNTŐK MLTC - CsMTE 12.óra Goldball park

2019.02.13. Szerda Fáy utca edzés 19.ó-02.14. Csütörtök 17.ó 30 Goldball edzés

2019.02.11.-12. Sportorvosi a Márton utcában 15.ó-18.ó között

2019.02.09. Műegyetem - CsMTE mérkőzés a TNT keretében 13.órás kezdéssel.

2019.02.05. kedd Goldball, -02.06.Szerda FÁY -02.07 csütörtök Goldball edzés !!!

2019.február 02.12.órakor a Testvériség U-19 csapatával folytatódik a TNT-én való szereplésünk!

2019.február 7. csütörtökön 18.ó 30.p taggyűlést tartunk a Goldball parkban. A napirendi pontokat 14. nappal előtte írásban ismertetjük!

2019.január 29. 18.ó 30.p.Goldball park!

A jövő hét kedden Mikó István tájékoztatja a tagságot a Márton utcai sporttelep felújításával kapcsolatban!

01.22. A következő mérkőzést az ERDÉRT ellen játsszuk szombaton 11. órakor a Goldball parkban!

01.21. Tisztelt érdeklődők! A TNT fordulóit a friss híreknél találják!



2019.január 19. 12.óra, Goldball park, Csillaghegyi MTE - BVSC U19 1-3, F: 1:2

Bózsik-Jurkinya, Gonda, Németh T., Gazgyik, -Dóczy I, Dóczy M, Németh L, -Vass, Malomsoki, Mikó
Cs: Makai, Heisler, Kukunberg
A héten egyszer edzettünk, valamivel jobban néztünk ki mint az előző héten! Még mindig sok a hibás átadás, továbbra sem tudunk gólt rúgni!

Heti program: hétfői edzés elmarad! Kedd: TNT 2. forduló BAK Respect - CsMTE 18.ó 30.p. Csütörtök 19.ó edzés. Szombat 11.óra ERDÉRT - CsMTE



TNT 1.forduló KIEMELT csoport
Csillaghegyi MTE - Goldball U-19 0:3, f: 0:0, Goldball park

Bózsik-Jurkinya, Gonda, Németh, Gazgyik, -Dóczy I, Dóczy M, Makai, -Mikó, Takács, Vass
Cs:Kukunberg, Ádám, Heizler

Hatvan percig a mezőnyben ellensúlyozni tudtuk ellenfelünk jobb kondícióját! Nagy csodák nincsenek, a fotelből érkezve ezt a játékot nem lehet eredményesen játszani!
A hétfői edzés elmarad! Csütörtökön edzés 19.ó Goldball park! Szombat: 12.óra mérkőzés Goldball park!







IX. TNT Friss hírek


Elkezdjük a FELKÉSZÜLÉST a tavaszi bajnokságra! Az első hét programja!

2019.01.05., szombat 11.óra, Márton u. Edzés
2019.01.08., kedd 19.óra, Goldball p. Edzés
2019.01.10., csütörtök 19.óra, Goldball p. Edzés
2019.01.12., szombat 12.óra, Goldball p. Csillaghegyi MTE - Goldball U-19 TNT Kupa



Értesítés!!

Tisztelt Egyesületek!
A pestifoci.hu oldalon megjelent információ összhangban van a 16 egyesület által tett nyilatkozattal, egyúttal jelzi kérésünk komolyságát, és megvizsgálja a lehetőségeket!

Mindenkinek KELLEMES ÜNNEPEKET kívánok.
Üdvözlettel: Boldizsár Imre



Csillaghegy Márton u. 25. 2019. 12. 02. 12.ó, 50 néző
Budapest Kupa : Csillaghegyi MTE - Testvériség SE 1:2, F: 1:2, G: Vass

A B. Kupában az 1.osztályban szereplő TESIT kaptuk. A két osztály különbség az első húsz percben nem látszódott, kiegyenlített jó játékot élvezhetett a hideg időben is kilátogató közönség! Ezt követően gyors gólváltás történt, először az ellenfél talált a hálónkba, nem sokra rá Vass egyenlített Orosházi jó beadását követően! Izgalmasan alakult a mérkőzés mind a két kapu veszélyben forgott, a rohanásból a Testvériség jött ki jobban megszerezve második gólját!!
A második félidőt kényszerű cserével kezdtük, Mikót más irányú elfoglaltsága miatt Weitzinger Imre váltotta. Továbbra is jó iramba folyt a mérkőzés , próbálkoztunk kiegyenlíteni de csak kapufáig jutottunk! Csapatunk megint bizonyította, megállná helyét magasabb osztályban is! Az eredmény nem változott, így a Testvériség jutott tovább a kupában!
Az összeállítás: Bózsik- Gazgyik, Gonda, Weitzinger Zs., Jurkinya, -Vass, Dóczy I., Dóczy M., Makai, -Orosházi, Mikó.
Cs: Kukunberg-, Weitzinger I. - Karosi G.
Sérülés miatt hiányzott: Craveró, Németh, Takács, Tulák; Munka: Lévai, Gál

Jövő héten szombaton 11. órakor CsMTE - felnőtt - CsMTE ÖF. mérkőzéssel zárjuk a szezont!



2018.november 24 szombat 18.ó, Bp. II.ker., Kolozsvári T. utca
Polgári SE - Csillaghegyi MTE 1:4, F: 0:3, G: Gonda, Makai, Vass, Makai

Nem jó előjelekkel mentünk a mérkőzésekre. Váratlan lemondások, kiállítás, bejelentés nélküli távol maradás miatt egy kapussal és 12 játékossal vívtuk meg a számunkra különösen fontos mérkőzést!
Bózsik-Jurkinya, Németh, Weitzinger Zs, Craveró, -Lévai, Takács, Gazgyík, -Vass, Gonda, Makai összeállításban kezdődött a mérkőzés. Majd Orosházi, Dóczy István tudott segíteni.

Korán, a 2.-ik percben megszereztük a vezetést Gonda góljával. Taktikusan játszottunk az ellenfél nem tudta saját játékát játszani. Makai szép góljával, ezt követően Vass Dani csodálatos szabadrúgás góljával 3:0-ás vezetéssel zártuk az első félidőt!! A második félidő két gólt hozott, Orosházi az alapvonalnál a rövid kapufáig cselezte magát és a hosszún berobbanó Makai elé játszott. A másik gólt ellenfelünk szerezte könnyelműségünk miatt. Kár volt érte.
27 megszerzett ponttal zártuk a szezont, sajnálhatjuk az elajándékozott 9. pontot!!!

Még egy hivatalos összecsapás vár ránk, az első osztályú Testvériség elleni Budapest Kupa mérkőzés! Ez időjárás függő, 2018.12.02. vasárnap 12.órára van bejelentve, a Márton utcába. Ezen már a 2 bajnoki mérkőzéstől eltiltott Mikó István is pályára léphet!



Csillaghegy Márton u. 25., 80 néző
Csillaghegyi MTE - Previfitt SE 1:2, F: 0:2, G: Dóczy M.

Kukunberg - Gazgyík, Gonda, Németh, Jurkinya, -Dóczy M, Tulák, Lévai, -Vass, Takács, Makai.
Cs: Imre S., Mikó, Orosházi, Karosi, Weitzinger I.

A kieső helyen állók a mumusaink lettek! Az őszi szezonban 3.-ik alkalommal hagytuk el vesztesen a pályát kieső csapat ellen! Elsősorban fejben kell javulni!

A héten szerda-csütörtök-péntek edzés 18.ó.30.p, szombat 18.ó bajnoki II.ker Kolozsvári Tamás utca



Csepel HC 94 FC - Csillaghegyi MTE 0:1, F: 0:0, G: Makai, Csepel 50 néző
Kukunberg-Gazgyik, Gonda, Németh, Craveró, -Lévai, Dóczy M., Weitzinger Zs,- Orosházi, Takács, Makai.
Csere: Bózsik, Mikó, Karosi, Weitzinger I.

Megint egy kapura játszottunk! Megint majdnem gólokat kaptunk! Megint nehézzé tettük magunknak a mérkőzést! Még mindig nem tanulunk az általunk elkövetett hibákból, annak ellenére, hogy súlyos árat /-6.pont/ fizettünk érte! Mint tudjuk a győzelmet nem kell megmagyarázni! DE TANULNI most már muszáj lenne!!

Edzés: kedd-szerda-péntek 18.ó.30.p., szombat: CsMTE - Previfitt 11.ó





Csillaghegyi MTE- Rúg 6 1:2, F:1:1, Csillaghegy Márton utca 100 néző

A Csillaghegy esélyesként érkezett ehhez a mérkőzéshez. Kötelező győzelem volt, a bajnokságban nem először, és most sem sikerült! Sok gólhelyzetet dolgoztunk ki, befejezni egy alkalommal sikerült. Ellenfelünk nem tudott komoly támadásokat indítani, góljaik felszabadító rúgásokból születtek, 35-40 méterről. Amíg ilyen mérkőzéseken nem tudjuk hozni a pontokat csak álmodozhatunk a bajnokság megnyeréséről.

A héten szerda, csütörtök, péntek 18.ó. 30.p edzés. Vasárnap 14.ó Csepel HC-CsMTE bajnoki mérkőzés!



Csillaghegy Márton u. 25., 90 néző
Csillaghegyi MTE-Lőrinci Kitartás SE 6:0, félidő: 2:0
Gól: Orosházi 3, Makai 2, Takács.

A tartalékosan felálló ellenfelünk bár becsülettel küzdött nem tudott komoly ellenállást kifejteni csapatunkkal szemben! Korán megszereztük a vezetést majd futószalagon alakítottuk ki a gólhelyzeteket, és hagytuk ki azokat!! A félidőt 2:0-ás vezetésünkkel zártuk. A második játékrész úgy folytatódott mint az elsőt, egészen addig amíg Orosházi beállásával nem változtak a dolgok. Ő képes volt 3 méterről betalálni. HÁROMSZOR is! A 6:0 nem tükrözi fölényünket! Sürgősen javítani kell a helyzetkihasználásunkon mert ennyit nem szabad kihagyni!

A héten: kedd, szerda 18.ó.30.p., csütörtök 11.ó.
Szombat: CsMTE-RÚG 6 11. ó



2018.10.20. 13.ó. Goldball park Könyves K.krt. 80.néző
ERŐSVÁR SC - Csillaghegyi MTE 0:2 F: 0:1 G: MAKAI,MIKÓ

Nem mi voltunk az esélyesei az eddig 6 mérkőzésből hatot nyerő ellenfelünk elleni bajnoki mérkőzésnek. A hazai csapat nagy erővel kezdte a mérkőzést, azonban fegyelmezett, taktikus játékunkkal sikerült az eltervezett mederbe irányítani a játékot! Több kontrát vezettünk, gólhelyzeteket alakítottunk ki,de a befejezések ekkor még nem sikerültek. Ellenfelünk játéka óvatosabbá vált, mégis sikerült Makai révén megszerezni a vezetést! A második félidőt nagy rohamokkal kezdte a listavezető, ennek ellenére tovább növelhettük volna előnyünket, de a helyzetkihasználásunk továbbra is gyenge maradt. Egészen addig amíg szabadrúgáshoz nem jutottunk az ellenfél kapujától 20 méterre. Mikó állt a labda mögé és kiváló rúgótechnikával a jobb alsóba tekerte a labdát!
Mindent egy lapra téve támadott az ellenfelünk, eleinte az egyenlítésért, majd az idő teltével a szépítésért! Ez lehetőséget adott újabb gólok elérésére, de továbbra sem tudtuk befejezni a lehetőségeinket! Maradt a 2:0 javunkra! Bizonyítva, elsősorban magunknak, hol lehetne a helyünk!

Következő héten: szerda elmarad ÖF.bajnoki, csütörtök, péntek edzés
Szombat 11.ó CsMTE-Lőrinczi FC bajnoki



2018.10.14. 11 ó. Csillaghegy 50 néző
Csillaghegyi MTE - Műegyetem FC 5:0 Félidő: 4:0 Gól: Makai, Dóczi M., Lévai, Vass, Orosházi
Kukunberg-Jurkinya, Németh, Gál, Weitzinger Zs., -Dóczi I. Dóczi M. Lévai, -Vass, Takács, Makai
Cs: Mikó, Orosházi, Weitzinger I, Karosi, Gonda

A múlt heti után rá sem lehetett ismerni a csapatra! Legalább is az első 26 percben. Igaz akkorra már 3:0 volt a javunkra. A második félidőt is góllal kezdtük, majd átváltottunk kényelmes poroszkálásba, a végét szintén góllal zártuk. Az 5:0 egy gyenge ellenfél ellen nem jelentheti, hogy minden rendben lenne, bőven van mit tenni a feljutásért. Ma még örülünk a győzelemnek, holnaptól készülünk a következő megmérettetésre!

Kedd-szerda-csütörtök edzés! Szombat 13.óra Erősvár- CsMTE bajnoki Goldball park, Könyves K. krt.



VÁLTOZÁS!:

A SZOMBAT MUNKANAP, ezért a bajnoki mérkőzés VASÁRNAP kerül lejátszásra!
Csillaghegyi MTE - Műegyetem FC. 2018.10.14. vasárnap 11. óra 1038.Bp. Márton utca 25.



Ferencváros FC.- Csillaghegyi MTE 2:1 Félidő: 0:1 50 néző
CsMTE: Kukunberg-Jurkinya, Gál, Németh, Craveró, -Gonda, Makai, Dóczy, -Vass, Orosházi, Mikó
Cs: Weitzinger I., Weitzinger Zs., Gazgyik, Karosi

Aki kiáll megmérettetni magát, az tudja a siker mellett benne van a vereség is . Ez a játék azonban méltatlan volt a 114 éves EGYESÜLETÜNK -höz. A változtatás lehetősége a játékosokon múlik, a héten megbeszéljük!!
A következő hét programja: kedd-szerda-csütörtök edzés, szombat 11.óra bajnoki mérkőzés Márton utca 25.



Csillaghegy Márton utca 25. 80 néző
Csillaghegyi MTE - MAFC Wanderers FC 5:1 félidő: 4:0 G: Makai 2,Takács 2 Orosházi

Miközben egy játékos visszatért, Mikó boka sérülés, Tulák orsócsont törés, Jurkinya nyirokmirigy gyulladás miatt nem edzett! Közölük Mikó, Jurkinya és a még sérült Gazgyik vállalta, hogy játékra jelentkezik mivel a Weitzinger testvérek elutaztak, Bozsik egyetemi elfoglaltsága miatt nem volt!
A csapat: Kukunberg-Jurkinya, Gonda, Németh, Craveró, -Dóczi, Takács, Lévai, -Vass, Orosházi, Makai.
Cs.: Mikó, Gazgyik, Karosi

Taktikusan, jól kezdtünk, sikerült megvalósítani az eltervezett játékot. A 20.ik percben már Makai, Takács, Orosházi góljaival 3:0-ra vezettünk! Ezután vissza vettünk az iramból, feljött a MAFC, kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. A félidő lefújása előtt, egy szép támadás végén Makai újabb góljával 4:0-ás vezetéssel zártuk a félidőt. A második 45.percre kissé bent "maradtunk" az öltözőben. Előtérbe került az egyéni játék, sok lett a pontatlanság. Ezt kihasználva ellenfelünk megszerezte szépítő gólját! 4:1. A csapat időben kapcsolt, vissza vette az irányítást, és Takács újabb góljával lezárta a mérkőzést. A hét pozitívuma a csapategység újabb megnyilvánulása, ami segített a nehézségek legyőzésében!

A következő héten kedd, szerda, csütörtökön van edzés 18.ó.30.p. kezdéssel.
Bajnoki mérkőzés: 2018.10.06.szombat 14 óra. Ferencváros FC- Csillaghegyi MTE Goldball park. Könyves K. krt.



Airnergy FC - Csillaghegyi MTE 5:0 F.:2:0 Goldball sporttelep Könyves K. krt. 70 néző.

Rossz előjelekkel terhelten mentünk az akár őszi elsőséget is eldönthető mérkőzésre! Sérülések, kiállítások, munkahelyi elfoglaltságok miatt sokan hiányoztak a kezdőből! Így álltunk fel. Bózsik-Lévai, Németh, Craveró, Jurkinya,- DóczyI., Takács, Weitzinger, -Gonda, Orosházi, Mikó!
Csere: Kukunberg, Vass, Drózdz, Karosi.
Amint látható, nélkülöztük: Gál, DóczyM., Tulák, Makai, Gazgyik, Weitzinger, játékát,és sérülten kezdett Németh, Gonda.

A csapaton nem látszottak az előzmények, jól kezdett, taktikailag éretten, fegyelmezetten játszott! Az első félidő felében nekünk voltak lehetőségeink, kapusunknak nem volt védeni valója!!! A 28.p. meghozta a házigazda vezetését, egy jogtalanul megítélt szabadrúgást végezhetett el a kapunktól 30m oldalról az Airnergy, a hosszún üresben érkező hazai játékos az ötösről a kapuba küldte a labdát! 1.0. Sajnos nem volt vége! 3 méteres lest engedett el az addig is hazaiakat támogató játékvezető, és így már 2.:0 -ra vezetett a 40.-ik percben ellenfelünk! Már meg sem tudtunk lepődni az újabb érthetetlen ítéleten amikor is a 11-es pontra mutatott a játékvezető! Még ellenfelünk sem értette miért is kellene büntetőt rúgnia! De ha már megítélték berúgta! A mérkőzés eldőlt! Ezen a napon két góllal jobb volt az Airnergy, a kialakult eredményért sokat tett az éppen csak gólt nem rúgó játékvezető!

A következő heti program!
2018.09.25. kedd, 26.szerda, 27.csütörtök edzés, 18.óra 30.perc.
2018.09.29. szombat 11.óra Csillaghegyi MTE - MAFC WANDERERS Bajnoki mérkőzés!



Csillaghegy Márton utca 80.néző
Csillaghegyi MTE - Kormányőr SE 4:1 Félidő: 1:1 Gól: Mikó 3, Tulák 1
Bózsik-Jurkinya, Takács, Németh, Craveró,-Dóczy I., Tulák, Weitzinger Zs, -Vass, Mikó, Makai.
Cs: Orosházi, Weitzinger I., Karosi G., Mudra F.

A két csapat először játszott bajnoki mérkőzést egymás ellen. A CsMTE rögtön kezdeményezően lépett fel, és az ötödik percben Mikó góljával megszerezte a vezetést! Továbbra is fölényben játszottunk, szebbnél szebb támadásokat vezettünk, a kialakított gólhelyzeteket azonban nem sikerült értékesíteni. A kihagyott lehetőségek ahogy már annyiszor most is az ellenfelet hozták fel , és egy ellentámadásból sikerült kiegyenlíteni a mérkőzés állását. A félidő 1:1-es eldöntetlennel ért véget. A második félidőben együttesünk nagy erőket mozgósított a vezetés megszerzése érdekében ami a mérkőzés 65. percében sikerrel járt, Tulák A. góljával visszavette csapatunk a vezetést! Állandósultak a támadásaink, a 77.percben Mikó újabb találatával már 3:1.-re vezettünk. A 80.-ik percben Maki sárgája már a második volt, a piros is előkerült. Nem volt még vége, Mikó megszerezte a saját 3.-ik /mester hármas/ a csapat 4.ik gólját a befejezés előtt 2 perccel.
A hármas sípszó lezárta a mérkőzést ami újabb három pontot hozott! 3. mérkőzés, 3. győzelem, 9.pont. A jövő heti bajnokira az újabb kiállítással gyakorlatilag éppen hogy ki tudunk állni, a sérültek és a kiállítások miatt. Nagyon nehéz hétvége elé nézünk.

Edzések a héten: szerda, csütörtök, péntek 18.ó.30.p

Vasárnap 13 óra Goldball sportcentrum
Ainergy SC - CsMTE bajnoki mérkőzés !



A bajnokság második fordulója.
Csillaghegyi MTE - Goldball 94 FC 1:0 Félidő 0:0 Csillaghegy Márton út 50 néző Gól: Orosházi

CsMTE: Bózsik- Jurkinya, Gál, Craveró, Dóczy I.-Gazgyik, Dóczy M, Németh T.-Takács, Mikó, Makai.
Csere: Kukunberg, Orosházi, Weitzinger I.

Továbbra is létszámgondok nehezítik az eredményes szereplésünket. A szerdai mérkőzéshez képest nem játszott: Drózdz, Weitzinger Zs, Tulák, Vass. Továbbra sincs Imre S., Lévai K. Amennyiben ez nem lenne elég két játékosunkra sem számíthatunk sérülés miatt: Gazgyik Sz. és Gál Zs. felépülése előre láthatólag több hét is lehet!

Akkor a mérkőzésről!
Jól kezdtünk, irányítottuk a játékot az első 20 perc a miénk volt. A félidő felénél Gazgyik Szabolcsot húzódás miatt le kellett cserélni, Weitzinger I. állt a helyére.Az első 45.perc 0:0-ás eredményt hozott.
A második játékrészben sem tudtunk javítani a játékunkon, ráadásul újabb sérülés miatt Gál Zsoltot is cserélni kellett! A sérülések miatt át kellett szervezni a csapatot, többen is új feladatot kaptak.
Küzdeni tudásból jól vizsgáztak a pályán lévők, és az akarat meghozta a győzelmet is. Egy labdaszerzést követően Orosházi jó ütemben indult üresbe, Mikó jó labdáját kitűnően vette át és ballal a hosszúba lőtt! A vetődő kapus csak beleütni tudott, amely a felső sarokba vágódott. A hátra lévő nyolc percben mindent bevetett az ellenfél az eredmény megfordítása érdekében, de csak egy kétséges kiállítást sikerült elérni, az eredmény nagy izgalmak közepette maradt 1:0 a Csillaghegy javára! Fontos újabb győzelmet szereztünk!

A heti program: szerda, csütörtök, péntek edzés 18.ó.30.p.-től Márton út
Szombat 11óra Bajnoki mérkőzés. Csillaghegyi MTE - Kormányör SE 1038.Bp. Márton út 25



FONTOS! VÁLTOZÁS A HÉTVÉGI BAJNOKIN!!
A pályaválasztói jog felcserélése miatt, az eredetileg 2018. 09.08. 20.óra Goldball parkra /SIKETEK/ bejelentett bajnoki mérkőzés új időpontja, és helye :
2018.09.08.Szombat 13 óra CSILLAGHEGY 1038.Bp. MÁRTON út 25
Csillaghegyi MTE- Goldball 94 FC



Budapest Kupa
Palota SE - Csillaghegyi MTE O:3 F: 0:1 G: Mikó 2, Tulák 1
Budai II.László stadion XV. Széchenyi tér

Bózsik-Gazgyik, Jurkinya, Gál, Drózdz,-Dóczy M, Tulák, Dóczy I.-Vass, Mikó, Makai
Cs.:Kukunberg, Weitzinger Zs, Weitzinger I.

Elkezdődött a BK. is. A sorsolás, a jó képességű fiatalokból álló Palota SE-t hozta ellenfélnek. Mint az a találkozáskor kiderült egy volt játékosunk, a nálunk NB III-ban is szereplő Gallai Dávid is erősítette ellenfelünket. Jó iramban kezdődött a találkozó, hamar átvettük az irányítást. Ellenfelünk gyors szélsőiket próbálta indítani, néhányszor sikerrel. A félidő felénél egy szöglet rúgásunkat követően Mikó I. jó ütemben érkezett, és a hosszú felsőbe lőtt: 0:1! A Palota SE nagy erőket mozgatott meg az egyenlítésér, mégis nekünk voltak helyzeteink. A félidő 1:0-ás vezetésünkkel ért véget.
A második félidő első 20 percében több veszélyes támadást vezetett a Palota SE, jobbára mezőnyfölényt harcolt ki. A pontatlan játékunk többször nehéz helyzetbe hozta védelmünket, ennek is köszönhetjük, hogy létszámunk megfogyatkozott. Gál Zsoltot második sárgával kiállította a játékvezető. A kiállítás az eddig kényelmeskedő csapatunkat felébresztette, és pontosabb játékra sarkalta! Egy baloldali támadást szabálytalanul állított meg az ellenfél védelme a kapujuktól 18m-re. A szabadrúgáshoz Mikó készülődött és a sorfal fölött a rövid sarkot lőtte ki. Parádés lövés volt.
Az emberhátrányban szerzett újabb gól biztosabbá tette játékunkat, egyre-másra dolgoztunk ki helyzeteket. A kegyelem döfést Tulák András gólja jelentette, aki szorongatott helyzetben mellel levett egy labdát majd jobbal a kapufa mellé lőtte. 3:0 a javunkra, eldőlt a mérkőzés. Két gólt is létszám hiányosan szereztünk ez biztató lehet a jövőre nézve!

A CSÜTÖRTÖKI edzés elmarad, helyette PÉNTEKEN tartunk 18.ó.30.p -től edzést.



ELKEZDŐDÖTT A BAJNOKSÁG!
Csillaghegy Márton út 50.néző
Csillaghegyi MTE - INTER 04 3:0 félidő 1:0 Gól:Tulák 1, Makai 2.

CsMTE: Bózsik- Jurkinya, Gál, Craveró, Drózdz,-Dóczy M, Tulák, Weitzinger Zs, -Vass, Mikó, Makai.
Csere: Kukunberg-Dóczy I, Karosi, Weitzinger I., Orosházi, Haselbach, Mudra

A bajnokság kezdetére három jó játékossal lettünk kevesebben! A mostani ellenfelünkkel szemben a tavaszi szezonban egy kemény, hajtós mérkőzést játszva egy gólos győzelmet arattunk.

Az első húsz perc kiegyenlített játékot hozott, mind a két csapat fegyelmezetten játszott. Gólunkat Tulák András szerezte! Vass D.végzett el szögletet, Tulák jól érkezett a rövid sarokra,és fejjel megszerezte vezető gólunkat. A félidő hátralévő részében átvettük az irányítást, voltak lehetőségeink, de gólt nem tudtunk szerezni. Jól kezdtük a második félidőt, az 50.-ik percben Makai G.volt fejjel eredményes. Továbbra is fölényben játszott csapatunk, harmadik gólunkat is a 17.éves Makai Gábor kápás lövésből szerezte 16 méterről. Két új igazolásunk is pályára lépett, a Dóczy testvérek jól mutatkoztak be.

Heti program:
Kedd 18.ó.30.p. Edzés. Márton út
Szerda 19.ó 30.p. Budapest Kupa Palota SE - CsMTE Budai II.lászló stadion /REAC/
Csütörtök 18.ó.30.p. Edzés. Márton út
Szombat Goldball FC- CsMTE ??????



2018.08.25.11.óra 3.ker.Márton út
Csillaghegyi MTE- Babylon SE 8:3 f.: 4:2
Gól: Makai 2, Móré 2, Imre 1, WeitzingerZs.1, Karosi 1
Az utolsó edzőmérkőzést játszotta csapatunk a bajnokság kezdete előtt. Sajnos ezúttal sem tudtunk a tervezett összeállításban pályára lépni a váratlan hiányzók miatt. A kezdő: Bózsik- Lévai, Gál, Gonda, Craveró, -Takács,
Imre S., Weitzinger Zs, -Móré, Mikó, Makai. Cs:Karosi
A gól gazdag mérkőzésen, időnként látványosan játszva megérdemelt győzelmet arattunk. Védekezésünkön még sok javítani való van,és kevés az időnk!

Heti program!
08.27. Hétfő 18.óra ÖF. bajnoki
08.28. Kedd 18.ó.30.p. Edzés
08.29. Szerda 18.ó.30.p. Edzés
08.30. Csütörtök 18.ó.30.p. Edzés
09.01.SZOMBAT 11.óra Csillaghegyi MTE- Inter 04 BAJNOKI MÉRKŐZÉS Bp.3.ker. Márton út 25



2018.08.17. 18.ó.30.p
A pénteki ellenfelünk az INTER 04 csapata volt akikkel két hét múlva bajnokin is megmérkőzünk! Ennek megfelelően mind a két csapat meglepetés felállást választott. A CsMTE Mikó-Gazgyík, Gál, Németh, Bene, -Jurkinya, WeitzingerZs, -Karosi, Takács, Makai, -Cs.Drozdz, WeitzingerI.
Ami az eredményt illeti sok góllal nyertünk. Láthattunk jó dolgokat is. Azonban még bőven van mit javítani a hátra lévő két hétben.

A program 08.20-08.26.között!:

08.21.Kedd: Edzés 18.ó 30.p
08.22.Szerda: Edzés 18.ó.30.p
08.23.Csütörtök: Edzés 18.ó.30.p
08.25.Szombat: Edzés 11ó-13ó



Felkészülési mérkőzés 2018.08.10.18.ó.30.p Márton út.

CsMTE- BP.ERDÉRT 1:2 G.Imre S.
Kukunberg- Jurkinya, Gál, Imre, Messner, -Vass, Németh, Gazgyik, -Makai, Mikó, Orosházi. - Cs: Drózdz, Weitzinger I., Dóczy I, Dóczy M.
A mérkőzés folyamán részünkről a kihagyott 100 %-os helyzetek domináltak! Többnyire rossz felfogásban,ívelgetésekkel próbáltunk a felépített támadások helyett eredményesek lenni, kevés sikerrel! Csapatjáték akadozott sok egyénieskedés jellemezte a 90 percet! Van 2 hetünk a hibák kijavítására!
Heti program!
2018.08.14. kedd 18.ó.45.p Külker SC- CsMTE, Márton út
2018.08.15. szerda 18.ó.30.p CsMTE- CsMTE ÖF., Márton út
2018.08.16. csütörtök 18.ó.30.p Edzés, Márton út
2018.08.17. péntek 18.ó.30.p. CsMTE - Inter 04, Márton út, Edzőmérkőzés



A 2018.08.06.-08.10. közötti program!

Kedden és Csütörtökön: 18.óra 30.p.-től edzés Márton út
Szerdán: CsMTE I.- CsMTE. ÖF. edzőmérkőzés 18.óra 30.p.
Péntek: CsMTE.I - Bp.ERDÉRT edzőmérkőzés 18.óra 30.p.



2018.08.05.
CsMTE-Ujp.Flotta 4:2
Felnőtt csapatunk különböző okok miatt rendkívül tartalékos összeállításban várta a kezdést jelző sípszót! Ellenfelünk a jó amatőr játékosokból álló Újp. Flotta csapata volt, akik a III. osztályban szeretnének minél előbb végezni. A nagy meleg ellenére jó iramú első félidőt játszottunk, és Makai Gábor 2 góljával 2:1-re zártuk a játékrészt. A második játékrész elején Móré, és Makai újabb góljaival megnyugtató előnyre tettünk szert, az ellenfél második gólja csak a szépítésre volt elég! Kukunberg-Kosa,Gál,Németh,Drózdz,Takács,Gazgyik,Móré,Ádám,Bózsik!!



2018.08.02.
Jól sikerült a tegnapi edzőmérkőzés.Régi új edző kolléga Mudra Ferenc is bemutatkozott a felnőtt együttesnél. Hosszú évekig meghatározó játékosa,csk.-a volt a csapatunknak,majd az ifjúsági korosztály szakmai munkáját irányította.Három új fiú is pályára lépett,biztatóan mozogtak!
Csütörtökön edzéssel,Pénteken az első hivatalos edzőmérkőzéssel folytatódik a felkészülésünk!



A BLSZ Igazgatóság Versenybizottsága elkészítette a 2018.-2019.-es évad csoport beosztásait!
Az egyesületet érintő III./1 csoport így alakult!:
1. Ferencvárosi FC
2. CSHC 94 FC
3. Inter 04 FC
4. Lőrinci Kitartás
5. Goldball 94 FC
6. Műegyetem II. FC
7. Aimergy FC
8. Previfitt FC
9. Erső Vár FC
10. Csillaghegyi MTE
11. MAFC Wanderers
12. Kormányőr SE
13. BP. Polgári SC
14. RÚG 6 FC

A bajnokság első fordulója 2018.szeptember o1.szombat - 02.vasárnap



A heti program:
Kedd, csütörtök, péntek edzés 18..ó.30.p-tól!
Szerdán CsMTE I.-CsMTE ÖF. fél hetes kezdéssel!
Versenyengedélyekre, tagdíjakra lehet hozni a pénzt!



Friss hírek, 2018.07.19. :

Biztató első 60 perc a tegnapi játékban! Magasabb szintről folytathatjuk a felkészülést amint az várható volt! A keret így alakult: Bózsik, Kukunberg, Jurkinya, Gál, ImreS, WeitzingerZs, WeitzingerI, Lévai, Gazgyik, Németh, Drózd, Vass, Mikó, Makai, Ádám!
A hibák javítására Pénteken 18.óra 30.perctől lesz lehetőség!



2018.július 16-án, hétfőn 18.óra 30.perckor megkezdte felkészülését a következő szezonra férfi labdarúgó csapatunk 14 játékos részvételével!
A jó hangulatú edzést ,szerdán fél hetes kezdéssel egymás elleni játék követi a CsMTE I.- CSMTE ÖF. között!
Pénteki napon edzéssel zárjuk az első hetet!



Felkészülési program a 2018-2019.évi bajnokságra!

2018. július:

I. hét:
16. hétfő - 18:30 edzés
18. szerda - 18:30 edzés
20. péntek - 18:30 edzés

II. hét:
24. kedd - 18:30 edzés
25. szerda - 18:30 edzés
26. csütörtök - 18:30 edzés
27. péntek - 18:30 edzés

2018. augusztus:

III. hét:
31. kedd - 18:30 edzés
01. szerda - 18-30 edzés
02. csütörtök - 18:30 edzés
03. péntek - 18:30 edzés

IV. hét:
07. kedd - 18:30 edzés
08. szerda - 18:30 edzés
09. csütörtök - 18:30 edzés
10. péntek - 18:30 edzés

V. hét:
14. kedd - 18:30 edzés
15. szerda - 18:30 edzés
16. cütörtök - 18:30 edzés
17. péntek - 18:30 edzés

VI. hét:
21. kedd - 18:30 edzés
22. szerda - 18:30 edzés
23. csütörtök - 18:30 edzés
24. péntek - 18:30 edzés

VII. hét:
28. kedd - 18:30 edzés
29. szerda - 18:30 edzés
30. csütörtök - 18:30 edzés

2018. szeptember:

01. szombat - 18:30 BAJNOKI!



FELHÍVÁS!

Tisztelt játékosok! Július 16-ig a fényképcseréket végre kellene hajtani. Addig nem adják ki az orvosi kartonokat, nem fogadják a versenyengedély kérelmeket! A Muhari Zoli várja a képeket! Küldjék!!!!



Összefoglaló:

A Bajnokság felénél a második helyen végeztünk és ez lett a vége is! A januári kezdést követően voltak jelek amelyek az előbbre lépés lehetőségét mutatták, egészen a bravúrosnak mondható BVSC elleni mérkőzésig. A győzelemért nagy árat fizettünk, mivel több játékosunk is megsérült, és amint utólag kiderült a gólveszélyes Imre Zoltánra,Takács Bélára sem számíthattunk a tavasz folyamán! Alig volt mérkőzés amikor kétszer egymás után ugyanabban az összeállításban tudtunk volna pályára lépni. A teljes szezont figyelembe véve 26 mérkőzésen 15 győzelem 4 döntetlen 7 vereség volt a mérlegünk, 45 rúgott és 32 kapott gólla. Ez a szezon sok tanulsággal szolgált a bajnoki cím megszerzését illetően!



Friss hírek:

A hagyományos, nősök-nőtlenek rangadóval,majd az ezt követő díjkiosztóval és záró bankettel, június 16-án szombaton véget ért a 2017-2018-as szezon! Felnőtt csapatunk 71%-os teljesítménnyel a második helyen végzett a 14 egyesület részvételével megrendezett bajnokságban. Öregfiú csapatunk a 18-as mezőnyben a 14-ik helyen zárta a szezont! Felnőtt csapatunk értékelése később.



A heti program:

Szerda, 19.00. edzés (Fáy utca)
Szombat, 12.00. Goldball '94 FC öregfiúk - Csillaghegyi MTE (edzőmérkőzés, Goldball Park)




Az Unione FC után a BVSC-Zuglót is búcsúztattuk a BK-ból !!!


Csillaghegyi MTE - BVSC-Zugló 1:1 (0:1)

Gólszerzőnk: Imre Zoltán (büntetőből).




A Pestszentimrei SK csapatát kaptuk a Budapest Kupa 4.fordulójában !!!




VIII. TÉLI NAGYPÁLYÁS TORNA


AZ MLTC CSAPATA NYERTE MEG A VIII. TÉLI NAGYPÁLYÁS TORNÁT !!!

A GOLDBALL '94 FC ÖREGFIÚK NYERTE MEG A NORMÁL LIGÁT !!!



Friss hírek!

A 7.forduló programja:


2018.február 21.szerda

20.30. MLTC - Törökbálinti FC 1:1 (0:0)


2018.február 24.szombat

9.30. Budapesti Erdért SE - Csillaghegyi MTE 6:3 (1:3)
11.15. BVSC-Zugló U19 - Kormányőr SE I 3:0
13.00. MAFC-Wanderers FC - Testvériség SE II 3:6 (2:2)
13.00. Puebla 13 FC - Goldball '94 FC öregfiúk 0:3 (0:2)

2018.február 25.vasárnap

10.00. Testvériség SE U19 - Újpesti Haladás FC U17 7:1 (3:0)
11.00. Goldball '94 FC - Inter 04 FC 1:6 (1:3)
12.00. Zuglói Kinizsi SE - Rúg-6 FC 8:1 (3:0)
13.00. Híd-Unió SE - Festo-AM SE 3:1 (2:0)
14.00. Újpesti Haladás FC - Kormányőr SE II 3:6 (1:2)






-

Első csapat

Öregfiúk

Legközelebbi edzés

2018.március 7.szerda, 19.00.
Fáy utca

2018.március 7.szerda, 19.00.
Fáy utca

Legközelebbi mérkőzés

2018.március 3.szombat, 12.00.
Goldball '94 FC öregfiúk - Csillaghegyi MTE
Goldball Park
edzőmérkőzés

2018.március 13.kedd, 19.45.
Csillaghegyi MTE - Szigetszentmiklósi TK
III.kerületi TVE sporttelep

Friss hírek

Csillaghegyi MTE I

Csillaghegyi MTE Öregfiúk





2017.december 8.:


Játékos neve

Mérkőzésszám

Játszott perc

Lapok száma

Gólok száma

Bózsik Márton

12

1080

1 sárga

10 kapott gól

Imre Zoltán

13

1073

3 sárga

10 gól

Benő Norbert

12

1002

5 sárga

5 gól

Tulák András

11

977

1 sárga

1 gól

Gonda Gergely

11

929

6 sárga

-

Weitzinger Zsolt

12

876

-

3 gól

Dr. Mikó István

13

837

2 sárga

6 gól

Dr. Jurkinya Richárd

10

831

4 sárga
1 piros

-

Lévai Kálmán

9

810

-

-

Makai Gábor

14

794

-

1 gól

Craveró Zoltán

9

756

5 sárga

2 gól

Vass Dániel

12

731

1 sárga

-

Gazgyik Szabolcs

12

537

1 sárga

1 gól

Gál Zsolt

8

467

2 sárga

-

Takács Béla

8

443

3 sárga

-

Stefanik Arnold

5

374

1 sárga

-

Németh Tamás

7

345

1 sárga

-

Molnár Dániel

4

340

2 sárga

-

Drozdz István

7

260

1 sárga

-

Ádám Zsolt

7

245

1 sárga

-

Kukunberg Márk

2

180

-

2 kapott gól

Imre Sándor

1

59

-

-

Weitzinger Imre

4

27

-

-

Tolnai Balázs

1

9

-

-






2017.december 5.:
Alakul csapatunk téli felkészülési programja. Amint arról korábban már beszámoltunk, idén decemberben minden szombaton 10 órás kezdéssel edzőmérkőzésen lép pályára felnőtt és öregfiúk csapatunk egymás ellen a Márton úti sporttelepen (a múlt szombati edzőmérkőzés a pálya állapotának kímélése miatt elmaradt).

2018 januárjának első hetét szabadsággal és feltöltődéssel töltheti minden labdarúgó, majd január 9-én, kedden 19 órás kezdéssel a szakmai stáb első edzését vezényli le a csapatnak a Márton úti sporttelepen. Szerdán, valamint csütörtökön ugyancsak 19 órás kezdéssel újabb edzések szerepelnek a programban, ám ezek már a Goldball Park műfüves pályáján lesznek. Innentől kezdve januárban minden héten így lesznek az edzések.

Februárban várhatóan a Goldball Park helyett a Vasas Fáy utcai létesítménye felé vesszük az irányt az edzések idejére, ám itt az időpontok egyeztetése még folyamatban van.

Nem maradunk felkészülési mérkőzések nélkül sem szokásunkhoz híven a téli időszakban, ugyanis csapatunk részt vesz házigazdaként a VIII. Téli Nagypályás Tornán, ahol hét mérkőzésen léphetünk pályára. Az első mérkőzésünket január 13-án, szombaton fogjuk lejátszani 11 órás kezdéssel a BLSZ IV.osztályú Zuglói Kinizsi FC ellen. A torna első öt hetében minden mérkőzésünk szombaton 11 órakor fog kezdődni, a hatodik és a hetedik forduló pontos programja csak az ötödik és a hatodik fordulót követően válik véglegessé. A tornáról minden információ megtekinthető a TNT főoldalán. A torna mérkőzéseitől függetlenül elképzelhető, hogy egyéb edzőmérkőzések is fognak szerepelni a felkészülési programban. Természetesen amint véglegessé válik, tájékoztatni fogjuk honlapunk olvasóit!

Öregfiúk csapatunk is részt vesz a VIII. Téli Nagypályás Tornán. Az első öt fordulóban öregfiúk csapatunk mindig vasárnap 12 órás kezdéssel lép pályára a tornán. A hatodik és a hetedik forduló pontos programja csak az ötödik és a hatodik fordulót követően válik véglegessé. Első mérkőzésünket január 14-én, vasárnap fogjuk lejátszani a BLSZ IV.osztályú Híd-Unió SE ellen 12 órás kezdéssel.

Csapatunk miután búcsúztatta a BLSZ I.osztályú Unione FC csapatát a Budapest Kupa 2.fordulójában 2:0-ás győzelmével, a BLSZ II.osztályú BVSC-Zugló csapatát kapta meg a következő körben. Eldőlt, hogy a 3.forduló mérkőzését február 14-én, szerdán fogjuk lejátszani 20.30-as kezdéssel a Goldball Parkban. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú csapat (jelen esetben a Csillaghegyi MTE) jut automatikusan tovább a 4.fordulóba.

Első bajnoki mérkőzésünket a március 10-11-ei hétvégén fogjuk lejátszani a MAFC-Wanderers vendégeként a Goldball Parkon. A mérkőzés időpontja egyelőre nem ismert. Az első fordulóban hazai pályán 3:1-re sikerült legyőznünk a MAFC-Wanderers csapatát.




2017.november 29.:
Az őszi szezon végeztével sem áll le teljesen a csapat. 2017-ben minden szombaton 10 órás kezdéssel megmérkőzik egy-egy gálamérkőzés keretein belül felnőtt és öregfiúk csapatunk a Márton úti sporttelepen!
A játéknapok: december 2, 9, 16, 23 és 30.
A december 30-ai mérkőzést követően előszilveszter szerepel a programban.
Eldőlni látszik, hogy 2018.január 13-án, szombaton fog először pályára lépni felnőtt csapatunk a VIII. Téli Nagypályás Torna első fordulójában!




2017.november 26.:
Őszi ezüstérmesként vonulunk a téli pihenőre!


Budapesti Erdért SE - Csillaghegyi MTE 1:2 (0:1)
Goldball Park, 30 néző. Vezette: Agócs Róbert (Kerék Ádám, Boros Róbert)

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Craveró Zoltán, Gál Zsolt, Németh Tamás, Dr. Jurkinya Richárd - Tulák András, Takács Béla, Lévai Kálmán - Benő Norbert, Dr. Mikó István, Imre Zoltán.

A cseréink: Gonda Gergely, Makai Gábor, Drozdz István, Gazgyik Szabolcs, Ádám Zsolt.


Utolsó bajnokijára készült felnőtt csapatunk a 2017-es évben.

2016-ban a Szent Pál Akadémia FC 5:2 arányban győzött le bennünket hazai környezetben az év utolsó bajnoki mérkőzésén, míg egy évvel korábban hazai pályán értünk el 1:1-es döntetlent a Budatétény SE ellen. 2014-ben gól nélküli döntetlent játszottunk hazai pályán a BVSC-Zugló ellen. 2013.december elsején azonban 2:1 arányban sikerült legyőznünk idegenben a BÜSKE csapatát, így négy éve tartó átkot szerettünk volna megtörni ma a Budapesti Erdért SE ellen a Goldball Parkban.

Több hiányzó is volt ma csapatunkból. Nem tudott pályára lépni ezúttal Kukunberg Márk, Weitzinger Imre, Weitzinger Zsolt, Molnár Dániel, Vass Dániel, Imre Sándor, Stefanik Arnold, valamint Tolnai Balázs sem. A héten téma volt, hogy ezen a mérkőzésen csapatunkat fogja erősíteni korábbi fiatal játékosunk, Ribárszki Tamás is, ám végül ő sem tudott ma pályára lépni.

A múlt heti kezdőcsapatunk öt helyen változott meg. Ellenfelünk az egykor szebb napokat is megélt Budapesti Erdért SE volt, amellyel korábban a magasabb osztályokban találkoztunk rendre. A sors úgy akarta azonban, hogy idén mindkét csapat a BLSZ III.osztályt kell hogy erősítse. Nem volt jó formában ellenfelünk, hiszen négy mérkőzés óta nyeretlenek voltak. Biztos, hogy csak hab volt a tortán a mérkőzés második perce, amikor második helyzetünket már gólra tudtuk váltani! Vezető gólunk szerzője Benő Norbert volt, aki hetek óta kíváló formában játszik a szélen (0:1). A vezető gól megadta a kellő lökést csapatunknak és sikerült kidolgoznunk több ígéretes helyzetet is, ám sem Imre Zoltán, sem Dr. Mikó István nem tudott betalálni az első félidőben, amely így 1:0-ás csillaghegyi előnnyel ért véget. Agócs Róbert játékvezető remek szellemben vezette a találkozót, megtalálta a közös hangot a játékosokkal, akik így szinte az összes ítéletét elfogadták. A félidőben inkább Steinmetz György tűnt elégedetlenebbnek, cserélt is egyet. Miután a második félidő első 15 percében sem tudta ránk erőltetni akaratát az Erdért, a hazaiak vezetőedzője újabb két cserét küldött a pályára. A 60.percben mi is cseréltünk: Gonda Gergely váltotta Németh Tamást a védelmünk tengelyében. Öt perccel később pedig Dr. Mikó István góljával megdupláztuk előnyünket (0:2)! A 70.percben kissé váratlanul szépített a hazai csapat (1:2), így ismét izgalmassá vált a találkozó. Egy percre rá Agócs Róbert játékvezető kiosztotta a mérkőzés első és egyben utolsó sárga lapját is a hazaiak 71-es számú játékosának. A 79.percben Makai Gábor váltotta Takács Bélát, majd két perccel később Drozdz István érkezett Dr. Mikó István helyére. A 86.percben Gazgyik Szabolcs váltotta Benő Norbertet. Újabb találat már nem esett, így ha nem is annyira könnyen, de végül sikerült győzelemmel zárnunk négy év után először az aktuális esztendőt, így három pontos előnnyel a '33' FC előtt végül a második helyen végeztünk az őszi szezonban. A listavezető MLTC 100%-os teljesítményt produkált az ősszel, így 10 pontos előnnyel rendelkezik.




2017.november 19.:
A jövő héten szerdán, csütörtökön, illetve pénteken lesz edzés a Márton úti sporttelepen 18.30-as kezdéssel, míg vasárnap 12 órás kezdéssel játsszuk le utolsó idei bajnoki mérkőzésünket a Budapesti Erdért SE ellen a Goldball Parkban, melynek pontos címe a következő: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 26-28.




2017.november 18.:
Győzelemmel búcsúztattuk a hazai pályát 2017-ben!


Csillaghegyi MTE - Budatétény SE 2:1 (2:0)
Márton út, 40 néző. Vezette. Bartus Olivér (Válóczi György, Kalocsai József)

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Dr. Jurkinya Richárd, Stefanik Arnold, Németh Tamás, Drozdz István - Vass Dániel, Tulák András, Weitzinger Zsolt - Makai Gábor, Dr. Mikó István, Imre Zoltán.

A cseréink: Gál Zsolt, Gazgyik Szabolcs, Takács Béla, Ádám Zsolt.


2017-ben az utolsó hazai bajnoki mérkőzésünkön léptünk pályára az a Budatétény SE ellen, amellyel az elmúlt években jobbára a magasabb osztályokban találkoztunk. Erősen tartalékos összeállításban tudott kiállni ellenünk a Budatétény, amit mi sem mutat jobban, minthogy csere nélkül érkeztek Csillaghegyre. Ettől függetlenül nem mondhatni, hogy gyengén álltak fel, amit egy-két kontratámadásuk igazolt is. A 14.percben például kapusunk, Bózsik Márton tudott csak szabálytalanul szerelni a büntetőterületen kívül sárga lapért cserébe. Szerencsére a szabadrúgásból nem született gól. Négy perccel később azonban Dr. Mikó István szépségdíjas találatával megszereztük a vezetést (1:0)! A 40.percben házigólkirályunk, Imre Zoltán is betalált, így megdupláztuk előnyünket (2:0). A félidő így két gólos csillaghegyi vezetéssel ért véget. A félidőben kettős cserét hajtottunk végre: Gál Zsolt, valamint Gazgyik Szabolcs lépett pályára Makai Gábor, illetve Stefanik Arnold helyett. Biztos előnyünk tudatában nem siettetük az akciókat, ám Imre Zoltán így is lőhetett volna újabb gólt, a vendég kapus azonban hárított. A 60.percben Drozdz István helyére Takács Béla érkezett. Érezhető volt, hogy a vendég csapat kezd egyre jobban elfáradni. A 78.percben Ádám Zsolt váltotta a fiatal Vass Dánielt. Három perccel később a vendég csapat 11-es számú játékosának mutatta fel a jogos sárga lapot Bartus Olivér játékvezető, aki egyébként kiválóan vezette az egész mérkőzést. A 90.percben kissé váratlanul szépített a Budatétény (2:1), ám győzelmünk így sem forgott veszélyben, így végül győzelemmel búcsúztattuk a Márton úti sporttelepet 2017-ben!




2017.november 14.:
A héten szerdán, csütörtökön, valamint pénteken lesz edzés a Márton úti sporttelepen 18.30-as kezdéssel. Szombaton 11 órás kezdéssel hazai pályán fogadja felnőtt csapatunk a Budatétény SE csapatát bajnoki mérkőzésen.




2017.november 13.:
Csúfos vereséggel zárta öregfiúk csapatunk az őszi szezont...


Ikarus BSE öregfiúk - Csillaghegyi MTE öregfiúk 9:2 (4:0)
Bátony utca, 25 néző. Vezette: Lantos Tamás (Horváth Gergely, Kalydy Dionízia Imola)

Csillaghegyi MTE: Tausz Péter - Hajdu Péter, Simonffy László, Weitzinger Imre, Weitzinger Zsolt - Kiss Krisztián, Trautmann Arnold, Benő Norbert, Haselbach Ferenc.


Nem a legjobb előjelekkel várta öregfiúk csapatunk az őszi szezont lezáró bajnoki mérkőzést az Ikarus BSE vendégeként hétfőn este. Farkas Gergely, Ádám Zsolt, Bencze Attila, Kőhegyi Zoltán, Gonda Gergely, Muhari Zoltán, Németh Tamás, Orosházi Miklós, Hajdu József, Mudra Ferenc, Jaksi Tibor, valamint Kozselka István. 12 hiányzót nem csak öregfiúk csapatunk, de más együttes sem bírna el. Természetesen ez alól a mieink sem voltak kivételek, akik így 9 fővel tudtak csak kiállni a mérkőzésen. Becsületünkre legyen mondva, hogy ennek ellenére kiálltunk és végigjátszottuk a mérkőzést. A vereség természetesen borítékolható volt. A 7.percig bírtuk, onnantól beindult a hazai csapat által elindított henger. A félidő 4:0-val ért véget. A második félidőben is igyekeztünk becsülettel helytállni. 6:0-ás állásnál az 53.percben Benő Norbert góljával sikerült is szépítenünk, majd 7:1-es állásnál ismét eredményes volt Benő Norbert az 58.percben. A végeredmény végül 9:2 lett, így csapatunk csúfos vereséggel zárta az őszi szezont. Az őszi szezont később fogjuk honlapunkon kiértékelni!




2017.november 11.:
Sokáig vezettünk, végül egy ponttal távoztunk a szomszédból.


ASR Gázgyár II - Csillaghegyi MTE 1:1 (0:1)
Sujtás utca, 100 néző. Vezette: Tiringer Máté (Fehér László Viktor, Kiss György)

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Dr. Jurkinya Richárd, Gál Zsolt, Gonda Gergely, Weitzinger Zsolt - Lévai Kálmán, Takács Béla, Tulák András - Vass Dániel, Imre Zoltán, Makai Gábor.

A cseréink: Gazgyik Szabolcs, Ádám Zsolt, Németh Tamás, Drozdz István.


A 11.fordulóban a 11. hó 11.napján 11 órás kezdéssel mérkőztünk meg a III.kerületi rangadón az ASR Gázgyár II ellen idegenben. A mérkőzésre az átlagosnál több néző látotatott ki. A kellemes időjárás is kedvezett a létszámnak. Makai Gábor visszakerült a kezdőcsapatba, ám Gazgyik Szabolcs ezúttal is a kispadon kezdett. A 17.percben Tiringer Máté játékvezető sárga lapos figyelmeztetésben részesítette csapatunk játékosát, Dr. Jurkinya Richárdot egy rossz ütemű szerelésért. A találkozón csapatunk dominált, ám a hazai csapat többet futott. Nem sokat ért, hiszen a 27.percben Tulák András remek helyezésével sikerült megszereznünk a vezetést (0:1)! Hét perccel később Takács Béla is "besárgult". Az első félidőig már nem változott az eredmény. Az első félidő utolsó percében az egyik hazai játékos is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A félidőben egyik csapat sem változtatott a felálláson. A második félidőben Porvay János együttese egyre jobban kezdett kitámadni, csapatunk a kontrákra épített. Lehetett érezni, hogy itt még valamelyik csapat fog gólt szerezni. A 65.percben Gál Zsolt is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Ahogy közeledett a mérkőzés vége, úgy helyezett egyre nagyobb nyomást ránk a hazai csapat, amelynek végül meg is lett az eredménye. A 77.percben Gazgyik Szabolcs váltotta csapatunkban Takács Bélát, aki egy perccel később középpályán el is adott egy labdát, melyből végül hazai gól született (1:1). A 80.percben Ádám Zsolt váltotta Makai Gábort. A 85.percben Tulák András, míg a 92.percben Gonda Gergely kapott sárga lapot csapatunkból. Újabb gól már nem esett, így csapatunknak meg kellett elégednie az egy szerzett ponttal.

A jövő héten szerdán, csütörtökön, valamint pénteken lesz edzés a Márton úti sporttelepen, míg legközelebb szombaton 11 órakor lépünk pályára bajnoki mérkőzésen hazai pályán a Budatétény SE csapata ellen.




2017.november 7.:
A héten szerdán, csütörtökön és pénteken lesz edzés a Márton úti sporttelepen 18.30-as kezdéssel. Felnőtt csapatunk szombaton 11 órás kezdéssel a kerületi rangadón, az ASR Gázgyár II ellen lép pályára vendégként. A Gázgyár sporttelepének pontos címe a következő: 1031 Budapest, Sujtás utca 2-4. Öregfiúk csapatunk jövő héten hétfőn 19.30-as kezdéssel az Ikarus BSE öregfiúk csapatának vendége lesz. Az Ikarus BSE sporttelepének pontos címe a következő: 1165 Budapest, Bátony utca 1-33.




2017.november 6.:
Értékes döntetlen az 1908 SZAC KSE öregfiúk ellen!


Csillaghegyi MTE öregfiúk - 1908 SZAC KSE öregfiúk 1:1 (0:0)
Thököly út, 20 néző. Vezette: Boros Róbert (Rajszki Tivadar, Zsilkó Gábor)

Csillaghegyi MTE: Tausz Péter - Hajdu Péter, Weitzinger Imre, Farkas Gergely, Simonffy László - Ádám Zsolt, Weitzinger Zsolt, Haselbach Ferenc, Bencze Attila - Benő Norbert, Kiss Krisztián.

A cseréink: Kőhegyi Zoltán, Gonda Gergely, Trautmann Arnold, Muhari Zoltán.


A 10.fordulóban az 1908 SZAC KSE ellen mérkőzött meg öregfiúk csapatunk. A versenynaptár szerint csapatunk volt ezúttal a pályaválasztó, ám a két csapat megegyezése értelmében ezúttal felcserélt pályaválasztói joggal léptünk pályára, így a mérkőzés helyszíne az 1908 SZAC KSE sporttelepe volt. A mérkőzést Boros Róbert vezette, segítői Rajszki Tivadar, valamint Zsilkó Gábor voltak. Még egyikőjükkel sem találkoztunk az idei szezonban.

Az első 10 percben óvatosan játszottak a csapatok, a másik hibájára vártak. Benő Norbert veszélyesen játszott elöl, ám ekkor még jól semlegesítették a SZAC rutinos védői. A 11.percben Boros Róbert játékvezető sárga lapos figyelmeztetésben részesítette ellenfelünk egyik játékosát, Matos Gézát. Hét perccel később Ádám Zsolt is "besárgult". Az első félidő második félidejében már nagyobb veszélyben forgott mind a két kapu, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így a félidő gól nélkül ért véget. A félidőben ellenfelünk egyet, míg mi kettőt cseréltünk. Csapatunkban lejött a pályáról Hajdu Péter, valamint Ádám Zsolt, míg pályára lépett Kőhegyi Zoltán, valamint Gonda Gergely. Gonda Gergely beállításával mindenképpen a támadásokat szerettük volna veszélyesebbé tenni. A második félidő hetedik percében aztán Weitzinger Zsolt góljával sikerült megszereznünk a vezetést (1:0)! Nem vezettünk azonban sokáig, hiszen három percen belül egyenlített is ellenfelünk (1:1). Az 59.percben Trautmann Arnold váltotta Bencze Attilát, ám nem sikerült újabb gólt szereznünk. A 76.percben Muhari Zoltán is pályára lépett Haselbach Ferenc helyett. A mérkőzésből hátralévő szűk öt percben már nem esett újabb találat, így meg kellett elégednünk az amúgy értékesnek tűnő egy ponttal.

A héten szerdán, csütörtökön, valamint pénteken lesz edzésünk 18.30-as kezdéssel a Márton úton. Felnőtt csapatunk szombaton 11 órás kezdéssel az ASR Gázgyár II vendége lesz bajnoki mérkőzésen, míg öregfiúk csapatunk jövő héten hétfőn 19.30-as kezdéssel lép pályára legközelebbi bajnoki mérkőzésén az Ikarus BSE vendégeként. Soros ellenfelünk sporttelepének pontos címe a következő: 1165 Budapest, Bátony utca 1-33.




2017.november 4.:
Értékes két pontot veszítettünk a BÜSKE ellen...


Csillaghegyi MTE - BÜSKE 2:2 (1:0)
Márton út, 65 néző. Vezette: Gajzágó Imre (Dienes András, Ilinszky Gábor)

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Lévai Kálmán, Gál Zsolt, Stefanik Arnold, Weitzinger Zsolt - Gonda Gergely, Takács Béla, Tulák András - Benő Norbert, Dr. Mikó István, Imre Zoltán.

A cseréink: Craveró Zoltán, Makai Gábor, Vass Dániel, Gazgyik Szabolcs, Ádám Zsolt, Drozdz István.


A 10.fordulóban a BÜSKE csapatát fogadtuk hazai pályán. Az ügyvédekből álló alakulat ellen mindenképpen csapatunk számított esélyesnek. Gajzágó Imre már a 12.percben sárga lapos figyelmeztetésben részesítette a vendég csapat egyik játékosát. Az első félidőben csapatunk nyomott, aminek végül meg is lett az eredménye, hiszen a 44.percben az egész félidőben remekül játszó Benő Norbertet állították meg szabálytalanul a büntetőterületen belül. A szabálytalanság ismét sárga lapot ért. A labda mögé csapatunk házigólkirálya, Imre Zoltán állt, aki nem is hibázott (1:0), így az első félidő csapatunk egy gólos vezetésével ért véget. Egyik vezetőedző sem volt maradéktalanul elégedett az első játékrészben látottakkal, ugyanis csapatunk kettő, míg a vendég csapat három cserét hajtott végre. Csapatunkból Weitzinger Zsolt, valamint Gál Zsolt jött le a pályáról, míg a helyükre Craveró Zoltán, valamint Makai Gábor állt be. Az 50.percben újabb vendég játékos kapott sárga lapot, míg egy perccel később Takács Béla "sárgult be". Csapatunk előtt újabb gólszerzési lehetőségek adódtak vezetésünk megduplázásának érdekében, ám ekkor kimaradtak a helyzetek. Az 58.percben Vass Dániel váltotta dr. Mikó Istvánt. Három perccel később aztán kissé váratlanul egyenlített a BÜSKE csapata (1:1). Csapatunk ezután mindent elkövetett, hogy ismét megszerezze a vezetést. Makai Gábor veszélyesen játszott, ám az utolsó pillanatban mindig szerelni tudták a vendégek. A 69.percben csak sárga lapot érően tudták ezt megtenni. A 73.percben aztán Imre Zoltán második góljával ismét megszereztük a vezetést (2:1)! A 78.percben Takács Béla helyére Gazgyik Szabolcs állt be, majd egy perccel később Benő Norbert kapott sárga lapos figyelmeztetést. A 81.percben aztán ismét kissé váratlanul, de egyenlíteni tudott a BÜSKE csapata (2:2). A gól után rögtön váltottunk is: Benő Norbert helyére Ádám Zsolt érkezett. A mérkőzésből hátralévő mintegy szűk 10 percben már nem esett újabb találat, így csapatunknak meg kellett elégednie az egy ponttal hazai pályán a BÜSKE csapata ellen.

A jövő héten szerdán, csütörtökön, illetve pénteken lesz edzés a Márton úti sporttelepen 18.30-as kezdéssel, míg legközelebb szombaton 11 órás kezdéssel lépünk pályára a kerületi rangadón az ASR Gázgyár II ellen a Sujtás utcai sporttelepen.




2017.november 3.:
Csillaghegyi MTE - BÜSKE: BEHARANGOZÓ!


A 10.fordulóban a Budapesti Ügyvédek SKE csapatát fogadjuk szombaton 11 órás kezdéssel a Márton úton. Más előjelekkel várja a két csapat a holnapi találkozót, melynek játékvezetője Gajzágó Imre lesz. Segítői Dienes András, valamint Ilinszky Gábor lesznek. Gajzágó Imre már találkozótt az idei szezonban a BÜSKE csapatával, ugyanis ő volt a játékvezető a 4.fordulóban lejátszott Inter 04 FC - BÜSKE mérkőzésnek, melyet 4:3-ra az Inter 04 FC nyert meg. Ilinszky Gábor pedig már mind a két csapattal találkozott az idei szezonban. Az 1.fordulóban ő volt az egyik asszisztens a Csillaghegyi MTE - MAFC-Wanderers mérkőzésen, melyet csapatunk 3:1-re nyert meg. Ugyancsak az első fordulóban volt az egyik asszisztens a BÜSKE - Budatétény SE mérkőzésnek, melyet 6:2 arányban a BÜSKE nyert meg. Ilinszky Gáborral találkoztunk még a 4.fordulóban is, amikor a Budai XI SE - Csillaghegyi MTE mérkőzést vezette. Azt a találkozót 4:1-re nyertük meg. Dienes Andrással mindkét csapat először fog találkozni az idei szezonban.

A BÜSKE csapata évek óta a Budapesti Labdarúgó Szövetség tagja. A 2012/2013-as szezonban remek hajrájuknak köszönhetően (utolsó 5 mérkőzésüket egyaránt megnyerték) végül megnyerték a BLSZ III.osztály 3.csoportját három pontos előnnyel a Margitsziget előtt, így feljutottak a BLSZ II.osztályba, ahol azonban óriási hibát vétettek a következő, 2013/2014-es szezon során. Kiderült ugyanis, hogy a Budapesti Ügyvédek SKE csapatából öten is hamis sportorvosi engedéllyel léptek pályára az egész szezon során, így a Fegyelmi Bizottság végül 44 bajnoki pontot vont le tőlük, ami azt eredményezte, hogy pont nélkül estek vissza a BLSZ III.osztályba. Azóta végeztek egyszer-egyszer a 4., az 5. és a 8.helyen a BLSZ III.osztályban, vagyis évek óta egy stabil középcsapatnak tekinthető a BÜSKE csapata, amely bárki ellen képes pontot szerezni, illetve pontot veszíteni.

Reméljük, hogy a holnapi bajnoki után nem lesz okuk a vendégeknek BÜSKE-nek, apropó büszkének lenni magukra.




2017.október 31.:
Csillaghegyi labdarúgók, figyelem!

A héten a szakmai stáb szerdán a megszokottól eltérően, 10 órás kezdéssel tart edzést a Márton úti sporttelepen. Csütörtökön és pénteken a szokásos 18.30 lesz az edzés kezdési időpontja. Szombaton 11 órakor hazai pályán fogadjuk a BÜSKE csapatát, míg öregfiúk csapatunk jövő héten hétfőn mérkőzik meg az 1908 SZAC KSE csapatával 18.45-ös kezdéssel az 1908 SZAC KSE sporttelepén (1183 Budapest, Thököly út 5).




2017.október 30.:
Budaörsi csillagos ötös...


Budaörsi SC öregfiúk - Csillaghegyi MTE öregfiúk 5:0 (3:0)
Budaörs, 20 néző. Vezette: Bartkó József (Nagy Zoltán, Miknyik Balázs)

Csillaghegyi MTE: Tausz Péter - Hajdu József, Kőhegyi Zoltán, Németh Tamás, Ádám Zsolt - Simonffy László, Haselbach Ferenc, Bencze Attila, Weitzinger Imre - Weitzinger Zsolt, Benő Norbert.

A cseréink: Trautmann Arnold, Farkas Gergely, Kiss Krisztián, Muhari Zoltán, Orosházi Miklós.


Ádám Zsolt letöltötte öregfiúk csapatunkban az eltiltását, így visszatérhetett a pályára. Csapatunk Budaörsön lépett pályára a 9.fordulóban, ahonnan eddig csak az Issimo SE öregfiúk csapata tudta elhozni a három pontot, tehát nem számíthattunk könnyű mérkőzésre. Nem is lett az. Az első 20 perc során egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak, ám a 20.percben Balogh József találatával megszerezte a Budaörsi SC a vezetést (1:0). Három perccel később Harmati Tamás góljával megduplázta előnyét a Budaörs (2:0). Újabb három perc telt el, amikor Bartkó József játékvezető kiosztotta a mérkőzés első sárga lapját a hazai csapat 19-es számú játékosának, Vladár Lászlónak. A 32.percben a 40 esztendős Rácz Tibor is betalált (3:0), így a félidőre három gólos hátrányban vonulhattunk. Csapatunk a félidőben hármat is cserélt. Lejött a pályáról Hajdu Péter, Németh Tamás, valamint Ádám Zsolt, míg a helyükre érkezett Farkas Gergely, Kiss Krisztián, valamint Orosházi Miklós. Sajnos a cserék sem változtatták meg a mérkőzés képét és a 48.percben Németh Antal góljával már négy gólosra növelte előnyét a Budaörsi SC (4:0). Az 54.percben Bencze Attila helyére érkezett Muhari Zoltán. Ez volt Bencze Attila negyedik mérkőzése az idei szezonban öregfiúk csapatunkban. Három perccel később Benő Norbertet váltotta utolsó cserénk, Trautmann Arnold. Két percre rá pedig Szendrei Zsolt góljával beállt az 5:0-ás végeredménye a találkozónak (5:0). A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy a 68.percben a hazai csapat utolsó góljának szerzőjét sárga lapos figyelmeztetésben részesítette a rutinos Bartkó József játékvezető. Hiába volt csapatunk átlagéletkora kevesebb a hazai csapatánál, hiába futottunk többet a találkozón, a budaörsiek ilyen arányú győzelme is teljesen megérdemeltnek mondható. Legközelebb az 1908 SZAC KSE csapatát fogadjuk.

A héten szerdán 10, míg csütörtökön és pénteken 18.30-as kezdéssel vezényel edzést a szakmai stáb a Márton úti sporttelepen. Első csapatunk szombaton 11 órakor fogadja hazai pályán a BÜSKE csapatát bajnoki mérkőzésen, míg öregfiúk csapatunk jövő héten hétfőn 18.45-kor lép pályára az 1908 SZAC KSE ellen. Bár csapatunk a pályaválasztó, a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot egymással, így a találkozót az 1908 SZAC KSE sporttelepén fogjuk lejátszani, melynek pontos címe a következő: 1183 Budapest, Thököly út 5.




2017.október 29.:
Imre Zoltán büntetője döntötte el a rangadót !!!


'33' FC - Csillaghegyi MTE 0:1 (0:1)
Promontor utca, 40 néző. Vezette: Tóth II. Tamás (Czár Krisztián, Szabó Levente)

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Dr. Jurkinya Richárd, Gonda Gergely, Takács Béla, Weitzinger Zsolt - Tulák András, Lévai Kálmán, Stefanik Arnold - Benő Norbert, Dr. Mikó István, Imre Zoltán.

A cseréink: Gál Zsolt, Gazgyik Szabolcs, Tolnai Balázs, Vass Dániel, Németh Tamás, Makai Gábor.


A 9.fordulóban újabb rangadót játszott a Csillaghegyi MTE, zsinórban már a harmadikat. Mint ismert, két hete az MLTC 3:0-ás győzelmével elvitte mind a három bajnoki pontot otthonunkból, ám a múlt héten hazai pályán 2:0 arányban legyőztük a BEAC csapatát úgy, hogy a mérkőzésen a vendégeknek jóformán helyzetük sem akadt, így ott maradhattunk az élmezőnyben, igaz lecsúsztunk a 3.helyre. Éppen az a '33' FC előzött meg bennünket, akikkel a mai napon megmérkőztünk idegenben. Soros ellenfelünknek nem titkolt szándéka az idei szezonban, hogy megnyerje a BLSZ III.osztály 2.csoportját és ezzel kivívja a feljutást a BLSZ II.osztályba. Az idei szezonban a '33' FC elindult a bajnokság, valamint a Budapest Kupa mellett a Magyar Kupában is, ahol az első körben a BLSZ I.osztályú II.kerületi UFC csapatát fogadta. A találkozón hiába volt két osztálykülönbség a felek között, 60 percig a '33' FC állt továbbjutásra, ám végül 4:2 arányban győzni tudott a II.kerületi UFC. A Budapest Kupa első fordulójában erőnyerő volt a '33' FC, míg a második fordulóban a Pestújhelyi FC otthonában győzött 6:1-re, így hozzánk hasonlóan bejutott a 3.fordulóba. A bajnokságban eddigi 8 mérkőzéséből hatot is megnyert (közülük ötöt több góllal!), egyszer végzett döntetlenre (a Testvériség SE II ellen), míg csupán az MLTC tudta legyőzni 3:2 arányban.

Csapatunkból ezúttal hiányzott Kukunberg Márk, Ádám Zsolt, Weitzinger Imre, Drozdz István, Craveró Zoltán, Takács Benedek, Bocskai István, Molnár Dániel, valamint Imre Sándor. Közülük igazából csak Craveró Zoltán tekitnhető alapembernek az idei szezonban, így csapatunk jó felállásban tudott kiállni ezen a nagyon fontos mérkőzésen. Az első félidő első felében a csapatok óvatos játékra rendezkedtek be, nem nyíltak ki túlságosan, igyekeztek alaposan megjáratni a labdát és a szélről belőtt labdákkal veszélyt teremteni. Ezeket mind a két védelem különösebb gond nélkül hatástalanította. A 26.percben aztán Tóth II Tamás játékvezető kiosztotta a mérkőzés első sárga lapos figyelmeztetését. A szabálytalanságot Takács Béla vétette. Három percre rá aztán jogosnak tűnő büntetőhöz jutottunk! A labda mögé csapatunk házigólkirálya, Imre Zoltán állt, aki nem is hibázott, így csapatunk a 30.percben megszerezte a vezetést (0:1)! A gól után kissé fölénybe kerültünk. A 35.percben a hazai csapat egyik játékosa is "besárgult". Az első félidőből hátralévő szűk 10 percben adódott előttünk egy Benő Norbert helyzet, ám a hazai csapat kapusa hárítani tudott, így a félidő 1:0-ás csillaghegyi vezetéssel ért véget. Nem tetszett a hazai csapat vezetőedzőjének az első félidő, hiszen kettős cserét hajtott végre. Az 52.percben Benő Norbert kapott sárga lapos figyelmeztetést. Érződött, hogy egyre nagyobb a nyomás a hazai csapaton. A 60.percben Boldizsár Imre úgy határozott, hogy frissít a támadósorban: dr. Mikó István helyére állt be a fiatal Makai Gábor. Két percre rá a már sárga lapos Benő Norbertet váltotta Vass Dániel. Csapatunk remekül tartotta egy gólos előnyét, nem igazán engedte Bózsik Márton kapushoz közel a hazaiakat, akik jobbára csak átlövésekkel próbálkoztak - sikertelenül. A mérkőzés végét sikerült izgalmassá tennünk, miután a 80.percben Dr. Jurkinya Richárd megkapta második sárga lapját, így az ezzel járó piros lapot is. Az utolsó 10 percet így emberhátrányban kellett végig játszanunk. A 83.percben Gazgyik Szabolcs váltotta Takács Bélát csapatunkban. A 88.percben gólszerzőnk, Imre Zoltán kapott sárga lapos figyelmeztetést. A hátralévő szűk 2 percben nem esett újabb találat, így csapatunk 1:0 arányban megnyerte ezt a hihetetlenül fontos mérkőzést. Ezzel visszakerültünk a 2.helyre a bajnokságban. Az MLTC csapatának 6 pontos előnye van velünk szemben. Kezdődhet a hajsza!

A jövő héten szerdán 10, míg csütörtökön és pénteken 18.30-as kezdéssel lesz edzés a Márton úti sporttelepen. Legközelebbi bajnoki mérkőzésünket hazai pályán fogjuk lejátszani jövő héten szombaton 11 órás kezdéssel a BÜSKE csapata ellen. A találkozót Gajzágó Imre fogja vezetni. Segítői Dienes András, valamint Ilinszky Gábor lesznek. A BÜSKE csapata 9 forduló elteltével a 7.helyet foglalja el a tabellán.




2017.október 27.:
Eldőlt, hogy öregfiúk csapatunk legközelebbi bajnoki mérkőzését jövő héten hétfőn, 19.30-as kezdéssel fogja lejátszani a Budaörsi SC ellen idegenben. A mérkőzés helyszíne a Budaörsi Városi Stadion lesz, melynek pontos címe a következő: 2040 Budaörs, Árok utca 1-3.




2017.október 24.:
Eldőlt, hogy a héten szerdán, csütörtökön, valamint pénteken lesz edzése a csapatnak a Márton úti sporttelepen 18.30-as kezdéssel!




2017.október 21.:
Két fejesgóllal két vállra fektettük a BEAC csapatát!


Csillaghegyi MTE - BEAC 2:0 (1:0)
Márton út, 80 néző. Vezette: Kovács Márk János (Jámbor László, Várhegyi Károly)

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Craveró Zoltán, Weitzinger Zsolt, Gonda Gergely, Dr. Jurkinya Richárd - Tulák András, Takács Béla, Lévai Kálmán - Benő Norbert, Imre Zoltán, Makai Gábor.

A cseréink: Kukunberg Márk, Dr. Mikó István, Vass Dániel, Tolnai Balázs, Drozdz István, Németh Tamás.


A 8.fordulóban a harmadik helyen álló BEAC csapatát fogadtuk a Márton úton! Miután csapatunk a mérkőzést megelőzően a negyedik helyen állt, így rangadó volt a mai mérkőzés. Ennek megfelelően viszonylag sokan látogattak ki a kellemes időben a mérkőzésre.

Csapatunk kezdte jobban a mérkőzést, ám hiába játszott veszélyesen a két szélen Makai Gábor, valamint Benő Norbert, a vendégek védelme remekül semlegesítette a középre helyezett labdákat. Rutinos védelmünk a vendég csapat támadásait külünösebb gond nélkül állította meg. Rutinosnak nem ok nélkül neveztük védelmünket, hiszen az átlagéletkor ebben a csapatrészben 38 év volt. A 16.percben Craveró Zoltán kapott sárga lapos figyelmeztetést Kovács Márk játékvezetőtől. A 19., majd a 36.percben egy-egy vendég játékos is "besárgult". Amikor már sokan azt hitték a sporttelepen, hogy gól nélkül ér véget az első játékrész, a 44.percben Weitzinger Zsolt pompás fejes góljával sikerült megszereznünk a vezetést (1:0)! Az 50.percben csapatunk házigólkirálya, Imre Zoltán kapott sárga lapos figyelmeztetést. Az 55.percben Takács Bélát váltotta Dr. Mikó István. A 66.percben aztán Benő Norbert beadását Imre Zoltán fejelte a kapuba (2:0), megszerezve ezzel idei hatodik bajnoki találatát! A 70.percben Vass Dániel érkezett Benő Norbert helyére, míg a 81.percben Tolnai Balázs váltotta Tulák Andrást. Tolnai Balázsnak ez volt élete első tétmérkőzése a Csillaghegyi MTE színeiben! A 83.percben Drozdz István váltotta Makai Gábort, míg a 89.percben Németh Tamás érkezett Gonda Gergely helyére. Újabb gól már nem esett a mérkőzésen, így csapatunk 2:0 arányban megnyerte a fontos mérkőzését hazai pályán a BEAC ellen, feledtetve a múlt heti vereséget!

A jövő héten szerdán, csütörtökön, valamint pénteken lesz edzése a csapatnak a Márton úton 18.30-as kezdéssel. Legközelebbi bajnoki mérkőzésünket vasárnap 19 órakor fogjuk lejátszani a második helyen álló '33' FC ellen, tehát újabb rangadó elé néz csapatunk! A találkozót a Budafoki MTE sporttelepén fogjuk lejátszani, melynek pontos címe: 1222 Budapest, Promontor utca 89/a.




2017.október 19.:
Pénteken is edzés!

Miután csapatunk keddi edzése elmaradt, így a szakmai stáb döntésének értelmében ezen a héten pénteken is edzés szerepel a programban 18.30-as kezdéssel a Márton úti sporttelepen!




2017.október 16.:
Megérdemelten hozta el Csepelről öregfiúk csapatunk mind a három pontot!


Trend Csepel RÉF SE - Csillaghegyi MTE 1:4 (0:2)
CSHC '94 FC sporttelep, 30 néző. Vezette: Lantos Tamás (Nagy Zoltán, Kalydy Dionízia Imola)

Csillaghegyi MTE: Hajdu Péter - Kőhegyi Zoltán, Muhari Zoltán, Németh Tamás, Simonffy László - Kiss Krisztián, Haselbach Ferenc, Weitzinger Imre, Weitzinger Zsolt - Orosházi Miklós, Benő Norbert.

A cserénk: Trautmann Arnold.


A 8.fordulóban öregfiúk csapatunk a Trend Csepel RÉF SE vendégeként lépett pályára az öregfiúk II.osztályban. A találkozót a CSHC '94 FC sporttelepén rendezték meg. Csapatunkból ezúttal többen is hiányoztak különböző okok miatt. Hiányzott ezúttal Tausz Péter, Hajdu József, Bencze Attila, Farkas Gergely, Gonda Gergely, Ádám Zsolt, Mudra Ferenc, Jaksi Tibor, valamint Kozselka István. Ennek ellenére csapatunk rögtön magához ragadta a kezdeményezést és már a 3.percben sikerült megszereznünk a vezetést Benő Norbert találatával (0:1). Támadónknak ez már a 12. találata volt az idei szezonban! A 24.percben sárga lapos figyelmeztetésben részesítette az egyik hazai játékost Lantos Tamás játékvezető, majd a figyelmeztetett játékost egy perccel később le is cserélték. Érezni lehetett, hogy a hazai csapatnál nem mindenki tud a találkozóra koncentrálni. Csapatunk így különösebb megerőltetés nélkül tudta megduplázni előnyét a 29.percben Haselbach Ferenc találatával (0:2). Az első félidőből hátralévő mintegy 10 percben nem esett újabb találat, így a szünetre 2:0-ás előnnyel mentünk. A szünetben a hazai csapat kettőt is cserélt. A 47.percben csapatunkból Muhari Zoltán kapott sárga lapos figyelmeztetést. Az 55.percben aztán eldőlni látszott a három pont sorsa, miután Benő Norbert ismét eredményes volt (0:3), megszerezve ezzel idei 13. gólját. A 64.percben a múlt héten két gólt szerző Orosházi Miklós helyére érkezett egyetlen cserénk, Trautmann Arnold. Három percre rá újabb hazai játékos kapott sárga lapot. A 73.percben aztán kissé váratlanul szépített a hazai csapat (1:3). Hogy ne legyen izgalmas a mérkőzés vége, arról Weitzinger Zsolt gondoskodott, aki szinte rögtön a középkezdés után visszaállította a három gólos különbséget (1:4). Gólunk után újabb hazai játékos "sárgult be". A mérkőzésből hátralévő szűk 5 percben már nem esett újabb találat, így csapatunk végül magabiztosan, 4:1-re győzte le idegenben a Trend Csepel RÉF SE csapatát. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy a mérkőzés során a hazai csapat két büntetőt is kihagyott! Az egyik el sem találta a kaput, míg a másikat Tausz Péter hárította.

A mai napon játszották az öregfiúk I.osztályban a REAC - Budafoki LC bajnoki mérkőzést is. A REAC csapatában pályára lépett többek között Gál Zsolt, Dr. Mikó István, Takács Béla, valamint Tulák András is, akik mind a Csillaghegyi MTE felnőtt csapatának igazolt labdarúgói. Nem is ment rosszul a csapatnak, hiszen bár 2:0-ás előnyre tett szert a vendég budafoki alakulat, a REAC egyenlíteni tudott. A szépítő találatot pedig nem más, mint Dr. Mikó István szerezte, akinek ez már a harmadik találata volt az idei szezonban az öregfiúk I.osztályban. A találkozót végül a Budafoki LC nyerte meg 3:2-re.

Öregfiúk csapatunkra most két hét pihenő vár (jövő héten a hétfő pont október 23-ra esik, amikor nem lehet mérkőzést rendezni). Legközelebb október 30-án, hétfőn fogunk pályára lépni a Budaörsi SC otthonában a Budaörsi Városi Stadionban. A mérkőzés kezdési időpontja egyelőre nem ismert. Természetesen később tájékoztatni fogjuk róla honlapunk olvasóit.

A héten kedden, szerdán, valamint csütörtökön tart edzést a szakmai stáb a Márton úton 18.30-as kezdéssel. Felnőtt csapatunk szombaton 11 órás kezdéssel fogadja hazai pályán a BEAC csapatát.




2017.október 15.:
Benő Norbert már 11 gólnál jár az idei szezonban!


A hétvége után így áll a Csillaghegyi MTE góllövőlistája a 2017/2018-as szezonban.

Amint az látszik, Benő Norbert remek szezont tudhat eddig maga mögött, hiszen 11 szerzett góljával toronymagasan vezeti a házigóllövőlistát! Öregfiúk csapatunkban 7, míg felnőtt csapatunkban 4 (bajnokin 3, míg a Budapest Kupában 1) gólt szerzett eddig. Ezen felül több büntetőt is kiharcolt már az idei szezonban és a gólpasszokkal sem maradt adós.

Remekül teljesített eddig Imre Zoltán is, aki korából adódóan még csak a felnőtt csapatunkban tud pályára lépni hétről hétre és eddigi 5 szerzett góljával vezeti is felnőtt csapatunk házigóllövőlistáját!

4 gólt szerzett eddig az idei szezonban három játékosunk a Csillaghegyi MTE színeiben. Dr. Mikó István mind a négy gólját felnőtt, Orosházi Miklós mind a négy gólját öregfiúk csapatunkban szerezte, míg Weitzinger Zsolt kétszer volt eredményes öregfiúk csapatunkban, míg kétszer felnőtt csapatunkban (egyszer a bajnokságban, valamint egyszer a Budapest Kupában).

Ádám Zsolt 3 öregfiúk találatával felfért a házi góllövőlista hatodik helyére, ám eltiltása miatt ő most egy ideig nem gyarapíthatja góljai számát.

Külön említést érdemel öt játékosunk, akik bár korukból adódóan már az öregfiúk korosztályban is pályára léphetnek, nem a Csillaghegyi MTE igazolt labdarúgói az öregfiúk bajnokságban. Az öt említett játékos Dr. Mikó István, Gál Zsolt, Tulák András, Takács Béla, valamint Stefanik Arnold. Mind az öten az öregfiúk I.osztályba éppen feljutott REAC igazolt labdarúgói. Közülük Gál Zsolt, valamint Takács Béla 1-1, míg Dr. Mikó István 2 gólt szerzett eddig.




2017.október 14.:
Két pontrúgás okozta a vesztünk a listavezető ellen.


Csillaghegyi MTE - MLTC 0:3 (0:0)
Márton út, 85 néző. Vezette: Szuhodovszki István (Csepregi Balázs, Jenei Krisztián)

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Craveró Zoltán, Weitzinger Zsolt, Stefanik Arnold, Dr. Jurkinya Richárd - Drozdz István, Vass Dániel, Tulák András - Benő Norbert, Imre Zoltán, Makai Gábor.

A cseréink: Gazgyik Szabolcs, Németh Tamás, Gonda Gergely, Takács Béla, Dr. Mikó István.


A bajnokság hetedik fordulójában a listavezető MLTC csapatát fogadtuk hazai pályán. A jó idő meghozta a szurkolók kedvét is, így viszonylag szép létszámú közönség előtt léphettek pályára a mieink.

Egy kicsit visszautazunk az időben. 2014.június 7-ét írtunk, amikor a BLSZ II.osztály utolsó (30.) fordulójában MLTC - 1908 SZAC KSE mérkőzést rendeztek. A mérkőzésnek óriási volt a tétje, ugyanis úgy léptek pályára ezen a mérkőzésen a scapatok, hogy a két csapat közül az egyik biztosan kiesik a lefújást követően. A találkozót nagy izgalmak közepette végül az 1908 SZAC KSE csapata nyerte meg 2:1 arányban, amely így bent maradhatott a BLSZ II.osztályban, a mátyásföldi alakulat pedig búcsúzni kényszerült. A kiesés óriási változásokat eredményezett a klub háza tájékán és teljes keretfrissítésen esett át a csapat. A vezetőedző az a Zséli László lett, aki előtte az U19-es csapatot edzette és a komplett ifjúsági csapatot felvitte a felnőttek közé, a felnőtteket pedig elküldte. A fiatal csapat első BLSZ III.osztályú szezonjában a 6., majd a 3.helyen végzett. A tavalyi szezonban pedig a 4.helyen zárt az MLTC. A nyáron kérte a klub vezetősége a szövetséget, hogy a BLSZ III.osztály 3.csoportjából hadd kerüljön át a 2.csoportba, amelynak eleget is tett a szövetség, így kerülhetett egy csoportba velünk az MLTC. Három BLSZ III.osztályú évet követően idén mindenképpen a feljutást tűzték ki célul a klubnál. Ennek megfelelően remekül kezdte a bajnokságot az MLTC, hiszen első hat bajnoki mérkőzését egyaránt megnyerte, ráadásul a Budapest Kupa 2.fordulójából is továbbjutott. Még egy érdekesség: az MLTC mai keretéből mindössze egy játékos, Labai Péter játszott azon az ominózus SZAC elleni mérkőzésen.

Csapatunk az MLTC-hez hasonlóan korábban magasabb osztályokban szerepelt, ám a legutóbbi szezon elég gyengére sikeredett, így végül búcsúzni kényszerültünk mi is a BLSZ II.osztályból. Csapatunknál nem történt nagy átalakítás, sőt még erősíteni is tudtunk a múlt szezonbeli keretünkhöz képest, így mindenképpen egyértelmű cél volt a feljutás. Csapatunk első hat bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert, míg csupán egy alkalommal szenvedett vereséget, továbbá az MLTC-hez hasonlóan mi is továbbjutottunk a Budapest Kupa 2.fordulójából.

Miután a csoportból csak az első helyezett csapat jut fel a BLSZ II.osztályba, nagy küzdelemre volt kilátás. Csapatunkban ezúttal a cserepadon kezdett Takács Béla, aki régi ismerősökkel is találkozhatott a mérkőzés előtt, hiszen korábban hosszú évekig állt az MLTC alkalmazásában rutinos játékosunk. Nem is okozott csalódást a mérkőzés első félideje. Mindkét kapu előtt voltak veszélyes szituációk, ám a kapusok helytálltak, így érintetlen maradt mindkét oldalon a háló. Csapatunkból Benő Norbert, valamint Imre Zoltán is közel járt a gólszerzéshez. A BLSZ III.osztályhoz képest kifejezetten élvezhető, jó színvonalú mérkőzést játszottak a felek. A 27.percben Drozdz István, míg a 36.percben Vass Dániel kapott sárga lapos figyelmeztetést Szuhodovszki István játékvezetőtől. A félidő végül gól nélküli döntetlennel ért véget. Az idő múlása egyértelműen csapatunknak kedvezett, hiszen minél tovább maradt volna 0:0 a mérkőzés állása, annál jobban kinyílt volna az MLTC, amely remek kontratámadások vezetésére biztosított volna alkalmat számunkra. A félidőben a vendég csapat kettős cserét hajtott végre, vagyis nem volt maradéktalanul elégedett a látottakkal Zséli László. A második félidő második percében az egyik vendég játékos is "besárgult". Az 56.percben aztán 2:2-re módosult a sárga lapok aránya. A találkozót megelőzően Németh Tamás elmondta, hogy hiába áll fiatal játékosokból az ellenfél, rutinos játékosaink képesek lelassítani a vendégek gyors támadásait. Ennek ellenére éppen a rutintalanságunk okozta végül vesztünket ezen a fontos mérkőzésen. Az 59.percben egy oldalról beívelt labdát fejelt ki Weitzinger Zsolt, ám a csapat játékosai nem támadták meg az ellenfél játékosát, aki távolról így bevette Bózsik Márton kapuját (0:1) az 59.percben. A gól után Németh Tamás váltotta Stefanik Arnoldot. Hét perccel később újabb pontrúgást végzett el az MLTC, amely újabb vendég gólt eredményezett (0:2). Bózsik Márton nem értette meg magát a védelemmel és a bizonytalanságot használta ki a vendég csapat játékosa. Hét perc alatt két gólt kapni hazai pályán végzetes egy ilyen kiélezett mérkőzésen. A 69.percben Craveró Zoltán is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Két perccel később Dr. Mikó István váltotta Vass Dánielt. Rutinos támadónk három perc múlva sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Ekkormmár egyébként Dr. Jurkinya Richárdnak is volt egy ilyen színű lapja, így csapatunkból több játékost is a kiállítás veszélye fenyegetett. A 77.percben Takács Béla váltotta Drozdz Istvánt. A 81.percben aztán végleg eldőlt a három pont sorsa, miután Szuhodovszki István játékvezető igencsak véleményes büntetőt fújt be egy szögletrúgásnál lévő kavarodás során az MLTC csapatának. A büntetőt értékesítette a vendég csapat játékosa (0:3), így három gólosra növelve csapata előnyét. A gól után a már korábban említett Labai Péter is pályára lépett csereként az MLTC csapatában. A hátralévő szűk 10 percben már nem esett újabb találat, így a második félidő alapján végül megérdemelten vitte el mind a három bajnoki pontot a Márton úti sporttelepről az MLTC csapata. A második félidőben csapatunknak nem igazán volt gólszerzési lehetősége.

Csapatunk a jövő héten kedden, szerdán, illetve csütörtökön edz a Márton úton 18.30-as kezdéssel, míg legközelebb ismét hazai pályán lépünk pályára szombaton 11 órás kezdéssel a BEAC csapata ellen. Ez a mérkőzés is hatpontos rangadó, hiszen azonos pontszámmal állunk a BEAC csapatával jelenleg a 3.helyen. Öregfiúk csapatunk hétfőn 16 órás kezdéssel a Trend Csepel RÉF SE vendége lesz a CSHC '94 FC otthonában bajnoki mérkőzésen.




2017.október 11.:
Hiába az Orosházi-dupla, öregfiúk csapatunk vereséget szenvedett.


Csillaghegyi MTE - Budakeszi SC 2:4 (0:2)
III.kerületi TVE sporttelep, 20 néző. Vezette: Zelman Pál Remil (Horváth Gergely, Bakos Máté)

Csillaghegyi MTE: Tausz Péter - Hajdu Péter, Hajdu József, Németh Tamás, Kiss Krisztián - Simonffy László, Haselbach Ferenc, Benő Norbert, Bencze Attila - Weitzinger Zsolt, Weitzinger Imre.

A cseréink: Mudra Ferenc, Trautmann Arnold, Orosházi Miklós, Muhari Zoltán.


A 7.fordulóban öregfiúk csapatunk a Budakeszi SC csapatával mérkőzött meg. A Budakeszi SC csapata legutóbbi három mérkőzésén nyeretlen maradt, ám ez nem jelentett túl sok mindent, mert ugyanez csapatunkra is vonatkozott. A mérkőzés első negyedórája teljesen kiegyenlített játékot hozott, ám a 17.percben megszerezte a vezetést a vendég együttes (0:1). Sajnos a kapott gól megfogta csapatunkat, így 8 perc elteltével ismét eredményes volt a Budakeszi SC 42 esztendős támadója, Dózsa Tibor (0:2). A 27.percben Kiss Krisztián kapott sárga lapos figyelmeztetést. Zelman Pál Ramil játékvezető tíz perccel később egy vendég játékosnak is felmutatta a sárga lapot. A félidő 2:0-ás vendég vezetéssel ért véget. A félidőben csapatunk kettős cserét hajtott végre. Lejött a pályáról Németh Tamás, valamint Weitzinger Zsolt, míg pályára lépett Mudra Ferenc, valamint Orosházi Miklós. Utóbbi játékos pályára küldése remek húzásnak bizonyult. A második félidő első 20 percében bár mindent elkövettünk a gólszerzés érdekében, nem sikerült szépítenünk, így az 58.percben ismét kettős cserét hajtottunk végre. Lejött a pályáról Benő Norbert, valamint Hajdu József, míg helyettük a pályára lépett Trautmann Arnold, valamint Muhari Zoltán. Hét perccel később sajnos három gólosra növelte a vendég csapat az előnyét (0:3), így eldőlni látszott a három pont sorsa. Nem így gondolta Orosházi Miklós, aki előbb a 71.percben szépített (1:3), majd öt perccel később újabb gólt szerzett (2:3), izgalmassá téve az utolsó öt percet a mérkőzésen. Sajnos három perccel később egy kontratámadás végén Weitzinger Imre talált be saját kapunkba (2:4), így végül ha nehezen is, de végül mind a három bajnoki pontot elvitte otthonunkból a Budakeszi SC csapata.

A héten szerdán, csütörtökön, illetve pénteken lesz edzése csapatunknak a Márton úton 18.30-as kezdéssel. Felnőtt csapatunk szombaton 11 órás kezdéssel az MLTC csapatát fogadja bajnoki mérkőzésen. Öregfiúk csapatunk jövő héten hétfőn a Trend Csepel RÉF SE otthonában lép pályára bajnoki mérkőzésen 16 órás kezdéssel. A mérkőzést a CSHC '94 FC sporttelepén játsszuk majd le.




2017.október 10.:
Drozdz István helyett Imre Zoltán volt a gólszerző!


A hétvégi Budakeszi SC - Csillaghegyi MTE (0:4) mérkőzés jegyzőkönyve hibásan lett feltöltve az online rendszerbe, hiszen a 28.percben Drozdz István lett beírva második gólunk szerzőjének. Várhegyi Károly játékvezető ezt tévesen töltötte fel, hiszen Imre Zoltán volt a gólszerző.

Így Imre Zoltán már 5 gólos az idei szezonban, amellyel vezeti csapatunk házigóllövőlistáját!




2017.október 9.:
Figyelem, változás a heti programban!


A héten végül szerdán, csütörtökön, illetve pénteken tart edzést a szakmai stáb a Márton úton 18.30-as kezdéssel.
Mint ismert, öregfiúk csapatunk kedden lép pályára 19.30-as kezdéssel a III.kerületi TVE sporttelepén a Budakeszi SC öregfiúk csapatával, míg felnőtt csapatunk szombaton 11 órás kezdéssel fogadja az MLTC csapatát a Márton úton!




2017.október 8.:
Visszatértünk a győztes útra, jövő héten a listavezető ellen kell folytatnunk!


Budakeszi SC - Csillaghegyi MTE 0:4 (0:3)
Budakeszi SC sporttelep, 70 néző. Vezette: Várhegyi Károly (Kerék Ádám, Weigl Zsolt)

Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Craveró Zoltán, Weitzinger Zsolt, Gazgyik Szabolcs, Drozdz István - Vass Dániel, Stefanik Arnold, Tulák András - Benő Norbert, Makai Gábor, Imre Zoltán.

A cseréink: Németh Tamás, Dr. Mikó István, Takács Béla.


Csapatunk remekül kezdte az idei bajnokságot, hiszen az első négy bajnokiját egyaránt megnyerte, ráadásul a Budapest Kupa 2.fordulójában 2:0-ra legyőzte a két osztállyal magasabban szereplő Unione FC-t, ám a múlt héten a Nagytétényi Kohász SE 2:1-es győzelmével elvitte mind a három bajnoki pontot otthonunkból. Érthetően a szakmai stáb abban bízott, hogy ez nem egy hullámvölgy kezdete, hanem csak egy apró kisiklás volt, amelyet újabb győzelem követ. Ebben ezúttal 14 játékos igyekezett segíteni, ami ismét sok hiányzót jelentett. Nem tudott a csapattal tartani Kukunberg Márk, Weitzinger Imre, Gonda Gergely, Dr. Jurkinya RIchárd, Molnár Dániel, Gál Zsolt, Takács Benedek, Lévai Kálmán, Imre Sándor, Bocskai István, Tolnai Balázs, valamint Ádám Zsolt sem. Ádám Zsoltra még a main kívül további két bajnokin nem tud a rendelkezésre állni, miután egy öregfiúk bajnoki mérkőzésen történt kiállítás után a Fegyelmi Bizottság október 24-ig tiltotta el. A múlt heti kezdőcsapat több helyen is változott. Dr. Mikó István volt az egyetlen három cserénk közül, aki a múlt héten a kezdőcsapatban kapott helyet. Boldizsár Imre személyesen is megtekintette a Budakeszi SC csapatát az elmúlt időszakban, így pontosan tudta, hogy mire számíthat soros ellenfelünktől.

A találkozót Várhegyi Károly vezette, akivel még nem találkoztunk az idei szezonban. Segítői Kerék Ádám, valamint Weigl Zsolt voltak. Utóbbi asszisztens ismerős lehetett Benő Norbertnek, valamint Weitzinger Zsoltnak is, hiszen mindketten pályára léptek öregfiúk hétfői bajnoki mérkőzésén Diósdon, ahol ugyancsak Weigl Zsolt volt az egyik asszisztens.

A mérkőzés esélyesének a sok hiányzó ellenére egyértelműen csapatunk számított. Ennek megfelelően rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Az első negyedórában nem igazán történt említésre méltó esemény, ám a 17.percben Benő Norbert találatával megszereztük a vezetést (0:1)! Támadónknak ez már idén a negyedik találata volt! 11 perc elteltével aztán ismét rezdült a hazaiak hálója. Második találatunk szerzője a fiatal Drozdz István volt, akinek ez idén az első bajnoki találata volt (0:2)! Két gólos előnyünk birtokában érthetően kissé hátrébb helyezkedtünk az ellenfél kapujától és a kontratámadásokra rendezkedtünk be. A labda többet volt csapatunknál az első félidőben. A 41.percben Weitzinger Zsolt is betalált (0:3)! Rutinos játékosunk legutóbb a 2010/2011-es szezonban szerzett kettőnél több gólt a felnőtt bajnokságban még a 43.számú Építők SK játékosaként. Játékosunk hat forduló után már két gólnál jár, így jó eséllyel sikerül túlszárnyalni akkori góltermését. A 45.percben Benő Norbert kapott sárga lapos figyelmeztetést, majd véget is ért az első félidő. A félidőben kettőt cseréltünk: elhagyta a pályát Drozdz István, valamint Weitzinger Zsolt, tehát három gólunkból kettőnek a szerzője, míg helyükre Dr. Mikó István, valamint Németh Tamás érkezett. Ez némi szerkezetváltással is járt. A 48.percben Várhegyi Károly játékvezető a hazai csapatból is sárga lappal figyelmeztetett egy labdarúgót. Az 54.percben a Csillaghegyi MTE-ben élete első felnőtt tétmérkőzését játszó Stefanik Arnold is "besárgult". A 62.percben Gazgyik Szabolcs hagyta el a játékteret. Helyére az a Takács Béla érkezett, akit a napokban sikerült átigazolnunk, így ő is első mérkőzését játszotta klubunk színeiben. Hét perccel később a csereként beállt Dr. MIkó István talált be (0:4), így eldőlni látszott a három pont sorsa. A hátralévő bő húsz percben két hazai sárga lapot kivéve nem igazán történt semmi említésre méltó, így csapatunk kényelmesen tartva az eredményt végül könnyedén szerezte meg hatodik bajnokiján az ötödik győzelmét!

A jövő héten kedden, szerdán, illetve csütörtökön lesz edzése a csapatnak 18.30-as kezdéssel. Kedden öregfiúk csapatunk is pályára lép bajnoki mérkőzésen. Ellenfelünk a Budakeszi SC csapata lesz 19.30-as kezdéssel a III.kerületi TVE sporttelepén. Felnőtt csapatunk legközelebb szombaton 11 órás kezdéssel lép pályára bajnoki mérkőzésen. Soros ellenfelünk az az MLTC csapata lesz, amely eddigi hat mérkőzését mind megnyerve magabiztosan vezeti a csoportot. Soros ellenfelünk nagyon fiatal játékosokból áll, sokat passzolva és még többet futva játszanak. Boldizsár Imre személyesen is meggyőződőtt már az MLTC játékerejéről, amely a Budapest Kupában hozzánk hasonlóan BLSZ III.osztályú együttesként tudott továbbjutni magasabb osztályú ellenféllel szemben.




2017.október 2.:
Őrült mérkőzésen végül örülhettünk a pontszerzésnek is...


Diósdi TC - Csillaghegyi MTE 5:5 (2:3)
Diósdi TC sporttelep, 30 néző. Vezette: Bartkó József (Weigl Zsolt, Németh Annamária)

Csillaghegyi MTE: Tausz Péter - Hajdu Péter, Weitzinger Imre, Mudra Ferenc, Farkas Gergely - Gonda Gergely, Haselbach Ferenc, Simonffy László, Kiss Krisztián - Benő Norbert, Weitzinger Zsolt.

A cseréink: Muhari Zoltán, Trautmann Arnold, Orosházi Miklós.


Öregfiúk csapatunk hatodik bajnoki mérkőzését a Diósdi TC otthnoában játszotta. Kevesen sejtették a mérkőzés előtt, hogy egy őrült találkozó fog kikerekedni a két csapat találkozójából. A vezetést a hazaiak szerezték meg a 7.percben (1:0), ám Benő Norbert 29.percben szerzett góljával sikerült egyenlítenünk (1:1). Négy perccel kséőbb Gonda Gergely is betalált (1:2), ám nem vezethettünk túl sokáig, hiszen három perccel később ismét döntetlent mutatott a virtuális eredményjelző (2:2). Hogy a félidő ne döntetlennel érjen véget, arról Gonda Gergely gondoskodott, aki egy perccel a félidő lefújása előtt ismét vezetéshez juttatta csapatunkat (2:3). A gól előtt egy perccel egyébként Weitzinger Imre kapott sárga lapos figyelmeztetést Bartkó József játékvezetőtől. A második félidőt csapatunk kezdte jobban, hiszen a 43.percben Benő Norbert is megszerezte mai második találatát (2:4), így két gólos előnyre tettünk szert. Négy perccel később szépíteni tudott a hazai együttes (3:4). Az 50.percben végrehajtottuk első cserénket: Muhari Zoltán váltotta Gonda Gergelyt. Két perccel később egyenlíteni tudott a Diósdi TC csapata (4:4). 16 góltalan percet követően jogosnak tűnő büntetőhöz jutott a Diósd, melyet értékesítettek is a hazaiak (5:4), így két gólos előnyünkről sikerült hátrányba kerülnünk a mérkőzés hajrájára. A büntetőnél Farkas Gergely szabálytalankodott, amiért sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A 71.percben Trautmann Arnold váltotta Benő Norbertet, majd két perccel később Orosházi Miklós állt be Mudra Ferenc helyére. Rutinos támadónk ezt rögtön góllal hálálta meg, miután szinte első labdaérintéséből kiegyenlített (5:5)! A hátralévő szűk öt percben már újabb találat nem esett, így végül igazságosnak mondható döntetlent sikerült játszanunk a Diósdi TC otthonában.

A héten kedden, szerdán, valamint csütörtökön lesz edzés a Márton úti sporttelepen 18.30-as kezdéssel, míg vasárnap 15 órakor első csapatunk lép pályára a Budakeszi SC otthonában bajnoki mérkőzésen. Öregfiúk csapatunk legközelebb 8 nap múlva, jövő héten kedden lép pályára bajnoki mérkőzésen a III.kerületi TVE sporttelepén 19.30-as kezdéssel a Budakeszi SC ellen.




2017.október 1.:
A napokban cikket közölt a Csillaghegyi MTE sikeres bajnoki rajtjáról a neves csakfoci.hu portál, melyet változtatás nélkül közlünk honlapunkon!


  • pestifoci.hu

  • A Csillaghegy nem ad enni az éhes farkasoknak!


    A várakozásoknak megfelelően szerepel eddig a BLSZ III.osztály 2. csoportjában a BLSZ II-be azonnal visszavágyó Csillaghegyi MTE csapata. Boldizsár Imre gárdája négy győzelemmel kezdte a bajnokságot, és eközben a Budapest Kupában is továbbjutást ünnepelt. A sikeres szezonkezdetről, a BLSZ3-as bajnokságról és a csapata előtt álló kihívásokról Boldizsár Imre, a Csillaghegyi MTE elnöke beszélt nekünk:

    „Közvetlenül a bajnokság kezdete előtt egy négynapos edzőtáborban vett részt a csapat. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jót tett, összecsiszolódtunk és kialakult a csapategység. Alkalom nyílt arra, hogy kialakuljon a végleges keret is, amellyel neki tudtunk állni ennek a bajnokságnak. Egy nagyon erős csoportba kerültünk, és bár négy forduló után jól állunk, legalább hat csapat van, amely külön erőt képvisel, és szintén az első helyért küzdhet, így nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne csak jó kezdésről beszélhessünk. A bajnokságot ennek a hat csapatnak az egymás elleni eredménye és az fogja eldönteni, hogy a középkategóriába tartozók ellen kik hullajtanak pontokat. Nincsenek könnyű meccsek, aki nem vesz komolyan egy mérkőzést, az komoly hátrányba kerülhet. Nem titok mi a végső sikerre készülünk, az első hely megszerzése a célunk, szeretnénk visszajutni a BLSZ2-be. Járom a mérkőzéseket, láttam több ellenfelünket is, nem lesz könnyű dolgunk. Az, hogy a visszajutás mennyire nehéz, az is bizonyítja, hogy ez ritkán sikerül egyből a BLSZ2-ből kiesőknek, általában néhány évet eltöltenek 2.,3. 4. helyekkel a BLSZ3. osztályban. Szeretnénk ezt elkerülni. Az osztály kapcsán szeretném elmondani, hogy míg tavaly úgy láttam 12 pontot a játékvezetést miatt buktunk, most eddig kellemes csalódás számomra az osztályban lévő játékvezetői színvonal. A közelmúltról annyit, hogy az előző hét remekül sikerült, mert hétközben a rutinos Unione ellen sikerült továbbjutni a Budapest Kupában, majd a Budai XI. ellen is sikerült nyerni a hétvégén. Jó meccsek voltak, így szeretnénk menetelni tovább. Megpróbálunk az őszi szezonban úgy szerepelni, hogy ne kerüljünk hátrányba a tabellán. Tudom, hogy a magasabb osztályból kiesőkre éhes farkasként mennek rá az ellenfelek, de mi nem szeretnénk enni adni nekik!”




    2017.szeptember 30.:
    Hiába vezettünk, végül vereséget szenvedtünk hazai pályán.


    Csillaghegyi MTE - Nagytétényi Kohász SE 1:2 (0:0)
    Márton út, 80 néző. Vezette: Kurtej János (Nagy Gábor László, Lantos Tamás)

    Csillaghegyi MTE: Kukunberg Márk - Dr. Jurkinya Richárd, Gonda Gergely, Gazgyik Szabolcs, Weitzinger Zsolt - Vass Dániel, Tulák András, Imre Zoltán - Benő Norbert, Dr. Mikó István, Makai Gábor.

    A cserénk: Weitzinger Imre.


    Ötödik bajnoki mérkőzésünket hazai pályán játszottuk a Nagytétényi Kohász SE csapatával. A vendégek csapatunkhoz hasonlóan az előző szezont még a BLSZ II.osztályban töltötték, ám végül legjobb kiesőként búcsúzni kényszerültek. A sorsolás furcsa fintora volt, hogy a két együttes végül egy csoportba került a BLSZ III.osztályban. A tavalyi szezonban jól ment csapatunknak a nagytétényiek ellen, hiszen az őszi hazai bajnoki mérkőzésen 3:0-ra, míg a tavaszi idegenbeli mérkőzésen 3:2-re győztünk. Mai 12 fős keretünkből Gonda Gergely, Weitzinger Zsolt, Imre Zoltán, valamint Dr. Mikó István mindkét mérkőzésen pályára lépett, míg Weitzinger Imre csak az őszi, Dr. Jurkinya Richárd pedig csak a tavaszi bajnokin játszott. A gólszerzésben is jeleskedtek az alább felsorolt labdarúgók a nagytétényiek ellen, hiszen Imre Zoltán az őszi mérkőzésen kettő, míg Dr. Mikó István a tavaszi találkozón kettő, Gonda Gergely pedig egy gólt szerzett.

    Nehéz volt megjósolni, hogy mire számíthatunk a nagytétényiek ellen a ma délelőtti mérkőzésen, hiszen eléggé hullámzóan teljesítettek az eddigi találkozókon. 4 eddigi bajnoki mérkőzésük során kétszer nyertek, míg kétszer veszítettek. Amint ismert, csapatunk eddigi mind a 4 bajnoki mérkőzését megnyerte! A mai mérkőzésre azonban erősen tartalékos összeállításban tudtunk csak pályára lépni. 24 fős keretünkből mindössze 12 fő állt a szakmai stáb rendelkezésére. A hiányzókat ezúttal inkább nem is soroljuk fel...

    A találkozó nem hozott szikrázó összecsapásokat, becsúszó szereléseket, nagy helyzeteket. A csapatok kényelmes tempóban futballoztak, vártak az ellenfél hibájára. Természetesen a pálya talaja sem könnyítette meg a felek dolgát. A vendég csapat néhány akciónkat a vártnál durvábban igyekezett megakadályozni. Ezt igyekezett is megbüntetni Kurtej János játékvezető, aki az első félidőben három vendég játékosnak is kiosztott egy-egy sárga lapot. A félidő végül gól nélküli döntetlennel ért véget. A második félidő első negyedórájában sem változott a játék képe. Helyzetekről nem is igazán beszélhetünk egyik oldalon sem, legfeljebb lehetőségekről. Kissé váratlan is volt, amikor a 60.percben Vass Dániel tört be az ellenfél tizenhatosán belülre, akit nemes egyszerűséggel felvágott az egyik vendég védőjátékos. Kurtej János jogos büntetőhöz juttatta így csapatunk. Mindent elmond az ítélet jogosságáról, hogy még a vendég csapat sem reklamált. A labda mögé Imre Zoltán állt, aki nem is hibázott, így megszerezte szezonbeli negyedik találatát (1:0)! A gól sem igazán változtatta meg a mérkőzés képét. Látszott, hogy egyik oldalon sem igazán tudott belenyúlni a csapatba a szakmai stáb (a mieinktől csak Weitzinger Imre foglalt helyet a kispadon). A 77.percben Dr. Jurkinya Richárd "sárgult be". A 79.percben egy oldalról beívelt labdát vétett el kapusunk, valamint védelmünk is, így a hosszú oldalon érkező vendég játékos a kapunkba tudta juttatni a labdát (1:1). Egy perccel később Gonda Gergely kapott sárga lapos figyelmeztetést Kurtej János játékvezetőtől. A hidegzuhany pedig a 84.percben érkezett, miután a kiürült középpályánkon különösebb ellenállás nélkül tudott átgyalogolni az egyik vendég játékos, amelynek végül gól lett a vége (1:2). A hátralévő szűk 8 perc során már nem esett újabb találat, így egy teljesen nyerhető mérkőzésen szenvedtük el végül idei első vereségünket a BLSZ III.osztályban.

    Sajnos legfőbb ellenlábasaink közül az MLTC (4:0 a Budakeszi SC ellen), valamint a Budapesti Erdért SE (2.1 a BEAC otthonában) is győzni tudott, így lépéshátrányba kerültünk a feljutást zajló harcban.

    A jövő héten hétfőn öregfiúk csapatunk lép pályára bajnoki mérkőzésen 19.30-as kezdéssel a Diósdi TC otthonában található műfüves pályán. Kedden, szerdán, valamint csütörtökön edzést vezényel a szakmai stáb 18.30-as kezdéssel a Márton úton, majd a pénteki pihenőnapot követően a hétvégén a Budakeszi SC otthonában lépünk pályára bajnoki mérkőzésen. A találkozó időpontját azonban egyelőre nem tudni, mivel ellenfelünk még azt nem kötötte le. Természetesen amint ismert lesz a találkozó időpontja, közölni fogjuk honlapunk olvasóival! A Budakeszi SC eddigi mind a négy bajnoki mérkőzésén vereséget szenvedett.




    2017.szeptember 24.:
    4/4! A Budai XI otthonában is 3 góllal nyertünk!


    Budai XI SE - Csillaghegyi MTE 1:4 (0:2)
    Elektromos SE sporttelep, 75 néző. Vezette: Ilinszky Gábor (Várhegyi Károly, Polgár Bence)

    Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Dr. Jurkinya Richárd, Gonda Gergely, Gál Zsolt, Craveró Zoltán - Lévai Kálmán, Vass Dániel, Tulák András - Benő Norbert, Dr. Mikó István, Makai Gábor.

    A cseréink: Weitzinger Zsolt, Imre Zoltán, Gazgyik Szabolcs, Weitzinger Imre, Ádám Zsolt.


    Csapatunk egyértelmű esélyesként lépett pályára a Budai XI SE elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen. Ellenfelünk eddigi összes bajnoki mérkőzését elveszített, ráadásul a Budapest Kupa második fordulójában hazai pályán szenvedett 5:1-es vereséget a BVSC-Zugló csapatától, így onnan is búcsúzni kényszerült. Csapatunk támadólag lépett fel az első perctől fogva, aminek a 32.percben meg is lett az eredménye, miután a szemfüles Makai Gábor góljával megszereztük a vezetést (0:1). A 38.percben Craveró Zoltán, míg három perccel később Dr. Mikó István kapott sárga lapos figyelmeztetést. A 45.percben aztán a rutinos Craveró Zoltán góljával megdupláztuk előnyünket (0:2), így a félidőre két gólos előnnyel mehettünk. A félidőben Gál Zsolt helyére Weitzinger Zsolt állt be. Az 52.percben aztán Craveró Zoltán ismét eredményes volt (0:3), így eldőlni látszott a három pont sorsa. A gól után Makai Gábort váltotta Gazgyik Szabolcs, míg Vass Dániel helyére csapatunk házigóllövőlistájának vezetője, Imre Zoltán állt be. A 76.percben Dr. Jurkinya Richárd helyére Ádám Zsolt érkezett. A 81.percben Benő Norbert is betalált (0:4), így már-már kiütésessé vált az állás. A 84.percben aztán szépített a hazai csapat (1:4). Két perccel később ötödik cserelehetőségünket is kihasználtuk: Tulák Andrást váltotta Weitzinger Imre. A hátralévő bő öt perc során már nem esett újabb találat, így csapatunk végül különösebb nehézség nélkül szerezte meg az újabb három bajnoki pontot, így továbbra is 100%-os!

    A jövő héten kedden, szerdán, valamint csütörtökön lesznek az edzések a Márton úton 18.30-as kezdéssel. Öregfiúk csapatunk kedden 19.45-ös kezdéssel játssza újabb bajnoki mérkőzését hazai környezetben a III.kerületi TVE sporttelepén a MAC csapata ellen. Első csapatunk legközelebbi bajnoki mérkőzését jövő héten szombaton 11 órakor játssza hazai pályán a Nagytétényi SE csapata ellen.




    2017.szeptember 20.:
    Szenzáció a Budapest Kupában: kiejtettük az Unione FC-t !!!


    Csillaghegyi MTE - Unione FC 2:0 (1:0)
    Márton út, 80 néző. Vezette: Horváth Balázs (Kis Patrik, Tóth Csaba)

    Csillaghegyi MTE: Kukunberg Márk - Dr. Jurkinya Richárd, Gonda Gergely, Weitzinger Zsolt, Lévai Kálmán - Molnár Dániel, Tulák András, Gazgyik Szabolcs - Makai Gábor, Dr. Mikó István, Benő Norbert.

    A cserék: Ádám Zsolt, Vass Dániel, Gál Zsolt, Weitzinger Imre.


    Miután kisorsolták a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóságának Curia utcai székházában a Budapest Kupa 2017/2018-as idényének második fordulójának párosításait, aligha örült a Csillaghegyi MTE - Unione FC párosításnak bármelyik fél is. Az Unione FC részéről pontosan tudták, hogy egy nem is olyan régen még sokkal szebb napokat megélt egyesület elleni hétközi mérkőzés mindig életveszélyes, ráadásul a téli felkészülési tornákon is mindig megszenvedett egymással a kté együttes. Boldizsár Imre éppen ezért elsősorban egy remek edzőmérkzőésnek tekintett egész héten a mai találkozóra, amely remekül szolgálhatja felkészülésünket a hétvégi bajnoki mérkőzésre. Persze ahogyan közeledett a találkozó, úgy lett nagyobb az étvágy. Nem is hiába.

    De ne szaladjunk ennyire előre. Kapunkat ezúttal Kukunberg Márk védte, aki a 2017/2018-as idény első tétmérkőzésén lépett pályára (a felkészülés alatt több edzőmérkőzésen is védett). Rögtön a kezdőcsapatba nevezte a szakmai stáb az újonnan igazolt Tulák Andrást, míg ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet a fiatal Makai Gábor.

    Az Unione FC csapatában több olyan labdarúgó is pályára lépett, akik NB I-es múlttal rendelkeznek. A legnagyobb név egyértelműen Dragan Vukmir volt, aki a legutóbbi szezonban 14 NB I-es mérkőzésen lépett pályára az első osztályból végül kieső MTK Budapest csapatában. A mieink azonban nem ijedtek meg a kétség kívül nagyobb nevekből álló ellenféltől.

    Az első fél órában kiegyenlített játék folyt, ami mindenképpen csapatunknak kedvezett. Mint ismert, döntetlen esetén csapatunk jutott volna be a Budapest Kupa 3.fordulójába. Egyértelmű volt, hogy az Unione FC technikás játékának nem kedvezett a csillaghegyi játéktér állapota, de minket ez a legkevésbé sem zavart. A 31.percben a hosszú kihagyás után a hétvégén visszatérő Dr. Jurkinya Richárd kapott jogosnak tűnő sárga lapos figyelmeztetést egy kemény belépőért. Ahogy közeledett a félidő vége, úgy könyvelte el mindenki, hogy gól nélkül fog véget érni, amikor elérkezett a 41.perc. Dr. Mikó István beadását hátvédünk, Weitzinger Zsolt bólintotta a kapuba (1:0), mellyel nem kis meglepetésre megszereztük a vezetést! Főhetett is a feje a vendégek vezetőedzőjének, Szabó Andrásnak. Talán már azon gondolkodott, hogy hogyan szervezze át csapata játékát a félidőben, amikor jött a hidegzuhany, ugyanis a 43.percben Tulák András adott remekbe szabott gólpasszt első csillaghegyi tétmérkőzésén Benő Norbertnek (2:0), így a félidő végül 2:0-ás hazai vezetéssel ért véget!

    A félidőben a szakmai stáb igyekezett felhívni a játékosok figyelmét, hogy ne kényelmesedjenek el a vezetés tudatában, mert egy esetleges vendég gól pillanatok alatt megváltoztatná a játék képét. A félidőben a fiatal Makai Gábor helyére a rutinos Ádám Zsolt állt be, aki alig volt három perce a pályán és máris sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Csapatunknak érthetően nem kellett erőltetnie a támadásokat, az idő nekünk kedvezett. A második félidő első negyedóráját remekül átvészeltük. Elértük, hogy az idő nekünk dolgozzon. A 61.percben Molnár Dániel is "besárgult". Talán éppen emiatt, de a 70.percben lecserélte őt vezetőedzőnk. Helyére Vass Dániel érkezett. Érdekesség, hogy párhuzamosan ekkor cserélt az Unione FC csapata is, ahol a pályát a pár éve még az Újpest FC NB I-ben szereplő játékosa, Lettrich Dániel hagyta el. Nagy nevek ide, nagy nevek oda, csapatunk majdnem újabb góllal növelte előnyét, de a lehetőség kimaradt, így maradt a 2:0-ás állás.A 73.percben Gonda Gergely is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A 77.percben Gál Zsolt váltotta az egész mérkőzésen sokat dolgozó Gazgyik Szabolcsot. A 84.percben pedig a Weitzinger-fivérek váltották egymást: Zsolt helyére érkezett Imre. Miután a hajrát is sikerült átvészelnünk kapott gól nélkül, ezért végül hatalmas meglepetésre csapatunk 2:0-ás győzelmével kiejtette a BLSZ I.osztályú Unione FC csapatát a Budapest Kupa idei kiírásából és várhatja a 3.forduló sorsolását. A következő kört várhatóan 2018 februárjában fogják lebonyolítani.

    Érdekesség, hogy tavaly ilyenkor az akkor még BLSZ II.osztályú csapatunk az egy osztállyal alacsonyabban szereplő Duna SK vendégeként játszott 2:2-es döntetlent, ami ugyebár a szabályok értelmében az azonnali kiesésünket jelentette.

    Csapatunk legközelebb pénteken edz a Márton úti sporttelepen 18.30-as kezdéssel, míg legközelebb vasárnap 16 órakor lépünk pályára a Budai XI SE vendégeként bajnoki mérkőzésen a Budapesti Elektromos SE sporttelepén.




    2017.szeptember 18.:
    Három gólos előny után veszített öregfiúk csapatunk két pontot...


    Műegyetemi FC - Csillaghegyi MTE 3:3 (0:2)
    Promontor utca, 20 néző. Vezette: Tiringer Máté (Hegyesi Dávid, Szabó Levente)

    Csillaghegyi MTE: Tausz Péter - Hajdu Péter, Weitzinger Imre, Kőhegyi Zoltán, Simonffy László - Farkas Gergely, Gonda Gergely, Haselbach Ferenc, Weitzinger Zsolt - Benő Norbert, Ádám Zsolt.

    A cserék: Kiss Krisztián, Muhari Zoltán, Orosházi Miklós.


    Öregfiúk csapatunk két vereséggel kezdte a 2017/2018-as idényt, ám a múlt héten már sikerült megszereznünk első győzelmünket, így kellő önbizalommal vártuk a Műegyetemi FC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést.

    Az első 25 percben csapatunk többet támadott. A budafoki pálya talaja a mi játékunknak kedvezett inkább, így nem is keltett különösebb meglepetést a jelenlévőkben, amikor egy öngólnak köszönhetően megszereztük a vezetést (0:1). A vezető gól megszerzése után sem álltunk le és igyekeztünk minél hamarabb megduplázni előnyünket. Ez végül még az első félidő vége előtt jött össze, miután Weitzinger Zsolt volt eredményes (0:2). A második félidőt is csapatunk kezdte jobban. A 46.percben Kiss Krisztián váltotta Hajdu Pétert csapatunkban. Kiss Krisztián eddig a szezonban mindig a kezdőcsapatban kapott helyet, most azonban csak a cserepadon, így bizonyára nagy volt benne a bizonyítási vágy. Két perccel beállása után Ádám Zsolt találatával már három gólos volt az előnyünk (0:3). Eldőlni látszott a három pont sorsa. Talán túlságosan is kiengedett csapatunk a biztos előny tudatában, így feljött a hazai együttes. Az 53.percben össze is jött nekik a szépítés (1:3). Négy perccel később kettőt is cseréltünk: Haselbach Ferenc, valamint Benő Norbert hagyta el a játékteret, míg a helyükre Orosházi Miklós, valamint Muhari Zoltán érkezett. A 65.percben aztán kissé váratlanul újabb gólt szerzett a hazai csapat (2:3), így ismét nyílttá vált a mérkőzés. A 69.percben aztán Ádám Zsolt szabálytalankodott sárga lapot érően a büntetőterületen belül. A jogosnak tűnő büntetőt pedig értékesítette a hazai csapat (3:3). A hátralévő 10 percben már nem esett újabb találat, így csapatunk három gólos előnyét elherdálva végül csak egy pontot szerzett.

    A héten kedden, illetve pénteken lesz edzés a Márton úton 18.30-as kezdéssel. Szerdán 16.30-as kezdéssel első csapatunk fogadja hazai pályán a BLSZ I.osztályú Unione FC csapatát a Budapest Kupa 2.fordulójában. Legközelebbi bajnoki mérkőzésünket jövő héten kedden fogjuk lejátszani 19.45-kor a III.kerületi TVE sporttelepén a MAC csapata ellen.




    2017.szeptember 17.:
    Legutóbb 10 éve kezdtük ilyen jól a szezont!


    Amint arról már beszámoltunk honlapunkon, csapatunk remekül kezdte a 2017/2018-as idényt a BLSZ III.osztály 2.csoportjában. Az első fordulóban hazai pályán 3:1 arányban legyőztük a BME Wanderers FC csapatát, majd vendégként 3:0 arányban múltuk felül az Inter 04 FC-t, míg tegnap ismét hazai pályán léptünk pályára, ahol 2:0-ás győzelmet arattunk a Testvériség SE II felett.

    Az idénykezdés remek alkalmat biztosított arra, hogy utánanézzünk, hogy hogyan kezdte a legutóbbi néhány szezonját a Csillaghegyi MTE az aktuális bajnokságban. A statisztikát minden idénynél a 3.forduló utáni állás alapján készítettük el.

    Az elmúlt 13 év statisztikái alapján kijelenthető, hogy a Csillaghegyi MTE nem számít jó idénykezdő csapatnak. Ebben az időszakban 3 mérkőzés után a Csillaghegyi MTE legfeljebb 4 pontot szerzett, de kétszer is előfordult, hogy 3 forduló elteltével még nem volt szerzett pontunk.

    A 2007/2008-as idény lóg ki pozitív értelemben a sorból, hiszen ekkor a BLSZ I.osztály küzdelmeit 9 ponttal kezdte csapatunk, ami ugye 100%-os teljesítménynek mondható (a 4.fordulóban a Gázművek MTE elleni kerületi rangadón gól nélküli döntetlen született). 10 évvel ezelőtt első három mérkőzésünkből kettőt is idegenben játszottunk és mindkettőt 6:0 (!) arányban sikerült megnyernünk (a Voyage, illetve a Szabadkikötő ellen), míg hazai pályán 2:1-re győztük le a MAFC csapatát.

    A mostanit megelőző 13 szezonban 3 fordulót követően átlagban 2,85 pontot szerzett csapatunk, ami 31,62%-os teljesítményt jelent.

    Ezek alapján nem számíthattunk idén sem jó szezonkezdésre, ám a csapat rácáfolt a statisztikai adatokra és három győzelemmel kezdte a szezont 10 év után ismét. Említésre méltó, hogy 10 éve csapatunk meg is nyerte az aktuális bajnokságot. Jó lenne a mostani bajnokság végén is megírni ugyanezt, hogy aztán 2018 augusztusában ismét azon izgulhassunk, hogy a történelem megismétli-e önmagát. Persze, akkor már a BLSZ II.osztályban...




    Érdekes statisztikai adat továbbá, hogy csapatunk hogy áll a budapesti bajnokságokat összesítve a kapott gólok tekintetében. A statisztikában csak azokat a csapatokat vettük figyelembe, amelyek már legalább 3 bajnoki mérkőzésen túl vannak.

    A BLSZ I.osztályban a REAC csapata 5 mérkőzés után még nem kapott gólt, így ők abszolút vezetik ezt a rangsort. Három-három bajnoki mérkőzésen van túl csapatunk mellett a BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC is, amely együttesek eddig mindössze egy gólt kaptak a bajnokságban, így ezek a csapatok férnek még oda a képzeletbeli dobogó másik két fokára.

    (2 lejátszott bajnoki mérkőzés után egy csapat nem kapott még gólt az Airnergy FC révén, míg három csapat egy gólt kapott)




    2017.szeptember 16.:
    3/3! Dr. Mikó István duplájával itthon tartottuk mind a három bajnoki pontot!


    Csillaghegyi MTE - Testvériség SE II 2:0 (1:0)
    Márton út, 80 néző. Vezette: Horváth Balázs (Kis Patrik, Tóth Csaba)

    Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Ádám Zsolt, Gál Zsolt, Gonda Gergely, Craveró Zoltán - Vass Dániel, Molnár Dániel, Gazgyik Szabolcs, Weitzinger Zsolt - Benő Norbert, Dr. Mikó István.

    A cserék: Imre Zoltán, Dr. Jurkinya Richárd, Makai Gábor, Weitzinger Imre.


    Csapatunk remekül kezdte a 2017/2018-as bajnoki idényt, hiszen miután a nyitómérkőzésen hazai pályán 3:1-re sikerült legyőzni a BME Wanderers FC csapatát, nem álltunk le és a múlt héten az Inter 04 FC-t múltuk felül 3:0 arányban vendégként. A cél egyértelműen az volt, hogy folytatódjon sikeres szereplésünk a BLSZ III.osztály 2.csoportjában. Soros ellenfelünk a Testvériség SE II volt, amely a nyitófordulóban 2:0-ra győzni tudott a Budakeszi SC otthonában, ám a múlt héten hazai pályán 3:1-es vereséget szenvedett az MLTC gárdájától.

    Csapatunk 24 fős keretéből ezúttal is hiányoztak többen. Nem számíthatott a szakmai stáb ezúttal Kukunberg Márk, Németh Tamás, Drozdz István, Takács Benedek, Lévai Kálmán, Imre Sándor, Bocskai István, Stefanik Arnold, valamint Tolnai Balázs játékára. Közülük azonban eddig csak Németh Tamás, Drozdz István, Lévai Kálmán, valamint Imre Sándor lépett pályára idén bajnoki mérkőzésen. Volt azonban egy nagy visszatérője együttesünknek, ugyanis letöltötte eltiltását csapatunk jobb hátvédje, Dr. Jurkinya Richárd, aki így ismét bevethető volt. Nem kevesebb, mint 155 nap után léphetett ismét pályára bajnoki mérkőzésen hátvédünk. A szakmai stáb ezúttal a cserepadra jelölte rutinos hátvédünket. Négy helyen módosult összeállításunk a múlt hetihez képest. Kikerült a kezdőcsapatból Lévai Kálmán, Németh Tamás, Makai Gábor, valamint Imre Zoltán (utóbbi kettő a cserepadon kezdett, az előbbi kettő pedig ezúttal nem volt jelen a mérkőzésen), míg bekerült Gál Zsolt, Vass Dániel, Weitzinger Zsolt, valamint Dr. Mikó István. Közülük csak Dr. Mikó István lépett pályára a múlt heti, Inter 04 FC elleni mérkőzésen, ahol csereként beszállva sokat lendített csapatunk támadójátékán, ahol végül két gólban is tevékeny részt vállalt. Talán emiatt, de ezúttal a kezdőcsapatba nevezte őt Boldizsár Imre. És nem is tette rosszul, hiszen rögtön a 7.percben meghálálta rutinos támadónk a bizalmat és megszerezte csapatunknak a vezetést (1:0)! Tíz perccel később Gazgyik Szabolcs kapott sárga lapos figyelmeztetést Horváth Balázs játékvezetőtől. A rúgott gól után nem állt le csapatunk és igyekezett megduplázni előnyét. Erre több lehetőségünk is volt az első játékrészben, ám lehetőségeinket nem tudtuk gólra váltani, így a félidő 1:0-val ért véget. Az első félidő utolsó percében Gál Zsolt kapott sárga lapot Horváth Balázs játékvezetőtől. A vezetés ellenére nem volt maradéktalanul elégedett Boldizsár Imre. Emiatt kettős cserére szántuk el magunkat a félidőben. Imre Zoltán, valamint Dr. Jurkinya Richárd állt be Gazgyik Szabolcs, valamint Gál Zsolt helyére. A második félidőből alig telt el három perc és Dr. Mikó István megszerezte saját maga, valamint csapatunk második gólját is (2:0)! A második rúgott gól után csapatunk megnyugodhatott, nem kellett siettetnie a táamdásokat. A 65.percben Ádám Zsolt helyére érkezett a fiatal Makai Gábor. A 78.percben Molnár Dániel kapott sárga lapos figyelmeztetést, míg három perccel később Benő Norbert is "besárgult". Benő Norbertnek ez már a második sárga lapos figyelmeztetése volt az idei szezonban. Lehet, hogy emiatt, de két perc múlva le is cserélte őt Boldizsár Imre. Helyére Weitzinger Imre érkezett. A hátralévő szűk 10 percben már nem esett újabb találat, így csapatunk második hazai bajnoki mérkőzését is két gólos különbséggel nyerte meg teljesen megérdemelten!

    A jövő heti program a következő: hétfőn 19 órás kezdéssel öregfiúk csapatunk játszik bajnoki mérkőzést Budafokon (1222 Budapest, Promontor utca 89/a) a Műegyetemi FC ellen. Kedden 18.30-as kezdéssel edzést vezényel a szakmai stáb, majd szerdán 16.30-as kezdéssel a Budapest Kupa 2.fordulójában fogadjuk hazai pályán a BLSZ I.osztályú Unione FC csapatát. A szabályok értelmében döntetlen esetében is csapatunk a továbbjutó! Csütörtökön pihenőnap, majd pénteken 18.30-as kezdéssel ismét edzést vezényel a szakmai stáb. majd a szombati pihenőnapot követően vasárnap 16 órás kezdéssel lejátssza felnőtt csapatunk idei negyedik bajnoki mérkőzését is. Ellenfelünk a Budai XI SE lesz idegenben. A mérkőzést a Budapesti Elektromos SE sporttelepén (1138 Budapest, Népfürdő utca 20) fogjuk lejátszani.




    2017.szeptember 13.:
    Megvan a hétfői öregfiúk bajnoki kezdési időpontja!

    Amint arról korábban beszámoltunk, a hét elején még nem lehetett tudni, hogy öregfiúk legközelebb mikor lép pályára bajnoki mérkőzésen. Ma délelőtt eldőlt, hogy a Műegyetemi FC elleni bajnoki mérkőzésünk 19 órakor fog kezdődni! A találkozót a Budafoki MTE sporttelepén fogjuk lejátszani, melynek pontos címe a következő: 1222 Budapest, Promontor utca 89/a. A találkozót Tiringer Máté fogja vezetni, míg segítői Hegyesi Dávid, valamint Szabó Levente lesznek.




    2017.szeptember 12.:
    Csillaghegyi MTE - Unione FC lesz a Budapest Kupa 2.fordulójában !!!

    A Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága kisorsolta a Budapest Kupa 2.fordulójának párosításait. A Curia utcai sorsoláson nem fogta kezünket Fortuna, ugyanis a BLSZ I.osztályú Unione FC csapatát kaptuk.
    A kupa hivatalos versenykiírása szerint a fordulót a szeptember 20-21 (szerda-csütörtök) napokon kell megrendezni, ám miután a harmadik forduló csak 2018 februárjában kerül lebonyolításra, ezért természetesen halasztásra is van lehetőség.
    Csapatunk lesz a találkozó pályaválasztója, így a találkozót a Márton úti sporttelepen fogjuk megrendezni. Az időpont egyeztetése még zajlik, ám könnyen elképzelhető, hogy szeptember 20-án, szerdán lesz a találkozó. Természetesen a részletekről később beszámolunk!






    Benő Norbert vezérletével megszerezte idei első győzelmét öregfiúk csapatunk!


    Csillaghegyi MTE - KISE 6:2 (2:1)
    Márton út, 30 néző. Vezette: Baranyi Gábor (Tóth II Tamás, Horváth Gergely)

    Csillaghegyi MTE: Mudra Ferenc - Simonffy László, Weitzinger Imre, Weitzinger Zsolt, Hajdu József - Kőhegyi Zoltán, Németh Tamás, Haselbach Ferenc, Hajdu Péter - Ádám Zsolt, Benő Norbert.

    A cserék: Orosházi Miklós, Tausz Péter, Gonda Gergely, Trautmann Arnold, Jaksi Tibor, Kozselka István.


    Harmadik bajnoki mérkőzésén megszerezte idei első győzelmét öregfiúk csapatunk! Ellenfelünk a KISE csapata volt, amely idei első bajnoki mérkőzését játszotta le, így nehéz volt elképzelni, hogy mire számíthatunk a bajnoki mérkőzésen. Csapatunk erős összeállításban tudott ezúttal pályára lépni. Farkas Gergely, Kiss Kriztián, valamint Muhari Zoltán nem állt ezúttal rendelkezésre. Az első negyedórát még átvészelte a KISE csapata, ám már ekkor is csapatunk nyomott, majd a 18.percben Benő Norbert góljával megszereztük a vezetést (1:0)! Hét perccel később aztán kissé váratlanul egyenlített a vendég csapat (1:1). Szerencsére a kapott gól nem fogta meg a mieinket és a 37.percben Ádám Zsolt góljával ismét megszereztük a vezetést (2:1), így a félidő a mi vezetésünkkel ért véget. Ádám Zsolt góljánál már a pályán tartózkodott Orosházi Miklós is, aki a 34.percben Hajdu Józsefet váltotta. A félidőben a mieink kettőt is cseréltek: Mudra Ferenc helyére Tausz Péter érkezett a kapuba, míg Haselbach Ferencet Gonda Gergely váltotta. A második félidőből alig telt el három perc és Benő Norbert góljával megdupláztuk előnyünket (3:1). Az 58.percben Benő Norbert megszerezte harmadik gólját is a mérkőzésen (4:1), így eldőlni látszott a három pont sorsa. Két perccel később azonban szépített a vendég KISE (4:2). A gyors gólváltásnál már a pályán tartózkodott a mieinknél Trautmann Arnold, valamint Jaksi Tibor is, akik Németh Tamás, valamint Ádám Zsolt helyére érkeztek. A 61.percben aztán Kozselka István is beállt, méghozzá Hajdu Péter helyére. A 75.percben a csereként beállt Orosházi Miklós is betalált (5:2), míg a 6:2-es végeredményt Benő Norbert (ki más?) állította be egy perccel később (6:2). A rendkívül sportszerű találkozón végül csapatunk teljesen megérdemelten tartotta itthon mind a három bajnoki pontot.

    A héten kedden, szerdán, valamint csütörtökön 18.30-as kezdéssel tart edzést a szakmai stáb a Márton úti sporttelepen. Legközelebbi bajnokiját öregfiúk csapatunk várhatóan jövő héten hétfőn játssza a Műegyetemi FC vendégeként a Budafoki MTE Promontor utcai sporttelepén, ám a mérkőzés kezdési időpontja egyelőre nem ismert. Természetesen a későbbiekben beszámolunk majd róla! Felnőtt csapatunk szombaton 11 órakor fogadja hazai pályán a Testvériség SE II csapatát bajnoki mérkőzésen.




    2017.szeptember 11.:
    Frissült csapatunk honlapja!


    Frissült a Csillaghegyi MTE honlapja, melyet megtekinthetnek a csapat menüpontjai alatt.

    - Csapatunk kerete jelenleg 24 fős, melyet megtekinthetnek a keretnél.
    - Csapatunk házigóllövőlistáját jelenleg Imre Zoltán vezeti 3 találattal. A góllövőlista is frissült.
    - Csapatunk két forduló elteltével a második helyen áll a BLSZ III.osztály 2.csoportjában. A friss tabella is megtekinthető.
    - Csapatunk őszi sorsolása is megtekinthető. Jelenleg két mérkőzésünknek nincs időpontja és helyszíne, a többi megtekinthető a sorsolásnál.
    - Csapatunk galériája pedig amint arról már korábban beszámoltunk, folyamatosan frissül a bajnoki mérkőzések után. A galéria is megtekinthető.




    2017.szeptember 10.:
    Bózsik Márton életben tartott minket, utána megérdemelten győztünk!


    Inter 04 FC - Csillaghegyi MTE 0:3 (0:1)
    Goldball Park, 70 néző. Vezette: Szingajevszkij Julian (Szuhanyik Péter Lajos, Huszti András Norbert)

    Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Craveró Zoltán, Gonda Gergely, Németh Tamás, Ádám Zsolt - Molnár Dániel, Gazgyik Szabolcs, Lévai Kálmán - Makai Gábor, Imre Zoltán, Benő Norbert.

    A cserék: Dr. Mikó István, Drozdz István, Imre Sándor, Weitzinger Imre.


    Amint arról már korábban beszámoltunk, felnőtt csapatunk győzelemmel kezdte a 2016/2017-es szezont, miután hazai pályán 3:1-re sikerült legyőznünk a BME Wanderers FC csapatát. A második fordulóban az Inter 04 FC-vel mérkőztünk meg vendégként a Goldball Parkban. Maráczi János együttese az első fordulóban egy gólgazdag mérkőzésen 4:3-as vereséget szenvedett az MLTC otthonában.

    Csapatunkból ezúttal is többen hiányoztak. Nem számíthatott Boldizsár Imre ezúttal Vass Dániel, Gál Zsolt, Weitzinger Zsolt, Takács Benedek, Dr. Jurkinya Richárd, Bocskai István, Tolnai Balázs, valamint Kukunberg Márk játékára nem számíthatott. A 8 hiányzó ellenére sem mondható el, hogy tartalékosan állt fel csapatunk, ami mindenképpen a keret bőségét, valamint erősségét jelzi. A lelátón viszonylag sokan voltak, mintegy 70 szurkoló foglalt helyet. Közülük többen a Csillaghegy sikeréért szorítottak, ám Muhari Zoltánék között is téma volt, hogy védelmünket kifejezetten rutinos labdarúgók alkották ezúttal. Boldizsár Imre ezúttal a Craveró Zoltán, Németh Tamás, Gonda Gergely, Ádám Zsolt négyesnek szavazott bizalmat. Védelmünk átlagéletkora így 40,75 év volt. A múlt héten azonban az Inter 04 FC csapatában az 55 esztendős Maráczi János játszott középhátvédet, aki ezúttal csak a cserék közé jelölte magát.

    Az Inter 04 FC kezdte jobban a találkozót, hiszen a piros mezes csapat előtt nem kevesebb, mint három nagy helyzet is adódott az első húsz percben, ám mindhárom alkalommal nagyot védett kapusunk, Bózsik Márton, aki így életben tartotta csapatunk győzelmi esélyeit. A mérkőzés előtt Boldizsár Imre elmondta, hogy csapatunk számára ezúttal nem opció a pontvesztés. A hazai csapatból Gorgosilich Lukas játszott leginkább veszélyesen, ami nem meglepő, hiszen a múlt héten csapata mindhárom gólját ő szerezte, ám védelmünk helytállt. Miután kijöttünk a kezdeti szorításból, Makai Gábor könnyedén megszerezhette volna a vezetést csapatunknak, ha egy kicsit határozottabb. Benő Norbert a jobb szélen ezúttal is veszélyesen játszott, többször is hintába ültette a védőket, veszélyes szituációkat kialakítva ezzel a kapu előtt, ám támadóink ekkor még nem tudtak élni ezekkel a lehetőségekkel. A 26.percben sárga lapos figyelmeztetésben részesítette Szingajevszkij Julian játékvezető a hazai csapat egyik játékosát. A 28.percben aztán Gazgyik Szabolcs szerencsés találatával sikerült megszereznünk a vezetést (0:1). A gól megnyugtató hatással volt csapatunkra. A 39.percben Craveró Zoltán, majd négy perccel később Benő Norbert "sárgult be". A félidő végéig már nem módosult az állás, így 1.0-ás vezetéssel vonulhattunk pihenőre. A vezetésünk ellenére Boldizsár Imre nem volt maradéktalanul elégedett. Cserélt is a félidőben vezetőedzőnk: Makai Gábor helyére Dr. Mikó István állt be, ami végül nyerőhúzásnak bizonyult. Az 53.percben Gonda Gergely is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Hat perccel később aztán Dr. Mikó István ugratta ki remek ütemben Benő Norbertet, aki nem hibázta el a ziccert és megduplázta csapatunk előnyét (0:2). Kettőt is cserélt a gól után Boldizsár Imre. Gazgyik Szabolcs, valamint Németh Tamás jött le, míg a helyükre Drozdz István, valamint Imre Sándor érkezett. A két gólos előnyünk birtokában még nyugodtabban játszottunk. Igyekeztünk járatni a labdát, ami többé-kevésbé sikerült is. Összességében egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott csapatunk, mint a múlt héten. A 71.percben megfogyatkozott a hazai csapat, miután a játékvezető kiállította a hazai csapatból Gorgosilich Lukast. A két gólos előny és az emberelőny tudatában nem siettetük a támadásokat, a biztos védekezésre helyeztük a hangsúlyt. A 80.percben egy sakk-mattig kijátszott akció végén passzolt az üres kapuba Imre Zoltán (0:3), mellyel végleg eldőlt a három pont sorsa. A gól után ismét cseréltünk: Weitzinger Imre állt be Benő Norbert helyére. Több említésre méltó esemény már nem történt a mérkőzésen, így ha nem is könnyen, de végül magabiztosan, 3:0-ra nyerte meg csapatunk a második bajnoki mérkőzését, így ha csak ideiglenesen is, de csapatunk átvette a vezetést a BLSZ III.osztály 2.csoportjában. Külön jár a gratuláció Gazgyik Szabolcsnak, aki ma első bajnoki gólját szerezte meg a Csillaghegyi MTE színeiben!

    Öregfiúk csapatunk hétfőn 17.00-as kezdéssel fogadja a Márton úton a KISE öregfiúk csapatát idei harmadik bajnoki mérkőzésén. Öregfiúk csapatunk eddigi két mérkőzésén még nem szerzett pontot az idei szezonban.

    A jövő héten kedden, szerdán, valamint csütörtökön tart edzést a szakmai stáb a Márton úton 18.30-as kezdéssel, míg felnőtt csapatunk legközelebb szombaton 11 órakor lép pályára bajnoki mérkőzésen. Soros ellenfelünk a Testvériség SE II lesz hazai pályán. A Testvériség SE II az első fordulóban a Budakeszi SC vendégeként győzni tudott 2:0-ra, ám tegnap hiába szerezte meg a vezetést hazai pályán az MLTC ellen, végül 3.1-es vereséget szenvedett, így két mérkőzés után három pont áll a neve mellett.

    A galériába felkerült 16 kép a mérkőzésről!






    2017.szeptember 9.:
    Ma. 17.00. Inter 04 FC - Csillaghegyi MTE !!!


    Ma 17 órás kezdéssel csapatunk lejátssza idei második bajnoki mérkőzését is a BLSZ III.osztály 2.csoportjában. Ellenfelünk az Inter 04 FC csapata lesz, amely tavaly még a BLSZ III.osztály 1.csoportjában szerepelt, ahol végül a 6.helyen végzett többek között a bravúros tavaszi szereplésének köszönhetően (tavasszal a begyűjthető pontok 69,4%-át, míg ősszel csupán 30,6%-át gyűjtötték be). A Maráczi János által irányított gárda kimondottan jó erőállapotban várta az idei szezont, miután az együttes folyamatosan edz a Goldball Parkban viszonylag nagy létszámban. A nyáron soros ellenfelünk is több edzőmérkőzésen lépett pályára (többek között a Pénzügyőr SE II, valamint a KISE is az ellenfelek között volt), amelyeken több-kevesebb sikert értek el.

    Az Inter 04 FC csapata a múlt héten 4:3-as vereséget szenvedett az MLTC vendégeként, ám ez a találkozó nem biztos, hogy hűen tükrözi ellenfelünk játékerejét, miután komoly létszámhiány lépett fel náluk az első bajnokin. A találkozót a helyszínen tekintette meg Boldizsár Imre, aki az alábbiakat nyilatkozta ellenfelünkről:
    "Az egyértelműen látszik az Inter 04 FC csapatán, hogy Maráczi János lett a vezetőedző, aki ugye korábban az 1908 SZAC KSE vezetőedzője volt hosszú ideig. Felépített támadásokat próbálnak csinálni. A harmadosztályhoz viszonyítva van néhány kiemelkedő képességű játékosuk, a többiek pedig próbálnak alájuk dolgozni. A valós tudást azonban nehéz ebből az egy mérkőzésből lemérni, hiszen a létszámhiányuk miatt például Maráczi Jánosnak is kellett egy félidőt játszania, aki egyébként egyáltalán nem lógott ki a csapatból 55 esztendős kora ellenére. Nem lebecsülve ellenfelünket, de nekünk ezen a mérkőzésen a pontvesztés nem opció, ha valóban szeretnénk feljutni a BLSZ II.osztályba. A múlt heti mérkőzés alapján azt mondom, hogy ellenfelünk védelme sebezhető."

    A találkozót Szingajevszkij Julian fogja vezetni. A 34 esztendős játékvezető a tavalyi szezonban nem működött közre csapatunk egyetlen mérkőzésén sem, mint ahogyan segítői, Szuhanyik Péter Lajos, valamint Huszti András Norbert sem.

    Két mérkőzést érdemes megemlíteni a két csapat közelmúltjából. A VI. Téli Nagypályás Torna 5.fordulójában az Inter 04 FC a Csillaghegyi MTE öregfiúk csapatával mérkőzött meg. A találkozót 4:0 arányban öregfiúk csapatunk nyerte meg. A találkozón Orosházi Miklós 2, míg Ádám Zsolt és Vass Dániel 1-1 gólt szerzett. Könnyen elképzelhető, hogy Ádám Zsolt a mai mérkőzésen is pályára fog lépni. A másik mérkőzés pedig a VII. Téli Nagypályás Torna keretein belül lett lejátszva, ahol az Inter 04 FC ismét a Csillaghegyi MTE öregfiúk csapatával mérkőzött meg. Maráczi János együttesének sikerült visszavágnia az egy évvel korábbi vereségért, hiszen a találkozót 3:2 arányban a kék-fekete mezesek nyerték meg. A találkozón kétszer is a Csillaghegy szerezte meg a vezetést, ám mindkétszer egyenlíteni tudott az Inter 04 FC, sőt a mérkőzés vége előtt nem sokkal a győztes gólt is sikerült megszerezniük.

    A 17 órakor kezdődő összecsapásra szeretettel várunk mindenkit! A mérkőzés helyszíne a Goldball Park lesz, amelynek pontos címe a következő: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 26-28.

    Csapatunkkal kapcsolatos hír továbbá, hogy a Budapest Kupa 2.fordulójának sorsolását jövő héten kedden (szeptember 12) tartják a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóságának Curia utcai székházában 10 órás kezdéssel. A sorsoláson már a Csillaghegyi MTE is érdekelt lesz. A forduló hivatalos játéknapjai 2017.szeptember 20-21-én (szerda és csütörtök) lesznek. A tét a legjobb 32 közé kerülés lesz.




    2017.szeptember 4.:
    Nem kezdte jól a szezont öregfiúk csapatunk.


    Fabulon SC - Csillaghegyi MTE 3:1 (2:0)
    Kőér utca, 30 néző. Vezette: Grünvald Gábor (Huszár Ákos, Gajzágó Imre)

    Csillaghegyi MTE: Tausz Péter - Hajdu Péter, Weitzinger Imre, Gonda Gergely, Simonffy László - Ádám Zsolt, Kiss Krisztián, Haselbach Ferenc, Weitzinger Zsolt - Orosházi Miklós, Benő Norbert.

    A cserék: Farkas Gergely, Trautmann Arnold, Muhari Zoltán, Kozselka István.


    Az első fordulóban a Budakeszi SC-t idegenben 5:2-re legyőző Fabulon SC vendégei voltunk a második fordulóban. Mint ismert, csapatunk hazai pályán 5:3-as vereséget szenvedett a Halásztelek FC-től. Az első fordulóbeli kezdőcsapatból ezúttal kimaradt Németh Tamás, Muhari Zoltán, Farkas Gergely, Hajdu József, valamint Kőhegyi Zoltán is. Helyükre bekerült Weitzinger Zsolt, Orosházi Miklós, Hajdu Péter, Gonda Gergely, valamint Simonffy László. Csapatunk jól kezdte a találkozót, sikerült helyzeteket is kialakítani, ám sem Orosházi Miklós, sem Benő Norbert nem járt sokáig sikerrel. Ellenben ellenfelünk igen, akik a 38.percben Nagy Tibor találatával megszerezték a vezetést (1:0). A támadó egy perccel később ismét eredményes volt (2:0), így a félidő 2:0-ás hazai vezetéssel ért véget. A félidőben Hajud Pétert váltotta Farkas Gergely, míg Kozselka István állt be Ádám Zsolt helyére. A cserék jót tettek csapatunk játékának, hiszen szinte rögtön a második félidő elején sikerült szépítenünk Benő Norbert találatával (2:1), aki így megszerezte idei első bajnoki találatát. Csapatunk előtt több lehetőség is adódott az egyenlítés érdekében. A 60.percben Muhari Zoltán váltotta Orosházi Miklóst, míg hat perccel később Haselbach Ferenc helyére állt be Trautmann Arnold. Az egyenlítés azonban csak nem akart összejönni. A 74.percben aztán a hazai csapat visszaállította a két gólos különbséget (3:1), így végül csapatunk második bajnoki mérkőzésén is vereséget szenvedett. A mérkőzésen sárga lapos figyelmeztetésben részesült Benő Norbert, valamint Kiss Krisztián is.

    A héten kedden, szerdán, illetve csütörtökön tart edzést a szakmai stáb a Márton úton 18.30-as kezdéssel, míg legközelebbi bajnoki mérkőzését öregfiúk csapatunk jövő héten hétfőn fogja lejátszani a Márton úton 17 órás kezdéssel a KISE együttese ellen, amely eddig mind a két bajnoki mérkőzését elhalasztotta. A találkozót Baranyi Gábor fogja vezetni, míg segítői Tóth II Tamás, valamint Horváth Gergely lesznek.




    2017.szeptember 2.:
    Győzelemmel kezdtük a szezont !!!


    Csillaghegyi MTE - BME Wanderers 3:1 (2:0)
    Márton út, 50 néző. Vezette: Barta Attila (Kiss György, Ilinszky Gábor)

    Csillaghegyi MTE: Bózsik Márton - Craveró Zoltán, Gonda Gergely, Gál Zsolt, Lévai Kálmán - Drozdz István, Molnár Dániel, Vass Dániel - Makai Gábor, Imre Zoltán, Benő Norbert.

    A cserék: Németh Tamás, Dr. Mikó István, Weitzinger Zsolt, Gazgyik Szabolcs, Weitzinger Imre, Ádám Zsolt.


    Kezdjük a legfontosabbal: csapatunk ha nem is könnyen, de végül győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, ami nagyon fontos volt ma délelőtt! Nézzük a találkozó előzményeit röviden. Csapatunk amint arról már korábban is beszámoltunk, több edzőmérkőzésen is pályára lépett a nyári felkészülési időszak alatt több-kevesebb sikerrel. Ami mindenképpen említésre méltó, hogy a szakmai stáb (Boldizsár Imre és Stefanik Arnold) nem tudta kétszer egymás után ugyanabban az összeállításban pályára küldeni az együttest. A csapat megerősödött a tavalyihoz képest, ám a kritikusok azt is megemlítették, hogy meg is öregedett, hiszen köztudott, hogy a keretben több öregfiúk korú labdarúgó is szerepel. Az biztos volt, hogy Dr. Jurkinya Richárd nem léphet pályára az első bajnoki mérkőzésen, miután szeptember 10-ig szóló eltiltását tölti. Rajta kívül Kukunberg Márk, Tolnai Balázs, Bocskai István, Imre Sándor, valamint Takács Benedek volt a hiányzók között.

    Ennek ellenére meglepő döntéseket hozott a mérkőzés előtt az összeállításnál Boldizsár Imre, hiszen több olyan labdarúgót is csak a cserék közé jelölt, akik eddig kezdőnek számítottak. A cél mindenképpen a fiatalítás volt. A kezdőcsapat átlagéletkora végül 28,55 év volt úgy, hogy szerepelt benne a 45 esztendős Craveró Zoltán, valamint a 38 esztendős Benő Norbert is. A cserepad átlagéletkora pedig 39,67 év volt. Rögtön a kezdőcsapatba került a mindössze 16 esztendős Makai Gábor.

    Csapatunk kissé lassan, körülményesen kezdte a mérkőzést. Egy vendég akció végén a bal oldalról középre ívelt labdába vetődött bele Lévai Kálmán. A vendégek kezezést reklamáltak, de Barta Attila játékvezető továbbot intett. Helyzeteink adódtak az első 10 perc után, de az utolsó pillanatokban mindig hiba csúszott. Volt hogy Makai Gábor beadása csúszott le, volt hogy Benő Norbert beadása volt túl hosszú, illetve hogy Imre Zoltánt szerelték lövés előtt. A 27.percben Benő Norbert iramodott meg a jobb szélen, akit lerántottak a büntetőterületen belül. A játékvezető egy kis hezitálás után végül szabadrúgást ítélt a büntetőterületet övező vonalról... A szabadrúgást Craveró Zoltán fölé rúgta. Nem sokkal később Benő Norbert beadására érkezett remekül Makai Gábor, aki a hálóba fejelt, ám Kiss György asszisztens jelzésére les miatt érvénytelenítették a találatot. A 38.percben ismét Benő Norbert iramodott meg a jobb szélen, ismét szabálytalankodtak vele szemben, ám Barta Attila játékvezető ezúttal már határozottan a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Imre Zoltán állt, aki a jobb alsó sarokba vágta a labdát (1:0). Három perccel később ismét remek labdát kapott Benő Norbert a jobb szélen, akit ismét csak szabálytalanul tudtak megállítani a büntetőterületen belül. A játékvezető ezúttal is a büntetőpontra mutatott. A labda mögé ismét Imre Zoltán állt és ugyanoda lőtte a labdát, mint korábban, megduplázva ezzel csapatunk előnyét (2:0). Két perccel később három gólosra is növelhettük volna előnyünket, miután Benő Norbert került ziccerbe, ám a lehetőséget elszórakozta, majd a visszapasszolt labdáját a csereként beállt Dr. Mikó István lőtte mellé. A félidő így 2:0-val ért véget. A szakmai stáb kettőt is cserélt még az első félidőben. Drozdz István bokasérülése miatt kellett, hogy elhagyja a játékteret a 31.percben. Helyére Németh Tamás állt be. Vass Dániel taktikai okokból lett lehozva a 36.percben. Helyére Dr. Mikó István állt be. A félidőben csak a vendég csapat cserélt, a mieink nem. Nem kezdtük rosszul a második félidőt, ám újabb gólt nem sikerült szereznünk, majd a 66.percben szépített a vendég együttes (2:1). Ekkor már a pályán volt csapatunkban Weitzinger Zsolt is, aki a fiatal Makai Gábort váltotta három perccel korábban. A gól nem fogta meg csapatunkat, sőt négy perccel később Dr. Mikó István visszaállította a két gólos különbséget (3:1). A 72.percben Gonda Gergely, majd a 76.percben Németh Tamás kapott sárga lapos figyelmeztetést. A 81.percben Gazgyik Szabolcs váltotta Craveró Zoltánt csapatunkban. A hajrában már nem esett újabb gól, így csapatunk ha nem is könnyen, de végül behúzta első bajnoki mérkőzését a BLSZ III.osztályban.

    A galériába felkerült 11 kép a mai mérkőzésről!

    Csapatunk a jövő héten kedden, szerdán, illetve csütörtökön edz a Márton úti sporttelepen 18.30-as kezdéssel, majd szombaton 17 órás kezdéssel az Inter 04 FC vendégei leszünk. A mérkőzés helyszíne a Goldball Park (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 26-28) lesz. Külön említést érdemel továbbá az is, hogy hétfőn 17.30-as kezdéssel öregfiúk csapatunk lejátssza idei második bajnoki mérkőzését. Soros ellenfelük a Fabulon SC lesz idegenben a Kőér utcai sporttelepen.

    Ma délután játszották csoportunkban az ASR Gázgyár II - BEAC mérkőzést, amelyen a vezetést a BEAC szerezte meg, ám a BLSZ IV.osztályból feljutott Gázgyár csapata fordítani tudott, ám egy remek hajrának köszönhetően a BEAC végül 3:2-es győzelmével elvitte mind a három pontot a Sujtás utcából.




    2017.szeptember 1.:
    Felnőtt csapatunk a héten kedden edzett (6 játékos volt jelen), majd szerdán az utolsó edzőmérkőzésén lépett pályára a nyáron. Ellenfelünk a Mészöly Focisuli SE U19-es együttese volt. A találkozó meglepően jó iramú volt, amelyen Imre Zoltán góljával a mieink szerezték meg a vezetést még az első félidőben. A második játékrészben aztán Vass Dániel értékesített egy büntetőt, így csapatunk 2:0-ra nyerni tudott.
    A mérkőzés után öregfiúk csapatunk játszott a Mészöly Focisuli SE U19-es együttese ellen mintegy fél órát, amelyen 1:0-ra győztek az ifjak. Trautmann Arnold előtt óriási gólszerzési lehetőség adódott, ám nem tudott élni a lehetőséggel.
    Csütörtökön ismét edzést vezényelt a szakmai stáb a csapatnak, majd a pénteki pihenőnapot követően szombaton már bajnoki mérkőzés vár felnőtt csapatunkra!


    Első bajnoki mérkőzésünket a MAFC Wanderers ellen fogjuk játszani hazai környezetben. Az egykor szebb napokat is megélt együttesek találkozóját Balog Attila fogja vezetni. Segítői Kiss György, valamint Ilinszky Gábor lesznek. Tavaly egyikükkel sem találkozott felnőtt csapatunk, ám a tavasszal Ilinszky Gábor volt a kettes számú asszisztens a Gamma LSE - Csillaghegyi MTE öregfiúk bajnoki mérkőzésen, melyen csapatunk 5:3-as vereséget szenvedett.
    Soros ellenfelünk a tavalyi szezonban még a BLSZ IV.osztály 3.csoportjában szerepelt BME Wanderers FC néven, ahol végül a Bp. Erdért SE II mögött a második helyen végzett (a csoportból a legjobb feljutó volt, hiszen a Bp. Erdért SE II nem juthatott fel). 24 mérkőzéséből 18-at megnyert a Wanderers, míg 6 alkalommal vereséget szenvedett. Döntetlent nem játszott a szezon során. Figyelemre méltó adat, hogy ők szerezték messze a legtöbb gólt a csoportban, számszerint 130-at és mindössze 36-ot kaptak. Egyébként a 130 rúgott góllal a BLSZ IV.osztály összes csoportját tekintve az 5.helyen végeztek. Csak összehasonlításképpen: csapatunk tavaly a BLSZ II.osztályban 32 gólt szerzett. Érdemes lesz tehát figyelni a holnapi bajnoki mérkőzésen a védekezésre!
    A mérkőzésen várhatóan bemutatkozik csapatunkban a mindössze 16 esztendős Makai Gábor!
    A mérkőzésre sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!




    2017.augusztus 29.:
    Tisztes helytállás a tavalyi bronzérmes ellen a nyitányon!


    Csillaghegyi MTE öregfiúk - Halásztelek FC öregfiúk 3:5 (1:3)

    Öregfiúk csapatunk kezdte a 2017/2018-as idényt a Halásztelek FC elleni hazai mérkőzéssel. A Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága némiképp megváltoztatta az öregfiúk bajnokság versenykiírását a tavalyihoz képest. Amíg tavaly az öregfiúk II.osztály két 12 fős csoportra volt bontva, addig idén egy 18 fős csoport alkotja a II.osztály mezőnyét. Ellenfelünk a tavaly a másik csoport harmadik helyén végző Halásztelek FC volt tegnap. A Halásztelek FC feljutása az öregfiúk I.osztályba nüanszokon (értsd: kevesebb rúgott gól) múlt, így nem ígérkezett könnyűnek a találkozó számunkra. A mérkőzés majdnem fél óra késéssel kezdődött, ám végül Lantos Tamás játékvezető a sípjába fújt. A tavalyi szezonban sem ő, sem segítői (Molnár Balázs, Tóth II. Tamás) nem működtek közre öregfiúk csapatunk egyik mérkőzésén sem.

    Csapatunkban nem léphetett pályára Tausz Péter, aki egy szövetségbeli internetes probléma miatt nem játszhatott. Egyébként csapatunk jó összeállításban tudott pályára lépni. A vezetést már az 5.percben megszerezte a vendég együttes (0:1), amit a 20.percben meg is dupláztak (0:2). Öt perccel később azonban Ádám Zsolt találatával sikerült szépítenünk (1:2)! Ádám Zsolt tavaly 10 szerzett góllal csapatunk góllövőlistájának második helyén végzett. Nála többet (számszerint 13-at) csak Benő Norbert szerzett. A 34.percben aztán ismét két gólosra növelte előnyét a Halásztelek FC (1:3), így a félidő 3:1-el ért véget.

    Csapatunk négy cserét is eszközölt 3:1-es állásnál. Elhagyta a játékteret Németh Tamás, Ádám Zsolt, Muhari Zoltán, valamint Haselbach Ferenc, míg érkezett a helyükre Weitzinger Zsolt, Mudra Ferenc, Simonffy László, valamint Orosházi Miklós. A 45.percben Mudra Ferenc öngóljával három gólosra növelte előnyét a vendég együttes (1:4), így eldőlni látszott a három pont sorsa. Nem nyugodott ebbe bele a csereként beállt Weitzinger Zsolt, aki két perccel később szépített (2:4). Csapatunk tovább támadott és mindent elkövetett a szépítőgól megszerzéséért. Az 57.percben Weitzinger Zsolt kapott sárga lapos figyelmeztetést. A 61.percben aztán a nagy visszatérő Simonffy László góljával egy gólosra csökkentettük hátrányunkat (3:4), így ismét képbe került az esetleges pontszerzés, ami bravúros eredménynek számított volna. A 76.percben aztán a vendég együttes szerzett újabb gólt (3:5), így végül 5:3 arányban megnyerte a találkozót.

    Összességében elmondható, hogy csapatunk helytállt esélyesebb ellenfelével szemben, ahol egy kis szerencsével akár a pontszerzés is összejöhetett volna. Csapatunk jövő héten hétfőn a Fabulon SC vendégeként lép pályára 17.30-as kezdéssel a Richter Gedeon Szabadidő Központban található füves pályán. A sporttelep pontos címe a következő: 1103 Budaest, Kőér utca 38. A találkozót Grünvald Gábor fogja vezetni. Segítői Huszár Ákos, valamint Gajzágó Imre lesznek.




    2017.augusztus 27.:
    A szakmai stáb eredeti terve az volt, hogy felnőtt csapatunk 10 felkészülési mérkőzéssel a háta mögött vágjon neki a 2017/2018-as idénynek. Az Ikarus BSE, valamint a Zánka elleni mérkőzés végül elmaradt, így 8 mérkőzést játszott csapatunk a nyáron. A felkészülés eleje nem alakult jól, holott a játékoskeret nem változott sokat az előző szezonhoz képest. Ám amint egyre jobb erőbe kerültek a játékosok, úgy vált egyre labdabiztosabbá és gólveszélyesebbé az együttes. Hozzá kell azonban tenni, hogy egy-két hiányzót már nagyon megérez az együttes játéka.

    A BLSZ II.osztályú együttesek elleni edzőmérkőzéseken vereséget szenvedtünk (Csep-Gól FC, Szent Pál Akadémia FC, MUN SE, Hidegkúti SC, Szabadkikötő SE), ám a BLSZ III.osztályú BEAC, valamint a IV.osztályú Külker SC csapatát már sikerült legyőzni. Ebből a szempontból kissé kilóg a BLSZ IV.osztályú Rúg-6 FC elleni felkészülési mérkőzésünk, ahol hazai pályán 3:2-es vereséget szenvedtünk. Együttesünk a jövő héten szerdán 18.30-as kezdéssel még megmérkőzik a Mészöly Focisuli SE U19-es együttesével, majd szombaton lejátssza első bajnoki mérkőzését.

    Íme egy-egy kép a Külker SC, illetve a BEAC elleni felkészülési mérkőzésről.

    A Csillaghegyi MTE öt labdarúgót igazolt a nyári szezonban.
    - A 29 esztendős Tolnai Balázs a Dunakeszi VSE csapatától érkezett és a középpálya közepén számíthat rá a szakmai stáb. Erőnlétileg még utol kell érnie magát, de a csapat erősődött érkezésével.
    - A 36 esztendős Gál Zsolt a legújabb igazolás. A Sziget Sport Akadémia SE csapatától érkezett a jobbára középhátvédként bevethető labdarúgó, aki rutinjával nagy segítségére lehet együttesünknek.
    - A 30 esztendős Bocskai István a Szentendre VSE csapatától érkezett, ám látszik, hogy erőnlétileg továbbra is nagy a lemaradása, ráadásul jelenleg kisebb sérüléssel is bajlódik.
    - A 19 esztendős Karosi Gábor korábban nem volt leigazolva más együttesbe, így kérdés, hogy mennyit tud lendíteni csapatunk támadójátékán.
    - A 34 esztendős Simonffy László az öregfiúk csapatunkhoz érkezett, korábban is a Csillaghegyi MTE igazolt labdarúgója volt.

    Ha már öregfiúk: csapatunk holnap kezdi el a 2017/2018-as szezont, méghozzá hazai pályán a Halásztelek FC ellen 17.30-as kezdéssel.

    A találkozót Lantos Tamás fogja vezetni, míg segítői Molnár Balázs, valamint Tóth II Tamás lesznek.
    Nem ígérkezik könnyű mérkőzésnek a holnapi, ugyanis a Halásztelek FC a tavalyi szezonban a 3.helyen zárt az Öregfiúk II.osztály 2.csoportjában, ami remek eredménynek számít, hiszen épphogy lemaradtak a feljutást jelentő második helyről (ugyanannyi pontot szereztek, mint a második helyezett Trend Csepel RÉF SE). Csapatunk az Öregfiúk II.osztály 1.csoportjának 8.helyén végzett.
    Jó hír lehet csapatunk számára, hogy több játékosunk is pályára lépett felnőtt csapatunk több edzőmérkőzésén, így játékban van a csapat nagy része.
    A mérkőzésre sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!




    2017.augusztus 24.:
    Hírek a csapat háza tájáról!


    Csapatunk gőzerővel készül az új idényre. Célunk egyértelműen az, hogy aranyérmesként jussunk vissza a BLSZ II.osztályba. Ennek elengedhetetlen feltétele volt, hogy a keret egyben maradjon. Amint arról korábban már beszámoltunk, ez meg is valósul.

    Kedden edzőmérkőzésen fogadtuk hazai pályán az ugyancsak BLSZ III.osztályú BEAC csapatát. Edzőtáborozásunk óta ez volt az első edzőmérkőzésünk (az edzőtáborban elmaradt a Zánka elleni edzőmérkőzés). Az első félidőben nem igazán találtuk a játék ritmusát, támadásainkat jól akasztották meg a venégek, akik egy szép góllal meg is szerezték a vezetést, amit a félidőig meg is őriztek. A második félidőben már egyértelműen mi uraltuk a találkozót. Kijött a két csapat közti különbség erőnlétben. A nagy visszatérő Vass Dániel kétszer, míg a fiatal Makai Gábor, valamint Molnár Dániel egy-egy gólt szerzett. A BEAC is szerzett egyet a második félidőben, így csapatunk végül 4:2-re győzött.

    Szerdán 7 fő jelent meg az edzésen, majd csütörtökön újabb edzőmérkőzés szerepelt a programban. Ellenfelünk a BLSZ IV.osztály élmezőnyéhez tartozó Külker SC volt, így a találkozót nyugodtan nevezhettük mini házirangadónak. Csapatunk a Bózsik Márton - Ádám Zsolt, Gonda Gergely, Németh Tamás, Dr. Jurkinya Richárd - Vass Dániel, Imre Sándor, Takács Benedek, Benő Norbert - Makai Gábor, Imre Zoltán összeállításban kezdett. Dr. Mikó István, valamint Molnár Dániel voltak ezúttal a tartalékok. A mérkőzésen egyértelműen mi irányítottunk és Makai Gábor ziccerből szerzett találatával korán meg is szereztük a vezetést. Imre Zoltán pár másodperccel később egy labdaszerzést követően megduplázta csapatunk előnyét, majd Makai Gábor kotort be egy újabb gólt a gólvonalról, így 3:0-ra módosult az állás. Benő Norbert találata csak növelte a Külker gondjait, akik Jurkinya Richárd lefülelt passza után szépíteni tudtak. Imre Zoltán távolról a léc alá küldött labdájával azonban hamar visszaállt a négy gólos különbség a csapatok között. Pár góltalan perc után a Külker első góljának szerzője ismét betalált, miután a teljes védelmünket kicselezte, így 5:2-re módosult az állás. Jurkinya Richárd gyönyörű centerezését Imre Zoltán használta ki, majd Makai Gábor keresztbe passzolását Benő Norbert lépte át okosan, így a labda Molnár Dánielhez került, aki nem hibázott. Benő Norbert centerezését pedig egy vendég játékos rúgta saját kapujába, kialakítva ezzel a 8:2-es félidei állást. Imre Zoltán a félpályánál kapott labdát, amellyel ziccerig ment, majd nem hibázott, megszerezve ezzel negyedik gólját a mérkőzésen. Pár perccel később Németh Tamás parádés indítását használta ki Makai Gábor, így ekkor már 10:2 volt az állás. Dr. Mikó István centerezését Takács Benedek használta ki, majd a Külker SC támadója megszerezte harmadik gólját is a találkozón, kialakítva ezzel a 11:3-as végeredményt. 11 rúgott gólunkból négyet Imre Zoltán, hármat Makai Gábor, míg egyet-egyet, Benő Norber, Takács Benedek, Molnár Dániel, valamint egy vendég játékos szerzett. A rúgott gólokon kívül még Dr. Mikó István, valamint Németh Tamás is a kapufát találta el, vagyis lehetett volna nagyobb különbségű is a győzelmünk. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Imre Sándort le kellett cserélni a második féidőben, miután kapott egy rúgást a bokájára. Ezúton is jobbulást és mielőbbi felépülést kívánunk neki!

    A holnapi edzés elmarad, így a csapat legközelebb szombaton 10 órakor találkozik a Szabadkikötő SE sporttelepén, miután 11 órától edzőmérkőzésen lépünk pályára a BLSZ III.osztályú csapat otthonában. A sporttelep pontos címe a következő: 1211 Budapest, Weiss Manfréd út 5-7.

    A vasárnapi, illetve a hétfői nap pihenő lesz, majd kedden 19 órától edzést vezényel a szakmai stáb a Márton utcában. Szerdán 18.30-as kezdéssel edzőmérkőzésen lépünk pályára hazai pályán a Mészöly Focisuli SE U19-es együttese ellen. Csütörtökön 19 órától ismét edzés szerepel a programban, majd a pénteki pihenőnapot követően szombaton 11 órától lejátsszuk első bajnoki mérkőzésünket hazai pályán a MAFC Wanderers FC ellen.

    A rá következő héten úgy volt, hogy pályára lépünk a Budapest Kupa első fordulójában, ám a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága a héten megtartotta a sorsolást, melyen csapatunk erőnyerő lett, így majd csak a 2.fordulóban (szeptember 20-21) csatlakozik a sorozathoz.

    Hír még csapatunk háza tájáról, hogy a 2.fordulóban rendezendő Inter 04 FC - Csillaghegyi MTE mérkőzés tervezett időpontja: 2017.szepetmber 9.szombat, 17.00. A helyszín a Goldball Park lesz.




    2017.augusztus 17.:
    Három új igazolással készülünk az idényre!


    Amint arról már korábban beszámoltunk, Bocskai István a Csillaghegyi MTE-hez igazolt a Szentendre VSE csapatából.

    Rajta kívül további két új igazolás készül együttesünkkel a 2017/2018-as idényre. Tolnai Balázs 1988.05.24-én született Budapesten. Korábban játszott az Interrapid LE, az SK Tóalmás, a Sződliget SMTE, a Gödi SE, valamint a Dunakeszi VSE csapatában. A középpályás a Dunakeszi VSE csapatát hagyja ott a Csillaghegyi MTE kedvéért. Eddigi pályafutása során 94 felnőtt tétmérkőzésen lépett pályára, melyeken összesen 11 gólt szerzett.

    Karosi Gábornak pedig élete első klubja lett a Csillaghegyi MTE. A fiatal labdarúgó 1997.10.10-én született Debrecen városában.


    Csapatunk hétfőn, valamint kedden még edzésen vett részt, majd szerdán reggel 9 órakor elindult a már-már szokásosnak mondható révfülöpi edzőtáborba. Az edzőtábor remek hangulatban zajlik, ahol természetesen alapos terhelést kapnak a játékosok a szakmai stábtól. Vasárnap 11 órakor pedig a Zánka csapatával mérkőzünk meg edzőmérkőzésen a révfülöpi sporttelepen. A mérkőzés után csapatunk indul haza.

    A Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága elkészítette a BLSZ III.osztály 2.csoportjának sorsolását is, melyet itt tekinthetnek meg honlapunk olvasói: Sorsolás

    Amint arról korábban már beszámoltunk, szeptember 6-7-én lesz a Budapest Kupa első fordulója, melyben minden bizonnyal csapatunk is érdekelt lesz. A sorsolást jövő héten kedden (augusztus 22) tartják a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti igazgatóságának Curia utcai székházában 10 órától.




    2017.augusztus 9.:
    Bocskai István a Csillaghegyi MTE labdarúgója!


    Új játékossal bővült a Csillaghegyi MTE kerete Bocskai István személyében. A 30 esztendős labdarúgó a Pest megyei Szentendre VSE csapatától érkezik hozzánk. Edzőmérkőzéseken már pályára is lépett és jó benyomást keltett a jobbára védekező feladatokat ellátó labdarúgó a szakmai stábra.

    Pásztor Zoltán pedig az Ecser SE-be igazolt csapatunktól. A labdarúgó az előző szezonban mindössze egyetlen bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Márciusban a Budafoki MTE II otthonában 3:0-ra elveszített mérkőzésen állította be a 25 esztendős labdarúgót Stefanik Arnold vezetőedző az 57.percben.

    Csapatunk kerete tehát új játékossal bővült. Ma 18.30-as kezdéssel az Ikarus BSE csapatát fogadjuk hazai pályán edzőmérkőzésen. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk a mérkőzésre!

    Csütörtökön 19 órás kezdéssel edzést vezényel a szakmai stáb, míg pénteken 20 órától a BLSZ II.osztályú Hidegkúti SC vendégei leszünk edzőmérkőzésen. Három nap teljes pihenőt követően kedden este ismét edzést vezényel a szakmai stáb 19 órától, majd szerdán elutazik a csapat a révfülöpi edzőtáborba.




    2017.augusztus 1.:
    Tegnap 8 fővel folytatta csapatunk felkészülését az idényre.

    Ma tartották a Magyar Labdarúgó Szövetség Curia utcai székházában 16 órától a szezonnyitó értekezletet, amelyen eldőlt, hogy a korábban leírt tervezett csoport immáron véglegesnek tekinthető (holnap 12 óráig van lehetőség módosítást kérni, de erre nincs jó esély).




    2017.július 31.:
    Nagy múltú együttesekkel kerülhetünk össze a BLSZ III.osztályban!


    Holnap 16 órától tartja a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága a szezonnyitó értekezletét a Curia utcai székházban, ahol többek között véglegesítésre kerülnek a csoportbeosztások a BLSZ III., valamint a BLSZ IV.osztályban.

    A szövetség elkészítette a csoportbeosztás tervezetét, melyet közzé is tettek. E szerint csapatunk a BLSZ III.osztály 2.csoportjába kapott besorolást, ahová eredetileg is kérte Boldizsár Imre az együttest. Ha a tervezett csoportbeosztást elfogadják a csapatok, akkor olyan nagy múltú ellenfelekkel is meg kell mérkőznünk az idény során, mint a Nagytétényi SE, a Budatétény SE, az MLTC, a BEAC, a Budapesti Erdért SE, de összekerülnénk többek között a Testvériség SE, valamint az ASR Gázgyár tartalék csapataival is.

    A tervezett BLSZ III.osztály 2.csoport mezőnye:
    1. CSILLAGHEGYI MTE (BLSZ II.osztály, 16.hely)
    2. Nagytétényi Kohász SE (BLSZ II.osztály, 14.hely)
    3. Budatétény SE (BLSZ III.osztály, 2.hely)
    4. Testvériség SE II (BLSZ III.osztály, 2.hely)
    5. MLTC (BLSZ III.osztály, 4.hely)
    6. BEAC (BLSZ III.osztály, 4.hely)
    7. BÜSKE (BLSZ III.osztály, 5.hely)
    8. Budapesti Erdért SE (BLSZ III.osztály, 6.hely)
    9. Budai XI SE (BLSZ III.osztály, 7.hely)
    10. Inter 04 (BLSZ III.osztály, 6.hely)
    11. Budakeszi SC (BLSZ III.osztály, 10.hely)
    12. '33' FC (BLSZ III.osztály, 3.hely)
    13. MAFC Wanderers FC (BLSZ IV.osztály, 2.hely)
    14. ASR Gázgyár II (BLSZ IV.osztály, 1.hely)

    (zárójelben a tavalyi szezonbeli helyezés lett feltüntetve)


    Lehetséges ellenfeleink közül ketten is neveztek a Magyar Kupa 2017/2018-as idényére, ám egyik együttes sem kapott könnyű ellenfelet, sőt... A Steinmetz György által irányított Budapesti Erdért SE hazai pályán mérkőzik meg a Magyar Kupa első fordulójában a BLSZ I.osztályú Unione FC csapatával, míg a '33' FC az ugyancsak BLSZ I.osztályú II.kerületi UFC csapatát kapta meg. A '33' FC szerdán 19 órakor játssza le mérkőzését a Budafoki MTE sporttelepén, míg a Budapesti Erdért SE szerdán 20.30-as kezdéssel mérkőzik meg az Unione FC ellen a Goldball Parkban.

    A BLSZ III.osztály hivatalos versenykiírása szerint csak az első helyezett fog feljutni a BLSZ II.osztályba, míg az utolsó három helyezett csapat kiesik a BLSZ IV.osztályba. Kétség sem férhet hozzá, hogy csapatunknak a feljutást jelentő első helyet kell megcéloznia az idei szezonban!




    2017.július 30.:
    Nem kezdtük jól a felkészülést az új idényre.


    Amint arról korábban már beszámoltunk, csapatunk múlt héten hétfőn 19 játékossal elkezdte a felkészülést a 2017/2018-as idényre. A hétfői edzést kedden újabb követte, míg szerdán lejátszottuk első felkészülési mérkőzésünket.

    Ellenfelünk a BLSZ III.osztályból kieső Rúg-6 FC volt hazai környezetben. A mérkőzésen végig esett az eső, így a körülmények finoman szólva sem voltak ideálisak, ráadásul Rajna Benjamin játékvezető sem állt a helyzet magaslatán. A vezetést a Rúg-6 FC szerezte meg, majd dr. Mikó István találatával még az első félidőben sikerült egyenlítenünk, így a játékrész 1:1-el ért véget. A második félidőben ismét a Rúg-6 FC szerezte meg a vezetést, ám egy öngólnak köszönhetően ismét sikerült egyenlítenünk. Megvoltak a lehetőségeink az újabb gól szerzésére, ám ez végül a Rúg-6-nak jött össze, így végül 3:2-es vereséget szenvedtünk.

    Csütörtökön újabb edzést vezényelt a csapatnak a szakmai stáb, majd pénteken lejátszottuk második felkészülési mérkózésünket is.

    Ellenfelünk a BLSZ II.osztálya éppen feljutó CSHC '94 FC volt ismét hazai környezetben. Csapatunk egyrészt erősen tartalékosan tudott kiállni a mérkőzésre, másrészt ezúttal sem játszott jól. Ennek ellenére az első félidőben teljesen egyenrangú partnerei voltunk a csepeli gárdának, amely végül 1:1-es döntetlennel ért véget. Sajnos a második félidő már egyértelműen ellenfelünké volt, akik három gólt szerezve végül magabiztosan, 4:1-re nyerték meg a találkozót.

    A hétvége szabad volt ezúttal a keret tagjainak. A jövő heti program a következő: hétfőn, szerdán, valamint csütörtökön edzés a Márton utcában 19 órától, míg kedden 18.30-as kezdéssel hazai pályán fogadjuk edzőmérkőzésen a BLSZ II.osztályú Szent Pál Akadémia FC csapatát. Pénteken pedig a BLSZ II.osztályba most feljutott MUN SE lesz az ellenfelünk Csillaghegyen ugyancsak 18.30-as kezdéssel. A hétvége ezúttal is szabad lesz.




    2017.július 26.:
    19 játékossal kezdte meg a felkészülést a Csillaghegyi MTE!


    A BLSZ III.osztályból feljutott Törökbálinti FC lemondta a pénteki edzőmérkőzést, így együttesünknek új ellenfelet kellett keresnie, ami végül az ugyancsak a BLSZ II.osztályba most feljutó Csep-Gól FC lesz. A találkozót pénteken 18.30-as kezdéssel játsszuk le a Márton utcában.

    Együttesünk hétfőn 19 játékossal kezdte meg a felkészülését a 2017/2018-as idényre, amit kedden újabb edzés követett, ahol 17-en vettek részt.

    Szerdán 18.30-as kezdéssel pedig lejátsszuk első felkészülési mérkőzésünket. Ellenfelünk a BLSZ III.osztályból kiesett Rúg-6 FC lesz, amely együttessel tavaly nyáron is megmérkőztünk Csillaghegyen. Azt a találkozót csapatunk nyerte meg 8:3 arányban.




    2017.július 11.:
    A Rúg-6 FC ellen kezdjük a felkészülést!


    Az előzetesen összeállított felkészülési program alapján első edzőmérkőzésünket a BLSZ III.osztály 1.csoportját megnyerve a BLSZ II.osztályba épphogy feljutó CSHC '94 FC-vel játszottuk volna le július 24-én, szerdán 18.30-as kezdéssel, ám a csepeliek lemondták a találkozót, így új ellenfelet kellett klubunknak keresni. Ez végül sikerült is Boldizsár Imrének. Első ellenfelünk az idei szezonban a BLSZ III-ból épphogy kieső Rúg-6 FC lesz, akikkel egyébként tavaly nyáron is megmérkőztünk a Márton utcában. Azt a mérkőzést 8:3 arányban a mieink nyerték meg Szilvási Jánosék ellen. A mérkőzés időpontja és helyszíne változatlan maradt.

    Csapatunk felkészülési programja megtekinthető itt: felkészülési program




    2017.július 3.:
    Július 24-én, hétfőn kezdődik a felkészülés!


    Mint ismert, a Csillaghegyi MTE az utolsó, 16.helyen végzett a BLSZ II.osztály 2016/2017-es idényében, így abból kiesett és a 2017/2018-as idényt már a BLSZ III.osztályban kezdi el. Az egyesület a BLSZ III.osztály 2.csoportjába adta be a nevezését, melyet a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága július 14-én bírál el.

    A keretben, illetve a szakmai stábban egyelőre nem történt semmilyen változás.

    Az már eldőlt, hogy csapatunk július 24-én kezdi el felkészülését a következő idényre. A felkészülés során 9-10 edzőmérkőzést fog játszani együttesünk. Megmérkőzünk többek között mindhárom, a BLSZ III.osztályból feljutó együttessel (CSHC '94 FC, Törökbálinti FC, MUN SE), valamint az ugyancsak BLSZ II.osztályú Hidegkúti SC-vel, valamint Szent Pál Akadémia FC-vel is. Összemérjük tudásunkat szokásunkhoz híven a BLSZ I.osztályú Ikarus BSE-vel is, míg edzőmérkőzésen lépünk pályára hazai környezetben az ugyancsak BLSZ III.osztályú BEAC együttesével is. Amennyiben elfogadja nevezésünket a BLSZ III.osztály 2.csoportjába a szövetség, úgy könnyen elképzelhető, hogy a bajnokságban is ellenfelei leszünk a BEAC csapatának.

    Augusztus 16-án, szerdán a már-már szokásosnak mondható révfülöpi edzőtáborba utazik a Csillaghegyi MTE. Az indulás szerdán reggel lesz, míg a visszaérkezés vasárnap délután. Az egyelőre nem dőlt el, hogy az edzőtábor ideje alatt megmérkőzünk-e a helyi révfülöpi labdarúgó csapattal.

    Augusztus 24-én (csütörtökön) és 26-án (szombaton) is edzőmérkőzésen fog pályára lépni együttesünk, ám ezeken a mérkőzéseken az ellenfelek kiléte egyelőre nem ismert, ugyanis nagy részben a sorsolástól függ, melyet várhatóan csak augusztus elején készít el a szövetség.

    A teljes felkészülési program megtekinthető itt: felkészülési program

    A bajnokság a szeptember 2-3-ai hétvégén fog kezdődni. A BLSZ III.osztály 3 darab 14 fős csoportból áll. A csoportokból az első helyezett automatikusan feljut a BLSZ II.osztályba, míg a 12-14.helyezett csapatok kiesnek a BLSZ IV.osztályba. Az őszi szezon november 26-án, vasárnap fog véget érni.

    A Budapest Kupa első fordulóját szeptember 6-7-én (szerda és csütörtök) rendezik, melyben várhatóan csapatunk is érdekelt lesz.

    Hamarosan további híreket olvashatnak olvasóink csapatunkról.